Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 248-271. szám)

1932-11-24 / 266. szám

Hogy voít 2000-ben Ina: csokalyi Fényes Károly. II. I^y a Világszövetség; amint ezen ujabb szövetséget elnevezték,. had­ereje felülmúlta az angol-amerikai koalíció. Ez csak ügy volt lehetséges, hogy Németország már 1940 előtt titkos szövetségben volt Oroszor­szággal és itt építette hadihajóit. Fegyvergyárakat orosz területen építtetett, mert a mint tudjuk, a versaiiei és trianoni békeszerződé­sek ugy Német-, mint Magyarosi szágnak is megtiltotta hadihajók és fegyvergyárak létesítését és ez a tilalom csak az 1940-iki háború után szűnt 1meg. Hit Mongólia mait tett ezalatt a­40 év aiatt? Igen sokat. A kitűnő diplomata és. nagyműveltségű ál­lamférfi öiyan kormányt szerve­zett, mely ezen válságos időkben, minden tekintetben a helyzet ma­gaslatán ál ott és a közgazdasági érverés ütőerén tartva kezét, a szükséges intézkedéseket azonnal megtette. Igy bár 1930-ban any­nyi'ra rosszul ál ott az ország köz­gazdasága, hogy a legnagyobb bajóktól 'kehett tartani és bár a kereskedelem majdnem teljesen pangott, imiégis a behozatal domi­nált, a belső teimeiés évről-évre alább szál ott, de helyes kormány­intézkedések elejét vették nagyobb bajoknak. Szakítottak azzal a fel­fogással, hogy nem- szabad a bu­za és bor kivitelét prémiumokkal iélősegiteni, mert akkor a külfö.dön olcsóbban adjuk ei búzánkat, mint a belfö.dön, mert tiszta sor, hogy ami pénzt búzánkért a külföldről kapunk áz bevétel, ellenben a vám­vonalon be.üi létrejött üzletek csak bclforgalom. bevétel nélkül. A külfö.drői kapott érték a ke­reskedelmi mérleget emelte. Ke­resztül lett vive azon elv, hogy csak annyi értéket szabad behozni, amennyit kivisznek. Igy a termelő ország megtud élni magában, belső erőben növekszik, külső kölcsönök­re nem szorul". Ugyanezen elv sze­rint tett megoldva a borkivitel. A legnagyobb tapasztalt bortermés fel /ett osztva, a vállalkozó és meg-_ bízható kereskedők között, ugy hogy kiki abból egy bizonyos (mennyiséget külföldön leendő el­adás végett átvesz és ezért fuvar­díj és vámi visszatérítést, esetleg prémiumot kap. Igy már 1936-ban nemi volt felesiegbor az országban. A belforga om megnőtt, a bor ára felemelkedett. Könnyen ebirta ugy a termelési, mmt a fogyasztási adót. Az eladósodott termelők 2 év alatt a terheket lerázták ma­gukról. 'A jólét általános lett, a vál.alkozó kedv növekedett, a föld ára emelkedett. Az adók pontosan folytak be, összegük növekedett. A hivatalnokok fizetését és nyug­diját emelték. NoSztrifikált hadi­köicsön&eet 50 százalékig valorizál­tak. Ez áltat'a lakosság fogyasztó képessége fokozódott, a bankok be­tétállománya szaporodott. Mind­ezt elősegítette az, hogy a terme­lés az egész országban meg volt szervezve, nem lehetett derűre, bo­rura aká.mit termelni, hanem csak amit a kormány elrendelt, aminek bei- és külföldi kereslete volt. Saját házi szükségletére minden­ki termelhetett bármii, de a piac részé, e csak a megengedett mező­gazda ági terményeket. Ennek ke­resztülvitele, csak a minden köz­ségben fe.áf itott, gazdasági nép­iskolák segélyéve' voit lehetséges m £rt ennek vezetője rádió utján kapta a rendelkezést a központtól ö vo't a község gazdasági vezetője, irányítója és a fiatalság gazdasági mm 6 jAfKVll)É9L 1932. november 24. oktatója, amefy célból egy megfe­lelő mintagazdaságot is kezelt. Az eladásokat a termény és borkereskedők utján a irányította. (Folyt, köv.) kormány Filléres jegyárak mellett nyílik meg a NyTVE jégpályája A Nyíregyházi Torna és Vívó Egyesület jégszakosztályának elnök sége az alábbi cikk közlését kérte. A Nytve jégszakosztályának el­nöksége a mai 'súlyos gazdasági viszonyokra tekintettel alka lmaz­kodni óhajt a nagyközönség teher­biröképességéhez, éf> ezéit a már a mult esztendőben is erősen mér­sékelt jegyárakat oly a acsony ösz­szegben állapította taeg, Tiogy mindenki részére biztostija a kor­csolyázás örcmeit. A jégpálya ké­szen várja kedvenc közönségét és amint az erősebb hidegek beálla­nak, nyomban megnyílik. A kor­csolyázó közönség előtt teljesen feleslegesnek tartja az elnökség pá­lyájának különösebb reklamirozá­sát, mert a mult évi Szezon sikerei keliő bizonyságul szolgálnak arra, hogy a közönség fillérjeivel szem­ben olyan szórakozáshoz jut, amely a legkényesebb igényeket is kielégí­ti. A melegedő fűtéséről, világítá­sáról, a zenéről, büfféről, a pálya világításáról ínár is gondoskodás történt és a nyár folyamán is meg­történt minden, amely a pálya gon­dozása érdekében kívánatos volt. Megjegyezni "kívánja az elnökség, hogy miután a jég alatt 30—40 cm­mély víz van, a pálya korcsolyá­zásra a legideálisabb, mert csak az úgynevezett »uszó jég« képes nyúj­tani azt a rugalmasságot, amely a pályát tökéletessé teszi és amel­lett a víz alacsonyságára való te­kintettel, abszolút veszélytelen. A jegyárak a következők: idény­jegy felnőttek részére P 6.— Nytve tagok részére P 5.—, diákok ré­szére P 4.—, 10 éven aluli gyer­mekek részére P 3.—. Egyszeri be lépésre felnőttek részére 24 fillér, diákok részére 14 fillér, gyermekek részére 10 fillér. A ruhatár dija a tavaly: 10 fillér helyett 6 fillér iesz. Az elnökség ugy gondolja, hogy az országban párját ritkító nagyságú és gondozott jégpályá­jának jegyára olcsóság tekinteté­ben is utolérhetetlen lesz. Egyéb­ként a pálya "hosszúsága 120 méter k. b. és szélessége k. b. 50 m. — Bérletjegyek a Menetjegyirodában válthatók ; Vasárnap déintán Goethe-ünnepély lesz a Kossnth-gimnazinmban A Kossuth-reáigiminázíum Besse­nyei Gyórgy-ónképzőköte vasárnap délután nagyszabású Goethe ünne­pet rendez, amelyen az emberiség nagy költőjének emlékét kívánja megünnepelni egy bensőséges, sok­olda.u ünnepély keretében. A Bes­senyei-önképzőkör választékos szép műsort állított össze, amelyen a költő lelki fejlődését biztosító ta­nulmányt fog az egyik bemutatni; Goethe-Schubert dalokat énekelni fognak, Goethe Iphígenie auf Taurís c. színmüvéből egy mono­lógot mutat be az egyik tag s négyen Goethe költeményeket szavainak, kettő magyar átültetés­ben, kettő néniét eredetiben. Az ünnepély érdekessége lesz bizo­nyára az egyik vers, amelyet dr Vietórisz József fordított le ma­gyarra s a|mily fordítás most kerül először bemutatásra. A Goethe-ün­nepélyre már most ís felhívjuk a közönség figyelmét. Az ünnepély vasárnap délután 5 órakor kezdő­dik a Kossuth-reálgimnázium dísz­termében. I December 1-én indni meg a női és férfi tornászélet a NyTVE Bethien-ntcai sport­csarnokban RABSZOLGANŐK Csülöitöktől erről beszsl a város! » A Nyíregyházi Torna és Vivó Egyesület sportcsarnoka, . apDint (már előző híradásunkban közöltük, befejezéshez, közeledik s december elején nyitja meg kapuit a torna­termi sport hivei előtt. Igen nagy jelentőséggel bír a sportcsarnok létesítése és fenntartása különösen városunkban, mert hisz városunk­ban, ajnely ^ kultúra megmozdulá. sáva. Js haladásával 'lépést tudott szózni míg a két kisebb terem á vivóiskola és a birkózók otthona lesz. Felszereléseiben tehát a sport­csarnok oly gazdagságit mutat, amivel kevés egyesület dicseked­het az országban. Ammt értesülünk azonban, az egyesület nemcsak sportcsarnokot ad, de megteremti a rendszeres és szakszert tornasportot is, mert a sportcsarnokban való tornázás tor? tartani, nyilvános tornaterem hiá | natanárok vezetése alatt fog tör nyában a sportéletnek a hűvösebb ténni. Az ig ' őszi idő beáLtávai kizáró ág a kor­csolyasportra keLett szorítkoznia. S minden egyéb sportlehetőség meg­szűnt a tavasz végéig. A Nytve be­látva városunk ézen hiányosságát, hivatásához flalélt.ó akart lenni ak­kor, mikor jelentős anyagi áldozat árán ugyan, de oly sportcsarnokot létesített, melyben az összes torna­termi sportok üzhetők lesznek, s amely meg fogja állani helyét az ország összes vidéki városainak sportcsarnokai "között. A sportcsarnok több helyiségből áll. A nagyteremben, m e ly eddig városunk legnagygobb táncte.m'e volt, kapnak he-yet a kordát, nyuj tó, gyürü, lóügró, ugrószekrény, bordásfai, svédpadok, box-labda a tornászok részére, itt kap helyet a 16 méteres vivó plans, amin a klub versenyzői, vivói fognak asz­f en élénk érdeklődésre özölhetjük, hogy kü­lön szakszerű oktatásban fognak részesülni a hölgytornászok, akiit tornatanárnő vezetése alatt fognak működni s külön csoportot létesít az egyesület a 14 éven aluU leány­gyeimekek részére. Kiüön kurzust létesít az egye­süle't azok részére, akik nem' ver­senyszerűen, hanem csupán test­edzés és privát szórakozás céljá­ból kívánnak 'tornázni. Minthogy pedig íi tornázás december elején itíár meg is indái, ezúttal kéri a Nytve mindazokat, akik tornázni kívánnak, hogy szíveskedjenek dr. Andrássy Dánielnél (VAimegyehá­za), vagy hétfőn, szerdán és pén­teken délután a Nytve vívótermé­ben jelentkezni, s egyben beje en­teni, hogy milyen sportot s mely időben kívánják űzni. Az egyesü­Ez a hangoa film a leg­kíméletlenebb őszinte­séggel tárja fel az elcsá­bított leányok kegyetlen • sorsát, megrázó tragé­diáját. — Szigorúan csak 16 éven felülieknek filléres helyáraltkal AZ APQLLOSASti let tagjai a tornaermet díjtalanul használhatják. Mi, a magunk- részérői örömmel üdvözöljük a Nytve ezen impozáns Megmozdulását s reméljük, hogy olyan eddig elhanyagot sportágak­nak veti meg alapját s indítja meg vérkeringését, amelyek városunk­nak is dicsőséget fognak szerezni. Toron? a2 őszi romok felett Az ősz, az ősz, e vén harangozó megfogta ieíkem harangkötelét, s húzni"akarja, midőn haldokolva sóhajt ei 'hozzám a mező, a rét. Magasan messze darvak húznak el, idelent sj r egy ár va kis tücsök — bágyatag sugár nézi, 'hogy toronyként Isten felé az égnek feszütök. ÁÜök toronyként szürke ég alatt, Iliig ibm'bot tépve síró szél suhan, lengő ezüst szát Száz is rám akad, de földre húzni nem hagyom magam­Neon roskadok a méla búba le, mennek ágya az elhervadt szirom és a lelkemnek harangkötelétől 1 az ősz kezét én messze taszítom­örök remény és éiníakarás fogják utána meg a kötelet, s szói a harang a Int vigaím/as hangján, míg a halál sző bús sze mfödeiet. Elmúlás nincsen, csak átváltozás, mért sírjak én, kit Isten lelke tart? Toronyként nvuiok 'a magasba Hozzá s biztatón mosolyg rám egy messze part. Fiák András. 59. Jótékonycélu M. kir. Állami SORSJÁTÉK Főnyeremény: 40.000 arany pengő, tzonkivül 20.000 aranypengő 10.000 arenypingő 5.000 aranypengő Összesen 17.000 különböző nyeremény. Egész sorsjegy P 3, Fél sorsjegy P 1,50 Húzás 1932. december 6-án délután 3 crakor eos3

Next

/
Oldalképek
Tartalom