Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 173-196. szám)
1932-08-17 / 185. szám
JfsÍYÍRVIDÉK. 1932. augusztus 17. zenekar vonósai, a dadai cigányzenekar nótázása melett száll le a tiszaparti est. Lacipecsenyét sütnek, itt is, ott is nyárs tüze izzik. a banketten Erdőhegyi Lajos dr. főispán köszönti a Kormányzót viharos éljennel fogadottan, majd Gruber Sándor dadai róm. kat. lelkész a tisztesség és becsület letéteményeseit, az ideálokért küzdő a népért fáradó képviselőket köszönti és felhívja figyelmöket arra, hogy itt a Tisza ősi községeket sodor el, kéri a gátépítés és útépítés közmunkáját. Maros Sándor prügyi biró Erdőhegyi Lajos dr. főispánt. Virányi Sándor alispánt köszönti a nép hálás szeretetének meghitt szavaivaf, majd Létay Ernő dr. és Maday Gyula képviselők tartanak nagyhatást keltő beszédeket a környék népének tetszésnyilvánítása mellett az aktuális kérdésekről, az agrárblokk bizalmat érdemlő, elszánt küzdelméről, amelyet az eladósodott nép terheinek megkönnyítése érdekében vívnak meg. Barta László ref. esperes a környék népének háláját tolmácsolja, majd a beszédek hosszú sora indul meg. < A fiatalság táncra perdül a nyárfák között rögtönzött tádchelyeken. Holdas éj van, amikor a motoros csolnak a Tisza ezüstös Vizén hoza vissza Tiszalökre, Sejtelmes árnyak játéka a parton, gémek röp pennek fel a Tisza partján, ahol Vay Miklós báró hivó szava ezTeket fogott egybe ezen a napon a hit és bizakodás érzésében. áz agrárblokk képviselői résztvesznek a polgári búcsú körmenetében Nagyboldogasszony napján Pol1 gár községet látogatják meg az agrárblokk képviselőtagjai Vay Miklós báró vezetésével. Az autók, amelyen a dunántúliak érkeznek sokszor megáll a káptalani földek mellett, Biedemsann Imre és Igmándy Aladár képviselők a szikes szabolcsi juhlegelők geográfiáját és flóráját vizsgálják vitéz Lázár Ferenc főszolgabíró szakszerű felvilágosítását mellett; Tiszapolgáron a képviselők megjelennek "az ünnepi szentmisén és résztvesznek a festői körmeneten, ahol' a bucsu napján, Polgár legnagyobb ünnepén a környék népe tömörül. Hatnyolc ezer ember van )tt és a képviselők, akiket Kiss Péter dr esperes fogad állandó érdeklődés központjában vannak. A körmenetben a baldachin alatt Énekes JáJános prelátus viszi az oltári szentséget. Közvetlen nyomában lép a képviselői gárda Vay Miklós báró vezetésével, Virányi Sándor alispánnal, vitéz Lázár Fereno főszolgabíróval, Bajna Bálint főjegyzővel a község, a környék társadalmának reprezentánsaival. Harangzugás, zászlók lengenek, áhlta-' íos ének í>zámyaii A templomiban Virányi Sán énekesmüv)észnő Marnó Gyula esperes Mána-éne-két, majd Kvudela Géza egy irredenta vonatkozású fohászát adjja elő a tiszta szív vallásos áhítat ával ,ezüstösen zengőn, a mély kulturáltság szépségei-vei, Az ünnepi 'Szentmise után Kiss Téten dr esperes a parochia kertjében frissítő sörrel kedveskedik a tisztelgő képviselőknek, akik sorában megjelenik Bethlen Pál gróf felsőházi "tag , A polgári kaszinókban » A képviselők Vay Miklós báró vezetéséver meglátogatják a ^ polgári gazdakört, a földműves mun1 kások körét, az ipartestületet, A gazdakörben Polonkai László elnök üdvözli Ta képviselőket, akiket a kör tagjainak "Vay Miklós báró mutat be. f [ ' Biedermann Injre báró ismerteti a gazdasági 'hgfyzet,et, méjy figyel met, megnyugvást kelt szakszerű komoly fejtegetéseivel, amelyben rámutat az efadósodott gazdák érdekében a kamatleszállításért megindított harc jelentőségére, Vay Miklós báró képviselő áldásos munkásságára, am'elyet a népért fejt ki. A földmüveskörben és ipartestületben is tisztult nézőpontok alapján szólaltak fel a képviselők, aküa a délután folyamán gazdag tapasztalatokkal és impressziókkai a Nyíregyházán át utaztak Budapestre. v Társas ebéd a polgári \ , parocluán Vay Tvfiklós báró képviselő, Bethlen Pál 'gróf felsőházi tag, Virányi Sándor alispán, feleségével, Virányi Sán énekesmüv^sznő, vitéz Lázár Ferenc szolgabíró, Bajna Bálint főjegyző és a társadalom előkelőségei' a parochián gneJános prelátus kanonok tiszteletére rendezett társasebéden vettek reszt, ahol "Kiss péter dr esperes a hála szavatvarköszöntöt-i te gnekes János prelátust, aki Polgár nagy ünnepén a kegyuraság, a káptalan részéről szeretetének adott ktfejezést megjelenésé-' vei. Énekes János prelátus Virányi Sándor alispánt, Polgár gyermeki szeretettei áthatott hívét köszöntötte, Virányi Sándor alispán » kerület áldásosán tevékeny képviselőjét Vay Miklós bárót, Bethlen Pál gróf Kiss péter dr esperese és paptársalt, Vay Miklós báró a modern gazdálkodásban és szociális tevékenységben elöljáró egrj káptalant köszöntötte^ amiért Énekes János prelátus meleg szavak' ban mondott köszönetét. A két napos politikai táborozás a magyar szivek fájó sebeit feltáró, de B 'gyógyulás reménységét is megcsillantó dokumentuíűa volt annak a cselekvő szeretetnek, amely a tiszalöki'kerület képviselőjének Vay 1 Miklós bárónak a szivében éi a Tisza mente népe iránt. < Dolly Haas Uj nadrág szerepben játszik az Apollóban örtási sikerrel mutatta betegnap az Apolló Dolly Haas, a »Kadett kisasszonyából ismert bűbájos filmprimadonnának legújabb operett filmjét, a DoIIy-t. Dolly Haas u jfilmjében még jobb, még kedvesebb, bájosabb, elragadóbb volt, mint a Kadett kisasszony-ban. Általános tetszést s nyílt tapsot váltott ki a tegnapi premieren Dolly Haas, ki újra meghódította Nyíregyháza mozipublikumát. Egy erdélyi felvétel s egy szenzációs Ufa hiradó egészíti ki ett a ragyogd hangos műsort, melyet még ma kedden s holnap, szerdán mutat be az Apolló 50, 30 és 20 filléres helyárakkal. ; Dolly Haas uj nadrág szerepben DOLLT cimü operett filmben 5&, 3® és 2o filléres helyárakkal Kedden, szerdán az AP0LLOB&N reménytelen. Hogy látását visszanyeri-e, az kétséges. Ilyen furcs'án végződött a görény háború Királyt elken, melyhez csak azt füzzük "Rozzá, hogy a görény, az egész bajrfak az okozója, mm'den baj nélkül odébb áüott. % • fiörényháborn Királytelken, egy szemkisznrás szomorn története Ezer ellensége van .a gazdának — mondják igén s 0kan, ez a megállapítás 100 százalékig meg js felel a valóságnak, különösen akkor látjuk tisztán ezt, há a legutóbb most megtörtént ktrályteikt ésetet nézzük. Az egyik királytelki tanyán, Bárány Jánosnak az udvarán nagy pusztítást vatt végbe a görény a baromfiálkn mányban. Bárány mindent elkövetett, hogy a baromfi "állományát megmentse. Csapdákat állított fei, patkányfogó kutyát tartott, mindez semmit setm használt. Az aprómarha pedig, mtnt ahogy a tainyán mondják, egyre fogyott, elhordta a görény. A görény ellen az egyedüli védekezés az, hogy mejj keli lesni és agyon keli csapni. Ezt a módszert akarták kihasználni igen Szerencsétlenül a királytelki gazdák akkor, amikor egy napon elkiáltotta magát az egyik tanyai lakos; —. Itt a görény! Ott szalad nil... Nosza lett erre olyan kaavrodát mintha legalább is az ellenség tört tört volna be a tanyába. Minden épkézláb ember előkerült a tanyák zugából, apró, kicsi, öreg, nagy, fütyköst, dorongot, kapát, kaszát, villát ragadott, s ugy estek neki az ős ellenségnek; 'Az ős ellenség' pedig ezalatt ^megneszelte a dolgot és okos, értelmes lényhez illőm, elbujt bosszút lihegő támadói élői, természetesen olyan helyet választott, ahonnan vígan kandikálhatott az egész társaságra, elbujt az ösgzerakott és szárítás alatt lévő tüzelő tuskófc alá. Onnan kandikált ki a bőrét követelő hadra. De az üldözők sem voltak restek, Nekiestek a tüzifacsomónak és kezdték széthányni. Nem sok idő ^ellett bele, a görény komának szaladnia kellett, ha nem akarta', hogy a bőrét a padlásra tegyék* Kiugrott és futni próbált. Nagy zűrzavar támadt. Fölemelkedtek a fütykösök, dorongok, vasviílák és sújtottak, csak az a baj, hogy nem oda, ahova tulajdonképp keliett volna. Kovács János, aki a görény felé ugrott, össze akasztotta vasvilláját Szekrényes András dorongjával. Ez az összeakaszkodás végzetes volt, mert Szekrényes AndráPnak a villa a szemébe fúródott, ugy Jiogy ájultan terült el a földön.' Szekrényes Andrásnak az állapota Szerda, csütörtök: „á filléres gyors" a Városi mozgó szenzációja Kun Magda, Sziklay József, Csikós Rózsi, Radó Sándor személyes felléptükkel, a legragyogóbb táncokat, legújabb pesti slágereket B a legaktuálisabb kuplékat adják elő a »Filéres gyors« cimü hangos filmoperettben 17—18-án a Városi Mozgóban. Értesítjük a színházi közönséget ,hogy egy-két órás nevetőorkán fog végigszáguldani a "Városi 1 Mozgó nézőterén. Az idei nyárszenzációja lesz a »FiUéres gyorsának nyíregyházi bemutatója, ami a pesti színházak kedvenceinek személyes felléptével egy nem mindennápi grandiózus produkció- Tekintettel arra, hogy a vendégszereplés csak két napig tart, ajánlatos jegyekről előre gondoskodni. < A déli tengerparton is szeretnek az emberek Friederick O' Brien páratlanul izgalmas regényének színhelye a déli tengerpart. Exotikus, buja növényzettől dús vidéken forró, lüktető diadalmas szerelem születik, amdynek tüzében tisztára, ég a , férfi szív. Páratlan jellemző erővel eleveníti meg O'Brien Sebastian kalandor jeliemét és Hatkew orvos férfias szép erényeit. A rendezés mindenben követte az író érzélmeít- — Kedden és szerdán van e csodálatosan szép film bemutatója természetesen füéres helyárakkal a Diadal-Mozgóban. A nyíregyházi M. Kit. Alt Tanltóképzflíntézet MeteoroIoglal Állomásának jelentése 1932. aagusztns hó 15-én 14 óra 15-én 21 óra 16-án 7 óra Légnyomás 765 mm 765 mm 765 mm száraz 32*8 Co 21-8 Co 33-1 CO nedves 22 3 Co 19"7 Co 19'6 fed U »a> a <0 X maximum 339 Co U »a> a <0 X minimum 18*2 Co Felhőzet derült derfllt derfllt Szélirány és erő — M s mennyiség — mm — mm — mm 5 E3 alak — FORD 1930 teherautó kitűnő állapotban, 4 uj gumival és minden felszereléssel eladó. Széehenyi út 9. szám a®^ A városi gőz- és kádfürdő nyitva van