Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 73-97. szám)
1932-04-20 / 88. szám
1932. ápp'Iis 20. liberalizmus útmutatásai szériát képzelhető csak el. Akik hisznek abban, hogy a kapitalizmusnak nemcsak múltja, hanem jövője is van, azok minden fenntartás nélküL kell, hogy a gazdasági liberalizmus követői legyenek- A klasszikus gazdasági iskolák igazságait lehet elfelejteni, lehet lekicsinyelni, csak megdönt, ni nem. Olyan igazságok ,-zek, amelyhez az emberi józanság és a gazdasági .szükségesség még vissza fogja vezetni a tőle elfordult embermilHókat. Helyesen tűzi tehát ki a szerző a gazdasági él -t megújhodásának programmjául a Cobdcnl eszméket, de addig is, mig azok ioo százalékig megvalósíthatók, tennünk kell valamit. Az ut kiválasztásának helyességéről lehet és keh is vitatkozni, mert erre utal, a mindennapi érdekünk és az ezen épülő nemzeti érdek is. Ennek a kötelességnek feleit meg a szerző és munkája már csak azért is dicséretes mert in magnis voluisse sat est. Stiútz >mr? dr. •ama K. U. K- FELDMARCHAL TÁBORNOK UR INSP1C1ÁL SPORT NyÖTSE—NyVSC 4:1 (2:1). Biró : Jikib. A debreceni Ferencváros—Bocskai mérkőzés folytán gyér érdeklődés mellett játszotta le mérkőzését a-két helyi csapat. A Vasutas súlyos védelmi hibábót megszerzi a vezetést. Tomasovszky góljával 2 perc múlva egyenlít a Nyötse. A játék élónküL és Vasutas támadás után egy hosszan előre adott labdával ülmann beállítja a félidő eredményét. A második félidőben a játék 'd urvui.'Iparos fölény alakul ki és formás összjáték után Olmann ér el gólt, majd Tomasovszky szabadrúgását ugyancsak Olmann értékesiti pazar fényes góllá. A 30. percban egyik Vasutas védő Nyötse támadás közbeni sajnálatos módon elragadtatja magát. Kiállítás és fuj jár érte. A hátralévő időbein bőven akad dolga a Nyvsc kapusának. Eredménytelen Nyötse sarokrúgás következik, de az eredmény nem változik.Zuhogó esőben ér véget a mérkőzés. A győztes csapat csatársora megérezte Rózsa kónvsz'erü távollétét. Tomasovszky, Olmann, Botrágyi játéka keltett kellemes benyomást. A védelem sokat bizonytalankodott hol Kiss I. visszaesése feltűnő. A Vasutasok csapata teljesen nélkülözi az egységet. Letiltott játékosait helyettesítő tartalékok gyengék. — •Wolf érdemel dicséretet, rajta kívül Sárkány és Listvány játéka említésre méltó. Jakab különösebb hiba né küt vezette a mérkőzést, de túlságba menően megengedte a kemény játékot. Apad a Tisza Szegednél Szegedről jelentik: A Tisza vízállása 924 cm-rel szombaton kulminált és azóta lassan, de fokozatosan apad a viz. Az árviz veszély elmúlt. Ottó királyfi állapota kielégítő Brüsszelből jelentik : Ottó ki rályfi állapota kielégítő és betegsége normális lefolyásúnak ígérkezik, komplikációktól nem kell tartani. NAPI HÍREK KÍSNAPTÁK Április 20. Szerda. Róm. kat. Tivadar. Gör. kat. Teodor. Prot. Tivadar. Izr. Nisan 4Egész hé tan át az Osgyáni és Haissinger Viktor gyógyszertárak tartanak szolgálatot. Rádió-műsor. Budapest. Szerda. 9.1 5: Hangverseny. Közben 9.30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.1 o: Nemzetközi vizjelző szolgálat. Vízállásjelentés m agyarú 1 és németül. 12.00: Déli harangszó az Egyetemi templomból. Időjárásjelentés. 12.05: Homocord gramofonhangverseny. 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árfolyamhirek3.30: Morse-tanoflyam. 4.00: Dudás György felolvasása. 5.35: A m. kir. Operaház tagjaitól alakuh zenekar hangversenye. 6.45: Olasz nyelvoktatás. 7.20: Goda Gizepa hangversenye. 7.55: Doros György dr. előadása. Majd kb. 10.15: Szatmári Tibor zongorahangversenye. I 11.00: Radics Jóska cigányzenekara na k hangversenye. — Halálozás, özv. Kodra péterné szül. Kereszti Mária életének 71-ik, özvegységének 31-ik évében váratlanu' elhunyt. Temetése szerdán április 20-án délután 3 órakor lesz a Viz-űtca .8. számú gyászházból a ref. egyház szertartása szerint . TÁBORNOK UR INSPICIÁL AZ APOLLÓBAN —- Eltemették Hosvay Gusztáv államtitkárt Nyirábrányban. NagyUosvai IioSvay GuSztáv ny. helyettes államtitkár holttestét folyó hó 16-án a Budapesten történő beszentelés után számították leNyirábrányba, ahol vasárnap nagy részvét mellett helyezték el a családi sírboltban örök nyugalomra. IIosvay Gusztáv előbb Szatmárvámiegye szolgálatában állott, ahol igen fiatalon, már 22 éves korában főszolgab'ró lett. A kommunizmus bukás aután a határrendőrség országos főnökévé, majd belügyi h. államtitkárrá nevezték ki. Vezető tagja volt a Honvédelmi Pártnak, a Védől'gák Szövetségének, a »TESz«-nek pedig társelnöke. Mindenütt kivette a részét a revíziós mozgalmakból, lelkesen dolgozott a magyar integritás érdekében ugy a fővárosban, mint a vidéken. Fiatalon, 56 éves korában váratlanul hunyt et folyó hó 13-án. A hazafias társadalmi egyesületek április 15-én vettek tőle Budapesten búcsút. Temetésén Nyirábrányban — a családon kívü' — megjelent Virányi Sándor alispán családjával, Kálnay Zoltáan dr főszolgabíró, Lórencz Károiy várm. testnev. felügyelő, a nyirábrányi vámőrszakasz tisztikara, a községi elöljáróság, a leventeegyesület egy százada és sokan mások. Koporsóját elbontották a koszorúk. Halálát a nagykiterjedésű Hosvay, Horkovits és Dessewffy családon kívül az integritási küzdelmek hatalmas tábora gyászolja. — Nencs föltámadás! Rég volts oly hagy sikere a könyvpiacon magyar regénynek, mint 'az uj Szitnyay-könyvnek, amelynek cjme: Nincs föltámadás. A' tartalmilag és stu usban í? ujszerii regény úgyszólván megjelenése első napjaiban elfogyott, Amásodik kiadása pedig példátlan számot: 15.000-et ért ei. Az Ujságbolt a hatalmas erejű regény megjelenése alkalmából Szitnyay-kfrakatot rendezett és résztvesz azon az országos kirakatversenyen is, amelyet az Athenae um értékes díjakkal jutalmaz. Statusquo peszacht cukor fes fűszeráru csakis Neufald Hermann (Koss uth-u. 21.) Goldstein Anta 1 (Luther-ház) és a hitközségi épületben kapható. Statusquo izr. hitközség. — A városi felsőkereskedelmi isKola tanán kara április 2.4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor s zülőcrtekezletet tart, amelyen való részvételre az iskola barátait a legnagyobb szerette' "meghívja és kéri szíves megjelenésüket. Az értekezletet az igazgató nyitja meg és ő vezeti. Dr Marssó József tanár előadást tart A kereskedelem u] feladdatai Umtmel, majd Grata Vilmos tanár előadása következik Az aranykérdés címmel. A résztvevők az előadásokhoz hozzászólhatnak, kérdéseket intézhetnek és rendelkezésükre állanak az e'őmeneteh naplók. Az osztályfőnökök és tanárok készséggel "nyújtanak felvilágosítást a'tan u'ók előmenetelére vonatkozólag. — Egy világhírű filmsztár kalandjai Budapesten. Erről közöl rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikket a Délibáb legújabb száma, amely változatos és gazdag tartalommal jelent meg. Számtalan érdekesebbnél-érdekesebb Színházi riportot, pletykát, cikket ,sok pompás rézk arcSzerü illusztrációt, egyfelvonásos Színdarabot, folytatásos regényt, novellátt és rejtvényt közöl a népszerű Színházi képeslap. Egy szám ára 26 fillér. — Agyvértódu.'ás, szivszorongás. nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság a természetes »Ferenc Józset« keserűvíz használata által igen sokszor megszüntethetők. — Tudományos megállapítások megerősítik:, hogy a F«renc Józsetuz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. A Ferenc józset keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzietekben kapható. Ik APOLLO CSÜTÖRTÖKTŐL TÁBORNOK UR INSPICIÁL — Országos vásár Mátészalkán. Mátészaíkán ápriis 25-én országos vásár lesz mindennemű állatfeihajtássai. A következő országos vásárok juhu s 18-án, szeptember 2Ó-án és november i^-én lesznek. Hetivásár hetenként szerdán van Mátészalkán. \ — Helyesb-'tés. Tízezer embert mozgósított a Szamos és a Tisza áradása cimü cikkünkbe elirásíhiba cSu szott be. »Nyiregyházi árkászok« helyett »Debrecent ' árkászok* értendők. — Fehérgyarmat, 1932. április hó 13. Kovács Gyula— Vasárnap ünnepélyes keretek között vitézzé avatták ötvös Károlyt, Fehérgyarmat község adóügyi Jegyzőjét. Fehérgyarmatról jelentik: ötvös Károlyt, fehérgyarmat község adóügyi jegyzőjét a v*-" lághábom alatt különböző harctereken az ellenség előtt tanúsított bátor magatartásáért vasárnap Mártészalkán a vármegyeháza nagytermében vitézzé avatták. Ma kedden és holnap szerdán Renaté Miller vl&SU Hass' Niese AWjm Eggert Márt* WmBg Luise Brocks WA U-WA U és a Szépség vására cimü hangos filmujdonságokban — Harkány Gyógyfürdő, hazánk közismert rhcumafürdője újonnan berendezett fürdőkabinokkal, a modern követelményeknek megfelelően kiépített hatalmas thenmái* tófürdőjével várja mindazokat, akik rheumatikus bántalmaiktói szabadulni akarnak. A nagy gyógyhatású fürdő 50 holda s gyönyörű parkjával, egyúttal hazánk egyik legkellemesebb üdülőhelye is." — Thermál-tófürdő, mozi, Sétányok, kirándulási lehetőségek, tennís Zpálya stb. és Banka Pista, a budapesti Bodó-kávéházból közismert cigány és jazz zenekara nyújtanak szórakozást. A gyógyfürdő vendég" lői üzemejt Deun Ernő vezeti, aki jutányos árak mellett gondoskodik kitűnő magyar-francia, valamint diétás konyháról. Meg vagyunk győződve arról, hogy Harkánygyógyfürdő, bizonyítja azt, hogy szükségtelen a magyar pénzt külföldi fürdőkbe vinni. 2188 — Komjáthy Gábor ungvári református lelkgsz.esperes hármas jubileumának megünneplése. Fehér gyarmatról jelenti tudósítónk: Az ungvári református egyház szeretett lelkipásztorának, az ungi egyházmegye esperesének Komjáthy Gábornak 80-ik születésnapját, Ielkipásztorságának félszázados jubileumát és aranylakodalmát ünnepelte a tegnapi napon. Az ünnepségen Bartók Béia és Balogh Elemér református püspökök, valamint Tahy Ábris apostoli kormányzó is résztvettek . Májusban életbe lép az egyfázisú textil íorgainvadö rendszer Budapestről jelentik: A gazda-* sági miniszterek értekezlete hozzájárult, hogy az úgynevezett egyfázisú torgalmiadó rendszernek a tex tu á'ükra való bevezetéséhez is. Az ezt szabályozó pénzügyminiszteri rendelet május 15-én lép életbe. Nem szúnak meg a Színművészeti Akadém:a Budapestről jelentik: A kultuszminiszter elejtette a Színművészeti Akadémia bezárásának tervét. Ha az Akadémiának mostam hajléká| ból ki keli költöznie, ugy a mmiszter UJ 'helyiséget is biztosit számára. ^ffljjflíiiBM IWÉmBk. MINDENKI KACAGNI FOG! TÁBORNOK UR INSPICIÁL Nsncs a szovjetnek aranya Detroitból jelentik: Az Albert Kahn gyár, amelyik az orosz iparidömping egyik fő támasza volt, megszüntette kapcsolatát az orosz kormánnyal. A gyár ezt a lépést azzai indokolja, hogy a szovjet kormánynak nincs aranya, ezért rubellel akar fizetni, ami az & szempontjából értéktelen.