Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 173-196. szám)
1932-08-23 / 189. szám
1932» augusztus 23. JSfVÍRYIDÉK. 5 Kartel és a politika Olyan időket élünk, amikor a puffogó szólamoknak, a felelőtlen ígérgetéseknek és a könnyelmű vádaskodásoknak sajnos bő keletjük van. Kis országunk egyik választókerületében. ahol a földmüve'ésügyi minisztert jelöltség vállalására kérték fel, erősen kiélesedett harc folyik. Ebben a küzdelemben sokszor szóbahozták ellenzéki részről a kart elek túlkapásait s tették ezt olyan beállitásban, mintha a kormányzat szellemét nem töltenék el olyan törekvések, melyek ennek a sarcoló szellemnek, mely gazdasági életünkben végig kiséri az ország minden tagját, úgyszólván a bölcsőtől egész a koporsóig, — komolyan s a dolgok mélyére hatolva gátat vetne. Fennen "tiltakozunk az ilyen beállítás ellen, mert a tények komoly vizsgálata éppen az ellenkezőjét 'bizonyítja. Rá fogunk mutatni erre annál is inkább, mert nem lehet vállalni a vádaknak azt a kíméletlen hangoztatását, amelyik ilyen módon politikai tőkét kiván kovácsolni bizonyos érvényesülési törekvések céljára. Sajnos, ha a kartelkérdést komdly vizsgálat alá vesszük, szinte ezerfejü sárkánnyal állunk szemben, melynek zsákmányoló karmai elnyúlnak az ipartelepék területéről a gazdasági ágakon át az ország leg^lhagyatottabb pontjainak mmden szegényes viskójába is. Természetes^ hogy ha ilyen hatalmas szervezeti hálózattal állunk szemben^ melynek nyúlványai nem ismernek országhatárt sem, nem lehet eredményes akcióba kezdeni apró b'olházgatásokkal. A kormány tudvalevőleg törvényt alkotott a karteltülkapások megakadályozására. Hangsúlyoznunk kell, hogy a kritika területén csak a túlkapások szint.én mozoghatunk, mert megszüntetésről, lenyakazásról a kiirtásról tulajdonképpen beszélni sem lehet, mert ma világszerte ilyen irányba terelődött a gazdasági feiIődés. A gazdaságilag megnyomorított kis ' Magyarország államhatalma képtelen olyan erő kifejtésére, amelyik eredményesen szembe tudna helyezkedni ezzel az uj gazdasági — mondhatnánk — ví tágszervezettel. Arra azonban vállalkozni lehet, sőt kell is, mint ahogy ezt a kormány meg is tette, hogy a köz érdekét. szemelőtt tartva űzzék áralakító politikájukat. Csupán erre a józan álláspontra helyezkedhetett a kormány s ilyen cél lebegett szeme előtt v amikor megalkotta a karteltörvényt. Ma már hatósági jog biztositéka áU a kezünkben, hogy beavatkozhatunk a kartelek életébe, sőt jog biztosítja a megfelelő megtorlásokat is. Ennek a jognak örvendetes eredményévei most találkozunk először. Minden oktalan váddal" szemben tény az, hogy a kormány a rendelkezésére átló s az arra illetékes fórumokkal igenis éber szemmel kisérteti a kartelek működését s ha arra alkalom adódik, hatalmi tényeivel intézkedik is. Alig fél esztendeje, hogy megkezdte működését a kartel bizottság és az Árelemző Bizottság. Ha tudjuk azt v hogy körülbelül 300 kartelszervezet van országunkban, elképzelhetjük, micsoda munkateljesítmény vár ezekre a bizottságokra, ha gondosán tanulmányozni akarják azok működését. Valamennyi kartelt végig kellett vizsgálniok, kutatni áralakulásaikat s ez nem könnyű feladat, mert érthető, hogy ezek a kartelek nem barátaikat látják a bizottságok férfiaiban, kiknek működése már most érezhető jóhalást keltett. Az eddig korlátlan hatalmú karteelk az ellenőrző fórumok puszta "kreálására észre tértek s tény, hogy 9 5 százalékuk azóta nem merte emelni árait. Ugy látszik tehát, hogy a szabad gazdálkodás korszaka véget 'ért. A kormány által most kiadott jelentés igazolja, hogy bizony nem egy esetben volt kénytelen a kormány a megszüntetés fegyveréhez nyu-fni egyes rakoncátlan s .mohó étvágyú kartellel szemben. De még nagyobb a számuk azoknak a karteleknek, amelyeknél az árak leszállítását vitte keresztül a kormány. Biztos tudatában vagyunk annak, hogy á kormányt ősAnte jó szándék vezeti, amikor ilyen energikus lépésekre kényszerül rászánni magát. Mi a harcot nem provokáljuk soha, de ha az áll, részünket kivesszük belőle. Szeretnők, ha a kartelek jobb belátásra térve, nem tartanák állandó izgalomban s harcban a lakosságot gazdasági erőviszonyaikkal szemben. Be kell látniok', hogy a kormány, miként legutóbb a széndrágitási törekvésekkel szemben is erős és könyörtelen tudott lenni 3 fogyasztó közönség érdekeinek szem előtt tartásával, ugy tántoríthatatlan lesz a .övóben is az, ilyen tünetekkel szemben. Leghelyesebb lenne, ha tiszta fegyverekkel állanánk szemben s a kartelek önként teregetnék ki könyveik adatait az ország népe crtőtt s ha ezt ők saját elhatározásukból megtenni nem volnának ha.tandók, ám jö|iön a hatalom kényszerítő ereje s hajtsa keresztül ezt az óhajtást, hadd lássa a közvélemény, vájjon, hogy festenek az ő számadataik. íme a "legnagyobb rosszhiszeműséggel sem lehet még Icortesfogásbói'sem a nép közé olyan állításokat vinni, hogy a kormány ölhetett kezekkel nézi az ország népének kizsákmányolását. Bármennyire is keletjük van manap ság a pukkanó jelszavaknak s burjánzik ellenzéki oldalról a "könnyei, mű kritizálás s ígérgetések maszlegja, az igazságot elhomályosítani nem lehet," de különösen nem pártpolitikai célokból. A jövő héten befutnak a magyar vonatok a csehszlovákiai állomásokra az engedélyezett gyümölccsel és borral Pénteken megtörtént megállapodás a csehszlovák kormánnyal a kölcsönös magyar árucsere egyezmény tekintetében. Magyarország megjelölt mennyiségben gyümölcsöt jbort, főzelékféléket szállíthat a csehszlovák állomásokra, míg Csehszlovákia ugyanolyan értékben gömb és fürészelt fát és különböző iparcikkeket hoz l>e Magyarországra. A szállítások a jövő hét folyamán megkezdődnekizgalmat keltett Párisban Németország megmozdnlása hadseregének reformja érdekében A párisi lapok feltűnést keltő cikkekben kommentálják Németországnak azt a lépését, amelyet a Reichswehr reformja érdekében az egyes hatalmak képviseleténél tett. Hangoztattják a francia fapok, hogy Németország lépése nem egyéb kísérleti léggömbnél, ugy, hogy j ó lesz a további fejleményekkel szemben résen lenni. A rádió és a világ cserkészei Három rádióhálózat lesz a Jamboreen A »Nyirvídék« több ízben foglalkozott már a jamboreevat, melyet legközelebb Magyarországon tartanak meg a világ cserkészei. A föld minden részébőt jönnek majd hozzánk az ifjúság tízezrei. Lesznek vendégeink a Tüzföldről, az eszkimók áltat lakott magas északról és az ázSiai ördögimádók vidékérői is. A nyugati népek pedig többszázas csoportokban indítják útnak fiaikat. Közei kétszáz nemzet »reménysége» fog pár héten kere3ztüi élni a gödöllői táborban. Ha meggondoljuk, hogy minden iskola növendékeinek a legjavát sorakoztatja a cserkészzászló ala és minden nemzet ezek közül választja ki "azokat, akiket útnak mdit a vüágtiáborozásra, akkor rájövünk, hogy sok olyan tehetség ismeri majd meg nemzetünket, akiknek má*jd lesz beleszólásuk, amidőn a jövő Európájának a térképét kell, megrajzolni. Magyarország mindig hires volt a vendégszeretetéről. Ezúttal is bizonyára teljesíteni ."{pgjuk kötelességünket. A cserkészeknek azonban szellemi táptálékokra is van szükségük, mert azok, az ífjuságnak tanulni vágyását, igazságért való rajongását hozzák magukkal és a mi ezeréves, küzdelmekké gazdagított multunk valóban alkalmas az eigondolkozásra. £inl akarásunk sem mindennapi jelenség, amely súlyos áldozatokat kíván ma nemcsák a közületektői, hanení a magánosoktól, sőt az ifjúságtól is. Az idő azonban növid ahoz, hogy történelmi nevezetességű he lyeinket és természeti szépségekben gazdag tájainkat mind megmutogathassuk vendégeinknek. Az uj kor csodáját a rádiót keh tehát igénybe vennünk, hogy egyes vidékeinket a cserkésztáborral, azt pedig a gyermekeiért aggódó és a világ mmden táján szétszórva élő szülőkkel összeköthessük. Lapunk egyik munkatársa részletes programmot dolgozott ki, hogy a rádiót hogyan lehetne legjobban a nemzeti ügy és a cserkészet kívánalmainak pegf eleiőieg szolgálatba állítani. Azt is közöltük már, hogy a tervezetet kiindulási alapul a rádió r. t. elfogadta és Szőts Ernő arról értesítette a cikk íróját, hogy esetleg az üzemeteket is meg lehet lesz valósítani, olyanformán, ahogyan a nemzetközi vásáron tötérit. — A bizonytalanság azonban kezd oszladozni, amiről az alábbi levél tanúskodik ' legjobban: IV. Nemzetközi Cserkészvuágtáborozás Jamboree* Budapest-Gödöllő-TáborpaancSnokrság. — Budapest, 1932. augusztus 9. V. Nagy Sándor-u .6. Tekintetes Siposs Árpid urnák Nyíregyházán. A Cserkészszövetség utján tudomást szereztünk a jamboree előmunkálatai iránt tanúsított érdeklődéséről és a cserkészet fejlesztése iránt tanúsított jóakaratú munkáltkodásáról- Ennek alapján FILLÉRES DIADAL Hétfő, kedd ismét újdonság GOETHE ELSŐ SZERELME 10 fejezet egy költő fejedelmi ifjúkori szerelméről és ZORO-HURU azt köszönettel vettük tudomásul, mert belőle is a magyar társadalom lelkes érdeklődésének egyik tanújelét látjuk felénk megcsillanni. A javaslatokkal kapcsolatban közöljük, hogy a magyar kir. posta vezérigazgatóságával már több, mint féléve a legszorosabb együttműködésben készítjük elő a nemzetközi világtábor szinte magyar presztízs kérdését jelentő híradás szervezetét (posta, távíró, telefon stb.) — A nemzetközi világtáborban (jamboree) három hangos híradó hálózat van tervbe véve, melyek közül az egyik éppén a tábortüzek hangátvitelét szolgálja. Ennék az előadás-anyagnak, valamint a fiuk részéről a szülőknek, főként a külföldi szülőknek küldendő üzenetek továbbítása még nyilt kérdés, hogy vájjon a Broad Casting utján vagy rövidhullámon történjék-e ? Utóbbi esetben az érdeklődő államok rádió társaságai transponálnák a hallgatóik számára megfelelő hullámhosszúságra. Meg kell jegyeznünk, hogy a magyar Broad-Casting társaság a Magyar telefonhírmondó és Rádió Rt. részéről a jamboree térparancsno^ságához még ez ügyben megkeresés nem érkezett. — A külföldrs szóló üzenetek fordítása külügyi csoportunk minden irányban kiépített tolmácsszervezete birtokában semmi nehézséget nem jelentene. Kérjük, fogadja kiváló tiszteletünk kifejezését. vitéz Farkas Ferenc a Jamboree vezérkari főnöke P. H. Dr. Achlzelncr József a Jamboree híradás vezetője. A fenti levélből is kitetszik, hogy a Cserkészszövetség és a Jamboree térparancsnoksága valóban jó munkát végez és máris biztosítva van az, hogy fiatat "barátaink gazdag tapasztalatokkal térhessenek meg hazájukba. A rádió közvetítés helyes megoldásaként azonban egyedül azt a módot tarthatjuk célravezetőnek, hogy a leadás Budapest szokásos hullámhosszán a közeli országokban leendő kifogástalan vehetés céljából, rövidhullámhosszan pedig a távoli államok rádióállomásai számára egyidejűleg történjék, hogy utóbbiak azt az ottan szokásos hullámliosszra tehessék át. Csakis így lehet megvalósítani, hogy az adásokat mindenütt jól lehessen venni, ami pedig nekünk fontos, mert mindenütt jóbarátokat akarunk szerezni. fámfeljegyzési könyv a legújabb miniszteri rendeletnek megfelelően kapható a Jóba nyomdába 11, Nyíregyházán, Széchenyi-út 9. szám.