Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 197-221. szám)
1932-09-14 / 207. szám
JSÍYÍRY1DEK. [Szeged város képviselője, Klekner Károly dr., igazgató főorvos és egy kisgazda felszólalása az Alföldi Bizottság nyíregyházi vándorgyűlésén VI. » . Mai számunkban befejezzük Szilágyi Lajos országgyűlési képviselő felszólalásának közlését s folytatjuk a kongresszusról 'írt beszámolónkat: V v . Szilágyi Lajos országgyűlés) folytatása Bocsánatot kérve, hogy ily hoszszu idej£ veszem igénybe türelmüket, még csak egy kérdéssel óhajtok foglalkozni. — Az elmúlt hetekben Bizottságunk igen tisztelt elnöke a Pesti Napló hasábjain az ő szokásos vezércikkeiben a va3ut- és útépítés, ílietőleg a vasut és az automobil versenyzésérői irt.. Az elnök unnak ez a két cikke a ml vidékünkön nagy feltűnést keltett, nagy érdeklődéssel olvastuk, mert évek óta látjuk, hogy a vasut érdekeinek védelmében túlmegy a kormányzat azon a határon, amelyet a közérdek parancsol. Kétségtelen, hogy a vasut nagy érték, nem szabad engedni, hogy a vasut topkre menjen, de nem szabad ennek; a védelemnek odáig menni, hogy a teherautó fuvarozást viszszaszontsák csak azért, hogy a vasut bevételeiben csökkenés no mutatkozzon. A teherautó nagy szerepet visz a szőlő, zöldség, főzelék és gyümölcs •/állításoknál. Sajnálattal keli konstatálni, hogy Inába mozdulnak meg a mezőgazdasági kama rák, a kertészeti egyesületek, a polgármesterek egymásután, így Nagykároly, Gyöngyös, Kiskunhalas, Kecskemét, nincsen annyi befolyásuk ezeknek a felírásoknak, hogy a teherautón való fuvarozást könnyítsék meg, mert a termelőnek óriási megkönnyebbülést jelentene. Mert a vasut drága, ha legalább 150 métermázsa erejéig nem veszik igénybe é» nem szabad az államhatalomnak a teherautó luvarozást elgáncsolni. Azt hiszem, széles körök hangulatát tolmácsolom az igen tisztelt elnök urnák, amikor Hy ífárjyu közbelépését kérem, m'ert a Tiszántúli és a Duna-Tíszaközl gyümölcstermelő vidékeken ez az intézkedés a legnagyobb örömet és rokonszenvet kelt,e/ié. A vízügyi kérdésekkel kapcsolatban csak azt jegyzem 'm eg, hogy a mi vidékünk valósággal nyög a Viz9zabályozás alatt. A íegujabbi árvíz alkalmával azt tapasztaltuk, hogy mivei a vármegyében 5 vizSzabályozó társulat működik s áz S között a kellő összhang biztosítva nem volt, a mi" Szeretve tisztelt alispán és főispán urunknak igen erélyes közbelépésére volt szükség, hogy a társulatokat egy' és ugyanazon árvizelíem óvintézkedések tekintetében egyöntetű eljárásra kényszerítse. Még egyszer hangoztatom, hogy Bihar vármegye közönségének nevében örömmel üdvözlöm a Bizottság megalakulását és támogatásunkkai biztosítjuk az elnök urat működésében. Toneili Sándor Szeged város küldötte Igen tisztelt Naggyüíés! Méltóztassanak megengedni, hogy örömömet fejezzem ki afelett, hogy az előadások ilyén mederben folynak. Az Alföldi "Bizottság szegedi Vándorgyűlésén kénytelen voltairf bizonyos iróniával kezelni a kérdést, mikor állandóan csak azt hallottam, hogy ilyen csatornázást keli elvégezni 180 millióért olyan vízszabályozási 120 millió költségfgei, s én kénytelen voltam megkérdezni, hogy mi lesz azza' a Szeged melletti 6 kiló,méteres útszakasszal, melynek építési 'költsége 180.000 pengtő tesz ki é» már 3 esztendőn át nem tudjuk megcsinálni. Én ugy gondolom, ha ilyen kisebb kérdéseken már tui leszünk, akkor lehet beszélni c'sak nagy problémák megvalósításáról. Köszönetemet akarom most kifejezni Szeged város közönsége nevében, azcrt, hogy az elnök, ur Őnagyméltósága közbenjárására a kereskedelemügyi minisztérium most elrendelte ezen 6 kilóméteres útszakasz megépítését. A nem idevaló emberek nevében akarok még néhány szót szólam. Amit láttunk Nyíregyházán s ami bennünke troppant meglépett, az a tanyarendszer. Csodálkozássá* látjiuk, hogy az egyes tanyákon milyen szép az á"at- és baromfi, állomány és sajnálattal tapasztaltuk, hogy aránylag mi'yen kevés a gyümölcsfa. Ezen a bajon feltétlenül segítem kell. Bent a városban körültekintve pedig Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a városban füstölgő kéményeket alig iáftunk s qz a tapasztalat bár másutt is megvan, olyan hiány, amelyen okvetlenül segíteni kellene. Tavaly egy hollandi ismerősöm azt mondotta, hogy Hol>andiának egész mezőgazdasági" termelése a mandzsúriai Szója bab termelésre van beállítva és aggodalmát fejezte ki afelett, hogy mi fog történni-abban az esetben, ha az ottani háború következtében Hollandia nem jut hozzá a m ;andzsuriaii Szója vetőmaghoz. Hallottam, hogy itt Magyarországon is érdeklődik néhány ember a Szója bab iránt és megáliapittatott, hogy Szója babot Magyarországon is lehetne termelni. írtam errő' a kérdésről néhány cikket. És mi történt erre] Az egyik nagy mezőgazdasági érdekképviselettől kaptam egy levelet, melyben azt írják, hogy igen megtisztelő, hogy ezzel a kérdés- el foglalkozok, de ez a kérdés az ő munkakörükbe tartozik, legyek szíves és hagyjam abba az egészet. Az alföldi bizottság feladatkörébe tartozik az is, "hogy összehozza a különböző társadalmi osztályokat, megismertesse azokat'egymás bajaival és így igyekezzen azokat megszüntetni. Ha az Alföldi Bizottság egyelőre csak kisebb eredményeket is tud elérni, de megtudja tere mteni á gazdasági élet összhangját, akkor 100 százalékig teljesítette hivatását. Klekner Károly dr. igazgató főorvos Nagyméltóságú e.nök ur! Igen tisztelt NaggyüicS! Az előttem felszólalt képviselő urnák abból megjegyzéséből akarok kiindulni, hogy amit az elnök ur őnagyméltósága kezébe vQSz ; annak sikere már 50 százalékig biztosítva van. 'Égy kéréssel fordulnék az elnök ur őnagyméítóságához. Arra kér1 ném, hogy terjessze ki ennek a bizottságnak munkakörét arra a gazdasági körre is, amelyről a mai, nap folyamán itt alig hallottunk. Terjessze ki az Alföldi Bizottság működését az egészségügy terére is. A munkaerő megtartásáról "i s keh gondoskodnunk, t. 1. hiába -tanácskozunk gazdasági kérdésekről, ha a gazdasági 'munkaerő épségben megtartásáról "ne m tudunk gondoskodni. KáUay Miklós Őméltósága kifejtette előadásában, hogy öryend annak, hogy klinikákat állítottak fel Szegeden és Debrecenben, mert így a szegény ember i-s hozzájuthat elsőrendű orvosi kezeléshez és ápoláshoz. Nem csupán az intelligencia, hanem a nép széles rétegeiben is tudnak már arról, hogy bajaik ellen elsőrangú segítséget' nem csupán a klinikákon nyernek, hanem a kórházakban is. Ennek dacára mit látunk! A vendég eljön mondjuk Nyíregyházára, körültekint a városban, megnézik a templomot, az iskolát, érdeklődnek a gyárak iránt, megnéznek egy pár mintagazdaságot s azt hiszik, hogy teljes képet kaptak az ií ető város kultúrájáról, de senki nem érdeklődik, hogy hol van a kórház, merre van a klinika. Pedig az egészségügyi tényezők is ennek a városi kultúrának a keretébe tartoznak és ezek között a tényezők között sorrendi 'különbséget tenni nem lehet, és éppen azzal áz erővel kell törekednünk az egészségügy megjavítására, mmt a milyen erővei törekszünk más égető bajaink orvoslására. E téren nincs ssmm 1 szegyeim valónk. A klinikáknak felsősorban nem a gyógykezelés a feladata, hanem a tanitás és vizsgálódás és a .gyógyítás elsősorban a kórházakra hárul. Én ;smerem Magyarország közkórházait 9 álithatom, hogy ott ép ugy megtalálja a szegény nép azokat a gyógytényezőket, amelyekre szüksége van, mint a klinikákon. Sajnos, a mai kormányzatunk a kórházak ellátása tekintetében a legmesszebbmenőén megvonta segítségét, oly annyira, hogy legtöbbször csak a kórházigazgatók ellenállásának köszönhető, hogy a kórházba a mai viszonyok között szegény beteget fel lehet venni. Kérem Onagyméltóságát, hogy vegye fei a bizottság tárgysorozatába ezen egészségügyi feladatok megoldását ís, mert az lehetetlen, hogy az áham a mai takarékossági viszonyok között éppen a kórházakkal szemben fajtáén ki akkora takarékosságot és ugy akarjon a kórházon segíteni, hogy az ne vegye fel a szegény embert ápolás.'a. A tuberkulózis kérdése is olyan feladat, amit az Alföldi Bizottság, keli, hogy a kezébe vegyen és miként az előttem szólaló mondotta, alulról hangoztatva ezeket a kívánságokat, lás-ák be odafenn, hogy e kérdést közmegnyugváSra megoldani szükséges. ürőf Kíebeisberg elnök: Az Alföldi Bizottság a közegészségügyi kérdések felkarolását nemcsak hatáskörébe tartozónak tartja, hanem a közegészségügy kérdését oly fontosnak ítéli, hogy az igazgató ur kérésének Szinte már eleve is eleget tett, amennyiben a Hajdú vármegyében Debrecenben október első vasárnapján megtartandó vándorgyűlésnek egyik főtémája a közegészségügy kérdése lesz s felkérem az igazgató urat, legyen szíves Debrecenbe elfáradni és a kérdések tárgyalásán részt venni. Sz. Szabó Lászlé lisgazda Báró Vay Miklós képviselő urnák áz előbb történt kijelentésére vonatkozólag amikor a kisgazda1932. szeptember 14. társadalomnak vetőmag akciójába azt a kjét javaslatot tette, én, mint a vidék egyik kisgazdája és földművese 100 százalékban hozzájárulok. Jói esett hallani, hogy mégis csak valami uton-módon találnak alkal mat arra, hogy a vetőmaghiámyban szenvedő kisgazdákat megsegítsék, olyképpen, hogy a tehetősebbek méltányos készpénz ért, a szegényebbek pedig adólevél 1 ei fizessenek, hogy ez a Jcérdés így valahogy megoldható legyen. Azonban amikor az Alföld problémája van szőnyegen, nem' mulaszthatom el, hogy mint földművese az Alföldnek, egy igen fontos problémáról a munká*kérdésrői is szót ne tegyek. Nevezetesen a vidék úgyszólván proletár kisgazdái, szegény emberei nirncsennek abban a helyzetben, hogy a. tci hosszú ídejére'ellásák magukat sem vetőmaggal, se m kenyérrel. Dolgozni szeretnének, de munkaalkalmuk njnes. Ugy gondolom, hogy az Alfö'.d problémájának megoldásához az is hozzájárulna, ha a csatornázási és talajjavitási munkálatokat már most megkezdenék, olyan formában, hogy azokért most csak 20 százalék munkabért fizetnének "ki, s a bér 80 százalékát november 15-től természetben utalnák ki, akkor, amikor a munkásságnak már nincs kenyérre valója és nincs mit enni. Ma akár milyen 'munkabért lehetne fizetihi, mert az a fő, hogy a munkás dolgozzon s ammt mondtam, 20 százalékát hetne kifizetni, 80 százalékát,pedig az ínséges időkre hagyni, hogy a téli ellátása biztosítva legyen annak, aki dolgozni szeretne és dolgozni akar. Tehát mi kisgazdák, azt szeretnénk, hogy alhatnánk nyugodtan a mi kis fészkünkben, tudva azt, hogy munkánk és kenyerünk van Magyarországon. Merem remélni, hogy a munkáskérdés megoldása sem fog elmaradni, ha az elnök ur Őnagyméltósága kezébe veszi annak elintézését. Ciróf Klebelsberg Kunó. A föld művelésügyi minisztérium kikül-, dötte Becker Ádám miniszteri ta-nácsos ur őméítóságát, aki em'itette, hogy több mint bizonyos, hogy a töltési "és árvízvédelmi munkálatok helyreállítására komoly 1 munkálatok fognak ha, na--osan meg indulni s rövidesen keresztülvihető IqsfZ az, hogy Szabolcsban a munkásság téli megélhetése biztosítva légyen. Köszönjük e gondolat felvetését, amit az előadó oly világosan kifejtett előttünk. ( (Folyt .kör.) 1932—33. tanévre a közoktatásügyi minisztérium által engedélyezett mérsékelt bolti áron íaz Ujságboltban kaphatók