Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 26-48. szám)
1932-02-12 / 34. szám
A borneói Maharadzsa sikere az Apollóban 1932. február 12. A hideg szeles idő ellenére »A borneói maharadzsa® cimii fúm meghozta a megérdemelt sikert, Nyíregyháza város szine-java eljött, hogy ezt a ragyogó feQSpitésü, exotikus filmet megnézze. A pompás film osztatlan tetszést és elismerést keltett. A nagy film előtt a Miss Magyarország választást és a japán-kinai hábomróf felvett aktuá itásokat, valamint egy pompás Slim-burleszket vetítettek. A borneói maharadzsá-t az Apolló vasárnapig játssza. Prolongálásról, vagy esetleges reprizrőL szó sem lehet, mert az Universal filmgyár a filmet rövidesen be fogja vonni. — Tyúkhúsra éheztek borozás közben. Ujj Miklós, Bodnár Mihály és Katona Péter orosi lakosok egy kocsmában iddogáltak, s közben meglehetősen becsutoráztak. Hazamenni nem volt kedvük, tovább szerettek volna inni, de éhesek lettek. Valami jó vacsorát szerettek volna enni, s amint tanakodtak, Katona Péter felvetette az eszmét, hogy menjenek el az ő bátyjához, Katona Miklóshoz, tyúkot lopni. A terv általános helyesléssel találkozott, s a triumvirátus el is indult a rekviráló expedícióra. — Amint azonban bementek Katona Miklós udvarára, a Bodri kutya ugatására felébredt a házigazda, kiment az udvarra, s amikor meglátta, hogy gyanús alakok ólálkodnak a tyúkketrec körül, jó hangosan beszólt a házba: — Hozd ki fiam a pisztolyt! A pisztoly szó hallatára a három tyúktol vaj jelölt kereket oldott. A csendőrök azonban kinyomozták kilétüket, s így kerültek a nyíregyházi törvényszék elé, ahol töredelmes beismerésük után Brenner Mihály egyes biró Ujj Mik lóst és Katona Pétert 5—5 napi, Bodnár Mihályt pedig 3 napi fogházra ítélte lopás kísérlete miatt, büntetlen előéletükre és egyéb enyhitő körülményekre való tekintettel azonban a büntetés végrehajtását felfüggesztette. Az Ítélet jogerős, -, — Etfegyzfrsj értesítéseket szép modern l^etüvei készít a Jóbanyonula Nyíregyházán, Széchenyiét 9. Telefon: 139. Az egész orsiágból nagf Mentenek 842—193). végrh. ss. Árverési hiraetmécy A nagyk&llói m. kir. járásbíróságnak 1931. P. 840. az. végzése folytán közhírré teszem, miszerint Nagykállói Takarékpénztár r. t. végrehajtató javát a 830 P tőke, ennek 1930. évi szepUtnber hó 4. napjától járó 8% kamatai és eddig összesen 155 P 80 flll. ban megállapított költségek erejéig 1931. évi julius hó 10. napján bíróilag lefoglalt és 1077 P-re becsült terményekből álló ingóságok 1932. évi február hó 18. (tizennyolc) napján d. e. 9 órakor kezdetet veendő és Nagykálióban adós lakásén megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek azonnali készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Magylcálló, 1932. január 12. LÉVY ELEMÉR Szegedről jelentik: Ma reggelre Szeged utcáit egyméteres hó borította és eltorlaszolta az utat a házak 'előtt. A havazás a forgalomban is zavarokat okoz. Az autók csak a főútvonalakon közlekednek és mellékutcába, vagy a külsőrészekre nem vállalnak fuvart. A villamosok is nagy késéssel közlekednek, bár a társaságj mindent megtesz az akadályok elhárítására. A város ezer lnségmunkást rendeit ki a hó eltakarítására. A havazás kedden délután óta szüntelenül tart. Békéscsabáról jelentik: Tegnap reggej óta szüntelenül havazik. A hó "néhol 25—30 cm. magas. A havazás a közlekedésben is zavart okozott. Gyulán is hasonló a helyzet. Az eltakarítási munkálatok még nem indultak meg:, Híveit a havazás egyre tart. Pécsváradról jelentik: Kedd óta állandóan havazik és a hófúvás miatt ma reggel megszűnt a vasúti forgalom Bátaszék és Pécs között. Ugyancsak szünetel néhány napig az autóbuszközlekedés is. Két elakadt mozdonyt a háromméteres hóból hóekék szabadítottak ki. Pécs utcáin 40—50 centiméteres hó van. APRÓ AMETEOROLOGIAI INTEZET JELENTÉSE A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban a dé;i részeken ./különösen a Pécs—Szeged—Békéscsaba vonalon erős havazás indult (meg. Ezeken a helyeken a hóréteg vastagsága meghaladja a 30 cm-t. Az időjárás Európa^zerte abnortrais. A hideg rendkívül nagy volt és a keleti fészeken nappal semflj dmelkedett minus 10 fok fölé, éjszaka ]>edig mindenütt a —10 fok C. ajatt maradt. A Gallyatetőn 17 Dobogókőn 8 cm. a hó. Kékesről 12—25, Lillafüredről 5, a Mecsek-i bői 30 cní-es havat jelentenek. — Budapesten ma délben a hőmérséklet —7 fok C. A tengerszintre átszámított légnyomás 762 mm. — Várható időjárás: Továbbra ifc hideg idő, a szél gyengülése, főként délen még havazás. Nyíregyházán február 10-én a hőmérséklet maximuma —11, a gnimmuma —14 fok C volt. Rótt Jánost szabadlábra helyezték Flott Jánost, az ókisteleki szőlőbcli gyilkosság egyik gyanúsítottját a vizsgálóbíró szabadlábra helyezte . éj: Ml art* 8Ü Mié*-, xsuka wM*. utó 8 SüMr H;ri»t«»eli uUm érőik- \ Mk iflwrtifijrrt; bckSUéM aM&ett ..Cim n kfed^raialnm)" > ;T"jT'l*»ll hiirrtitTf iitiim c**i • hwwliscR .--isn öemífidAs - es«'íi. ••*<JW«:u;ik J §<ÍM%m>ÍI*rt. ö®r •« «<»<*, »tet • «*R<s birieiéuek díja k Jeladó* or » lAdml VHfkrfll ievéfttClycgbe* w a hirdetés d!t«. A lap s | k4otnMW tefArUfoeitei «i kérjük feladni. i Pontsch, likőr és rnm compositiok a leg'inomabb minőségben nagyban és kicsinyben az ös?zes izekben Bethlen utca 2 sz (oj rrrn kith. dérpa'ota) FÖLDES drcgeriáb*n Telefon 148. 7601 1 FS'éren vagy enrek kö. ze'éVea két cmdosíü boto rozojt szobát kere?, eeetlfg előszobával dr TfsiV Tlbar ügyvéd Ny re^ybáza Horthy Miklös-tér 8. 720-1 fln a legszebb kérra unkát, himzést, monogrammozást, ajonrozáít rendkívüli jutányos áron ké illtetheti Nyíregyházán Árpád utca 18 alatt • Meghívásra, házhoz is készséggel megyek. Tengeri daráló, szecskavágó, kettős pjrádés lószerszám kilü' 5 állapotban, kétéves Yorkshire kan eladó. Cim a kiadóban. 590-1 írógépet kb. 9 heti hasz nálatra kölcsön vennék. — Cim a kiadfban. 706-1 Alkalmi vétel! Ad'mentes, nj, déli fek» vé a ház, három n'cai, két odv>ri szoba, konyha, »peiz, jó \Lü lurolt kut stb. igen olcsón és kedvező fe létetek mellett eladi. Esetleg földdel vasty szölöval ele eré'« helö. Bővebbet: Fhoberger iroda Raktczi n. 4. Irodának, rendelőnek nagyon alkalmas 2 vagy 3 szo. bás lakás kisdó a Széchenyi áíon, Cim a kiadóbsn. 2 kétszobás gsrron lakás kiadó- Cim a kiadóban. Két párna ctcsón elrdo. Gazdakör II. 5. Érdeklődői az esti érákban. 7Í5-1 Egy jókarban lévő használt varrógép olcsón eladó. Cim a szerkesztőségben. — 733-2 Elsőrendű házikoszt kapható kihordásra. — Btrc ényi n. 5. Cg ano't j6 karban levő ebédiö és irodai bu'or elsdó. 184-1 Háromszobás, elSszobá; 'akás májas l-re kiadó. — Uj utca i G. 666-1 Egy i A'önfcejárttn bnforozott szoba kiadó a Nyirvi?. palotában. 736 Egy fcivő leány szakácsnőnek ajánlkouk szennaira. Rózsa-n. 7. 188 Miedenes fözőnőt keresek izr. családhoz ndvnrló nél kül 15-ére. Ilona fizőüzalon. Ügyei, megbizhaló takarítónőt keresek 15-iki belé pésre. Dr. Giünspao. Bociay-n. 12. 191 Elveszett ma déleldít a Vécjay-n és Deák Ferenc utca köiöU egy retikol. A ba&Qletes megtaláló a benne lévő össreget megfarthalja, a rétik ült íüdje De a szerkerelősígbe. 737-3 A SzabolcsYármegyei Központi Tejszövetkezet legjobb minőségű pasztőrözött teljes-tejét kannában és palackban literenként 23 filléré házhoz szállítja. Telefon 5-93 7223 Olcsó havf bérletek &ri fodrászat: Borotválás : hetenkint kétszer .2.00, 3-szor 2.6«. minden másnap 3.50, mindennap 6.00. Czleten, kivül 500/a feár. Kölni víz díjtalan. — Borravaló nines. Hölgyfodriszat; 10 számos bérlete gy ondtüálásra 5.00. Oz:.-ten vül 50 «/o felár, MALESKEVITZ LÁSZLÓ urí és női fodrász Zrin>i Hona-u 10 ÍOZSDE tA Nemzeti Bank hivatalos árfolyama) A peagö ZüriclilM-'u 90 02 és fét Valuták : Aafio! I 19-30-19-70 Cseh kor.16'94—17t)4 Dinár 10-10-1018 Dollár 570-50—573-50 Prank 22-40 ~22J6Ü ÖUM/7 kfr 11.60—1125 Buza79 ki. 1Í-30—1Z15 Buza 80 % 12*01-12-25 Rozs 12D0—13-flO Tak. árpa 1.1670—17-00 , 11 16-2S-1&50 Tcmitnyptac tcu 3-48-3-54 Líra 28 40—29*70 Márka 13545—136-25 0.schill.80—4T4 diariie Svájci Sr.liOTO—U1C I Sörárpa 1. 1SOO—I9t» IL 17ÜO-I7-K Zab l. /2Ü.Í— 2250 ; , a 21*00—21*40 | Tengeri 14 35-14-50 Korpa 1200—12-20 Határidősök: Bo^márc. 11 92-1193 | Rozs máj. 140í«-U 10 Buia máj. 12 7Z-12 73 Teng. má|. i4'43- 14 4S Hoz» Hifire. 13 20— 13 35 «M*MrRIIIRWMRWRH«WRR Értesítés! Tisztelettel értesítem a n. é. közön séget, hogy a Bethlen-utca és az EgyháZ'Utca sarkún a dr Kerekes ' palotában a mai kor igényeinek meg felelően fiák üzletet létesítettem hol naponta 3-szor friss sütemény és 3-szor friss kenyér és mindennemű péktermék áll a n. é. közönség rendelkezésére. Hivatkozom cégem, 30 éves fenn állására, a n. é közönség szíves párt. fogását továbbra is kérem. Tisztelettel BOTH ZSIGMOND sütőmester. 716 3 88 -198!?. Árverési hirdetmény kivonat. A nyírbátori kir. járásbíróságnak 343—930. sz. aistt Kelt kielégítés! végrehajtást rerdelő végzése folytán Schwartz Hermann javára 70 P tőke s jár. erejéig ! 930. évi junius hí 18. nspj'an végrehajtás utján lefoglalt ís 1200 P-re becsült ingóságok, u. in.; cséplő, malac, szekér, elevátor és motor a nyírbátori kir. járásbíróságnak Pk. 4901—930. ÍZ. alatt keli árverést rendelő végzése következtében Encsencsen 1932. ért február hó lö. napján d. e, 729 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyirbátor, 1932. január 20. VASS BÉLA 733 kir. jbirósági végrehajtó Márkás halózati RÁDIÓ készülék 7 PENGŐS havi részletre. Villanyszerelés és jav itás legolcsóbban HORVÁTHN4L Bethlen-utca 4. szái n. Telefonszám: 5-(2. Nyomatott Jóba Elek laptutejdono* fagoyvuyom(iájában Nyáregyházán,