Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 121-145. szám)

1932-06-05 / 125. szám

tal. A .gyümölcstermelés terén gondoltak a túltermelésre », s en­nek jövőbeni leküzdésére leírtak: gyakorlatilag keresztülvihető javas* latokat. Ily gyakorlatias gazdálko­dás kmevelése alapos és kitartó, fáradságot nem ismerő Munkát igényel, örvendetek hogy íiy szel­lemet találunk épen egy népneve* lésre hivatott intézetben. Hogy a kitartó nevelő munka eredménye volt a siker, azt igazolja ama tény. hogy a legjobb 9 dolgozatot a jelzett tanítónőképző IV. és V, éve s tanítónője'öltjei irták. Kétségtelen, hogy egy iskolai nö­vendék gondolkodására éíénkítőleg és ujitójag hat. ha egy írásbeli kér­dés kidolgozását nem a megszo­kott tanár^ hanem egy intézeten kívül álló tekintély tűzi la, külö­nösen mikor az anyagi jutaiom|mlaI is j"ár. Ebből a szempontból is nagy horderejűnek mmő sitjük Liptay László gazdakört elnök "kezdemé­nyezését, de másrészt azért is, mivel ily kezdeményezés oly le.ki erőK rugója, amely az ifjúság gon­dolkodását "a gyakorlati élét felé terelj é s megérteti vele. hogy Nagy­MagyarorSzágért nemcsak lelkeseit ni. de harcolni és dolgozni is keli^ Felvétel az egyéves női kereskedelmi szaktan­folyamra A városj fi u felsőkereskedelmi is­kolával kapcsolatos és közei ne­gyedszázados multtai biró egyéves női kereskedelmi szaktanfolyamon a beiratkozások junius 14-én és 15-én lesznek. Különösen alkal­mas a tanfolyam elvégzése azok­nak. akjk rövid "idő alatt akarják meg sze i ezni a gyors- és a gép­írásban való teljés jártasságot^ amelyre ma a hivatalokban pénz­intézetekben való elhelyeződésnéi feltétlenül Szükségük van. Bekrásl díj, amelyben az összes mellék il­letékek benne vannak 20 P. Tan­dy ha vi részletekben is fizethető, jó bizonyítvánnyal rendelkező sze­génysorsűak tandíjmérséklést kap­hatnak. Mindennemű felvi'ágosi­tást készséggel megad a tanfo­lyam és egyúttal a fj u felső keres­kedelmi iskola igazgatója: Sza­bolcs-utca 8. szám alatt. U&tás a javítővizsgálatoknái A városi felsőkereskedelmi is­kola tanári kara egy szociális ér­zéstői áthatott határozatot hozott legutóbbi értekezletén, elhatá­rozta. hogy mindazokat a tanuló­kat, akik "Szeptember folyamán javitóvizsgálatot tesznek s vagy helyben v^gy közel vidéken Jak­nak minden két hétben berendeli s ellenőrzi, hogy szorgalmasan készülnek-e a javitóvizsgálatra, amennyiben a haladásával nem volnának megelégedve, ugy azon­nal értesíti "a szülőket az intézke­dések megtétele végett. — Célja ezen újításnak^ hogy így a növen­dékek kénytelenek les znek szorgal­masan készülni a javitóvizsgálat­ra s jgy nem érheti a. szülőket az a kellemetlen meglepetés, hogy a szeptemberi javítóvizsga sikerte­lensége miatt egy esztendőnek sok kiadása és költsége mind elve­szett volna. A Szülők bizonyára nagy örömmel fogják venni a ta­nároknak eme önkéntes yálíalko­zását_ a mej,y nekik "egy fillérbe se íog kerülni. — A Legújabb Divat junlusj nyári Száma megjelent. Több mint száz eredeti modellt, négy oldal párisi szjnes mellékletet, külön sza­básmintaivet tartai maz a junlusi fczáni ,amelynek ára 1 P 20 fi lér é® az Ujságboltban kapható. J^YÍRYIDEK. Áll a vadászat vitéz Vén Zoltán honvédszázadosnak a mindig hősn e^, mindig, kato­nának s a mindig tanító székely n ek meleg baráti kézszorítással. Egy vadat űznek az ős rengetegben Ahol már üzt c£ a megöltek s 0kat. A neme 3 vad. mely fájón megsebezve Rohanva s zág uld a magyar berekbe, Vérével öntöz fákat, bokrokat. Hajrá! Bug a kürt és zeng a hallali. Ezerszám futnak a csahos kopók. Régóta tart már e szörnyű vadá szat, Mert njár lepergett tíz vér es vad század S csak hem gyünk le a szent lázadót! Királyvad. Neme s. Magyar. Túrán s zült e, Sok Sebet kapott ezer év alatt, Ő_ de azóta, hogy a vérét ontja Mindig csak égy volt 9 i^gy maradt a gondja, De adó s soha. soha nem maradt! Beléveszett az ősi rengetegbe, — Rémteü vadon, irdatlan bozót — Zeng a kürt, hangzik egyre csak a rajta^ Véres nyomában száguld a bő sz falka S egyre ugatnak a hitvány kopók! Futnak e'ő!ük riadtan maiy^ ' i 1 Gyáván lapuló nagyfülü nyulak. Csak a nemes vaa fordul néha hátra, Öt-hat kopó rogy össze egy csapásra £s vér es hullák lepik az utat- , Ámde ezren jS támadnak nyomába, Hogy átugorják a véres sövényt, Ö, mért is nincsen aki megmentse Gyáva nyulaktól* t eli rengetegbe A halálrayált bu s magyar bölényt? Hát már nincsenek a magyar erdőkben Vérengző medvék, bátor ordasok? Nmc senek hitvány nyulakat széttépő, Szikrázó nappal bátran szembenéző Magyar madarak: öiyük és sasok? Nem tarthat s 0ká már e vér es hajsza^ Megtorpannak a ke evézdobók^ Mert lesz ki megáll a síkon őirokra S a vérszomjasok vérét kiontja, Hogy pusztuljanak a hitvány kopók! ARANY GYÖRGY 1932. junius VK* S"' JNfVfRYIDEIC r Virányi Sári holnapi fellépését általános érdeklődéssel várják Vasárnap, június 5-én este 8 órakor a Ferencé 3 -M is sió-Szövet­ség páduai Szent Antal "halálának 700-ik évfordulója alkalmából disz­ünnepélyt rendez a Korona-szálló nagytermében. A diszgyülésefi a müsormegváltás 1 pengő- A be­gyült adományokat a rendezőség a Nyiregyházáíi épülő ferencrendi zárda és templom javára fordítja. Ez a célkitűzés hatalmas tömeget­ket mozdít meg. Nyíregyháza ka­tolikus közönségének régi vágya a fer encréndi atyák ietelepitős<e és temploma, amelyre a meglevő plébániatemplom metiétt okvetlen szükség van a hívek nagymértékű és állandóan fokozódó szaporodása óta. , v De nemcsak ez a kegyes cél hanem az e st magas amivészt "szín­vonala is ellenállhatatlan vonzás­sal toborozza a közönséget a Fe­rences Misszió diszünnepéré. Kü­lönösen két szám er eje döntő eb­ben a toborzásban, Virányi Sári énekművésznő és Szuchy Eiek gör. kath. lelkész szer eplése. Virányi Sárt nyíregyházi hangversenye óta nem énekelt városunkban a Koro­na pódiumán. — Akkori döntő nagy sikere még élénk emlékezeté­ben van a hozzáértők széleskörű táborának és most fokozott érdek­lődés várja ujabb szereplését. Szuchy Elek énekszámai debü­tálást jelentenék. ő 1 nemes szépségű lírai tenorja hóditó erő­vei hirdeti a zenei "szépség örök­érvényüségét. A két nagy zenei szám mellett több imiás sz ereplő is a Fer ence s zászló nagy céljait szoL gálja az érdekes estén, amelyre Fábián könyvesboltjában foglalha­tunk le megfelelő ülőhelyet. A nagy várakozást keltő est rósz­lete s műsora a következő: 1. Liszt Ferenc: Funeraalles. (Gyá szzene Chopin halálára.) Zon­gorán eiőadja : Szigeti Sándor. 2. Megnyitót mond: Ének es "Já­no s pápai pr eíát us v prépost-kano­nok. 3. a) F. Durante: Vergin tutt' amor^ b) F. Giordani: Caro mio ben. c) Ponchielli; Gioconda ána. Énekli: Virányi Sárt, zongorán kí­séri: Szigeti Sándor, 4. Ünnepi beszédet mond: P. Hermann Hermenegild, Szent Fer enc-rendi fheofogiai tanár. Szünet. 5. a) Wagner: Gral elbe szél£» a Lohengrin c. operából, b) Kienzi: Ana a Biblíás ember c. operából, c) KacSoh P.: Rákóczi ínegtérése. Énekli: Szuchy Elek gk. lelkész, zongorán "kíséri: Mayer Lipótné. 6- Sík Sándor: Szt. Ferenc-nap himnu sza. Sza valja: Csupek Ilona, az Angolkisasszonyok intézetének növendéke. ' 7. a) Liszt: Ha' álmom miély, b) Tarnay: Levendula, c) Lavotta: Mezei bokréta. ÉnekU: Virányi Sá­ri. zongorán kiséri: Szigeti Sándor. 8. P. Jánossy B—Eeretvájs H.; Szent Antal és a halak. Melodrá!­ma. Szavalja: Kovács László taní­tóképzői növendék^ zongorán kísé­ri: Berg Imre tanítójelölt. 9. Offenbach: Nyitány az Orfeusz c. operából. Előadják: Mészáros Klára. Aszalós Sándor, Simko vics Endre^ Kovács Géza és Ke : néz Antai. Alaptalan közvetítésed A politikai boszorkánykonyha legszorgalmasabb szakácsai a 1 utóbbi időben olyan mozgalmakat véltek felledezná a kormánypártban amelyek sz enntük az elégedetlen­ség és lass u felbomlás tüneteinek tekinthetők. KülcnöSen sokat be­széltek arról a memorandumról a­melyet az egységespárt agrárkep­viselői nyújtottak át a miniszter­elnöknek. Ebben a memorandum­ban felsorolták mindazokat a ba­jokat és nehézségeket, amelyekkel a. magyar mezőgazdaság küzd s kérték a kormány fejét, hogy a le­hetőséghez képest igyekezzék segi. teni ezeken a nehézségeken. Te­kintve azt, hogy Károlyi Gyula gróf mmt miniszterelnök, felelő* a kormány egész politikájáért, ez­ért az ő hozzájárulása nélkül nem­csak ilyen naggyfontosságu ügyben mmt az ország agrárhelyzetének a javítása, hanem ennél sokücat ki­sebb jelentőségű kérdésekben sem lehet dö-ntem^ természetes, hogy az agrárképviselőknek hozzá kel­lett forduiniok kívánságaikkal. Szeretnők tudni hogy lehet eb­bői az egyszerű es a dolgok ter­mészete által szükségképen megba­tározott tényből olyan messzemenő következtetéseket levonni^ amilye­neket az ehenzék egyes heves kép­zelődésü s még hevesebb vágya­kozá &u politikusai levontak? Elvég­re az emhtett memorandumot nem adhatták át például valamelyik el­lenzéki vezérnek, s^m akárki más­nak. mert az alkotmányos elv ér­telmében ezeknek a kívánságoknak részbeni, vagy egészbem teljesíté­se egyedül és a kizárólag csak a miniszterelnökön keresztül tör­ténhet. Hogy a memoranduma átadásia után az egysógespártban és más politikai körökben meghányt ák-ve­tették a benn e lefektetett kívánsá­gok teljesítésének lehetőségét, ezen sincs semmi csodálkoznivaló. Almiig Magyarország elsősorban agráror­szág addig természet es, hogy az agrárkérdések a politikai érdeklő­dés előterében kell. hogy marad­janak. Hogy mennyire jgy van, azt meggyőzően bizonyítja a minisz­terelnöknek a napokban tett nyi­latkozata. Ez a nyilatkozat leszö­gezi. hogy az agrárképviselők ál­tai felsorolt kívánságok; részben teljesítve vannak, részben meg­valósítás alatt állnak. A parlament megállapított munkarendje azon­ban nem teszi lehetővé azt, hogy a költségvetési vita megszakitásá­58. Jótékonycélu M. kir. Állami SORSJÁTÉK I Főnyeremény : 40.000 arany pengő, tzoakivül 20.000 arenypengó 10.000 aranypsngő 5.000 aranypengő Összesen 17.000 különböző nyeremény. Egé3z sorsjegy ára; 3 aranypengó Fél sorsjegy ára : 1.50 aranypengő Húzás 1932. junius hó 7-én délután 3 órakor 2396-4

Next

/
Oldalképek
Tartalom