Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1933-03-14 / 12. szám
2 oldal. S Uff iOLCSIHIBUP 1933. március 9. Részegségében elvágta a kezén az üiőereí Vékony György 23 éves kállósemjéni napszámos teljesen ittas állapotban bement a kállósemjéni Hangya szövetkezet italmérési helyiségébe s az üzletvezetőtől pálinkát kért. Somosi Lajos üzletvezető megtagadta az ital kiszolgáltatását, majd amikor Vékony Istvánt káromolva garázdálkodni kezdett, kituszkolta az üzlethelyiségből. Vékony az utcán tovább folytatta az izgágáskodást s most a Hangya füszerüzletébe akart behatolni, azonban ebben is megakadályozták. Ezen annyira méregbe jött, hogy öklével belevágott az üzlethelyiség ablakába s az üvegszilánkok a kezén az ütőeret átvágták. Vékonyt az elvérzéstől a kereskedő mentette meg, aki a karját erősen elkötötte, majd a mentők beszállították az életveszélyesen sérült embert a nyíregyházi Erzsébet kórházba, Vékony ellen botrányos részegség miatt indul eljárás. Baktay Ervinnel Tibetben járt Nyíregyháza közönsége Baktay Ervin, a világhírű magyar India-kutató szombat délben érkezett Nyíregyházára. A kiváló tudós délután a középiskolák ifjúságának, este fél 7 órai kezdettel a Bessenyei-Kör nagyközönségének tartotta szenzációs előadását, amelyben a müvészlélek impulzív erejével, a világot járt tudós rendkívül érdekes tapasztalatai alapján beszélt tibeti útjáról, amelyen Körösi Csorna Sándornak a heroikus küzdelmek utján a magyar névnek dicsőséget szerző székely zseninek útját járta be. Baktay Ervint, akit több nagy sikert aratott könyvéből jól ismer Nyíregyház közönsége, Scharbert Ármin dr., a Bessenyei-Kör liceális osztályának elnöke köszöntötte. A lilaernyős lámpa -fényében megcsillant a fiatal tudós hajának ezüstje, amely az úttalan ázsiai utakon átszenvedett napok emléke. Zengő, meleg színezetű hangján a magyar dicsőségért harcoló uj magyar hős lelke hatott reánk, amikor művészi látásra valló szép felvételeit vetítve megrajzolta tibeti utjának élet-halál komolyságu küzdelmeit. Kahsmirból indultunk nyugat Tibet-felé. Láttuk a szegénységnek és szerénységnek türőit, a tibetieket, néhány durván épült házból álló falvakat és városokat, a magaslaton merengő láma kolostorokat, egyszerűségükben és árvaságukban is uri lelkű fejedelmeket. Es lelkesedtünk az utazó magyar lelkével, amikor a csodaszarvasos magyar álmokat üző Csorna Sándor nyomaira akadtunk. Láttuk a tibeti zanglai láma kolostort, amelynek egyik ina már ébenfeketére pörkölődött kis szobájában, harminc fokos hidegben, báránybőr bundában két esztendőt töltött elmélyedő tibeti tanulmányokban Körösi Csorna 1823—1824-ben. Meghatódottan és mély hálával hallgattuk Baklayt, amikor itt bemutatta azokat az elékláblákat, amelyeket a nevezetes kolostor falába elhelyezett és amelyen megörökítette magyar nyelven is Körösi emlékét. Jártunk aztán a phunktami lámakolostorban, ahol 1825—1826-ban volt Szkander bég, azaz Körösi Csoma. Zanglán még emiékeztek az öreg emberek az európai bölcsre, Baktay Phunktalban is beillesztette a sziklaoldalban fészekként meghúzódó kolostorok fölött Kőrösy emléktábláját, amelyet itt egy fejedelem egy éjszakán át vésett ki Baktay tervei szerint. Azután voltunk a bengáliai angol Ázsiai Társaság székhelyén Kalkuttában, ahol Kőrösy emlékére büszkék a világhírű tudósok és szobrot emeltek a székely szellemóriásnak. Itt megmutatták Baktaynak Csoma tibeti szótárkéziratát is. Innen inult a tudományos feladatok megoldása után újra csak bottal és tarisznyával Kőrösy Csoma 58 éves korában, hogy felfelé haladva, a Lhasszában a dalai lámák könyvtárába jutva, adatokat találjon a magyar ősökre. Láttuk Darzsilinget, ahol útközben,meghalt Csoma Sándor. Az angol Ázsiai Társaság által emelt ismert emlékműre csak a világháború előtti években került magyar felírás, Széchenyi klasszikus jellemzése Kőrösy Csornáról, aki „pénz és taps nélkül" küzdött hazájának nagy álmaiért es dicsőséget szerzett a magyar névnek. A mélyen megható előadást lelkesen megtapsolta a közönség, majd ScharA Nyiregyházi Takarékpénz,ár Egyesület f. hó 12-én a nagyszámmal megjelent részvényesek élénk érdeklődése mellett tartotta meg 70-ik évi rendes közgyűlését. Napirend előtt Mikecz Dezső közgyűlési elnök az őszinte fájdalom szavaival juttatta kifejezésre a közgyülésnék Meskó Elek nagyérdemű elnök, vezérigazgató elhunyta lelett érzett mélységes gyászát. A közgyűlés a hála és kegyelet érzésével fogadta és emelte egyhangú határozattá az igzgatóságnak a megboldogult elnök-vezérigazgató kimagasló érdemei megörökítése tárgyában tett javaslatait s ezek között egy Meskó Elek nevére szóló, jótékonycélokat szolgáló 15.000 P összegű alapítvány létesítését. A közgyűlés az előterjesztett 1932-ik üzletévi mérleget megállapította s az igazgatóságnak a nyereség felosztására vonatkozó javaslatát egyhangúlag elfogadva, a nyereségnek a tartalékalapok gyarapítása s az alapszabályszerü jutalékok, valamint az intézet elismert válalati nyugdíjpénztára javára tartalékolt 7.500 P levonása után mgemaradó részéből osztalékul részvényenként 4 penbert Ármin dr. utalt arra, hogy Baktay küzdelmes utján példát mutatott a nehéz sorsában is hinni tudó magyarságnak. Az előadás után szűkebb körű társas vacsora volt Baktay Ervin tiszteletére s itt Vietórisz József a BessenyeiKör diszelnöke köszöntötte Baktayt a Kör nevében ihletett szavakban, amelyekre a tudós és művész utazó hálás szavakkal válaszolt, Baktay vasárnap délelőtt megtekintette a Jósa Muzeumot, ahol Virányi Sándor alispán és Kiss Lajos igazgató kalauzolták és délután utazott vissza Budapestre. Í gőnek a kifizetését határozta el. Az üzleteredményből az évközben már kiadott 2.654.74 pengőn felül jótékony és közhasznú célokra 4000 pengőt [szavazott meg a közgyűlés. A megüresedett igazgatósági tagsági helyekre Bodor Zsigmond. Dr. Kovách Elek és Dr. Klár András egyhangúlag megválasztattak, felügyelőbizottsági tagokul pedig egyhangú határozattal dr. Bencs Kálmán és Domokos Géza választattak meg. A közgyűlés az igazgatóságnak és a tisztikarnak eredményes működéséért elismerést és köszönetet szavazott. Nyíregyháza a statisztika tükrében A Magyar Statisztikai Hivatal véglegesen elkészült az 1930. évi népszámlálás feldolgozásával s ebből Nyíregyházára vonatkozóan a következőket tudjuk meg: Nyiregyházán az előző népszámlálás óta 18-4°/o a szaporodás. Magvar 99'25"/o, tót 0'25°/o, német 0'27 u/c, egyéb 0'23°/o. A lakosok közül 84 nem tudott magyarul. A 6 éven felüliek közül irni, olvasni tudott 40665 (90'06 u/o, az országos átlag 90'4°/o). Analfabéta 9'947 0. A felekezeti megoszlás a következő volt: Evangélikus ... 17972 (35'02»/u) róm. kath. ... 13807 (26'91°/o) református ..i 8177 (15'937o) gör. kath. ... 6087 (ir86%>) izraelita 5139 (10%,) A lakóházak száma 7930. Ebből kő és tégla 972, kőalappal vályog, sár 2308, vályog vagy sár 4639, fa, vagy más anyag 11. Tűzbiztos tetőzete volt 4803 épületnek, zsup és nádfedelü volt 2892, Ebből 826 a város belterületén volt. A Nyiregyházi Polgári Lövészegylet közgyűlése Pénteken délután tartotta a Nyíregyházi Polgári Lövészegylet választmányi ülését a városháza tanácstermében, amelyen a tagok csaknem teljes számban megjelentek. A közgyűlést dr. Krómy Károly ügyvéd, az egyesület ügyvezető elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Mácza István háznagynak, aki az egyesület évi munkáját ismertette. Beszámolt azokról az országos viszonylatban is kiválónak mondható eredményekről, amelyeket az egyesület tagjai az év folyamán az ország különböző városaiban tartott versenyeken értek el. A tagok lelkes ovációja közben vették át Faragó Ödön alezredes az egyesület vezetőségének az általa és felesége által alapított vándordíjról szóló, művészi kivitelű, bőrbe kötött alapító oklevelet. Faragó Ödön ismertette az egyesületnek jövő évi működésére vonatkozó terveit s bejelentette, hogy a lőtér fejlesztésére nagyobb összeg áll rendelkezésre s a tavasz beálltával meg is kezdik a munkálatokat. Krómy Károly ügyvezető elnök átadta Mácza István csapatkapitánynak a NyTVE csapata által nyert díszoklevelet. A választmányi ülés Pataky Lászlót, Zahár Lászlót és Madarassy Lászlót választmányi tagokká választotta. A megjelentek meleg ünneplésben részesítették Bencs Kálmán dr. kir. kormányfő tanácsos polgármestert az egyesület elnökét és Faragó Ödön alezredest, akik áldozatkészségükkel és ügyszeretetükkel nagyban hozzájárultak az egyesület által elért sikerekhez. A SZABOLCSI HIRLAP-ba hirdetések és előfizetések Bethlen-utca 1 szám alatt (Városház-palota) vétetnek fel. VÁROSI MOZGÓ Hétfőn és kedden JACKIE COOPER, az uj gyermeksztár legszebb filmje Őfensége a gyermek németül beszélő gyermektörténet 10 felvonásban. Kedden: MAGYAR HÍRADÓ. ÜIRendes helyárak. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Jón! Jön 1 Qrand Hotel Felmentettek szándékos emberölés vácija alól egy nyiregyházi kőművest Még a mult év május 7-én történt, hogy Garai György nyiregyházi kőművest különváltan élő felesége megidéztette a nyiregyházi városi árvaszékhez s kérte az árvaszéket, hogy férje terhére havi 20 pengő gyermektartási költséget ítéljen meg. Márföldi József dr. árvaszéki ülnök a feleket egyeztetni próbálta, ,ez azonban nem vezetett eredményre. Éppen hozzá akart fogni a tárgyaláshoz, amikor a már előbb is egzaltáltan viselkedő Garai György felugrott s a zsebéből egy konyhakést rántott elő. Hogy a késsel mi volt a szándéka, azt nem lehetett potosan megállapítani, mert még mielőtt a kést felemelhette volna a tárgyaláson jelenvolt férfiak kicsavarták a kezéből. Garai lecsilapodasa után folytatták a tárgyalást, befejezni azonban nem sikerült, mert Garai ismét botrányt rendezett. Egy óvatlan pillanatban ugyanis odaugrott az írógéphez sa tárgyalási jegyzőkönyvet kitépte belőle. Garai ellen a kir. ügyészség szándékos emberölés kísérletének büntette és hatóság elleni erőszak büntette miatt adott ki vádiratot. A szombaton délelőtt megtartott főtárgyaláson Garai azzal védekezett, hogy az előrántott késsel nem a feleségét akarta megölni, hanem saját magát. Tekintettel arra, hogy a főtárgyaláson kihallgatott tanuk Garai védekezését látszottak igazolni, az ügyészség a szándékos emberölés kísérletének vádját elejtette és csupán a jegyzőkönyv megsemmisítése miatt kérte megbüntetni. A perbeszédek elhangzása után a bíróság bűnösnek mondotta ki Garait, hatóság elleni erőszak vétségében és ezért 1 heti fogházra ítélte. Az ilélet jogerős. Nyíregyházán továbbra is fennáll az exportőrök piaci vásárlási idejének korlátozása A Szabolcsi Hirlap március 8-i számában hirt adtunk róla, hogy a belügyminiszter rendeletet adott ki amelyben felfüggeszti a közvetítő kereskedőkre vonatkozó elővásárlási tilalmat, illetve felhatalmazást ad a törvényhatóságok első tisztviselőinek, hogy a rendelkezésük alá eső területen az elővásárlási tilalmat saját belátásuk szerint megszüntethetik vagy továbbra is íenntartIlletékes helyen érdeklődtünk aziránt, hogy Szabolcsvármegye és Nyíregyháza város területén felfüggesztették e az elővásárlási tilalom s azt a választ kaptuk, hogy az ügyben ezideig még nem íörtént intézkedés s igy a korlátozó rendelkezés továbbra is változatlanul érvényben van. 4 Takarékpénztár Egyesület 15,000 pengős alapítványt tett Meskó Elek emlékére Filiepes árusításunk: megkezdődött 5 "ÖO "7-90 ^^ <*"%*90-ért adunk kitűnő minőségű Q-9Q .fl^^-ÖO-ért Tavasz van, cipőre f női cipőtf és láSL férfi cigőt. gyűjtse filléreit! Cipőkülönlegességi Áruház, Nyíregyháza, Rákóczi-utca M-.