Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1933-03-02 / 2. szám

2 oldal. frEKBOLCSIHIBUJ 1933. március 2. A belügyminiszter n közigazgatási eljárás egyszerűsítése érdekében tör­vényjavaslatot terjesztett az országgyű­lés elé és a törvényjavaslatot a képvi­selőház közigazgatási bizottsága február hó 9-én már letárgyalta. A törvényjavaslat legfontosabb része az, hogy a közigazgatási fellebbviteli rendszert megváltoztatja és az 1929. évi XXX. t. c. által továbbra is fenntartott felülvizsgálati kérelem rendszerét elejti és helyébe egyfokú fellebbviteli állapit meg. Tekintettel azonban arra, hogy az egyfokú fellebbvitel kereskedelmi és ipari szempontból veszedelmekkel jár­hat, a kereskedelmi és iparkamara elő­terjesztéssel fordult a belügyminiszter úrhoz és kérte, hogy a kellő szaksze­rűség és a joggyakorlat egységessége ér­dekében bizonyos intézkedéseket te­gyenek. A kamara javasolta, hogy azon át­meneti időre, mig a közigazgatás reform­jának teljes kiépítése bekövetkezik, kö­telezővé kellene tenni, hogy a kamará­kat ugy az első, mint a második fokon intézkedő hatóságok elvi jelentőségű ügyekben meghallgassák, illetőleg meg­hallgassák mindazon ügyekben, ame­lyekben a fél kéri, vagy maga a keres­kedelmi és iparkamara kéri. A keres­kedelmi és iparkamarák meghallgatása egyfelől feltétlen biztositékát nyújtaná annak, hogy a szakszerűség érvénye­sülni fog, ha a kamara véleményét a hatóság elfogadja. Megtörténhetik azon­ban az az eset, hogy a kamara vélemé­nyét a hatóság nem fogadja el. Ebben az esetben meg kellene adnífa jogot a kamaráknak arra, hogy a kamarák fe­lülvizsgálati kérelem utján a harmad­fokú miniszteriális hatóság elé vigyék a konkrét ügyet. Mocsányi és Lakos a rádió világhírű zene­humoristáinak iám estje vasárnap, március 5-én este 9 órakor a Koronában Csodálatos és szinte hihetetlen az a karrier, amelyet két pesti fiatalember, Mocsányi László és Lakos Tibor alig néhány év alatt befutott. Európaszerte ismert internacionális sztárjaivá lettek a hangversenypódiumon elért sikereik mellett a gramofonnak és a rádiónak is és hírnevük ma már a világhiríi ame­rikai Leyston-Johnstone jazz-duóéval vetekedik. Mocsányi László és Lakos Tibor né­hány évvel ezelőtt jazz-duóvá egyesül­tek. Célul tűzték ki: mulattatni, vidám­ságot kelteni a jazz nyújtotta eszközök és lehetőségek felhasználásával. Céljukat sikerült is tökéletesen elérniök, ez ma­gyarázza meg sikereik és népszerűségük titkát,, Mocsányi és Lakos jazz-humoris­ták. Ok ketten, meg a zongora, amelyen Mocsányi ördöngös virtuozitással hozza ki a legváltozatosabb hanghatásokat, tel­jes jazz-zenekart pótolnak. Csodálatos hangszerutánzó készségük, abszolút mu­zikalitásuk és ritmusérzékük egyedül­állóvá teszik e nemben nyújtott pro­dukcióikat. Mocsányi és Lakos vasárnapi vidám estje iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik ; asztalok lefoglalásáról aján­latos előre gondoskodni. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. A Nyíregyházi Uri Kaszinó sasi Szabó Lászlót választotta elnökévé Az uj elnök az emelkedett kaszinói szellemről beszélt székfoglalójában A Nyíregyházi Kaszinó Egyesület vasárnap délután fél öt órakor lartotla tisztújító közgyűlését, amelyen sasi Szabó László dr. kir. kormányfőtaná­csos, a kaszinó alelnöke elnökölt, Sasi Szabó László megnyitójában megemlé­kezett a Kaszinó halottjairól és meg­ható bensőséggel idézte fel Apponyi grófnak, a nemzet nagy halottjának em­lékét. Az illetett erejű szavakat a köz­gyűlés tagjai állva hallgatták végig. Az elnöki megnyitó az elmúlt év esemé­nyei során kiemelte a Kaszinó és Nyír­egyháza város között létrejött megegye­zést és lojálisán kijelentette, hogy a város kötelezettségeinek előzékenyen tett eleget. Vietórisz József dr. főtitkári jelen­tésében határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint a Kaszinó Apponyi Albert gróf érdemeit jegyzőkönyvbe iktatja, kegyelettel adózik az elhunyt tagok emlékének, akik közül Fráter Ernő dr. és Hass Ignác a Kaszinó mun­kás választmányi tagjai is voltak, kö­szönetet mond Nyíregyháza városának megértő támogatásáért, dr. sasi Szabó Lászlónak, aki ízléssel és fáradságot nem ismerő agilitással teremtette ujjá a Kaszinó-helyiségeket. A tisztújítás során sasi Szabó László dr. kiemelte Nikecz István volt alispán országgyűlési képviselőnek, a Kaszinó távozó elnökének érdemeit, majd az elnöki széket átadta Klár Gusztáv kor­elnök. A Kaszinó közgyűlése Paulik János kir. kormányfőtanácsos, lelkész javas­latára egyhangú lelkesedéssel sasi Szabó László dr-t választolta elnökévé. Az uj elnök nagyhatású székfoglaló beszédben köszönte meg a díszes tisztséget és hangsúlyozta, hogy most. amikor a Ka­szinó méltó külső kerete készen van, nem lehet más az elnök programmja, mint hogy ezt a keretet megfelelő belső tartalommal töltse meg. Ez pedig a kaszinói szellemnek ápolása, a Ka­szinói szellemen nem valami ataviszti­kus, üresen kongó társadalmi felfogást ért, hanem azt az emelkedett közszel­lemet, amelyet százévvel ezelőtt Szé­chényi István gróf vitt a magyar ka­szinói életbe. Ennek a kaszinói szellem­nek négy biztosítéka: az emelkedett fel­fogás, a műveltség, az erkölcsi jellem és az áldozatkész hazafiság, nem pedig az, ha raccsolva ejtjük ki az Uri Ka­szinó nevét. Az igaz kaszinói élet ezen a négy pilléren nyugszik. Akiben a négy kritérium megvan, annak a kaszi­nóban a helye, tartozzék bármely párt­hoz, felekezethez, legyen bármilyen va­gyoni helyzete, Azt is hangoztatta az uj elnök, hogy a kaszinói tagok hagyják kint a felöl­tőjükkel szenvedélyüket, a külső társa­dalmi vagy politikai harcokban használt fegyvereiket, hogy amikor ide belépnek, érezzék, hogy derűs oázison vannak, ahol azok is szíves örömest cserélik ki gondolataikat, akik talán ellenfelei ott künn egymásnak. Itt, a Kaszinóban magyar testvérek, barátok, magyar urak találkoznak, akik­nek meg szabad sőt meg is kell itt tár­gyalni minden közéleti problémát, csak­hogy a tárgyalás, a tanácskozás hangja átszűrődik testvéri szívok szeretetén. Ez az emelkedett, megértő tanácskozási tónus kialakítja azt a közszellemet, amelynek nevelőhatása meg kell, hogy éreződjék odakünn az életben is. Ennek a szellemnek ápolása elnöki feladat lesz mindenkor. Annak az óhajának is kifejezést adott sasi Szabó László dr., hogy a Kaszinó­ban általános érdeklődést keltő kérdé­sekről jdőnként előadásokat, vitaestéket tartsanak a tagok s ő mindjárt be is jelentette, hogy legközelebb előadást fog tartani a világválság főokairól, ami­ként ezeket az okokat ő látja. A mélyen a lelkekre ható elnöki beszédet megtapsolták, majd az elnöki szék betöltése következett, Klár Gusz­táv javaslatára a Kaszinó egyhangú vá­lasztással Míkecz Miklós dr. vármegyei főorvost választotta meg, akit sasi Szabó László dr. meleg szavakkal üdvözölt. Myoicszáz család jutott kenyérhez a sóstói közmunkából A Sóstón egész télen sürii ember­raj dolgozik, hogy a városi mérnöki hi­vatal nagyszabású tervének megfelelően a Sóstó fürdőtelepét megnagyobbítsa. Az Igrice részére uj medret ástak, amelybe már bele is engedték a vizet és már esakneiji elkészültek a régi meder be­tömésével is, ami által nagy terület sza­badul fel parkirozés és sétautak szá­mára. Most a munka javarésze a sós­tói sziget elhordásában telik. A sziget­ből egy körülbelül hatvan méter széles és ugyanannyi hosszúságú területet va­lószínűleg meghagynak az idén még és parkírozni fognak, de az is lehet, hogy az egész szigetet már ezen a télen el­hordják azokon a hidakon át, amelye­ket ebből a célból vertek. A Sóstón ebben az évben folyó közmunkákon felváltva mintegy 800 ember vett részt, ami azt jelenti, hogy ugyanannyi népes család jutott kenyér­hez a közmunkából ezen az ínséges télen. HIRDETÉSIEKET c-ak a kiadó­hivatal vesz fel. (Bethlen-u. 1.) Ma szerdától — vasárnapig Hétkönapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és !> órakor. Az évad legsikerültebb s legjobb magyarul beszélő és éneklő filmje! FF K A a HIPPOLYT főszereplőjével Csütörtöktől: Gróf Apponyi Albert temetése. 70, 60, 40 és 20 filléres helyarakkai AZ APOLLÓBAN! Nagy zenei esemény lesz a vasárnapi Bessenyei­Köri Liszt-hangverseny Vasárnap, március 5-én, este 6 óra­kor a Bessenyei-Kör Liszt Ferenc em­lékére rendezett hangversenye zajlik le a Korona nagytermében. Ez a hangver­seny Szabolcsvármegye idei legnagyobb zenei eseménye lesz. Nagy zenei ese­mény lesz, mert Nyíregyháza zenei kul­túráját fogja igazolni, hisz már magába véve az a körülmény, hogy Liszt Ferenc zenealkotásaiból kétórás műsort egy vá­rosban össze lehet állítani helyierők interpretálásában, olyan zenei kulturára mutat, amilyennel Keletmagyarországon talán egyetlen város sem dicsekedhetik. Ez alkalommal nem a főváros, sem nagyobb vidéki városok zenekultúrája csendül meg a Koronában, hanem Nyí­regyházáé, amellyel a város igazolni fogja zenei kulturáját. A műsor, amely már összeállításában is impozánsan hat, megszólaltatja Liszt Ferencet, a dal­költőt, a koncertek, rapszódiák és zene­darab hatalmas, virtuozitásban, lélek­ben gazdag művészét, azt a zenefejedel­met, aki atávol messzeségből csak foly­tonosan nő és gyarapszik erőben, meg­értésben és hatalomban. Hallani fogjuk a II. rapszódiát megindulásként és a Rákóczi indulót befejezésképen a kitűnő „Rákóczi Ferenc" 12. honvédgyalog­ezred zenekarának interpretálásában. A zenekart a lelkes és kitűnő Kiss János karnagy vezényli, Megelevenedik előt­tünk Liszt Ferenc zsenialitása, az s-dur koncert interpretálásában. A kétzongo­rás koncertet Siposné György Margit és Szigeti Sándor zongoraművészek adják elő. Dr. Havas Sándorné énekművésznő a dalköltő Liszt Ferencet fogja meg­ismertetni két gyönyörű Liszt-dal el­éneklésével. A virtuozitáz és a lírai ma­gasságok összecsapása fogja jellemezni a dalokat. Szigeti Sándor zongoraművész, aki egymaga hatalmas munkát végzet a rendezésben és végez ezen az estén, Liszt zongoradarabokat ad elő. Wagner Tríszten és Isolda c. operájából Isoltens Lictestod-jának átiratától a Rígoletto ze­nei parafrázisáig megelevenedik előttünk a zeneköltő és fejedelem hatalmas egyé­nisége olyan zongoradarabokban, ame­lyekből érzés, gondolat, szellemi ma­gasság nem hiányozhatik. Szesztay And­rásné Vietórisz Lenke dr. Vörösmathy Liszt Ferenchez c. ódáját szavalja el a műsor elején. Ez az óda, amely ma is aktuális, megérzékelteti azt a nagy erőt, amely Liszt hatalmas művészetében rej­lik. A műsort teljessé teszi Szigeti Sándor tanulmánya Liszt Ferencről amely­ben Liszt Ferenc élete, munkássága, emberi mivoltja. művészi egyénisége domborodik ki. A tanulmányt dr. Belo­horszky, Ferenc, a kör ügyv. titkára olvassa fel. Ez a műsor magában megmagyarázza azt az érdeklődést, amelyet a Bessenyei­Kör Liszt-hangversenye iránt tanúsít a közönség s bizonyosra vehetjük, hogy a hangversenyen közéletünk elitjét üd­vözölhetjük s felkeresi a Korona-disz­termét mindenki, aki a magyar kultura értékei iránt érdeklődik s aki Liszt Fe­renc egyéniségét a magyarság szempont­jából a kulturánk lényeges alkatrészé­nek tekinti. A hangversenyre belépődíj nincsen, az puszlán kulturcélt szolgál. Kifosztottak egy éléskamrát. Nagyecsedről jelentik. Özvegy Biró Dá­niel né nagyecsedi lakos lakásába isme­retlen tettesek behatoltak s az éléskam­rát teljesen kifosztották. A betörök egy feldolgozott sertést teljes egészében, minden részével együtt emellek. A csendőrség meginditolta a nyomozást a tettesek kézrekeritésére. f Figyelem I az EXCELSIOR Harisnyaházban ^Sy ele m Selyem bluz szép színekben 2'40 Habselyem ingnadrág 2'60 Selymezett divat zokni —'66 Selyem nadrág, hibátlan 1'46 Habselyem hálóing 6'40 Cérna zokni 1 "18 Habselyem nadrág, hibátlan 2'40 Selyem harisnya, hibátlan 1'78, 1 "48 Férfi harisnya ... 1'40, 1'40 Habselyem combiné 2'98 Selyem harisnya, kis hibával —'98, —'86 Sport ing 2'58 Nálunk vásárolt harisnya szemfelszedését ingyen végezzük. Zrínyi Ilona-utca 6. Nyireüyiíáza iparosainak és kereskedőinek érdekképviselete állási Wall a közigaz­gatás rendezésének kérdésében

Next

/
Oldalképek
Tartalom