Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 98-120. szám)

1932-05-03 / 99. szám

1932. május 3. JSflrfRYIDáK. 3 Adódemagógia A költségvetés pénzügyi bizott­sági tárgyalásán Bethlen István grót volt miniszterelnök szóvá tette azt a féktelén izgatást, amely egyik és másik társadalmi ósztály ellen folyik az országban. Ez az izga­tás ugy tünteti fef az adóztatást, mintha az nem volna egyenlő ará­nyos és igazságos, hanem mintha egyes foglalkozási "ágak és osztá­lyok nagyobb terhet viselnének, mint a többi. A valóságban nean jétSző ilyen aránytalanságok kiéle­zésével próbálják á falut és a vi­déket szembeállítani a városi la­kossággal, a mezőgazdaságot az iparral és a kereskedelemimiel, a ki4 gazdákat a lateinerekkel stb. E ha­mis beállítás megcáfolására a volt miniszterelnök azt sürgette, hogy évről-évre a tényleges helyzetnek megfelelő adóstatisztikát tegyenek közzé, amelybői niínden társadal­mi réteg megterhelését meg lehet­ne állapítani és ha aránytalanságok mutatkoznának, ezeket kJ lehetne küszöbölni. Ezt a helyes kezdemé­nyezést Korányi pénzügyminiszter ejlogadta és kijelentette, hogy ké­szíttetni íog ilyen adóstatisztikai. De hogy mennyire igaztalan az egyes osztályok egyenlőtlen adó­terhérői 'felhozott vád és hogy ne­vezetesen nem áll meg az, mintha a gazciá^ megterhelése á városi lakosság javára nagyobb volna, az kiderül a következőkből: Először is a kormány a jövő költségvetési évre teljesen elengedte a földadód ami egyaránt javára szolgált nem­csak a gabonatermelésnek, hanami a szőlőbirtokosoknak az erdőjgaz­aaságnak és minden egyéb terme­lési ágnak. Minthogy azonban a földadó elengedése* több mint 30 mülió kiesést jelent a költ ségvetJp­ben, ezt valamiképen pótolni kel­lett. Fótolm 'togja pedig a kor­mány az elengedett földadót azzal, hogy a városi lakosság fogyasztói minőségben igen terhei liszttorgai-. mjadót tartozik vise.ni, mégpedig kimondottan a mezőgazdaság meg­segitése érdedében. De ezenkívül a közmunkaváltság is lényegesen leszáiiitiatik ; továbbá a gazdák sa-» ját szükségletére szolgáló gabona vámőrlési díja is a malmok önkölt­ségi árán alul ália_pittatik meg és ennek a két kedvezménynek az el­lenértékét is a városi fogyasztók­kal fizetteti meg az állam. De ezenkivül a mezőgazdaságot olcsó zöld'hiteilei 'is segélyézteti á kor­mány, tehát ez ismét egy olyan kedvezményt nyújt a mezőgazda­ságnak, amelyben egyéb foglalko­zási ágak "nem részesülnek. Az uj. adórendelet értelmében továbbá a nagy vagyonok eddigi vagyonadója a kétszeresére emelkedik, holott ez az adónem az egészen kis em­bereket csaknem teljesen érinteti leiiüü. hagyja. De ugyancsak fel­emelte a kormány a részvénytár­saságok adóját egy 25 százalékos társulati adópótlékkal és egyben az ingat.anok eladásából elért nye­reségeket is uj adóval terhelte. — Ha még hozzávesszük ahhez, hogy a köztisztviselői fizetések elég ér­zékeny leszállításával áz áliam voltaképen egy igen s uiyos áldoza­tét ró a köztisztviselői karra, vala­mint a nyugdijasokra, ugy világos­sá vájik ,hogy a kormány minden­képen tehermentesiteni iparkodik a s ulyo s helyzettel küzködő mező­gazdaságot és hogy az állami ház­tartás egyensúlyát helyreállítani célzó törekvésében korántsem ter­heli meg egyoldalúan a falut és a vidéket a várossal és a városi pol­gársággal szemben. Sőt ennek in­kább az ellenkezője igaz. Nagyon rossz hazafiak tehát azok ,akik pártpolitikai érdekből vagy izgató szándékkai a vidéki gazoa'közönséget sorompóba akar­ják állítani a többi társadalmi osz­tályok ellen. A világválság által okozott nehézségeket és bajokat egyaránt sjnyji minden társadalmi osztály és foglalkozási ág, de ezek­ből a bajokból kitartással, szívós­sággal és nehéz munkával csakis ugy lesz lehetséges kibontakozni, ha minden magyar ember társadal­mi es foglalkozásbeh külömb ség nélkül összefog a kormánnyal a ne­héz feladat leküzdésére. > . Kínai banditák elraboltak egy Charbini angol kereskedőt Londonból jelentik : M. Koffman dúsgazdag kereskedőt Charbinban kínai banditák elrabolták. Hozzá­tartozói levelet kaptak, amelyben a banditák 20 ezer font váltság­dijat követelnek. A családot meg­fenyegették azzal, hogy 'ha záros határidőn belül nem küldik a pénzt, úgy a kereskedő füleit fogják postán elküldeni, ha ez sem hasz­nál ugy a fejét is megkaphatják. Vasúti munkások Mint a kavicsfőidbe ágyazott sín, napbarnított karjukban úgy feszül az ér a vasrudak, a lapátok fogásán míg ócska talpfák helyett új kerül támasztékul az acélidegeknek, miken az élet messze célokért naponta sokszor átfut, átrohan. Beszélgetnek, de nagyritkán nevetnek, míg cseng a vas és csörren a törött kő ­itt sápadt asszony, ott szegényes bölcső vibrál titkosan mélázó szemekben, minden homlokon gond ül nagy seregben s van, aki — jaj — szörnyűre gondol s ami őrülten ott agyába' tombol: mint óriási kígyó lomha teste sötéten kúszik rá a pályatestre a vérfagyasztó szörnyű gondolat . . . Egyszeresek jön lihegve a vonat és zúgni kezdnek kétoldalt a drótok csikorognak a vasékek, a póckok, dübörg a föld is, reszket, mintha félne, mély búgó sípszó parancsolja félre, a hajlongd, az izzadt, bús csoportot. A vonat lassit, dohogása fojtott s megtisztult pályán nagy fölényes gőggel megy át sziszegve fehérfodru gőzzel s belőle bámész idegen szemek nézik, hogy állnak békés emberek a pálya szélén s kezük ott pihea, mint féltő tekintet a lázas szíven Sulyos lapátok meghajlott nyelén .. . Szelíden reszket a mezőn a fény s valahol fent a kéklő ég alatt Istenhez küldve hálaszavakat, egy kis pacsirta zengi a dalát — A vonat messze . . . s kószénszagu útján hol ritmusban, hol össze-vissza furcsán zörög tovább a csákány, a lapát. Fiák András. Hogyan becsöli meg a fasiszta Olaszország a sokgyermekes családot A fasiszta kormány nemcsak a gyarország egész lakossága. jejenre gondol, hanem a jövőre is. Az anya- és gyermekvédelemre, az egészséges cSa'ádl szellem bizto­sítására, a jövő nemzedék erőtel­jes fejlődésére és gyarapodására a legnagyobb gondot fordítja. Or­szágos anya- és csecsemővédelmi intézményeket létesít, az ifjúság? testi és lelki egészségét a mi cser­készetünkhöz ha sonló Balflla-szer­\ezetekben gondozza, megadóztat­ja a 26-cven felü l nőtlen férfiakat és adómentességet ad a sokgyer­mekes családoknak, az úgynevezett népességi versenyeken pedig külön pályadijakat tüz ki oly családok számára, minél több gyermeket er­kölcsi integritásban és kifogásta­lan egészségben nevelnek fel. — Nem csoda tehát, ha az amúgy is gyermekszeiető Olaszország lakos­sága rohamosan gyarapszik. A ter­mészetes gyarapodás átlag é\ 1 fél­millió Iéltik, vagyis Itália lakossága 16 év alatt ugyanannyival növek­szik, mint amennyi a Csonka-Ma­Az olasz lapok részletesen beszá­hoinak a Róma város alapításának évfordulóján (Itália legnagyobb nemzeti ünnepe) a Capitalium 1 Giulis Ces are nevü: dísztermében megtartott nagy ünnepségről, a­mejy alkalomból Buoneo'mpagni herceg, Róma kormányzója, ma­gas közéleti e'lőke'őségek jelenlété­ben adta át a népesedési verseny­ben győztes hat római családnak az emeletes háznak arannyal dí­szített ezüstkulcsát ,amelyet az olasz kormány a haza elismerésé­nek jeléül és jutalmul nékik ado­mányozott. A történelmi nevezetességű Ghits Ces ar díszterem Szokat anul érdekes képet nyújthatott, amikor Róma hat legtermékenyebb család­ja a negyvenhét gyermekkel együtt körülülte annak díszes asztalát s amikor Roma kormányzójának hi­vatalos beszédét az örök város íeg­íiata,abb polgárainak csecsemősi­rása kisélte. Ünnepi beszédében Btyoneom­pagni herceg a többek között a kö vetkező érdekes és nekünk magya­roknak js nagyon tanulságos sza­vakat mondotta: »Egy teljesen bonifikált (talajjavítóit) megvü­velt, öntözött és fegyelmezett, azaz fasiszta Itáliában 60 millió olasz fogja éreztetni a világ történelmé­ben tömegének és erejének sú­lyát!...» Megemlítjük még, hogy az ün­nepelt hat római család a népe­sedési versenyben ré sztvetl 92 csa­lád közül nyerte el győzelmének • megérdemelt pálmáját. v APOLLO Hétfőtől szerdáig Mindszenthy Mári*, Estíerházy Ágne» Őszi rózsa, fehér őszi rózsa Frilz Kimpers, Ossy Oswtlda Szerencse országútján a két német fihnujdonság egy műsorban Ben-Hur jön, és győzni fog ! A leánygimnázium műsoros estje a Koronában szombaton A leánygimnázium műsoros estje május 7-én este 8 órai kezdettel lesz a Korona szálló nagytermé ben. A jegyek árai: I. hely 1'50 P, 11. hely 1 P, állóhely 50 fillér, páholy 6 P, diákjegy 20 fillér. A drámai számokhoz Luka Gizella növendék konferál. Jegyeket elő­lehet jegyezni Fehér G. tanárnál. Műsor: 1. Lajthai: Végállomás. Elő­adja az énekkar. 2. Arany : Rendületlenül. Sza­valja Fábry M. 3. Edmond Rostand: Cirano de Bergerac (részlet) Előadják: Berend A. Jansen E. Járosi N. és Zöldhelyi to. 4. Körmagyar. Bemutatják: Borbély S., Brüll M„ Csapár V, CsengeryZs., Fábry M„ Gergelyfy M„ Hartstein L., Menesdorfer M , Luka G., Oláh S., Pecsenye L., Pélie E., Simon M., Simonidesz 1., Szegedy D., Vernes E., Zongorán kiséri: Babic I. Ü \5. Sinding : Frühlingsrauschen. Zongorán előadja Galló Éva. 6. Moliére: Botcsinálta doktor (1 felv.) Előadják: Csapár V., Fráter V., Járosi N., Novak M. és Oláh S. 7. t Ritmikus csoporttánc. Be­mutatják : Berend A., Fábry M., Galló E., Gergelyfy M., Kiss A., Oláh S., Schwaftzkopf M , Szántó E. Zongorán kiséri :. Varga E. Szünet. 8. Petőfi: Szeget szeggel. Sza­valja Görömbey É. 9 Schakespeare: Szent Iván éji álom (részlet) Előadják: Dem­jén M., Hartstein L., Jansen F., Kertész S., Petrovay Zs. 10. Magyar dalok. Előadja az énekkar. — Középiskolai tafluióK német nyelvDöt való kisegítő oktarasa. A német nyelvben gyenge előhaladást tanúsító középiskolai tanu'ók kise­gítő oktatást nyernek a helybeli német nyelviskolában (Virág-u. 8.J

Next

/
Oldalképek
Tartalom