Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 121-145. szám)

1932-06-28 / 144. szám

I93 2- junius 28. JSíVfRYIDÉK. Az orvosi hivatás előtt hajtotta meg zászlaját Nyíregyháza közönsége az Orvosszövetség szombati díszközgyűlésén Konthy Gyula és Rosenberg Emil orvosoknak átadták az aranydiplomát Szombaton délelőtt 11 órakor tartotta az Orvosszövetség Sza­boicsvármegyei Köre impozáns diszgyülését, amelynek keretében Klekner Károly etnök átadta dr Konthy Gyula és dr Rosenbergj Emit' orvosoknak a félszázados hü, szolgá ;at fénylő jutalmaként járó arany diplomát. Az ünnepi gyűlés a vármegyehá 'a dísztermében volt, amelyet megtöltöttek városunk előkelőségei és a vidékről bese­reglett kitűnőségek. A közönség ezen a magasztos érzelmeket tol­mácsoló .,fenkölt ünnepen mé yen meghajtotta zászlaját a két férfiú­ban eszményi szépségben doku­mentálódó orvosi hivatás huma­nitása előtt . Az ünnepségen ot t láttuk dr Er­dőhegyi Lajos főispánt, Virányi Sándor alispánt, űr Benes Kálmán kir. kormányfőtanácsos, polgár­mestert, az egyházak képviselőit, Énekes János prefátus kanonokot, Runkay Gyula gör. kat. kanono­kot, Pauiik János kii kormány­főtanácsos, ig. lelkészt, dr Bern­stein Béla főrabbit. A hadsereg tisztikarának küldöttei élén vitéz Déschán Benő tábornok jelent meg. Ott voltak a hatóságok, in­tézmények, egyesületek, az ügy­védi kamara küldöttei. Oros köz­ség képviseletében, ahol Rosen­berg Emi! dr évtizedeken át kör­orvos volt, Vay Miklós főjegyző, az O. K. H. képviseletében Ré­czey ödön osztályfőnök jelent meg. Ott láttuk Trak Géza dr-t Eger vá'os polgár mesterét, Konthy Géza dr budapesti kir. törvény­széki bírót. Az elnöki emelvényen várt a két művészi szépségű aranydip­loma. Az emelvény mellett az ei­einöki székben dr Klekner Károly fg. főorvos, az Orvosszövetség szabolcsi elnöke, a vármegyei és városi noiabiitások mellett Vaent Mihály dr orvosszövetségi titkár és Kovács László dr helyezkedtek el. Ünneplő taps fogadja az^aranydiplomásokat Tizenegy óra múlt, amikor dr Klekner Károly elnök a Hiszekegy imájával, majd utána rövici áhíta­tos fohásszal megnyitja a diszgyü-' lést és üdvözli az aranydipiomá átadásának aktusán megjelent dr Erdőhegyi Lajos főispánt, Vi­rányi Sándor alispánt, dr Beics Kálmán polgármestert, az egyhá­zak, a katonaság, a polgári ható­ságok .intézmények ,testületek nagy számban megjelent képvise­lőit, majd felkéri dr Mikecz Miklós főorvost, dr Demjén Jó­zsef városi tisztiorvost, dr Pola­csek Emil községi orvost, hogy az hívják aranydiplomás doktorokat meg a díszközgyűlésre. Előbb dr Konthy Gyu'a alakja tűnik fel. Mellén ott csillognak az eszmékért vívott életharcban nyert kitüntetései: a Ferenc Jó­zsef fend lovagkeresztje, a milánói győzelem érme és még három csil­logó érdemrend. Mel.ette belép Rosenberg Emil is, kedves, a szív fényébe vont arca mosolyog most is. Szűnni frem akaró üneplő taps viharzik fel, mint a szeretet, a hála, a megbecsülés babér levelei,­virágai hullanak az aranydip'omás doktorok fe;é... Klekner Károly dr. a régi jó háziorvosokat méltatja az ünnepeltekben Dr Klekner Károly előbb visszapillantást ad a régi jó vi­lágra, mikor a megélhetési lehe­tőségek egy orvos előtt nem ját­szottak szerepet, hanem ha valaki hivatást érzett magában az orvosi yályára, akkor, ha vagyont nem is gyűjthetett, de tiszességes, és becsületes módon megélhetett. — Tudását embertársai javára gyü­mölcsöztette. Tele büszkeséggel, reménnyel indult ei a két ifjú 1882-ben az orvosi élet tövises utján, senkitől sem várva segítsé­get, de mindig készen az adako­zásra. Nem is csalódtak, mert­csak annyit vártak az élettől, hogy megküzdhessenek az emberi­séget sorvasztó kórfolyamatokkal, szembeszálljanak a kishitüségek­kel bőven is volt alkalmuk ennek kielégítésére. Sokat tettek a ba­bona és rossz szokások leküzdésé­re. Ekkor még az orvostudomány nem állott a mai 'magas fokán, az ajkotás munkája egyedül az orvo­sok vállát terhelte és hogy most ma csonka hazánkban modem, nyugati színvonalú közegészség­ügyről beszélhetünk, a régi orvo­sok érdeme. Ezek "közé tartozik a két ünnepelt is. A régj háziorvosok igazi típusai voltak' — emeli fel szavát az el­nök — nemcsak orvosai, de ba­rátai, támaszai is a családnak, kik nélkül nem történhetett döntés gyermeknevelés, házasság, pálya­választás és ezernyi híás fontos kérdésben. Meghajtja előttük a megbecsülés zászlaját. A vármegye meghajtja zászlaját az aranydiplomá­sok előtt Dr Vajent Mihály főtitkár, a rekton és dékáni üdveylő levelei­nek felolvasása után dr Sarvay fő­ügyész Szabolcsvármegye törvény­hatóságának nevében szólalt fei A nemes liberalizmus szőtte át mindig az ősi vármegye zászlóját, de az igazi' értelemben veti kon­zervativizmus is ott csillant még.) A konzervativizmus je!e«.i a mul­tat, erkölcsi folyamatot, tisztasá­got és az ősi vármegyének kell elő­sző üdvözölni, mert egy ötven éves 1 munkafolyamattal á lünk szemben. Rokontipusok ők a régi jó tábla­birákkal, mert tudásukat nobile officiumként bocsátották a köz javára. ' ( A város üdvözletét Szo­hor Pál tomácsolja A nagy hatást kiváltott beszéd tapsviharát Szohor Pál városi fő­jegyző az ünnepélyt ecsetelő tar­talmas beszéde akasztja meg. — Ezen az egyszerű szürke szombati napon — kezdi a szónok — ün­neplő ruhát öltött Nyi egyhá. a vá­rosa ,mert két neves polgárának ötven éves munkáját ünnepli. Aka a város közegészségügyének fejlő­dését kiséri figyelemmel, vagy el­merül a statisztika tengerének vi­zében és a betegségek apadását figyelt meg, ott találja minden lapon dr Konthy Gyuia városi or­ros és dr Rosenberg Emil főorvos nevét. De nemcsak a gyógyító, hanem a társadalmi, egyesületi, egyházi elet minden fórumán ott tündököl a két orvos neve. A vá­ros közönségének üdvözletét és sze reietét tolmácsolja. A halas páciensek és egyházak szónokai az Dr Murányi László a hálás pá­ciensek szeretetének és jóbarátok­nak nevében üdvözli az orvosokat. Magasan szárnyaló, az erkölcsi élet győzedeimét hirdető beszéd­jében világosan mutatott reá dr Konthy Gyula és dr Rosenberg egyéni "értékeire. Az orvosi pálya leginkább az, ami legjobban ki­domborítja a/- önfeláldozásig menő humanizmus gondolatál. Az orvos a segítőtársa az emberiség felett küzdő gondviselésnek. Ez a lelki­erő tette képessé őket, hogy szem­beszálljanak a betegségekkel és megőrizzék azt a lelki ideált, ami e hosszú évtizedeken őket vezé­relte. Két cimen kert szót ÉfMKfiS Já­nos pápai prelátus, kanonok. A» egyik az, hogy az egész embernek: szenteli életét a pap és az orvos. Mindkettő rokoni 'hivatás. Ép testben lehet csak ép lélek. A má­sik jogcím, hogy dr Konthy lete­lepedésétől kezdve egyházának lel­kes harcosa volt. Nagy szerepet játszott a róm. kat iskola ügyének fejlesztésében és hosszú évtizede­kig világi elnöke volt felekezeté­nek. Jelenleg örökös tb. elnöke. Mindkét orvost üdvözli és Is­ten áldását kéri továbbra is dr Konthy Gyula egyházi működé­sére. A nyíregyházi izr .hitközség sze-í reietét tolmácsolta dr Bemsfein Béla főrabbi. Az aranydtploma nem talmi ragyogás, de tartalmá­nál fogva mindig igaz érték ma­rad. A tudomány még nem zárja ki a vallásos életet és érzést dr Rosenberg Emit a hit község­volt elnöke hü fia volt nemcsak a t udománynak, társadalomnak, ha­zájának, de egyházának is. SzivS minden melegével köszönti az ün­nepeltet. Panlik János: A jó orvos már megjelenésével gyógyít Altalános tetszést váltott ki ' Pauiik János kormányfőtanácsos szívből jövő, melegséget sugárzó üdvözlő beszéde, amely a kővetke­ző volt; (' Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! Az a közeli rokonság, mely a lelkészi és az orvosi pálya közölt fennforog, idevonzott engemet is nagyrabecsült körükbe ez ünnepé­lyes alkalommal, amikor itten az orvosi pálya két régi, érdemes bajnokának a homloka köré fono­gat koszorút a kartársi szeretet s a méltán kiérdemelt közbecsíilés. Az orvosi hivatást olyannak ismerjük, mint amelyik a leg­közvetlenebbül érezteti jótékony hatásait a szenvedő emberiséggel. Példák ezrei tanúsítják, hogy a jó orvos, a bizalomtól övezett orvos olyan, mint a napsugár, akinek puszta megjelenése is már megnyugtatóan s felderitően hat, nem szólván az orvosi tudomány nak ama sokszor bámulatos gyógyító hatásairól, amelyeket lépten-nyomon produkál. Örömmel és elismeréssel vallom, hogy egy jó orvos az emberiség­nek jótékony mentője, akinek tu­dásán, ügyességén és lelkiismere­tességén sokszor életek sorsa for­dul meg. Nincsen azért fontosabb érdeke a társadalomnak annál, minthogy kitűnő orvosai legyenek, akik törekvésének aztán az egész társadalom siessen segítségére; másfelől pedig, hogy azok, akik e nemes pályára elszánták ma­gukat, átérezvén hivatásuknak rend • kívül nagy jelentőségét, ilyenekké is törekedjenek magukat kiképezni. Élet és halál felett való döntés isteni hatalma nem birtoka ugyan a legkitűnőbb orvosnak sem, de az viszont tagadhatatlan, hogy a lelkiismeretes orvosok hasznos eszközei lehetnek az isteni gond­viselésnek az emberi élet és egészség megóvása körül, az em­beri lehetőség határai között: amiértis az emberek részéről a leg­nagyobb hála és elismerés illeti meg őket. S én, aki hivatásom közben gyakran találkozom orvosokkal a betegágyaknál, őszinte örömmel s a nemes munkát megillető tel­jes elismeréssel csatlakozom az itt folyó cselekményhez s a jubiláld két jeles nesztorát a helybeli orvosi karnak én is igaz szeretettel üd­vözlöm s arra kérem a jóságas Istent, hogy dicsőítse meg rajtuk a maga kegyelmét továbbra is! És az a sok jó, amit ők félszázados működésükkel a szenvedő emberi­ségre árasztottak, melegítő nap­sugárként verődjék vissza életükre s tegye derűssé életük alkonyát 1 Ugy legyen ! A raritások duplicitása Nagy figyelem között kezdi meg az orvosi kar szeretetének tol­mácsolását dr Valent Mihály, a. Szövetség közked\elt főtitkára, akinek buzgó közreműködése ered-, ményezte a díszközgyűlés óriási sikerét. Beszédének "megkapó fel­építése, ereje az életből"vett szó-, képei nagy sikert arattak. A rari j tások duplicitása; ritkaságok ket­tőződése, régi orvosi Szabály. En­nek a szabálynak hódol díszköz­gyűlésünk is — mert a legna-* gyobb ritkaságok közé tartozik, hogy egy testületnek, melynek tagjait a statisztikai tudomány is a rövici életkornak közé sorozza — két tagja éri 'el az aranydip­lomát. Akár a múltban, akár a jö­vőben nézünk ötven év távlatában! gyarló, esendő embereknek, por­szemeknek érezzük magunkat a nagy mmdenségben... Amint öt­ven év előtt még nem voltunk, ugy ötven év múlva már nem leszünk az élők sorában sokan, kik mat tisztességet jöttünk 'tenni. Ugyan­így fog kicserélődni az a másfél­milliárd ember is, akiv*i együtt forog ma a világ — mint a köl­tő mondja: »Keserü Ievélben«. : Az aranydiplomások köszönete* Az üdvözlő szavakra dr Konthy Gyula válaszolt először. Termét

Next

/
Oldalképek
Tartalom