Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1933-03-17 / 14. szám
2. oldal. 1933 március 17. A szabadság diadalmas ünnepe Nyíregyházán Ragyogó napsütés szépitette meg tegnap a nemzet szabadságünnepét, amelyet egy szívvel-lélekkel ünnepelt Nyíregyháza közönsége is. A házakon a trikolor lengett, a szivek fölött ott égett a dicsőséges hármas szin rózsája. Március'14-én délután a kir. kat. gimnázium és városi felsőkereskedelmi iskola tartotta magasszinvonalu márciusi ünnepét. A kir, kat. gimnázium ünnepén, amely az iparosszékházban volt, Névery János igazgató mondott nagyhatású beszédet. Kiválóan sikerült a kereskedelmi iskola nagyszabású ünnepe is, amelyet az ág. h. ev. központi iskolában tartottak meg. Az ünnepi beszédet Kollonay. Zoltán tanár mondotta. Az ünnepély keretében osztotta ki Margócsy Emil igazgató az iskolai pályázatok jutáimait. Pályatételek voltak: 1. A kereskedelmi szerződések gazdasági hatása. (I. Kohn Sándor, II. Herczeg Gábor). 2. A kereskedelem a világbéke szolgálatában. (I. Ungár Károly). 3. A falusi élet rajza Gárdonyi novelláiban. (I. Molnár Edit és Simon Erzsébet II. Kirner Dezső és Szabó Miklós). 4. Vidám történet az iskolai életből, (I. Margócsy Emma). 5. Lirai költemény. (I. Kőszeghy Lajos, II. Szabó Miklós). 6. A buza. (Áruismereti pályatétel. I. Bacskay Sándor, II. Sárkány József és Barnás József). A pályázatok győztesei 10—10 P, illetőleg egy-egy könyvjutalomban részesültek. Az. ünnepély a Himnusszal ért véget. t Március 15-én reggel kilenc órakor ünnepélyes nagymise volt a róm. kat. plébánia templomban. És ünnepi istentiszteletet tartottak a város valamennyi templomában is. A nagy nap emlékünnepén a katonai és polgári hatóságok, iskolák, intézmények képviselői valamennyi templomban megjelentek. Áz istentiszteletek után megkezdődtek az elemi és középiskolák szabadságünnepei, amelyeken nagy közönség vett részt. Mikecz Ödön dr, főispán több ünnepségen vett részt, igy jelen volt a közigazgatási tanfolyam, a kir. állami tanítóképző ünnepén és délután » polgárság szabadságünnepén. ..... Á Kossuth reálgimnázium ünnepének kiemelkedő mozzanata volt a Kossut pályázat eredményének a kihirdetése. Kossuth pályázat 50 pengős jutalomdiját Nagy Vilmos VIII. o. t. nyerte, ugyancsak ő nyerte a beszéd pályázatot is, mig Gabulya András VIII. o. t. munkáját 20 P jutalommal dijazta a kormányzótanács. . A Petőfi pályázaton Vigyázó János Vili. o. t. nyilvános dicséretet nyert. - Az ág. h. ev. leánygimnáziumban a Prok pályázat nyertese Berend Ágnes -Vili. o. tanuló. Az ünnepi beszédet Fehér Gábor tanár mondotta. A Kálvineumban a tanítóképző és a polgári leányiskola közös ünnepségén Dobay Sándorné igazgatónő méltatta a nagy március jelentőségét. Mély és határozott programmot adott a leányoknak honleányi kötelességeikre. Szines, lelkesítő programmal ünnepelte a szabadsággondolat győzelmét a kir. áll. 'tanítóképző, ahol különösen Petőfi-Lányí: „Itt születtem én" c. kompozíciója keltett mély hatást. Az énekkari számot Lukács Béla igazgató vezényelte. A tanítónővendék ifjúság három küldötte megkoszorúzta Kossuth Lajos szobrát. Szép ünnepségek voltak a Jókai Mór polgári fiu s az Apponyi Albert gróf polgári leányiskolában, az Angol "kisasszonyok intézetében, a jegyző tanfolyamán és valamennyi elemi iskolában. Délután 5 órakor volt az ipartestület ünnepe, amelyet az ipartestület az iparos ifjúsággal együtt rendezett meg amelyen Máyer István alelnök mondott megnyitót és a nap jelentőségét Mayer Béla dr méltatta. Az ünnepség után társasvacsora volt, amelyen megjelent Sarvay Elek dr vármegyei főügyész, Tóth László iparhatósági biztos, Garay Gyula dr, ifjúsági elnök. Az ünnepségen a Baross cserkészek zenekara működött közre az értékes programmszámokban. — A KIOSz-ban rendezett szabadságünnepen Péter Károly tanár mondott ielkesitő ünnepi beszédet. Az ünnepség után itt is szabadságlakoma volt, amelyen számos hazafias felszólalás hangzott el. Itt a vármegye képviseletében Mikecz László dr. főügyész jelent meg és részt vettek a város tisztikarának küldöttei is. Megrendezték a hagyományos szabadságestét a tűzoltók is, akiknek körében Szohor Pál főjegyző mondott hatásos beszédet. Vacsora volt a polgári kaszinóban is. Délután 3 órakor kezdődött a Városi Színház zsúfolásig megtelt termében a polgárság ünnepe, amelyen megjelentek a vármegye és város ontabilitásai, közéletünk jelesei. Az ünnepi beszédet Kovács Máthé tanár mondotta mély hatást keltőn. Az ünnepségen közre működött a katonazenekar Kiss János karnagy vezetésével. A csehek elfogtak s átadtak a határon egy Nyíregyházáról megszökött foglyot Bartha Károlyt a nyíregyházi kir. törvényszék lopás miatt az elmúlt évben 5 hónapi fogházbüntetésre Ítélte. Bartha meg is kezdte büntetésének kitöltését s a kismezőtanyai gazdaságban dolgozott. Augusztus egyik napján egy óvatlan pillanatban megugrott őrei elől s a legszélesebb körű nyomozás során sem sikerült kézrekeritení. Bartha átszökött a határon s mert nem volt semmije sem, lopni kezdett ott is, de rajtavesztett. A csehek is elfogták, elitélték s börtönbüntetését ki is töltötte. A büntetés kitöltése után Barthát a csehek a határon átadták a magyar hatóságnak s ma reggel fél 9 órakor Barthát átadták a nyíregyházi kir. ügyészségnek, ahol kiszabott büntetésén kivüt most a szökéséért is felelni fog. szabolcsi gazdát megkárosított egy burgonyakereskedő Március első napjaiban megjelent Mándokon ifj. Baranyai Sámuel apagyi lakos abból a célból, hogy Makai Sándor debreceni burgonyakereskedő megbízásából a környékbeli gazdáktól burgonyát vásároljon. Egészen természetes, hogy az érdeklődésre egyre-másra jelentkeztek az eladók s két nap leforgása alatt 29 mándoki, tiszamogyorósi és eperjeskei gazda 2 vagon Ella, őszi és nyári burgonyát adott el Baranyainak. A megvásárolt burgonyát kiszállították az állomásra, vagonba is rakták s ekMeghivő, kor derült ki, hogy Baranyainak nincs pénze a vásárhoz. Baranyai kijelentette, hogy megbizója Makai Sándor nem küldött pénzt s a fizetést arra az időre igérte, amikor Makai Debrecenben átveszi a burgonyát. Az eladók nem bíztak Baranyai ígéretében s ezért három társukat megbízták azzal, hogy menjenek le a szállitmánynyal Debrecenbe s vegyék át a vételárat. Debrecenben ujabb meglepetés várt [reájuk, Makai nem vette át a burgoMárcius hó 17, 18, 19-én, Bethlen-u. 2. sz. a. (r. kath. bérpalota) főzéssel és ingyenes Hl kóstolóval bemutatót tartunk a villamos háztartási készülékek gyakorlati alkalmazásáról. Önt is érdekli, hogy a háztartási tarifával mennyivel olcsóbban és kényelmesebben süthet, főzhet, vasaihat, mint eddig. — Kiállítás reggel 11-től délután 7 óráig. Szakelőadások délutánonként. Szakemberek tanítják meg Önt helyesen takarékoskodni. Mindenkit szeretettel elvárunk. Nyíregyházi Villamossági R. T. Üzletvezetősége. nyát, ugy, hogy ezek kénytelenek vol tak egy vagon burgonyát piaci áron jóval alul elkótyavetyélni, a másik vagon burgonyát pedig kirakták a vagonból, hogy fekbért ne kelljen fizetni s még mindig eladatlanul hever egy garmadában. A gazdák rájöttek, hogy becsapták őket s ezért feljelentést tettek a vásárló és megbizója ellen. Az eljárás Baranyai és Makai ellen megindult s ennek során kiderült, hogy Baranyai nem is a saját iparigazolványával vásárolt, Makai ellen pedig hasonló ügyben eljárás folyik a debreceni kir. törvényszék előtt. Kiderült az is, hogy Makai pénz nélkül bonyolította le az üzletet s az eladó gazdákat más alkalommal is csak akkor fizette ki, ha sikerült . neki is tovább adni a burgonyát. Ez az eset nagyon figyelmeztető példa lehet gyazdáinkra, hogy most. amikor amúgy is súlyos teherként nehezedik rájuk a gazdasági élet minden nyomorúsága, ne ugorjanak be az első kínálkozó alkalomnak, mert a mándoki és környéki gazdák keserves sorsára jutnak s még azt a kevés kis pénzüket is ráfizetik amijük van. Féltékenységi jelenet utcai bo*rányokozással A keddre viradó éjszakán éjféltájban hangos jajveszékelés verte fel a Bethlen utca végén lakók éjszakai nyugodalmát. Segítség! Megölnek! Hasított bele a néma csendbe egy asszony rémes kiáltozása. Percek alatt megnépesedett az utca, Az emberek ijedten ugrottak ki az ágyból, hogy a szorongatott helyzetben lévő nő segítségére siessenek. A A feldühödött emberpárból csak nagy nehezen lehetett kivenni a verekedés előzményeit. Recsényi András napszámos évek óta vadházasságban él S. Ilona, elvált asszonnyal. Recsényi az utóbbi időben megismerkedett egy másik asszonnyal, ettől kezdve kimaradozott és S. Ilonát elhanyagolta, ugy, hogy állandó volt közöttük a féltékenységszülte perpatvar. A verekedést megelőző este S. Ilona felkereste Recsényi hölgyismerősét és felgyülemlet bosszúját kitöltve alaposan elverte, Recsényi elhatározta, hogy ideálja bántalmazásáért még aznap este elégtételt vesz. Éjnek idején barátnőjével együtt felkereste Bethlen utcai lakását és S. Ilonára rátörte az ablakot, ami csörömpölve hullott az aszfaltra, Az asszony ijedten ugroti ki ágyából, menekülni próbált, de Recsényi elkapta és barátnője Segítségével alaposan elverte. A tumultuózus jelenet közben egy fiatalember ugrott ki az ablakon és elrohant a villanygyár irányába. Ekkor derült csak ki, hogy S. Ilona féltékenykedése sem volt komoly, mert ő is igyekezett megvigasztalódni. A furcsa jelenet szemtanúi még ma is sokat nevetnek a nem mindennapi éjszakai csendháboritáson. APOLLO Ma csütörtökön utoljára Szőke válóok az Ufa pikáns vígjáték újdonsága Péntektől vasárnapig NAGY KATÓ vígjáték újdonsága Feleségemaszéíhámos Partnerek : Heinz Ruhmann, Fritz Grünbaum Fiilépes árusításunk megkezdődött •90 -7-9O <Q|»90-ért adunk kitűnő minőségű f női cipőt és •90 •90-ért férfi cipőt, Tavasz van, cipőre gyűjtse filléreit! Cipőkülönlegességi Áruház, Nyíregyháza, Rákóczi-utca 4.