Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-14 / 36. szám

A curzolai remete KIS REGÉNY. Irta: Conte G. de Maiiéra. I. Senki, még a festőies, cypTOSjiákkal és pálmákkal' övezett, örökzöld, Dalmát sziget lakói sem tudták, hogy honnan, merről jött és ki is volt a magábazárkózott, még mindig egyenes tartású, elegáns — 4-sngerészküIsejü öreg ur. A csendes, minden oldalról vihartólvédett öbölben horgonyzott hófehér yachtja, mély csak nagyon ritkán vonta fel horgonyait szokásos körútjára. A Földközi-tengeren, leginkább tavasz szál, amikor az oleanderfák virágoztak, de már késő ősz felé, amikor a hideg bóravihar korbácsolja fel a kék Adria hullámait — ismét visszaérkezett téli álmára a curzolai, napsütötte öböl csendes ölébe. Az öreg remete, akit a curzolai halászok röviden csak az »öreg Grófnak« (a vecchio Conte) neveztek, mindig hajóján lakott néhány emberből 41ló személyzetévei és csak nagyritkán hagyta azt el — leginkább,, mikor csolnakján vasárnap a templomba eveztette magát. Hajóján soha senkit sem fogadott és személyzetének emberei éppen oly hallgatagok, mogorvák voltak, mint érdekes gazdájuk. Leginkább csak akkor látták őket a parton, mikor élelmiszer és egyéb szükségletek érkeztek hajójának évenként négyszer, melyet egy Angliából 'érkezett tehergőzösről rakodtak ki. —• Mert Curzoiában jóformán aüg vásárolhatott magának és yachtjának valamit az érdekes öreg ur. Friss élelemmel a curzolai vizek bőséges halállománya látta cj. hajóját és gyakran látták, amikor motorcsolnakján halászatokra indult. Esténkint -egy rádió zenéje hallatszott a partra, vagy néha, holdvilágos éjjeleken hallani -lehetett zongoráját — szomorú, vontatott zenedarabokat játszott, mintha koporsóból jönne. Rendkivüí titokzatossággal vette magát köriil és ez igy is maradt, mert környezete tudott hallgatni, mint a sir. Senki sem értette a szigeten, hogyan élhetett valaki igy, pláne, mikor mindenből kilátszott az, hogy vagyonos ember lehetett az öreg Conte, mert soha senkinek nem tartozott és hajója állandóan gyönyörű tisztasággal volt tartva, a rézkorlátokban fürdött a nap és gyakran azt is látták, amikor embereivel maga festegette, lakirozta hajóját. Igy ment ez hosszú éveken át, de különösképpen nem vénült az öreg ur. hajójának mindig megmaradt a régi fénye. Ö nem zavart senkit, de ő sem engedte magát más által zavartatni — sokat olvasott, sokat irt — a curzolai posr tahivatálban, hová garmadában kápott könyveket, szaklapokat a világ minden tájáról — állandóan magas pénzdepotja, folyószámlája volt! — Nagyon • ritkán — leginkább karácsony szent ünnep én, melyet ő legfeljebb az éjjeli misén ünnepalt meg — szeretetadományokat küldött egy matrózával a curzolai szegényeknek, árváknak és öreg, viharvert, nyugatomba vonult tengerészeknek néhány üveg portóit. Amint jól tudták, embereivel leginkább angolul beszélt, ha néha vette magának a fáradtságot, hogy angol fapipáját, mely nélkül alig volt elképzelhető — rövid időre szájából kivegye. De jól tudott olaszul is, sőt egyesek tudni vélték, mikor néha egy különös, ismeretlen :ay-eiven beszélt. t (Folyt, köv.) JSfrfRYIDÉlL Évfordulóra (1918 október 31) A forradalmak egy tépett magyarjának, Keéky ístvármak küldöm ezt a verset. Lelkem forrongó, tüzes krá terében Szikrázik, lángol ezer gondolat. Zord idők dacos, lázongó magyarja Voltam és vagyok kit baisors tiporna, De mégsem tűrök béklyót,láncokat! 1932. február 14. ÜÉÜ Osz volt akkor is... borongós október... A ia hullatta sárgult levelét.., S most lelkemre hufi a mult sötét árnya, Mi szörnyű csapás zúdult szép HazáJnra dinikor bomlott minden szetteszet. A vezér elhullt... Orgyi&k Ölte meg, Minden rqményünfc sirbaszádt vele. Hitvány csőcselék került fel a polcra, Amelynek »hátul« volt mindig a frontja £s cudar gazság átkos fegyvere. »Mentettek« mindent, mit »menteni« tudtak, Hogy megtöltsék a sóvár zsebeket, Csak a Hazával nem

1 törődött senki, — Ugyan, ki iá prert volna érte tenni? — S Nagy-Magyarország végkép elveszett! Sorvasztó, szörnyű, idegölő Já?bai; A kripta mélyén zengett a dalunk, Mikor lelkünkben meghalt minden szépség, Mikor sirbaszállt már minden reménység, Mikor azt hittük, n» is meghalunk. Csak a vészharang kongott fejünk felett S a dögtmaaarafc raja károgott, Rabolt cs gyilkolt sok gyülevész népe, Szörnyű pusztulás volt az ofszág képe S nékünk maradtak az üsz kös rcárok. Ánwc a romok és törmelék kőzett Akad' még

1 »tégla-« ép, erős, elég

% Hogy a — bár Csonka, de — szabad Hazában Épít,>€ii újra erqtfen, szi'árdan S megkapja herét a gaz söpredék. Aztán már jöhet, aminek jönni ke]i, E véres rögön lesz aki kitart S ha újra vihar zug át e határon, Leszünk még azért fegények a gáton, Akik keményen álljuk a vihart! Jöjjön hát bármi, aminek jönni kell, Viharban, vészben magyarok leszünk! S ha EBfegfeszitnek minket mind egy szálig, Magyarságunkat védjük mindhalálig, Ámde járomba nem hajtjuk fejünk! E föld itt magyar! És más nem) lehet! Nem hordhat magán sátánisik-eket! Arany György. Találkozásom az adé?agrebajfé?ai, aki mmpaü&as, kedves uriember — Nyilatkozik a nem éppen veszélytelen végrehajtó mesterségről — Fehérgyarmat, február hó. V Már egy negyedórája, hogy szemben ülök egy rokonszenves, ; jólöltözött úriemberrel és még mindig zavarban vagyok. Nem br [ rom elhinni, hogy ő az adóvégre- _ hajtó! Látom az arcán, hogy, csodálkozik. — Igen, ne csodálja, zavarban vagyok... — Mitől kérem? — kérdi tágra" nyilt szemekkel. —- Zavarban vagyok, másnak képzeltem önt. »Végrehajtó...« — Tudja ön aat, hogy a gyerekeket önnel ijesztgetik! Papírokon már sokszor találkoztam önnel, de személyesen még s

0ha. Mikor ide bejöttöm ,sorra vettem az embereket. Megakadt pillantásom azon a csúnya vénemberen ott a sarokban, — nézze csak meg, — először azt Mf? FAGYASOK • „ Fagyási bántalmak J! gyors eltűntetésére szolgál 3 liter meleg vízben I feloldott jó evőkanálnyi Szent Rókus lábsó, melyben a fagyott testj részt lefekvés előtt áztatjuk. Igen előnyös a , t fagyott lábat lábfürdő után könnyen megmart :, szirozni egy kis vazeu, ,-,- tinnet, azután jó meleg r • '' ruhával betakarjuk. néztem önnek. Azt meg éppen n«m gondoltam, hogy egy végrehajtó ilyen kedves és szimpatikus l-egyen, mmí ön. Szinte lehetetlen! — Igaz, saentigaz — mondja a végrehajtó — általában mi rólunk nsepM a legjobb véleménnyel vannak az «mberek! Mi nem is lehetünk kedves emberek, akik "erőszakosan pénzt hajtanak be, pénzt követe lünk, még pedig a hatalomnak. Aki bemegy az emberek otthonába, fölirja a varrógépet, bútorokat, eset tetg a dunyhát, hogy elvigye a tartozásba Az emberek 'mindenütt barátságtalanul Szoktak fogadni, de ezt már megszoktam szolgálatom ideje alatt. Nem haragszom érte. Az enc-ber legyen megértő... Tudom, hogy a mi "látogatásunk soha seim kedves! — Nem tekintem személynek szóló sertésnek, amit mondanak, traert hiszen az fegatert állapot tet-' szik tudni... Mi csak a legvégső esetben megyünk foglalni. A ' lefoglalt ingóságok elszállítása pedig már csak a legvégső esetben történik meg. 250 aűőárverésem voít aa elmúlt esztendőben — Tessék nézni, szerkesztő ur, az epmtilt esztendőben öss

zesen 250 adóárverésem volt. Higyje meg szerkesztő ur, neim vágj unk mi vét szopok, vámpírok! Polgártársunk ka] együtt érzünk és igyekszünk zregKörwjitaoi snrs

ukat. Csakhogy ez nem könnyű dolog manapság, a mai gazdasági helyzetben. — Mi egyik oldalon az állam érdekét képviseljük, másik olda'on polgártársainkét. Kényszerítve va gyünk, hogy erélyes végrehajtó szervek legyünk, mert hiszen az államot nem tehet adó nélkül et sem- képzejni, de fenntartani "sem. már pedig önként nagyon kevesen fizetnek. Megkérdeztük még a végrebajtót, hogy mennyi a fizetése. — Egyszáznyolcvan pengő - havonta. Keserves mesterség a miénk, higvje el kedves szerkesztő ur. De hát szükség van ránk is... Megkérdezzük, hogy vannak-e olyan esetek, mikor a végrehajtást szenvedő;; ellenszegül. — Hogyne. Ivap-nap után előfol'Qul. Nemrég az egyik községben ba]tát emeltek 'rám-i Másik helyen* pedig ielövéssei fenyegetőztek. Persze az ilyenek el'en kénytelenek vagyunk feljelentéssel élni és aztán bűnvádi eljárás indul ellenük. De legtöbb esetben idegbeteg emberekkei történik "meg az incidens • s igy aztán az eljárásnak nincs helye. De nem is lehetne, mert hisz ezek taaid a világhábora áldozatai. Tessék eihuva, hogy neon éppen veszélytelen foglalkozás ez a mi mesterségünk... Mielőtt elbúcsúztam- volna a végrehajtótól, pirulva és szerénykedve igy szólt : — Bocsánatot kérek, de... mikor meghallottam, hogy szerkesztő úrra] fogok találkozni, a neve nagyon ismerős volt. Utána néztem az irataim között és láttam, hogy szer kesztő ur epén végrehajtást kei lene vezetnem a közeli ^napokban. Imle, itt van! Azzal hivatalos iratot vett ki a zsebéből. — Nem akarom, hogy kellemet lenkcefjek szerkesztő urnák, ezért kérem, te-sék elmenni az adóhivatalba X. Y. titkár úrhoz és ott beadni egy kérvényt-... Az adóvégrehajtó, az adóalanyok rémié, pontosan kioktatott, •mit kep termem, hogy hivatalos látogatását elkerüljem Állíthatom, hogy el voítam ragadtatva ekkora figyelmességtől 1 Ugy látszik, hogy azok az úriemberek, akiket sorsak a végrehajtói pályái* sodort, éppen ugy képviselik a polgár érdekeit az állaimhatalom' mai, mint az államhatalom érdekeit a polgárral szemben. Végül pedig elhatároztam egyszer és mindenkorra, hogy a jövőben nem ijesztgetem a gyermekeket a végrehaj tóval. Kovács Gyula.