Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 49-72. szám)
1932-03-27 / 70. szám
JsftÍKYIDÉK. 1932. március 27. Egy rádiózó gondolatai szüaei közben A világ leghatalmasabb tSllo mása, szerintem a 21 o méteren dolgo- 3(6 'Budapest II., mert í'övid pálya futása alatt már a halhatatlanságig küzdötte fel magát. Normál géppé1 még ugyan senki sem vette Nyíregyházán, de azért zavart itt is tud csinálni, mert megzavarta már is « szomszédok közötti jó viszonyt. A 'benfentesek ugyanis, eleinte ezt a hullámhosszat Nyíregyházának szánták és ezért akarja fogni mindenki városunkban. Egyes utcákon * keresgélik csinálnak is miatta ®Iyan füttyversenyt, hogy a madárdalos sóstói erdó nyárközepén is kihalt terület az ilyen városrés&li«? képest. Csjak az a szerencse, hogy a hangszórók beszédesek ugyan, de süketek, mert ha fordítva volna a dolog, nem győzné a bíróság tárgyalni a szomszéd rádiósok becsü- letsértési pereit. Hét méter a legnagyobb távoliig' a világűrben, mert a jó rádiók na is átalakítás nélkül tudják venni Königsberget, de Kisbudapestet ínár megfogni nem képesek. Ez a távolság nagyobb a levegőben, mint • • az Atlanti-Óceán feletti 5000 méter. mert előbbit még End rész sem tudná áthidalni. Sok étervadász már a 247 méteres Triesztnél, vagy pedig a 227 méteren adó Kölnnél elakad és nem képes a dolgok, akarom mondani a hullámok mélyére hatolni. Rádiósaink már hallottak olyasfélét rebesgetni, hogy az itteni szerelők levesznek pár menetet a tekercsekből, vagy pedig hozzá tesznek pár blokkot a f-oigókondemj- zátorokhoz és akkor Ljubjana árán betudják hozni mind a két Budapestet. Az emberek azonban idegenkednek a helybeliek munkájától, mert — alap nélkül bár — de azt hiszik, hogy onnain találnak valamit elvenni, ahova tenni kellene és oda tesznek valamit, ahonnan el kéllett volna venlni. A magyar rádiógyáraknak nagyon is fói mehet és úgy látszik, hogy ebben a szakmában nincsen munkanélküli ember. Ha másképpen1 Volna a dolog, akkor a gyárosok közziil valamelyiknek már eszébe jutott volna, hogy a nyíregyháziaknak a 210 méterhez való ragaszkodását ki kellene használni | é6 a városunkban levő párszáz és ez ő gyárából kikerült gépet kevés pénzért átkeltene alakíttatni. Egy műszerésznek pár hétig akadna itt munkája még abban az esetben is, ha idegen gépet nem vállalna átalakításra. Hogy ezzel mennyire emelkedne, gyártmányaiknak az értéke a kankurrens cégek gépjeivé1 szemben, annak elbírálását a gyakorlati emberekre bizom. Megemlíthetem még azt is, hogy már kapható városunkban olyan eredeti gyári gép, amely veszi mind a két Budapestet, de készítőjének nevét nem írom. ki, mert nem akarok egy gyárnak sem reklámot csinálni. Az 500 lóerős kultnrcfék nem ritkák Nyíregyházán, ami óriási fölényt jelent a részünkre, ha meggondoljuk, hogy Warsó 158, Prága 120 és az orosz állomások csupán 100 lóerőkkel ostromolják e levegőeget. A rossírnyelvek azt állítják ugyan a nyíregyháziakról, hogy korán lefekszének csak azért, mert azáltal meglehet a vacsorát a fűtést és a világítást spórolni, de ugyancsak a rossznyelvek mondják azt is, hogy Komáromy Károly, a villamos társaság igazgatója, a rádió műsorának áttanulmányozása után állapítja meg, hogy mennyi, szenet Iapátoltasson be a kazánok" ba. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy egy-egy vidám-estének vagy Cselényi nótázásának a kedvéért mind az 1972 rádiósunk fennmarad, ami a szépért való áldozni akarásról tesz tanúbizonyságot; mert tagadhatatlan, hogy a- mai kereseti lehetőségek a kenyérgondját sem képesek megszüntetni. A rádiózók megbecsülése egyet jelent a közgazdasági élet kihagyásokkal dolgozó gépezetének lendületbe hozásával. Az vitán felüt van ugyan, hogy egy hálózati gép havonta netn igen fogyaszt többet egy pengő áru villamosságnál, de az is be van igazolva, hogy kevés ember szereti összekötni a móz! sötétségét a rádió muzsikájával, így történik aztán^ hogy a rádiózó» felélednek egyéb KUiturigényei is, felgyújtják a csillárokat, teát főznek, újságot olvasnak, vendégeket latiak szóval a rádiózásnak lasznát veszi még a hentes és a szénkeres- kedő is. A helybeli villamos társaság meg is becsüli a rádiósokat és Majorossv főmérnök folyton szemmel tartja a rakoncátlanko- dásra hajlamos 22000 voltos vezetékeket, nehogy’ azok megzavarhassák a hallgatók élvezetét. Azon az egyen azonban csodálkozom, hogy a magyar rádió reggeli torna adása még mindig nincs megoldva. Ha a villamos társaságok vállalnák annak a költségeit, több hasznát látnák, mint »Az Araim!« c. propaganda uj^ág kiadásának. Lefőzött fahirok. Az Indiában jártak bizonyítgatják, hogy ha az ember ott átad egy faimBgot a faterok bármelyikének, az azt földbe veti, vizzei meglocsolja és egy negyedórái merev nézéssé* arra tudja kényszeríteni, hogy kibújva a földből, egy-két levelet hajtson. Ezt a mutatványt most Magyary főmérnök tuiakarja licitálni, amennyiben a zsebeinkből .kiszedett 2 pengő 40 filléres pénzmagvakból egy hét alatt akár ö0 méteres antenna tornyokat elővarázsolni. Ezek a tornyok szintén fából lesznek, aminek azonban az orvosok — mint szakértők - nem nagyon örülnek, taert a vas me:iőzése nemi fogja meggyógyítani a műsor vérszegénységét. A nyíregyházi rádiórelé üzembe, helyezése junius első napjaira várható. A munkálatokhoz huSvét harmadik napján lógnak ismét hozzá és úgy mondják a benfentesek, hogy 10—15-ike körűt lesznek kész veie. A junius 10-edikét, ne tessék azonban összetéveszteni a május 40-edikévei, még ha a napok egyezősége arra lehetőségét is nyújtana. Siposs Árpád. Nyíregyháziak találkozóhelye az István Király szálloda Budapest, VI., Podmaniczky-utca 8. (Níugaü pályaudvar mellett). Telefon (Interurban) 202 43., 294-34. Sürgönyeim : Hotelist, — Minden modem kényelemmel berendezed elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fötés, hideg-melep folyóvin és telefon. Lift. Szállodában kávéhii, cukrászda és fodrász terem. — A keleti páhaudvartól közvetlen víllaroos összeköttetés 2. és 4<i es kocsikkal. rü 3» L SebestyéD libái? társulatának bemutatóját Eik játssaák aa Azra főszerepeit a ayiregyházi bemutatón? Nyíregyháza színházbarát közönsége arra a hírre, hogy Sebestyén Mihály már ápniis 12-én megkezdi várva-várt szezonját, kérdések özönével keresi fel szerkesztőségünket: Mi lesz a bemutató? Kik játsszák a főszerepet g Jázas érdeklődéssel várt nagy megnyitó előadásokon ? Ezekre a kérdésekre telelünk meg a Miskolcra!"folyatatott telefonbeszélgetésünk alapján. Nyíregyházán Szép Ernő diadalma ; mesejátékávai, az Azrával kezdjük az évadot — mondották a miskolciak. A Nemzeti Színházban aratott sikert a keleti lelket színes arany csillogásával ' életre- ébresztő játék. Országos siker fényében tündöklik ma tíz Azra és ez a fény mágikus erővei vonz minden szivet. T ermészetesen kelet csillogásának bűvös miliőre van szüksége. Kiállításban, jelmezek művészi meg tervezésében pazar bőséggel keli adnia kelet illúzióját, a virág illatától ' terhes, madárdalos örök tavasz tündérmeséjét. Érdeklődtünk a miskolciak dekoratív készsége iránt. Megtudtuk, hogy nem a .vidéki szinltizak talmi csillogását, hanem artisztikus szépségeket kap Nyíregyháza a külsőségek ekin- tetében is. Erről a megnyitón gyönyörködve szerezhet meggyőződést a város közönsége. És a szereplők? Olyan szereposztásban, mint amilyennel a miskolciak önnek, az Azrát csak a Nemzeti Színház mutathatja be. Leilát, a kalifa csodálatos szépségű leánykát Komár Juüska alakítja, aki a kolozsvári Nemzeti Színháztól szerződött Se- bestyénékhez. Sugárzó szépsége, tavaszos frisse sége, művészetének elbűvölő ereje predesztinálja Leila szerepére. Khadijah szerepét az a komika alakitja, akt ebben a szerepben élete nagy sikerét aratta s akit elismerten legjobbnak tartanak mint a komikai hatások gazdag skálájú- művésznőjét. •—, Ez a művésznő Kondráth Ilona. Mezéy Mária Habab rableány szerepét alakitja az Azrában. A fiatai művésznőt a Színművészeti Akadémia legjelesebb növendékei közül válogatta ki Sebestyén, aki elismerten a legszerencsésebb meg- látója a nagy értékeket rejtő fiataloknak. Habab szerepében lelki szépségekben gazdag alakítást nyújt s Nyíregyházán sok rajongója lesz. A főszerepet Földényi László játssza. Földényi éveken át volt a Vígszínház tagja, majd a Magyar Színház általánosan kedvelt művésze volt. A jegkülömb szerelmes színész, a legdalíásabb hős, akinek messze földön seím találni párját. Kulturált Télek, aki mélyreható műgonddal készül szerepeire és az Azrában az örök szerelem diadalmas himnuszát zengi alakításában . A Kalifa szerepében Farkas Endre mutatkozik be Nyíregyházán. Farkas is a Vigbői jött a társulathoz és ennek 'a nagykuitu- t'áju fővárosi színháznak szelleme sugárzik minden mozdulatából, minden szavából. Solthv György Sebestyének férfias szépségekben ragyogó bon-- vivánja. Nyíregyházáról a Király Színházba került és a főváros meghajolt izzó magyarsága és ereje előtt. Most Nyíregyháza rajongó szeretettet látja viszont a művészet magasságán áldozó mestert, aki. ArszJánnak, a perzsa hercegi vőlegénynek szerepében nyújt remete alakítást. , És a főeunuch ? Nos ez a komikum1 legszélesebb skáláján mozgó szerep is nagyszerű' alakítót kap a miskolciak táborában. Kő- rössy Zoltán játssza, akit Nyíregyháza ugyancsak jói ismer, aki annak idején viharos tapsok ovációját fogadta s akinek művészete csak nyert értékben a mute évek során. A Városi Színházban emelkedett az emberábrázolásnak arra a magasságára, amellyel szerepét ját- sza az Azrában. Ezekben ismertették velünk a miskolciak a bemutató előadás szereplőit és lelkes bizalommal tették hozzá: A miskolci Nemzeti Színház világvárosi színvonalon álló- előadással lép Nyíregyháza közönsége elé. Tudatában van nehéz helyzetének, mert ismeri ennék a. .nagy és szép multu városnak kut- Lirá'is értékeit és igényeit. De éppen ennek ismeretében bízik abban, hogy ezzel kz első előadá- . sávai már megszerzi azt az erkölcsi e'ismerést, amely a további .sike"ek biztosítója leS2. A miskolciak bizakodását mi hasonló bizalommal fogadjuk. Ha. Sebestyén társulata tudja, mire köte'ezi Nyíregyháza színházi múltja .akkor komoly irodalmi és színpadi értékekkel igyekszik a közönséget megnyerni. Ha ez sikerül, még a mai nyomasztó gazdasági, helyzetben is sikere lesz, ami őszintén kívánunk. — Divatgyöngy ők — gyönyörű választékban a Mimóza illatszertár- ban. 2x Gyökeres szőlövesszök, csemege és borfajok fajtisztán legolcsóbban KÁLLAY MIKLÓS szölőbérgazdaságnál Kállósemjén, Szabolcsmegye kaphatók. 1470-7 A baromfitenyésztés legkifizetőbb ága feacsatenyésztés. Fajtiszta pekingi óriás kacsatojást szállít előjegyzés sorrendjében darabonként 50 fillérért március közepétől a Szalánczy Gazdaság, Komoró. Tenyészgácsérek korlátolt számban még kaphatók.