Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 272-296. szám)
1932-12-13 / 281/a szám
1932- december 13. JNftfRYIDÉK. •;»ovelláris módosításával megoldhatónak, hogy t. 1. a járan• dóságuk 'bizonyos részét törvényes uton mentesítsék a végrehaj-, tási zálogjog alól. Ez azonban hosszadalmas eljárás, addig engedményezéssel lehetne megoldani a dolgot, ugy azonban, tiogy ezt ne kössék közjegyzői kényszerhez, mert a dohánykertészeknek ez költséget jelentene. A 'háziipari tanfolyamok ügyében sürgős felterjesztést keli intézni a kereskedelmi miniszterhez, sőt az engedély leérkeztéig is kelt tenni valamit. — Hiszen például Nagybányán a piac fele háziipari termékekkel van tele. Tóth Báhnt javasolja, hogy ne a textilgyárakkai lépjenek érintkezésbe, hanem egves háziipari vidékekkel. Nánássy Andor dr azt is sérelmezi "hogy a Dohányjövedéka Központ igazgatósága "kicserélte a •beváltó tiszteket, akik uj helyükön rtájékozatlanok. Más ugyanis a fekete és más a homokon termett dohány természetrajza. Ebből a dohány be váltási árak tekintetében Sok sérelem érheti a teiímielőket. Kéri, hogy legalább ebben az évben tekintsenek el az áthelyezésektől. Tóth Bálint eloszlatja az aggodalmat, mert a dohánybeváltó 1 tiszt-ek Szakemberek, akiknek min-denfajta dohányt keli 'ismermok és osztályoznrok. Mifceci Ödön dr főispán olyan módosítással ajánlja Nánássy Andor dr javaslatát elfogadásra, hogy az eddig fekete terrnővidéken működő dohánybeváltó tiszteket csakis fekete termővidékre helyezzék át, a homokon működőket hasonlóan csakis homokira. A jelentéseket a fentirt módosításokkal elfogadták. Végül Fekete Jenő törvényhatósági állategészségügyi fő, re ügyelő olvasta fei jelentését s ezzei az ülés véget ért. Félóra Hadamé Pythia előszobájában Tömegesen keresik fel a lakásán a „jövőbelátó asszonyt", aki megmondja a jelent, a jövendőt es gyógyítja a lelkeket A Korona-száüó eisőemeietí várószobájában már sokan ülnek. — markáns férfifejek, fiiom asszonyarcok, csi'.logó leányszemek. Elegáns dámák, néhány kendős fej, min a egyforma, sorsukért aggódó kétkedő, tanácstalan emberek. — Várakozva figyelik az ajtó nyílását arnély mögött emberi lelkek mélységeiben és a sors rejtélyébe rpillantanak bele. Egy ismerőst pillantok meg, jónevü kereskedő. Már másodszor vagyok itt — mondja —, ne csodálkozzon, de amiket akkor mon-' dott Pythia, ez annyira frappirozott, hogy újra hozzáfordulok tanácsért. Dolgokra figyelmeztetett, utasitásokat adott, amelyek rendkívül hasznosak voltak. Egy hivatalnoknő kapcsolódi c l>e beszélgetés iinkbe. Meséli, hogy már Pestről ÍW 1 Pythiát. Már 8 hónapja volt áfásnélkül, kezdett kétségbeesni, akkor felment Pythiá "hoz, aki akkora önbizalmat adott ne ki, hogy valósággal megerősödött ^s már elkerülhetetlen szükségesség, hogy hozzá feljöjjön. Az egyik s arokban 2 társaságbeli fiatal hölgy beszélget egy abbamaradt válásról, amelyet a csodálatos Pythia akadályozott meg okos tanácsával. £s jönnek a legkülönfélébb emberek. Csizmás falusi gazda, kendősfejü szegényasszony, akik minő Pythiátó' várják, hogy megmutassa nekik a boldoguláshoz vezető utat. Érdekes megfigyelni" az embereket, mielőtt bemennek és megfigyelni őket, miután kijönnek. A bemenők arcán csüggedés, szomo^ ruság ül, a kijövök mind' megelégedettek. Végre rám kerül a sor és már Pythia előtt át'ok Egyszerű fekete ruhájában előkelő megjelenés, két mélyenlátó szemévei rámtekint és a következőket mondja: »Sok Szomorúságba Iátok bele, de nem veszi ei a kedvemet. Sőt 'erőssé és boldoggá tesz, mert tudom, hogy mindenkin tudok segíteni. Sokan jönnek hozzám és én beszélek őszintén. Itt az frás, mindent e'árul. Uj látogatók jönnek, várják, hogy megnyíljon az ajtó, amely mögött egy idegen, ismeretl pn világ tárul elénk, amelyben mindenki számára van segítség. lagda Schneider fellépte — 20 —30—50 filléres helyárakkal Általános közóhajnak eingedve három napra a Diadal Mozgó műsorára vette Magda Schneider bűbájos filmop -rettjét, a Tévss kapcsolás«-t Csupa báj, muzsika, fiatalság és szerelem- Az Európa-szerte nagy sikerrel futott film természetesen itt is megfelelő fogadtatásra fog találni, különösem akkor, amikor a Diadal-mozgó a karácsony előtti hangulatot szem . előtt tartva' 20—30 és 50 filléres helyárakkal mutatja be hétfőtől szerdáig. Kedvezményes utazás Budapestre Igazolványok a M ínetj egy irodában, válthatók Az Iparművészeti kiállítás alkalmából a Máv. 33 százalékos kedvezményt engedélyezett a Budapestre utazók részére. Az odautazás e hó io-étőí 21-ig mig a visszautazás 24-ig engedélyez tetett. Igazolványok 2 P 50 fillérért • válthatók a Menetjegyirodában. á titokzatos énekes Egy nyolcfefvonásos müvészdrámát mutat be a Városi Mozgó ma és holnap, melynek főszereplője az európai hírű Lucien Muratore francia operaénekes, akiiek művészete végig vonul "a film küönben is érdekfeszítő, a legkülönbözőbb mi'hőben játszó meséjén. Mindazok nak, akik az í^azi 'énekmüvészetet becsülik és azt élvezni tudják, e filmben egész különleges mivészi szórakozásban lesz részük. Tarzan az ápolóban Ma hétfőn és holnap kedden, két napig mutatja be az Apolló Amerika legnagyobb filmszenzácíóját, a Tarzáti-1. Az Apolló igazgatósága ezt a rendkívüli izgalmas fi.3m.et csak két napra tudta megszerezni. Szerdán egy napig valószínűleg Hippolit a lakáj c. magyar film kerül műsorra. Csütörtöktől pedig Harry l.Piel minden idők leghatalmasabb hangos filmujdonsága, A st. Moritzi kaland kerül (bemutatásra. Kizárólagos bemutatási joggal. 1 NAP! HÍREK KISNAPTAH December 12. Kedd. Róm. kat. Luca. Gör. kat. Eusztrát. Prot. Luca. Izr. Kislev 14. A vlrosi gőz- és kádfürdő egész héten nyitva, kedden és pénte ken nők részére Egész héten át a Gergelyffy- (Kállai-utca) és Török- (Hatzel-tér) gyógy szertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádióműsor. Budapest. Kedd. 9.15: Hangverseny. Közben 9.30: Hírek. 11.10: Nemzetközt vizjeLzőszolgá' lat. Vízállásjelentés magyarul é» németül. 12.00: Déli harangsió az Egye temi templomból, időjárásielén" tés. 12 05: A rádió házikvintettjének hangversenye. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 4.00: Gallai-Gaibel Sándor felolvasása. 5.00: Hangverseny. 6.15: Sümegi Vilmos előadása. 6.15: Gramofonrevü. 7.35: Görög szatirjátékok. 9.30: Bartók Béla zongorahangversenye. Kb. 10.00: Időjárásjelentés. 10.30: Berend Endre szalon- és jazz zenekarának, valamint Horhangversenye az Osteaide-kávéházból. — Az államépftés zeti hivatal uj főnöke. A m.'kir. kereskedelemügyi miniszter a nyugalomba vonult Marossy I mre helyébe, a sátoraljaújhelyi állam építészeti hivatal főnökét, Lőwy Ignác műszaki tanácsost helyezte át. Schwartz bácsi divatcikkeit kiárusítás! árban ki árus i t j a Gyönyörű ny»kkend5k, fér fi ingek, sokDik, hjrisiyák, bSrdisimüáruk stb. stb. — Vay Adám-utea, Takirekpaluta. fi657 Nagy karácsonyi vásár Stern Sándor divatüzletében Városháza-palota Okkázio árakon kerülnek eladásra férfi ingek, nyakkendők, kötött áruk, harisnyák, keztyük, ruhaselymek stb. 6662-6 _ Kfiman Éva folyó hó 17-én Szombaton este 8 órai kezdettel tártja a Korona nagytermében űíákbá'lai egybekötött műsoros táncvizsgáját, melyre az érdeklődőket tisztelettel meghívja. 2x — Szenvedő nöknfei a természetes »Ferenc József« keserűvíz könnyű, erőlködés nélkül való bélkiürülést idéz elő s ezá'tal sok eset ben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. — A Bessenyei Kör debreceni swere. A Szabolcs vármegyei Bessenyei Kör szombaton este tartotta meg Debrecenben bemutatkozó műsoros estjét, amelyet nagy rokonszenvvei fogadott a közönség. A bemutatóról irt tudósításunkat anyagtorlótfás miatt a holnap* számunkban közöljük. — £ tvagytataireágnál, ro»s» gyomornál, bélrekedésnél, i«nyh© emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésn& a természetes »Ferenc József* ke'serüviz rendbehozza a gyomor és a belek működését * megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogy a Ferenc józset víz abszolút! megbízliató hashajtó. A Ferenc Józset keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fü^zeni? letekben kapható. IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai 'Intézet jelenti: A csendes derült idő és a hótakaró" jelenléte az egész országban nagy talajmenti' fagyokat okozott. — gszaki fekvésű vidékeken — 10 Celsius fok, a Tiszántúlon —15 sőt — 17 Celsius fok volt a hideg. Havazás seholsem volt. Várható időjárás a következő 24 órára; Nyugaton és délen a hideg enyhülése, egyes ,helyeken havazások, északkeleten változás nem valószínű. Mindenben első Sch wartz bácsi j áté kbottja Kfl önleges gyönyörű jitékok hatalmis vá'asztékban, olc;6 siabott árak mellett, szakszerű kisjo'gVii. Megtekinthető vételkényszer n'ltO', most Luther-utca 4. Uogar cég mellett. 6665 Alulírottak mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb, legszeretőbb testvér, sógornő és rokon MANDEL IDA életének 58 ik évében f. hó 11-én délután 5 órakor Tövid szenvedés után ethunyt. Temetése f. hó 13-án délután órakor lesz Nyíregyházán a Honvéd-utca 25 szám alatti gyászházból. Kelt Nyíregyházán, 1932. december 12-én. Emléke örökké legyen áldott ! Dr. Mandel Károly fele-égével Mandel Erzsébettel Mandel Allce férjére! Hercz Jakabbal Dr. Mandel Gyula feleségével Ganozfrled Irénnel Mandel Irén Mindéi Éva férjével Dr. Mandel Jenővel testvérei, s'gornői és sógorai Hercz Kálmán, Hercz Jenő, Hercc tíva, Hercz Elek, Maudel Ilike, Mandel Ede unokahngai, illetve onokafocsei, (Minden kfl'ön értesítés helyett )