Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)

1932-07-23 / 165. szám

1932. julius 33. _ jédmniiL 3 Séta a gyümölcsösben Irta: Bory Endre. Mostanában Sokat olvasunk az osztrák vámháboruval "kapcsolato­san, hogy mi lesz a sora annak a napi 20—30 vagon barack s aima­nak, melyet azelőtt a bécsi piacra szállítottak volt, Kecskemét s vi­dékéről Hála Istennek ez már nqn» prob'éma, mert exportőreink meg­találták az összeköttetésit s az utat a kontinens más centrumaival, me­lyen keresztül könnyen elhelyeződ­het egyik legizescbb gyümölcsünk feleslege, a kajszinbarack ts. Ugyanekkor akaratlanul is arra gondolunk, hogy megyénkből mely nek klímája, talaja legalább oly jó, ha nem jobb, mint az Alföld legtöbb vidékén vájjon jjnönnyvb termelt s ebből amennyi kerül ex­portia. Piacon látszatra van va'am annyi, de nem" annyi, hogy a szükségletet fedezze, eszerint még gondolnunk sem lehet arra, hogy a szabolcsi b^ rack a külföldi piacon is helyet foglaljon. Ez évben sem ez, sqm| más, még alma sem, pedig ebbőt megyénkből évről-évre gyarapodó többszáz vagonnali kivitelünk volt, most meg behozatalra fogunk szo­rulni. < Miért ? toiui ajkunkia önkéntele­lenüi a kérdés, mert még a kri­tikus esztendőben sem részesitet J tük kellő védelemben fáinkat, maiért sokan fittyet hányva minden ren­deletnek, sem ápolásban, sem vé­1 delemben nem részesítik őket. A nyíregyházi piac az a tükör, mely a gyümölcstermelésünk mai állapotáról igáz képet nyújt: lássuk tehát, hogy miből van feleslege a termelőnek s mit akar pénzzé ten­ni. Ez esztendő kivételesen kedvező volt a csontmagvu gyümölcsfélék virágzásának, ezért jól kötődtek. Nem volt ta\-aszi fagy, nem volt köd, egyik is, masík is elmaradt, ahoi a hernyótól is megóvták a fái kat, ott régen nem látott mennyi­ségben láttunk a piacon cseresz­nyét, meggyet s a mostani szezont gyümölcsöt, a kajszinbarackot. Legtöbbször ezek kézül egyik­másik nem Szokott sikerülni^ eiviszí a fagy, megüti az öböl, amint köd, vagy hideg éri a virágot. Ez év­ben az időjárás könyörületes volt irányukban s a korai gyümölcsfé­léket mi szüretelhettük te s vihet­tük a piacra. Alig hiszem, hogy a Kis- és| Nagykőrös üy portékától lett hires, avagy Kecskemét ily barackból fex­portál szerte a világba, naponta 20—30 vagonnal. Ilyent aligha vi­hetne tut & határon akár egy ko­csivai is, mert ez az apró, legtöbb­ször vad tengeribarackot még le­szedni sem igen érdemes, nem pe­dig árusításával félnapokat tölteni a piacon. Pedig nagy a kereslet a szép­áruban, nagyobb mint. a kínálat és jóáron cserél gazcflt s mégsem okulnak a termelők s nem igyek­szenek nemesfaju, nagyobb gyü­mölcsű terményt neve.ni s árusí­tani. Itt a helyi szükséglet sjncS biz­tosítva, nemhogy nilég exportra gondolhatnánk, jó éhet, hogy fánk volna elég, de gondozatlanok s olv hitványgyümölcsüek, hogy tmásra, mmt tűzre nem valók. Cseresznye s meggynél nem ke­vésbbé vigasztalan a helyzet, annak idején oly meggy s madárcse.esz­nye pironkodott a terme'ők kosa­rában, a Bessenyei-féren, melyet talán még a madár ís szégyelt lelopni a fáról. Nem lehet restel­kedés nélkül arra gondolni, hogy ilyet árulnak s hogy vain a megyé­nek nem egy oly községe, mely vagy 30 holdnyi területen ilyent termei s ezzet kereskedik. Sok esetben a nemesfaju gyü­mölcs is csenevésszé válik a keze­lés hiánya folytán. Ez áll többek közt a sárgabarackra is^ melynél a legnagyobb fajú gyümölcs is apró­vá zsugorodik. s fejletten Iesz 4 ha akár a téli, akár a nyán gondozása elmaradt. TOáshoi a gyümölcsöt nemesítik, nálunk a meglévőt is elnyomjorit­ják. Hogy szemléltetően is lássuk okát annak, miért apró a iegnqmie­sebb rózsabarack i's, s miért van tele a piac már miost hullott s férges almával, nézzünk be egy­egy község gyümölcsösébe s meg kapjuk rá a feleletet. Már a bejáratnál ís megdöbben­tő látványban lesz, részünk. Dante poklának stílszerű keiete az, amit látunk, minden fa ugy néz ki. imínt­ha láthatatlan kéz forrázta volna egyrészét, míg a másik csoport le­velei mint a iá?as' betegek kiütései izznak, pirosló foltoktól tarkázot­tak. Haragoszöld, egészséges levél sehoi, gyümölcs még ke\e:ebb. ami volt, az már legnagyobbrészt a faalatt a földön, rothadtan, férge­sen. Torzója mindegyik az egészsé­ges fánaK. Egymástól' "koszosod­nak, még az ápolt is alig mene­kül a férgek 'özönétől. Amily Szép iátniva'ó, s zrmet ^lel­ket felemelő egy szép, virágzó, 1 vagy gyümölccsé' telt, ápolt gyü­mölcsös, ép oly lehangoló látvány a lombjafosztott, nyár e;ején le. ágott levelű, gyüjmölcsnélküh gyümól-f csös. ös szüleink, a 1 eísőemberpár a paradicsomban éltek, mely a bib­lia szerint nem volt más, mmt a csodálatosabbnái-csodá atosabb virágok %keitj"e pompá cabbnál-pom­pásabb gyümölcsöt teiinő fál«»gyüj­teménye, melybői száműzve volt a gond, a bün, csak a boldogság, szeretet, napsugár s A& élt. Ez évi gyümölcsösök neol bito­rolhatják a paradicsom nevet, mert ezekben minden van, csak az nincs, ami "a gazdáját boldoggá és meg­elégedetté tenné. Itt bajosan esne kísértésbe, bűnbe, Éva anyánk^ ha aimávai 'akarná megkínálni AdS­mot, ha csak meg nem elégednö azzal, amit a párja a faalói Szed­ne fei, ebbe viszont ősapánk nem harapna bele. Más években ha paradicsomhoz nem is voltak hasonlatosak, mégis örömünk tellett bennök, mert zöld ívott a tevéi,tik s piros, vagy másszi­nü gyümölcsöt takart, imiost meg a pusztulás s enyészet levegője árad belőle, minfha nem is gyü­mölcsösben, de temetőben járnánk. Valóságos rovartani és kórtani állomás egy-egy nagyobb gyümöl­csös, melyben feltalálható mmd J azok gyűjteménye, melyeket a puszi tulás ördöge keltett életre. Béna karokhoz hasonlóan nyújtják fe­lénk ruháitói megfosztott tagjaikat, védelmet kérve a rágcsá ók, szívód s egyéb álati ellenségek s gomoa­betegségek míliárdjai 'ellen. Beteg a tüdeje, nincs egy egészséges vele, nyomorék, fo'tos, fertőzött és férges a gyümölcse; szánalom­ra keltők, amint igy lombjuktál megfosztva magárahagyat ottan se­gítségért könyörögnek. Vajha minél többen hallanak meg az élősdiek tengernyi hadától kedvenceinket, hogy ujCrő.e kelve gyümölcseink, ne a Sodomja-Go­morha, de a paradicsom képét köl­csönözhessék gazdáiknak. Sok panasz, sok szó szűnne meg a jövőben, ha megértjük szavukat, ha nem tagadjuk ,m eg tőlük se­gítségünket, még annak a lehető­sége sem lesz elérhetetlen, hogy a vidék gyümölcsének becsületet 3 külföldön is e ismerést szerzünk. Szibéria végtelen hómezőitől Nyíregyházáig Tizennyolc év szomorú története dióhéjban Egy most hazatért nyíregyházi hadifogoly elbeszéli oroszországi élményeit VIII. Mire magunkhoz tértünk, becsa­pódott az ajtó... Hallottuk, amint a kozák odakinn tovább folytatta ordítozását. Tdr­saiért siethetett. — Megálljatok gaz rablógyilko­sok! — kiáltotta minduntalan. A helyzet valóban kétségbeejtő volt. A látszat ellenünk szólt. — Hogy fogják nekünk elhinni ezek a barbárok aztj hogy mi a ket elhunytnak az utolsó akaratát teljesítettük akkor, amikor a pénzt magunkhoz vettük. — Tünődtünk magunkban. Minderre nem 1 tudtunk feleim. Lestük a fejleményeket... , Nemsokára visszajött egy őrjárat értünk. Hármunkat összekötöztek és átvitték egy fáskamarába. Ránk­1 zárták az ajtót. S felénk sem néz­tek két napig... Mi ezt a két napot ásandó rette­gésben töltöttük el. Minden nesz­re, minden zajra összerezzentünk, azt hittük, hogy most jönnek ér­tünk, most ütött az utolsó óra. A nyirkos földön feküdtünk, alat­tunk nem volt semmi. Minden szó­rakozásunk az volt a homáiyo? he­lyiségben, hogy hallgattuk a hó­fergeteg gyászos dalo'ását, alél­tan néztük a kicsiny ablak előtt táncoló hópe yheket. A második nap estéjén kinyílott a cellánk ajtaja s belépett rajta egy kozák. Mi ugy tettünk, mintha aludnánk... Odajött 'hozzánk, mindegyikünk­be belerúgott: — Na, föl! -— rikácsolta reked­ten — átkozott szerencsétek van. Mehettek \issza a többiekhez alud­ni. Mialatt kikötözte kezeinket, dü­löngélt jobbra-balra. Oak ugy dült belő e a páfinkaszag. Bo'dogánmen tünk társainkhoz. Ők aztán elmon­1 dottak nekünk mindent. A miisz­kák, miután minket elcsuktak, or­vossal megvizsgáltatták a holttes­teket, aki kétségtelenül megállapí­totta, hogy a halált szerencsit en­ség okozta. Igy menekültünk meg. Az elmondottakhoz, c ;ak azt kívá­nom hozzáfűzni, hogy az elhunytak összekuporgatott fiTérelt vége.ed­ményben az igazságot kereső ko-' zákok tulajdonítottak el. Nvoic hónapot huztunk ki egy­huzamban ezen a keserves helyen. Innen aztán elvittek Ufába. Az életünk itt sem volt rózsásabb. Ki­vágott nagy fenyőfákat szállítót­1 tunk a vasútra. Hat hónap letelte után, azt hittük, hogy végre talán ránkmosolyog egyszer a szerencse csillaga. Ugyanis ekkor kiválogat­ták a foglyokat mesterség szennt és azt mondták, hogy most már ezentúl mindenki cSak olyan mun­kát fog végezni, amihez ért. Mü" helyekbe fognak elhe'yeini minket' fizetés.t fogunk kapni és a többi, örültünk nagyon. Előre ittunk az élnem ejtett medve bőrére, pedig kár volt", mert a végért, a nagy hü­1 hóbói hem lett semmi. Az sült ki az egészbpl, hogy elvittek mind­annyiunkat Nadas-dmszkibe bánya­munkára. Reggel hattöi este hatig a föld gyomrában robotoltunk. Agyongyötörtén kutattunk arany után. Vájtuk az üregeket, robban­tottunk, élet-hafár küszöbén álltunk állandóan. Az erős bányamunka teljesen kivetkőztetett emberi for­mánkból. Ugy néztünk ki, mint egykor régen a barlangokba buj­1 káló ősemberek. Hosszú lobogó ha­junk, melig érő szakáHunk, a le­lógó harcsabajuszunk cafatokba ló­gó ruhánk visszataszító külsőt köl­csönzött mindannyiunknak. Volt is eszünkbe akkor az, hogy törődni is kel;ene a külsővel. De meg ha eszünkbe is jutott, nem volt ra időnk, nem lehetett... < Hét hónapig nem láttuk a • napot! Sok szegény magyar fiu ott­hagyta a fogát a bánya mélyén. A legborza'masabb cm ékeim közé tartozik az, amikor hat honfitársam velőtrázó sikoltását kellett végig­hahgatnom anélkül, hogy segíthet­tem volna rajtuk. Az én megme­nekülésem is igazán csak a védetle­nen múlott. Etaondom, ha nem 1 untatom vele a szerkesztő urat... ...Egy napon, amint lestük a robbantás eredményét az egyik sö­tét, tárnában, arra lettünk figyelme^ sek, hogy az előző robbantás ereje megrepesztette a tárna egyik ol­datta át, amit idáig nem vettünk észre, s ennek a repedésnek az al­jánál belső laöm'ás következté­ben egy olyan nagy nyilas támadt, a­tactyepi k' t em&er egymás meLett kényelmesen bebújha­tott. í . 1 ! Mi, amikor ezt a nyílást fölfedez­tük, azonnal lecsaptunk rá. H^ ten egymásután bemásztunk SBét» nézni. , Egy nagy üregbe találtuk ma- ' gunkat, akkora Jehetutt kőrül­beKif, mint egy kisebb szoba. Elhatároztuk, hogy hozzáfogunk á feltárásához. Engém kiküldtek, hogy értesúseím a többieket és egy­úttal intézkedjem az alátámasztó polcok iránt i=. Hosszas tanácsko­zás után kibújtam a nyíláson át a tárnába, a társaim bennmaradtak. Még elmenőben hallottam, hogy kopácsolnak, hozzákezdtek a fej­téshez. Ro^sz előérzetemtői hajtva visszafordultam és legugoiva beki­áltottam hozzájuk; 4 — Gyertek kí, hé! A tárna > túlsó felén mos| robbantanak! Nem hallották a nagy jajban? Vagy nem akarták?... nem tudom* Annyi tény, hogy én meguntam a kiabáiást és elmenteim a dol­gomra, végrehajtani azt, amit ve­lük megbeszéltünk. Egész xitCon^ míg csetlettem-botlottam a sötét tárnában, az járt az eszembe, hogyi' sehogysem jó, hogy azok ott van­nak abban az üregben. .GyanuS volt nekém ott az egész talaj. Az­után meg olyankor, amikor a tár*

Next

/
Oldalképek
Tartalom