Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 73-97. szám)
1932-04-16 / 85. szám
1932. április 16. JW%ÍRYIDÉK. 3 ' ftfa* & Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága feliratban üdvözli Károlyi Gyula miniszterelnököt a nemzetellenes feiforgatókkal szemben tanúsított erélyes és tapintatos magatartásáért á bizottság a menteimi törvény revízióját kéri, hogy a képviselői immunitás ne védje a képviselő!, aki nem fejt ki nemzetfenntartó tevékenységet Szabolcsvármegyte fcyözigazgat árbizottsága tegnap délelőtt 9 órakor tartotta rendes havi ülését, amelyen dr. Erdőhegyi Lajos főispán elnökölt. Az ülésen Virányi Sándo r alispán jelentését Mikecz László vármegyei főjegyző olvasta fel. Az alispán érdeklődést keltő jelentésében a következőket mondotta: IT I A TAVASZI MUNKA, MEGSZŰNIK AZ ÍNSÉGESEK ALTALÁNOS SEGÉLYEZÉS^ • l ..1 Az inséges lakosság lisztellátási akcióját március hónapban is folytattam és ezen célra a főispán ur Öntelt óságával történt megállapodás alapján ujabb 4350 mázsa búzát bocsátottam az elsőfokú közigazgatást hatóságok rendelkezé ére, Közölvén velük egyszersmind, hogy amennyiben a im. kir. föidhuvelésügyi miniszter u r álta 1 rendelkezésemre bocsátott inségbuza mennyiséget már teljesen igé iyhe vettem, további általános segélyezést, amelynek szükségessége a tavaszi munkálatok elkezdésével túlnyomó részben megszűnt, nem ali módomban teljesíteni. Már a m ult hónapi jelentésemben fettártani a tekintetes közigazgatási "bizottság előtt a tör-i vényhatóság s uiy 0s anyagi helyzetét, amely onnan ered, hogy a törvényszerű beviteleit, tekintettel a Sulyo s gazdasági viszonyokra, behajtani nem t udja. A VÁRMEGYE OKTÓBERIG MORATÓRIUMOT KÉM A fentebbi okokból a törvényhatóság nem képes a már korábban vállalt fizetési kötelezettségeinek eleget tenni és igy szükségét éreztem annak, hogy a törvényhatóság hitelezői a való tényállásról tájékoztatva legyenek. E céibó 1 március hó 31-ére a hitelező pénzintézetek és cégek képviselőit értekezletre hivtam mieg. Az értekezleten teljes részletességgel ismertettem a , törvényhatóság anyagi heyzetélt és a megjelent hitelezők megbizottait arra kértem, hogy oly irányú információt és javaslatot terjesszenek megbízóik elé, hogy az általam közöltek alapján járuljanak hozzá ugy a tőketörlesztések, mint a kamatok fizetésének folyó év október hó végéig való elhalasztásához. A főispán ur Őméltósága áltat, is hathatósan támogatott kérelemét a kiküldött megbizottak teljes megértéssel fogadták és alapos a reményem, hogy azt a hitelező pénzintézetek és cégek teljesíteni fogják. A HERCEGPRÍMÁS SZABOLCSBAN Jelentőségében nagyhatású 'áto-* gatásrói keli beszámolnom, Serédi Jusztinián hercegprímás ur Öfőmagassága ugyanis április hó 7-én Miklósy István g. k at. püspök ur látogatására Nyíregyházára érkezett. A kiváló egyházfejedelmet a főispán ur őméltósága és a vezetésem alatt álló küldöttség ünnepélyes, díszes keretek között fogadta a vármegye határán, Rakamaz község vasúti állomásán, I ahol is a főispán ur Őméltósága mint a kormány helyi képviselője, én pedig Szabolcsvármegye közönsége és lakossága nevében üdvözöltem. A csatlakozott küldöttség kíséretében érkezett a hercegprímás ur Nyíregyházára, a hoi először Miklósy fstván g- kat. püspök ur, majd a helyi hatóságok vezetőinek élén a város polgármestere üdvözölte. f A hercegprímás ur április hő 8-án délután utazott el Nyíregyházáról, miközben látogatást tett a helyi hatóságok 'vezetőinéi 'és fogadta a kat. egyházak küldöttségeit. A miniszterközi bizottság április hó 6-án megkezdte az egyes községek 1932. évi költségelőirányzatainak felülvizsgálatát, működésében sz em előtt tartva a szükség okozta takarékossági szempontokat. FÉKTELEN IZGATÁS A VÁRMEGYÉBEN Sajnálatosan tapasztalt jelenség, hogy egyes politikai pártiírert«zietek az ország súlyos válságos helyzetét a sajái önzö éraekeík előmozdítására kívánják kihasználni és nem törődve az egyetemes állami érdekekkel, az alapjában hazafias érzésű é= becsületes, józan gondolkozású földműves Jakos^ágot széthúzásra buzdítják és az osz j tály ellem harcot és gyűlöletet akarják szívükbe elültetni. Ezen féktelen, fejelősségnélküli izgatásnak tulajdonítható azon szomorú estnaiény, amely ápriá-> hó 7-én Nyirtu'a községben történt. Az említett napon ugyanis anyu turai szociáldemokrata-párt vezetősége engedély néfkü.i tüntető felvonulási rendezett a községháza elé és amikor a rend fenntartására kirenaelt csendó rőrs a szociá'demokráta-párt vezetőit a gyülekezési jog megsértése miatt őrizetbe vette és a járá si főszolgabírónak leendő átadás céljából az őrizetbe vetteket Kemecsére akarta átkísérni, a kötelességét teljesítő és időközben megerősített séget csendőra felizgatott tömeg kötelességük teljesítésében' megakadályozni igyekezett, • sőt a tömegbői egyesek megtámadták a csendőrséget, önvédelmi cél ból kénytejen volt a csendőrség fegyvert használni, amelynek következtében egy egyén a szenvedett sérüléseibe belehalt, két egyén pedig könnyebben megsebesült. Ujabban rendzavarás nem történ* és kellő intézkedésiek történtek, hogy hasonló esetek lehetőleg megakadályoztassanak. Az ügy kivizsgálás alatt van. A CSEHEK MEGVÁMOLJÁK A SZABOLCSI GAZDÁKAT A kisvárdal és tiszai járás ,16 községe az úgynevezett Csehszlovák határzónába van felvéve, amely annyiban bir gazdasági szempontból n agy jelentőséggel, .hogy ezen községeK lakosai "Csehszlovái kíával kötött határszéli forgalmi egyezmény szerint, a jelenleg megszállt területen levő községi "legelőikre 4 nyarx legeltetésre állatjalkat díjtalanul áthajthatták. r Az érdekelt gazdaközönség köréből az a panasz érkezett hozzám hogy a cseh hatóságok ujabban minden egyes áthajtott állat után métermázsánkénti s u[y egység szerint ) 250 cseh korona vámbiztosíték letétbe helyezését követelik, amelyek az álláttulajdonosok valutaforgalom korlátozása következtében teljesúeni nem t udnak, s igy legelőik haszná'atában akadályozva vannak. [ ' \ 1 i Az esetről sürgős jelentést tettem a külügy- és földművelésügyi miniszter urakhoz, í azonnali intézkedést kérve. A TISZA ÁRADÁSA A vármegyének a Tisza folyó mellett fekvő részét a közelmúlt napokban súlyos árvizveszedelem fenyegette. A Tisza folyó felső íolyásánál beállott hirtelen hóolvadás következtében ugyanis a folyó vize erősen megduzzadt, de reF O 3b Ma péntektől hétfőig! Az Ufa ragyogó újdonsága! Kit szerettem a^ éjjel ? Ssenzf'ciós énekes, táncos vígjáték Liaue Haid, Petrovich Szyetlszláv, Geoig Alexander, Ambrus Irén, Ottó Wallburg az Ufa közkedvelt együttesével a főszerepben P mpís (Jfa hangos kisérő műsor ! R e n mény volt arra, hogy az áradás csakis a hullámtérre fog korlátozódniÁprilis hó 8-án futott be az első jelentés a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesitó Társulattól, ajmiely fokozottabb veszélyt jelez és közli, hogy a Tisza áradása előreláthatólag elfogja érni az 1919 és I 25 évek magas vízállását. A tiszai j'árá s főszolgabirája ugyanazon nap jelentette, hogy a Tisza folyó áradása teljes mér-< tékben elöntötte a természetes magaslatokig tartó hullámteret és ennek következtében Kisvarsány, Nagyvarsány, Gyüre. Révaranyos, Kopócsapáti és Benk községeknek határa, Tiszaszentmárton községnek úgynevezett Tósor része, am eIyek a hullámtérben vannak, víz alá kerültek, plboritotta továbbá az áradás Újkenéz, Mezőladány, Ti szamogyoró s, Tiszas 2«atnaárton köz ségek határait, továbbá Eperjeske község határának mintegy 40 Százalékát. A járási főszolgabíró nemcsak a veszélyeztetett, hanem Mándok* Tornyospálca, Nyírlövő és GemzSe köz ségek közerőit is kirendelte árvédelmi mu'iká.atok teljesítésére. Jóllehet a rendkívüli viharos időnek, sikerült az óriási Víznyomás alatt álló különben is gyenge és számtalan helyen szivárgó töltéseket három napi és éjszak-' 1 1" szakadatlan m unkával megtartani, dacára annak, hogy í az ar magassága az 1919 évi nagy áraaás vízmagasságát 10 cm-rel meghaladta. Kisvarsányban a községet kétfelé vágta az ár ugy, hogy ' a ref. templomot 60 házzal együtt teljesen bekerítette ebből vagy 8 ház vízbe került, amelyek részben összeomlottak, részben megsejml.nisülés veszélyének vannak kitéve. Tiszamogyorós község s zélén 4 ház került viz alá, míg TiszaSzentmártonban a I ósor részben lévő mintegy 80 ház, amelynek 'nagyrésze má r összedűlt, vagy előreláthatólag nem fogja kibírni az árvizet. l'uzsér község már az áxtwentesitett területen fekszik ,s igy csakis az a pár ház került víz alá és dült össze, amelyek a védtöltésen belül voltak. Nozürovitzky Pái járási főszolgabíró ál.andóan a veszélyezteteti területen tartózkodott íranyitva a védekezési munkálatokat és intézkedett a veszélyeztetett épületek kiürítése iránt és ez mindenütt baj nélkül foganatosíttatott ís. A Tisza folyónak Vásirosnaménytói Zsurkig terjedő része nincsen védtöltéssei ellátva, hanem csakis természetes magaslatok védik a hullámtéren kivüt eső területeket; a Felsőszabolcsi Tiszai Árm entesitő Társulat területén, amely Zs urk községnél kezdődik, az árvédelem mindenütt szakszerűén teljes rendben eszközöltetett. A Társulat megkeresésére április hó 9-én intézkedtem a közerő feletti rendelkezéssel megbízott árvédelmi biztosok kirendelése iránt és egyúttal a vármegye veszélyeztetett területére az ej'jel-nappáii telefon és távíró szolgálat elrendelése iránt a postaigazgatóságot megkerestem Ugy az alispáni hivatalban, mint az érdekeit főszolgabírói hivatalokban az állandó éjjelre is kiterjedő ügyeletes szolgálatot elrendeltem