Nyírvidék, 1933 (54. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-06 / 5. szám
1^33' január 6. JtfVíRYIDÉK. Uj év, új remények A miniszterelnök a z újesztendő alkalmából a z egyik fővárosi napilap munkatársa előtt érdekes nyilatkozatban vázolta az általános helyzetről való véleményét. Ebből a nyilatkozatból kitűnik, hogy megoldandó fe'adatokban nem lesz hiány, de az is kitűnik, hogy ezeknek a feladatoknak a mego'dásárá Gömbös Gyula miniszterelnök sze-' mélyében olyan kormányelnöke van Magyarországnak, aki hitével, kitartásával és tetterejével sikeresen fog ja azokat elvégezni. Nyi'atkozata elején hangoztattá. hogy az alap, amelybői ki keí' indulnia, a .'elki egység, mert énéi küi egv nemzet sem tud megbirkózni a nagy feladatokkal. A nemzetben megvan erre az egységre való haj amj s a miniszterelnök működését álta'ános megértés és tel' jes bizalom fogadja. Nemcsak hangu'at'iag teremtődött meg ez a lel ki egység, hanem vezető politikusok és pénzemberek hangsúlyozták a miniszterelnök e'őtt, hogy ez a biza'om a tőke és a munka területén is helyreá'lott. A konTcréiUmok közüf, aneiyekei az ország dolgát e'őbbre lehet vinni. a mmisztereiriök első helyen a gazdasági vérkeringés megfnditását emhtette. Ennek szolgálatában án a belügyminiszter által kidolgo J zott racionalizálási törvényjavaslat,, amely a munka folyamatát lesz hivatva megindítani. Természetesen az ilyen nagyfontosságú kérdésekben nem lehet hübeíebalázs módjára eljárni. Sokkai többet végez hatünk lassúbb tempóval, amelynek eredményei azonban annál tartósabbak és hatékonyabbak Tesznek. A végrehajtandó tettek eredményes ségc erősen függ attól, hogy a külföld gazdasági téren mi'yen megértést tanúsít majd irányunkban. A magyar társadalom e'éggé egy séges ahhoz, hogy a feladatok sikeres elvégzésének biztosítéka legyen. 'I'u ajdonképpen csak az ipari munkásság és a poigáii Társadalom között van olyan válaszfal, arneiy a teljes egybeforrást megakadályozza. Magyarországon a tei jes demokrácia érvényesül, hiszen szü'etés és rangra való tekintet nélkül á tehetség a legmagasabb polcra is feljuthat. Meg keli íátnia ezt a magyar munkásságnak is és e belátás eredményeként a munkásságnak teljesen egybe ké'i o'vadma a magyar társadalommal. A küipo ítlká' helyzetet a miniszterelnök eléggé kedvezőnek lát: ja. Az egész ku^urvi ágnak ei'ke.l ismernie, hogy külpolitikai törekvéseinket békés uton akarjuk érvényesítem. A kereskedelmi szerződések, amelyek a gazdasági vérkeringés megindítására vannak hivatva, a nemzetközi gazdasági életbe való bekapcsolódást jelentik. A kormány 1933- évi programffija a z ' esz. hogy tovább ha'adjon azon a külkereskedelmi uton, amelynek kezdetét a magyar-osztrák és a magyar-olasz szerződések jelentik. A külkereskedelmi kérdésekkei szorosan összefüggenek egyéb gazdasági feladatok is. A gazdasági é'etben az a Legfontosabb, hogy a tőke ^ bizaiom jegyében kezdeményezőén lépjen ki az alkotó munka terére. A magángazdálkodásnak és az áiamgazdálkodásnak ki kell egymást egészíteni. Természetes, hogy az ál amháztartás biztosítása érdekében mindent el ke 1'követni, de csak addig, a mig az igazság és az é-'et törvényei -zt megengedik. Az államháztartás efsősorban az igazságos és racionális adópolitika függvénye, viszont adót csak akkor tud az adófre ő polgár fizetni, 'ha a termelés méret ei ezt lehetővé teszik számára. A termelés terén bizonyos arinytala.iság tapaszta hátó. Sokat beszélnek az ipari és a mező gazdasági termeíés árai közötti különbségről s ez feltétlen olyan kérdés, am'elyet sikeresen keli megoldani. A jelszavak azonban semmit sem használnak, mert ezt a fe adatot csak alapos, a termelés összes részleteit felölelő ismeretekkel lehet elimmáini. Mezőgazdasági állam vagyunk, tehát a mezőgazdasági 'kivitelen kell a hangsúlynak lenni. Ennek nagyobbvona'u megindítása képezi a kormány egyik legfőbb törekvését, de ehhez hozzátartoztak, hogy a termelési eszközök. így a hitei rendelkezésre bocsátása megfelelő kamatfeltéte lek me'lett történjék. Érdekes a miniszterelnöknek az általános védkötelezettségrői mondott megállapítása. Az öthatalmt konferencia elvi határozmányainak nyilvánosságra jutása mindenesetre nagy enyhülést hozott. Po'itikai té ren ugyanazt a békésebb légkört teremtette meg, amelyet gazdasági téren a lausennei konferencia bizto sitott- Mindamellett, amíg bizonyos elvi kérdések nem tisztázódnak, a honvédség matiad a jelenlegi állapo-i tában. A miniszterelnök azzal fejezte be nyilatkozatát, hogy az e'fenzéktői tárgyilagos kritikát kér, amely a helyes irányú a'kotó munkára ösz tökél. Ezekhez a megál apitásokhoz semmit sem lehet hozzátenni. A maguk egyszerűségében és világos célkitűzéseiben önmagukért á'lnak helyt. A miniszterelnökben megvan az elszántság és akarat arra, hogy a nemzetet tovább vezesse a boldogulás utján. Ezt a törekvést a nemzetnek meg ke?' érteni s Göm bös Gyulát a jövőnkért való nagy harcban minden erővel támogatni Yárosi Mozgóképszínház Csak felnőtteknek Csütörtök, péntek Csak felnőtteknek EQT A 50K KÖZQL Német Paramount film 9 felv. Főszereplők: Brigltte Helm, Gustav Diesl, Ernst Busch, Jenny Vihrog Jön! A legszebb kaland Jön! Előadások kezdete: Hétköznap 5, 7, 9 órekor Pénteken (vízkereszt) 2, 4, 6, 8, 10 órakor Mérnökök kisipari pályákon A kereskedelmi miniszter érdekes rendelettervezete Érdekes rendelettervezet érkezétt _J a kereskedelmi minisztertől véie- " ményezés végett a kereskedelmi és iparkamarákhoz. Nem kevesebbről van szó ebben, minthogy a műegyetemet, valamint a bányanjernöki é's erdőmérnöki főiskolát végzett egyének előtt meg akarják nyitni" a kisipari pályát. Kétségtelen. hogy ezt a rendelettervezetét az áüástaian mérnökök e helyezésének s uiyos problémája szülte. A rendelettervezet kimondja, 1 hogy az egyes képesítéshez kötött iparok gyakorlásához megkívánt Szakképzettséget a jövőben azoknál az egyéneknél is igazoltnak kell tekinteni, akik a József műegyetemen mérnökig vegyészmérnöki, továbbá a bányamérnöki és erdőmérnöki főiskolán oklevelet nyertek, ha ezek az illető iparban bizonyos tartamú szakbavágó gyakorlatot tudnak felmutatni. Ennek a s zakbav£gó gyakorlatnak a taitamát az öszSzes iparokra nézve kü'ön-kü'ön határozza meg a rendelet s azt többnyi- e három hat hónapban állapítja* I meg, de egyes iparoknál nem is kíván egyáltalán semmi szakba vgáó gyakorlatot. Terjedelmes táblázat sorolja fel az összes kézműiparokat, annak feltüntetésével. bogy azok fo'ytatásához az okleveles mérnöktői mennyi szakba vágó gyakorlatot ke 1 megkövetelni. Kimondja a rendelettervezet fizt is, hogy a szakbavágó munkát akkor is figyelembe ke'i venni, "ha azt a főiskolai ok'evéi tu'ajdonosa a kézműves jellegű iparűzés szokásos kereteit meghaladó, a zaz gyárszerü üzemben, vagy pedig az ipartörvény hatálya alá nem eső vál' ia!a t vagy intézet üzemében^ műhelyében, laboratóriumában végezte, akár az oklevél megszerzése előtt is. A szakbavágó gyakorlat tartamát az ü'ető váialat tulajdonosa, vagy vezetője által kiállított bizonyítvánnyal lehet tanúsítani. A szakbavágó gyakorlatot szakvizsga eredményes fetéte'évei is lehet pótomi. Hazahozzák a megszállt területen ledöntött magyar szobrokat A kormány tárgyalást kezdett a román e's a cseh kormánnyal, hogy a megszállt területekről hazakerüljenek a ledöntött, vagy pusztu'ásnak indult híres magyar szobrok. A {erv megvalósítását mind a román. mind a cseh kormány eívben elfogadta. 1 A bukaresti kormáAy már meg is bízta az a:adi 'kultúrintézményeket hogy válogassák ki áz erdélyi műkincseket- A cseh megszállt területen lévő magyar szobrok kiadása ügyében Mas caryk cseh köztársasági elnök fog dönteni. Amenv nyíben sikerül a cseh és a román kormányokkai véglegesen megál apodni, akkor Budapestre hozzák FadruSz János hatalmas alkotását, a meggyalázott Mátyás király szob' rot- Budapestre kerül' Zala Györgyi hnes müve^ a szabadságharc a adl szobra is, az Erdélyben és a Felvidéken annak idején elhelyezett kisebb-nagyobb Kossuth-szobrokkai, továbbá a pozsonyi Petőfi-szoborral. a melye t mostanában találtak meg egy külvárosi istállóban. Öngyilkosságot kísérelt meg szerelmi bánatában egy szabadságos katona Nyírábránybói jelentik: Erdőss Dánief őrvezető, aki a biharkeresztesi határőrSz'árnynál teljesített szolgálatot, már régebb idő óta udvarolt B. M. fiatalkora nyirábrányi leánynak, ugy, hogy az eljegyzést is megtartották a közelmúltban. Erdőss a leányt mindenáron feieségü'- "akart3 venni, <jjf a nagyszülők nem szívesen látták a fiataioK viszonyát és ellenezték a hárasságot, amit a napokban levélben közöltek az őrvezetővei. Erre Erdőss szabadságot kért és eljött Nyirábrányba azzai, hogy ha a mátkaság fe.'bonrik, leszSmoi menyaszSzonyávaf. nagyapjával — a 'leány eltartójával — és végül'önmagával. Fenyegetését részben be is váltotta a m uIt hét péntekjén. A leány ugyanis visszaadta neki a ^jegyet* azzai, hogy a más felesége les z, — meggondo'ta magát. Ez végkép elkeserítette a szerelmes határőrt és bicskát ragadott, hogy megbosszulja magát, a leány azonban eJmenekűit i&gyatyjánái lévő lakásáról. Amikor Erdőss felsőruháját levetette, lefeküdt egy ágyba menyasszonyánál és készült az öngyilkosságra. Közben értesítették a nyirábrányi" cser.dőrörsöt, ahonnan egy járőr rövidesen megjelent id. Korcsmáros János házánál. Abban a pillanatban, mikor a járőr a szobába belépett, kétszer egymásután teljes erővel' a mellébe szu^a hatalmas zsebkését, ahonnan patakokba ömlött a vér. A s ziv alá hatolt a kés. Dr. Gulyás Ferenc nyirábrányi orvos haldokolva Szál itotta motorkerékpárján a szerencsétfen őrvezetőt a debreceni "katonai kórházba. Életbenmaradásához kevés a remény. Eszakmagyarország legjobb vívóinak részvételével vívóversenyt rendez jannár 14 és 15 én a NyTVE A Nyíregyházi "Torna és Vívó Egyesület vívó szakosztálya az idei versenyszezont kétnapos vivóversennyei kezdi meg. Ezen a versenyen. jnely méreteiben messze tul fog haladni rnmden Nyíregyházán iázott vívóversenyt, Debrecen, Mis* koic. Kisvárda, Nyírbátor és Nyíregyháza legjobb kard és tőrvivói vesznek részt. A kétnapos verseny első napján január 14-én délután fél 5 órai kezdettel Debrecen, Miskolc és a Nytve négyes kardcsapatai között; csapatverseny ies z. Ez a versenyszám az, mely ta'án a legtöbb érdekességet és izgalmat fogja nyújtani. hiszen a három majdnem egyképességü csapat küzdelme asszórói-asszóra váltakozó eredményt fog mutatni s a helyezéseket csak a pillanatnyi formák fogják 'egyik, vagy másik csapa t javára eldönteni. A vasárnapi verseny ko:a reggeltől egészen estig fog tartani és azon a kard.és tőr egyéni verseny kerül lebonyolításra. Az egyéni versenyeken már nemcsak imiitett három város, hanem Kisvárda és Nyírbátor vivői "is részi vesznek, úgyhogy az eiőjeiekbőr í'téive, az egyéni küzdelmekben Északmagyarország legjobb 35—40 vívója fog a győzelemért küzdeni. A verseny győzteseit és helyezett jeit a rendező egyesület gazdagon fogja díjazni. A versenykiírást korábbi Számunkban már közöltük;