Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)

1932-07-17 / 160. szám

1932. julius 17. JáVfRYIDÍK 9 Nem értéktelen ajándékot adok a vásárló közönségnek, /litmQnn CAllrinr hanem jó árut szenzációs olcsón a Csipkeáruház cégt. Hl IllluIIII uallUUl jó Bessenyei-tér 2. szám. Hősök szobra háta mögött KERESZTÚTNÁL... * - \ — Mindenben Istent kerestem. A keresztútnál térdre estem­Ha beszédre nyilt az ajkam, A bűnt soha nem akartam. Tudtam, amit mások félnek ; Bármily utak : véget érnek. Tudtam, mit kevesen tudnak; Az álmok szépek, de — hazudnak. Ha valami Igazra vágytam, A szeretetben megtaláltam. S most szeretnék imát tudni, A keresztútnál leborulni­És ha utam végét ertem, Hinni, hogy emberül éltem ; Utam, meg bárhogy futottam, Lelkemre vigyázni tudtam. A keresztútnál térdre estem... Mindenben Istent kerestem. Andai Cornélia. HOVA HÍVSZ ? Te két fekete szem hova hívsz ?... Vágyakat szívembe minek írsz ? Miért epeszted a lelkemet ? ... a végtelen vágy így eltemet... ! I ...így is epedek én utánad ; lassan elepeszt a búbánat. Radványi Sándor. Az olvasó, mint kritikns (Az irodalom és a költészet az olvasó szemszögéből) Irta : Bálint Mihály. I. Nemcsak a testnek, de a léleknek is van­nak vágyai- Vágyik a lélek szépség, jóság és tudás után, ennek pedig csak az olvasás utján juthat birtokába. Az olvasás az az üdí­tő forrás, amelynek hűsítő és salaklemosó vizében megfürdik a lélek- A mai idők em­bere számára az olvasás narkotikum, napi gondjainak feledtetője. Az anyagi gondok sivár világából ide menekül az olvasó, hogy gyógyírt találjon azokra a sebekre, tnelyek e kor tülekedő lármájából és véres, ember­telen küzdelmeiből fakadnak. Az olvasás, a nagy szellemek írásaiba, gondolataiba való elmélyedés az, mely úi, küzdelmekre új erőt balsorsra, Szenvedésre megnyugtató és gyó­gyító balzsamot hoz. Az olvasó, ha olvasott valamit, nem térhet minden további nélkül napirendre az olvasottak fölött, hanem az olvasott írásmű­ről véleményt is kell formálnia, vagyis az olvasottakkal kapcsolatban levő egyéni né­zeteit is kifejezésre kell juttatnia. Ez az olvasó kritikája, mellyel e tanulmány keretében fog­lalkozni akarok. Kétféle kritika van: a hivatásos kri­tikusé és az olvasóé. A kettő között nagy. kü­lönbség van ; még az olvasási cél is más- A hivatásos kritikus azzal a céllal olvas, hogy valamely irodalmi munkáról bírálatot mond­jon, míg az olvasónál a bírálat másodrendű szerepet tölt be, mert annál a szórakozás, a szépség élvezete és a művelődés a főcél Az olvasó kritikája nagyon rövid, alig pár szóval mondja el azt a hatást, melyet az ol­vasott mű belőle kiváltott, kiemeli azokat a részleteket, melyekben szépséget, tartalmat és értéket fedezett fel. Az olvasó kritikája ter­mészetszerűleg nem lehet olyan alapos és mélyreható, mint a kritikusoké, akik tudo­mányos felkészültséggel, széles látókörű iro­dalmi tájékozottsággal és a tökéletességig kifejlett kritikai érzékkel rendelkeznek- Az olvasó pár szavas kritikájával ellentétben a kritikus minden részletre kiterjedve, tarta­lomról, formáról, szerkezetről, stílusról és az egyéb követelményekről sem feledkezik meg, vagyis a bírálat megalkotásánál a legmesz­szebbmenő kritikai szempontokat érvénye­síti, míg az olvasó az olvasás nyomán tá­madt érzéseit rögzíti le és a reá tett hatásnak ad szavakban kifejezést. A kritikusnak felelőssége tudatában a legteljesebb objektivitással kellene ítélkeznie, de az olvasó felelőtlenül adhat véleményé­nek kifejezést, lehet az akár kedvező, akár kedvezőtlen. Az olvasónak semmi különösebb érdeke nem fűződik ahhoz, hogy meggyőző­désével ellenkezésben álló bírálatot mond­jon és ezért az olvasó kritikáját elfogulat­lannak, érdekektől mentesnek és tárgyilagos­nak lehet tekinteni, melynek őszinte kinyilvá­nítását függés, vagy egyéb akadály nem aka­dályozza. Az olvasók két csoportra oszthatók : a türelmesen és figyelmesen olvasók csoport­jára, akik minden gondolatukat az olvas­mányra koncentrálják, a másik csoport a kap­kodva, a türelem nélkül olvasók csoportjára. Ez kihatással van a kritika helyes, vagy hely­telen voltára is, mert az előbbiek kritikája megfontolt és tárgyilagos, míg a másik csakis alaptalan és felületes lehet. Az előbbiek kri­tikája komoly figyelemre tarthat igényt, míg a másiknak a meggondolás nélküli és felüle­tes ítélkezés dicstelen vádja a sorsa­Az olvasó nem sok esetben ügyel a tar­talom és a forma harmóniájára, vagy disz­harmóniájára, de annál inkább figyeli azt, hogy az írásműben szereplő személyek ro­konszenvesek, avagy ellenszenvesek-e ? Ha rokonszenves, akkor a szeretetébe fogadja és érdeklődéssel kíséri végig a történet fo­lyamán, de ha ellenszenves, akkor örül bal­sikereinek, elbukásának és a büntetésének, mely következetesen reá vár. Az olvasó nem használ irodalmi műsza­vakat. Az ő kritikája nagyon szűkreszabott, de az a kritika az írásmű sorsa felett dönt. Nem ritka eset, mikor a kritikus érdemén felül magasztal egy irodalmi munkát, de ez az olvasóknál nem talál visszhangra- Ez an­nak a jele, hogy az író nem találta meg az utat, mely az olvasó szivéhez vezet, ijele annak is, hogy az olvasó nem fogadta el a kritikus bírálatát fenntartás nélkül, addig, míg a saját véleményét meg nem formálta. Sokszor olvashatunk akár a napi-, akár a szépirodalmi lapok hasábjain olyan kritikát, melyek gyenge kvalitású irodalmi művekről dicshimnuszokat zengenek, és olvashatunk olyat is, mely kétségtelenül értékes és ma­radandó munkára kedvezőtlen bírálatot mond, vagy legalább is fösvényen méri az elismerő szót. Ilyenek láttán azt kell gondolnunk, és magyarázatnak elfogadnunk, hogy az író nem annak a világnézetnek, élvnek, vagy irodalmi iránynak lelkes követője, melynek az illető sajtóorgánum fanatikus, — de való­színűleg megfizetett — szócsöve. Ezért van az, hogy a mai olvasó nem bízik teljes száz százalékig a kritikusok bí­rálatában, mert tudja, hogy a bírálatok mö­gött nagyon sokszor elfogultság, függés, ér­dek, vagy jóakaratú elnézés húzódik meg­Nagyon sokszor egyéni célok és érdekek ér­vényre juttatása az a rugó, mely a kritikust saját nézetével és véleményével ellenkező bí­rálat megírására készteti. Minden érdektől, minden egyéni cél érvényesítésétől mentes, kimondottan és a szó valódi értelmiben ob­jektivitáson alapuló kritikával kevésszer ta­lálkozik az olvasó. Ezért van az, hogy min­den nyomtatásban megjelent kritikát, — ír­va légyen az bárkitől, — tartózkodva, vagy hogy erősebb kifejezéssel éljek, bizalmatla­nul fogad. A kritika őszinteségének ingadozó vol­ta miatt az olvasó valamilyen irodalmi mű­ről írt kritikát csak akkor tekint őszintének, és irodalmi szempontok figyelmen kívül ha­gyásától mentesnek, ha azt különböző iro­dalmi irányú és eltérő világnézetű Tkritikusok egybehangzóan abszolút értékűnek nyilvání­tanak. Ez döntő tényező, mely — egyesítve a modern reklámeszközök sokoldalú alkal­mazásával —, kivételes és egyedül álló si­kerekhez vezet nagyon sok irodalmi művet E fontos tényezők egyezésével és össze­találkozásával magyarázhatjuk pl. azt az óriá­si sikert és érdeklődést, mely Zilahy Lajos­nak Két fogoly, Földi Mihálynak Kádár An­na lelke. Székely Mózesnek Zátony és Marko­vits Rodionnak Szibériai garnizon című re­gényét kísérte A mai magyar irodalmat általában a tömeglélektannal való foglalko­zás előtérbenyomulása és kollektívizmus jel­lemzi, mely a háborús és a háború utáni időkből veszi témáit és tárgykörét. A mostani években megjelenő írások legnagyobb része a tettek legfőbb rugóját, a szövevényes és szinte kiismerhetetlen emberi lelket vizsgálja és analizálja Ezen írásművekben feldolgozott témák csak keretek, melyekbe az író belehe­lyezi a maga vizsgálódásait és észleleteit azokról a nagyszabású erkölcsi és társadalmi problémákról, melyek a háború okozta átala­kulás követkleztében elénk merednek. A jelenkor emberének érzés- és lelkivi­lágával foglalkozó kollektivista írásműveknél az olvasó a saját bírálatának megalkotásánál nincs túlságosan nehéz helyzet elé állítva, mert hiszen átélte az átalakulás korszakát és így ebből a korból neki is vannak impressziói, neki is vannak — még pedig igen erős — fogalmai azokról a problémákról, melyek a jelenkor emberének érzés- és gondolatvilá­gát foglalkoztatják. És éppen ezért nem áll különösebb feladat előtt, ha ilyen "feldolgo­zású írásműről kell bírálatot mondania. De bírálata nem áll és nem is állhat biztos talajon akkor, ha olyan írásműről kell bírálatot mon­dania, melynek témája és miliője az ő érzés­és lelkivilágától távol áll, vagyis az ő szá­mára idegenszerű. Az évenkint megjelenő irodalmi tájékoz­tatók nfindinkább vastagodó kötetei a tanúi annak, hogy az írás az elmúlt évtized óta milyen óriási lendületet vett. Kétségtelen tény az is, hogy ez a lendület napjainkban csak fokozódik. Nagyon sokat kell olvasnia an­nak, aki ebben a sokfelé szétágazó és kü­lönféle variációjú irodalmi irányokban, il­letve izmusokban kellő tájékozottsággal akar bírni és a modern magyar irodalmat ismerni akarja- Az elmúlt húsz év alatt talán több könyv jelent meg magyar nyelven, mint az azelőtti időkben, a legrégibb időktől számít­va, összesen megjelent. Ha valaki egész éle­tét csak olvasással töltené el, abban az eset­ben sem volna képes a magyar nyelven meg­jelent írásműveknek még a tizedrészét sem elolvasni. Minél több az írói termés, termé­szetszerűleg annál többet olvas mindenki s ez oda fog vezetni, hogy az olvasókban is olyan kritikai érzék fog kifejlődni, mely ha nem is fogja elérni, de megközelíti a hivatá­sos kritikusok bírálatainak színvonalát. (Folyt köv.) 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom