Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)

1932-07-01 / 146. szám

4 jNfftWIBÉiL 1932. juBus 1. — Hallgass! Pénzt, vagy lövök! — szólt elszánt arccal ós a revolver csövét a tanitóné focilének irányította. De a bátor aszszony nem vesztette ef lélekjelenlétét. Gyors mozdulattal kiütötte a oetörő kezéből a fegyvert és a gyermekszoba felé rohant. Az ajtó mögött meghúzódó másik betörő a kezében szorongatott rózsafakaróval üldözőbe vette az

1 asszonyt és ' kétszer a határa vágott, mlg a másJK felkapta a revolvert és az asszony telé főtt, de már nem

1 tudták megakadályozni, hogy el pe meneküljön. A betörők "erre megijedtek, gyorsan végigkutatták a "lakást, azután üres kézzel a hálószobán keresztül kirohantak az udvarra és a kerteken át elmenekültek. Egy negyedóra múlva megérkeztek a rendőrök is, de már ekkorra a betörőknek nyomuk veszett. A tanitónő bátor magatartásának köszönhető, hogy a vakmerő betörők kárt nem okoztak, bár ezért súlyos árat fizetett: dr Frieü Sándor orvos véleménye szerint Golcfberger Mózesné 8 napon tul gyógyuló sérüléseket s

zenve-dett, j A tettesek kézrekeritésére a rendőrség arélyes nyomozást indított . . ' Bridge-verseny Szombat és vasárnap indult meg a keleti városok négyes csoportversenye, amely a helyi csapatok nagy játék készségéről tett bizonyságot. Szombaton a debreceni csapatok képviselőivel, Benedek főmérnök ar. Paul, dr. Nagy Géza (a kitüna sakkjátékos), és dr. Kreiker egyetemi tanárokkal vette f

ei a versenyt a nyireygházi bajnokcsapat, melynek tagjai" voltak: Barkóczy Aladár árvaszéki ülnök, dr. Gaizler közkórházi főorvos, Klár Gusztáv! földbirtokos és dr. SzeSztay vármegyei ügyész. A mindvégig izgalmas küzdelem, a nyíregyháziak győzelmével végződött. Ez a siker talán annak a lelkiismeretes tréningnek a következménye, — mondják bajnokaink — amejyet ők a verseny előtti hetekben folytattak. Mikor ezt a győzelmet á magunk számára elkönyveljük, csak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatunk az eiieníe.'ekrői, akik mindannyian mesterjátékosai a bridgeinek. Ez a verseny különben, a Cuibertson-játék bemutató-mérkőzéseként is szerepelhetett volna, mert ugy a versenyjátékosok, mint a vendégcsapatok kitűnő tagjai, mind végig magas színvonalú, mesterjátékot produkáltak. Nem csoda, hogy ugy a versenyzők, mint a kt-t bicék ezt az estét a legszebb emlékeik közé zárták. Mint értesültünk, a közei jövőben Debrecenbe megy át bajnokcsapatunk, reváns mérkőzésre. Előreláthatólag a legnagyobb örömmel, de nem a győzelem reménye miatt, hanem, mert ilyen ellenfelekkel egy estét végigjátszani a legnagyobb szellemi élvezetek köízé tartozik. Vasárnap cláííután a miskoclakkai ina

uIt meg a küzdelem. Ekkor 2-t csapat került volna egymással széni, be. A miskolciak már a kora délutáni órákban megérkeztek. A helyi csapat két tagja pedig, fontos hivatása miatt csak délután 6 órára jelenhetett meg a versenytéren. A miskolciak türelmetlenségét, a már kintlevő helyi versenyző tagok, azzal akarták eloszlatni, hogy a késlekedő versenyjátékosok helyett, éppen véletlenül kint levő briage-játékosokat ültettek be. Ezek szerint a helyi csapat képviselői voltak: Bajnokcsapat: Barkóczy Alaciár, Kovács Tibor, Klár Gusztáv, dr. Szesztay. A második csapat: dr. Murányi Istávnné, dr. Ma

urer Imre, dr. Murányi Istvájl és egy miskolci tag (mmt Nyíregyháza képviselője Misko'ccal szemben) . Helyi derék bridge-játéksainkat oly meglepetésszerűen érte ez a versenybe való beugrás, hogy nem tudták eredményesen felvenni a harcot a rijitinirozottabb játékosokkal szemben. De félidőre megjelentek az öszszes távolievők, s most már a rendes összeáliitásban győzelmet arattak a miskolciakon. Mindamellett, hogy a miskolciak "kifejezetten azért voltak meghiva, hogy az itteni bajnokcsapattal mérjék össze erejüket, mégis egyesek az első összeállítást is érvényesnek jelentették ki s így az elért eredmény: (féidő szerint) i;i. > A mi bajnokaink — annyira bíztak saját erejükben, — hogy kérték a verseny további folytatását, de a miskolciak, azzai érvélve, hogy nincs idejük, a döntő küzdelem elől Miskolcra utaztak, sőt a mi csapatainkat is odainvitálták a verseny további folytatására. Az idő elégtelenségére megjegyezzük, hogy bajnokcsapatunk fél idős játéka fél 7 órától fél 8-ig tartott, tehát fél 8-tói fél 9-ig, megvolt a valószínűségi lehetőség a verseny végleges befejezésére. Annál különösebb volt a miskolciak hirtelen távozása, mert előzőleg este g órát kérték befejező időnek. motorkerékpáron állított be a vendéglőbe Tegnap délután nagy feltűnést keltett a LaczkovSzky vendéglő kert helyiségében egy becsípett fiatalember, aki berregő, puffogó kerékpárral állított be a fehér asztalok közé és nagy hangon követelte, hogy azonnal hozzanak neki a 80 filléres borbólj mert ő mulatni akar. Amikor az elősiető pincérek azt monuták heki, hogy: »Nagyon szívesen adunk, csak előbb szálljon le a gépről és üljön asztalhoz«, sürü csuklások közben azt válaszolta, hogy ő amerikai módszer szerint gépről akar mulatni. A kiszolgáló személyzet a makacs vendégnek nem hozott bort, aki miután látta, hogy nem teljesítik férését, fölkapott a közeli asztalról egy borrai telt üveget és ugy, ahogy jött, szépen elrobogott.' Ember János három szerelme Irta: Kovács Lajos. II. Ismerte hírből az orvost. Tudta, hogy olcsó sikereit gyenge, ingadozó erkölcsű nők között aratja. Figyelmeztette, kérte az asszonyt, hogy szakítson véget ezeknek a diskurzusoknak, hisz ez az ember úgysem veszi el. Az asszony megígérte, s rendbe jött minden. De hát ki ismeri a kis polgárasszonyok diplomatikus álmait? Senki! Csak Ember János gondolta, hogy igen. De ő is tévedett. Egy délelőtt váratlanul lement az aszSzonyhoz, ki beléptekor zavarodottan üdvözölte. Idegesen kapkodta a szavakat és kerülte a férfi tekintetét. Ember János megtorE

ant- A lelkére árnyék borult. Először azt itte, hogy van valaki az asszonynál, majd az íróasztalra tévedt révedező tekintete. Levélpapírokat látott, tollat s bélyeget. Úgy érezte forróság önti el az agyát és mintha tűzkígyók cikkáznának a szeme előtt. — Kinek írtál? —* kérdezte rekedten. — Én... én —• akadozott az asszony — senkinek. Ember János tudta, hogy az asszony nem mond igazat. Le s fel kezdett járni a szobában. Gondolkozott. Megcsalná őt ez az asszony? Nem, az nem lehet. Biztosan rendezgetett az íróasztalon, ahogy ő jött. És azért olyan zavart, mert szokatlan időbe látogatott le. Már-már megnyugtatta magát, mikor észre vette, hogy az íróasztal mellett levő sezlontakaró félre van csúszva, mintha gyorsan alá rejtettek volna Valamit és már nem volt idő elsimítani. Az asszony remegő figyelemmel kísérte minden mozdulatát. Villámként hasított át agyán a felismerés. Gyorsan felhajtotta a takarót. A levél ött Volt. Erre már az asszony is odaugrott és minden erejével ki akarta tépni a levelet. Dulakodtak. Ember János kiszabadította magát az asszony kezei közül. El, el innen — Vergődött benne egy gondolat. Már a kilincsen volt a keze, mikor az asszony újból beérte. Belekapaszkodott. Nem akarta kiengedni. A férfi nagy, keserű dühvel lökött egyet rajta. A nő végig zuhant a földön- Szinte felszakította az ajtót. Hallotta még, hogy; az asszony megrugdalt kuvaszként nyöszörög, vissza sem nézve, szinte futva elrohant. Magával vive a lopott levelet. Tolvajnak nem volt még soha szomorúbb zsákmánya. Mikor már egy kicsit lecsillapodott, felbontotta a levelet. Az orvosnak írta az asszony. Ahogy olvasta, sírás fojtogatta a torkát. De sírni nem tudott. Száraz, égő szemej gyorsan siklottak át a sorokon. Mikor a végére ért, kétségbeesett kiáltás feszült meg torkában- De szája vaskapocsként zárta el útját. Ember János megtudta ebből a levélből, hogy az asszony állandóan járt fel az orvoshoz. . jí; Szerette azt is. Őt is, Ember JánostAz orvosnál gyöngéd szavakat, megértést keresett — írta az asszony. Ember János lelkében derengeni, kialakulni kezdett egy isszonyú felismerés. A lány elfordult tőle, mert ráunt gyöngédségeire, az asszony megcsalta, mert gyöngédségre vágyott. Amivel a lányt elvesztette, azzal az aszszonyt megtarthatta volnaSzürke, szomorú napok következtek ezután Ember János életébe. Valami rágta, emésztette belül. Néha erős fájást érzett bordái alatt. Szerette még mindig az asszonyt, de már becsülni nem tudta. Voltak percei, mikor ellenállhatatlan vágyat érzett: megsimogatta az asszony haját és megkérdezni tőle, hogy miért? Miért tette? Hát nem jobban szerette ő mindenkinél? Jöttek gondolatai, mikor megszerette volna ölni, mint ahogy az elpusztított benne minden hitet. Éjszakákon lázas betegként hangosan beszélgetett vele. Szólította, kérdezte. És ez így ment sok-sok éjszakán keresztül. Ember János arca megnyúlt, beteges sápadtság ömlött el rajta, szemei beestek és kerülte az embereket. A harmadik nővel már a rokonok hozták össze. A lány hamar megszerette a halk, kevés Szavú férfit. Hosszú sétákat tettek. Első időben alig-alig beszélgettek, mindegyik el volt foglalva a saját gondolatával. Később már a férfi is kezdett feledni- A lány igyekezett felvidtíani, kedvét kereste és ha mosolyt tudott csalni a férfi szájára, úgy örült, mint egy kis gyermek. És Ember János kezdte megkedvelni a lányt. Megalkudott a sorssal- Már nem óhajtott nagy szerelmi viharokat. Megértést, nyugalmat keresett. őszre tűzték ki az esküvőt. De odafönt a csillagokban valahogy máskép írták meg. Pár héttel az esküvő előtt a lány köhögni kezdett. Láz futotta be testét, ágyba kellett feküdnie. Mellhártyagyulladás — állapította meg az orvos- SúlyosLábujjhegyen jártak ágya körül- A szobában csak a beteg egyhangú, sípoló lélekzete hallatszott. Az ápolónőn kívül senki sem léphetett be. Ember Jánost is csak egyszer engedték a menyasszonyához, de a lelkére kötötték, hogy keveset beszéljen vele, mert a beszéd fárasztja- A férfi nem is tartózkodott benn sokáig. Szédülten támolygott ki a szobából, hol erős orvosságszag terjengett és szó nélkül hazament. Ő már leolvasta a beteg vánnyadt arcáról a megfellebbezhetetlen Ítéletet. Másnap korán reggel a cseléd szaladt át hozzá. A gyöngédségtől remegve hozta a hírt: a kisasszony hajnalban meghaltEmber János csak állt és nezett- Mintha nem is őt érintené ez a szomorú hír- Lelkében tompán kongtak a szavak s hullottak le valami ismeretlen mélység felé- A cseléd várt, hogy fog valamit mondani, vagy talán átmegy vele a halotthoz. Egy kis idő múlva, mikor már nyomasztó volt a csend, a lány újra elismételte a szomorú hírt. Talán nem értették meg. De a férfi még most sem szól. Mint egy kőbedermedt Szobor áll- Csend- A lány hallja a saját lélekzetét, mi zihálva tör elő melléből. Vörös, duzzadt szemei rémülten tágulnak a férfire. Félni kezd- Majd egy ijedt kiáltással sarkon fordul s kirohan. És Ember János magára maradt... (Vége.)