Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 26-48. szám)
1932-02-28 / 48. szám
Mmvéx. 1932. február 28. H€Ul KRÓNIKA. Nyíregyházi Iparosok Szövetkezetében Nagy örömet ünnepeltek Ezen a mu't héten. Vígan voltak, de nem szabad A s emükre vetni, — Mert huszonöt kis esztendőt Még a mai világban is f ülik ünnepelni 1 Minthogy régi nagyon kedves Szálak kötnek engem Az iparos társasághoz. Azért el is mentem. Gyönyörködtem a sok derék, Becsületes arcban, — Résztvettem az örömükben, Pillanatnyi szünetükben Az örökös harcban ! Szó, ami szó, volt is okuk Egy kis vigasságra : Nyereséget mutatott fel Az Eredmény-számla. Nyereséget produkálni, Ebben a világban, — Ugy látszik, hogy önzetlen és Jó vezetők ülnek abban A kis társaságban I Eltávoznak az öregek Csendben, észrevétlen, Két öreget is temettem Ezen a mu't héten. Nem csoda, hogy nem találják A helyüket máma, — Elköltöznek egymásután Egy boldogabb, egy megértőbb És egy jobb világba ! Köszönöm a Géza-napi Gratulációkat És kivánok én is szivből Mindenféle jókat. Adja Is'en, hggy a régi Géza-napok fénye, — Ugy, mint egykor felragyogjon, Nemcsak az én, de mindnyájunk Igaz örömére ! Jő Laczkovszky panaszolja, Hogy már ezer éve, Amióta utoljára Voltam a vendége. Ne haragudj Bandi fiam, Nem tehetek róla, — Semmi sincs ugy, ahogyan volt. Megváltozott minden és már Nem ugy szói a nóta ! Nem ugy szól, mint valamikor,. Nem is olyan régen, Amikor még ezer csillag Ragyogott az égen. Amikor még száz szál gyertya, Száz itce bor járta, — És amikor, — emlékszel még ? Milyen szűk és mily kicsi volt A Laczkovszky-csárda 1 Csillagtalan az éjszaka Vak sötétben járunk, Gondtól borult a homlokunk, Keserű a szájunk. Mécses mellett vakoskodunk Vizén és kenyéren, — És tágas, nagy, kongó-bongó Laci fiam a csárdád a Bessenyei-téren ! De talántán kivirrad még, És én hiszek benne, Lehetetlen, hogy itt mindenSzépnek vége lenne 1 • Hallgassuk meg a két Pistát, Bárányt és a Pelét, — Tanuljuk meg hőseinktől A Magyar Hit, Remény és a Magyar Föld szerelmét! BONTA. %g Blokmalt meghódította a világét! Milliók használják ezen kltOnfi Izü cukorkát A Blokmaltot már utánozzák, azért valódi Blokmaltot kérje* és csak trcdeU zacskóban fogadja el I fillér Blokmalt köhögés és rekedtséq ellen! Gyümölcstermelésünk fejlesztésének szükségessége ma már áthatja az íletékes köröket is. Hírek szerint komoly intézkedések várhatók a gyümö'csterinje.'és mennét rentabüisabbá tétele érdekében. Országszerte öntudatossá lesz a kártevők e'leru védekezés é> a földmlveiésügyi Minisztérium 1' köz PsmükÖdik a rendelkezésre áüó eszközökkel, hogy a gazdák lehetőleg féregmentes, egyöntetű gyümölcsfajtákat temieljenek. A Mezőgazdasági'Kivitel Intézet megálapitása szerint jelenleg csupán a kecskeméti és nagykőrösi uborka, a csemegeszőlő, a sárgabarack és a nyárt alma az, ani;iy« bői megfele'ő mennyiséget tudunls Szá'lítani. Tömegárukra van szükség, amelyekből megfelelő vá'ogatás után lesz kereskedelmi á u. Olyan hírek is halatszanak, hogy a jövőben mindenkinek be ke i je'enteni a Kiviteli Intézetnél gyümölcskészleteit, kü önösen a sző;ő, alma, szilváké-üzleteket. Ennek a'apján csinálják meg iQijd a gyümölcskimutatást, hogy igy exportőröket küldhessenek * megfelelő helyekre. > A gyümölcsértékesítést a KiviMagyar Mezőgazdasági Társaság a kis termelési ágak fejlesztését tűzte ki céljául Szervezetbe tömöríti a Béiistásokat és sz elhelyezkedni nem tudó fiatalságcf A Magyar Mezőgazdasági Társaság elnöksége a következőket jelenti eddigi működéséről: Elnökségünk az alábbiakban vázlatos tájékoztatást óhait nyújtani elnöki és igazgatósági tanácsunk tagjainak arról, hogy milyen irány1932. március 13-tól 19 lg (Rotundeban március 20 lg.) Külön kiajlitások: Bútorvásár. (Reklámkiállítás ) A legújabb gázberendezések kiállítása. „A villamosság a háztartásbanSzőrmedivatszalon. Bécsi kötöttárudivat kiállítás. Nemzetközi autó és motorkerékpár kiállítás. Építészeti és útépítési kiállítás. Élelmiszerek és élvezeti cikkek kiállítása. Burgerlandi külön kiállítás. Műszaki újdonságok és találmányok. Mezőgazdasági és erdészeti mintakiállitás. Vizűm nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt Cseh átutaz óvizum nem szükséges, jelentős menetdíj, kedvezmények a magyar, a cseh és osztrák vasutakon, a Dunán, valamint a légiforgalomban. Vásarigazolyványt (á P 5) és mindennemű felvilágosítást készségesen ad a Wiener Messe A. G. Wien, VII., valamint a leipzigi tavaszi vásár tartama alatt a Wiener Messe tudakozó irodája (Auskunftsstelle, österr. Messhaus, Leipzig) továbbá az alanti tiszteletbeli megbi7 0tt: Máv. Hiv. Meneljegylroda fiókja, Nyíregyház*, Zrínyi Ilona.u 7. Nyíregyházán kapható a Központi drogériában Érdekes tervek a gyümölcstermelés és az export megszervezésére legyven százalékkal olcsóbbodtak a gyüm&lcsvédelmi szerek teli Intézet 3zerint eddig a 3z«r- 1 vezetienség is megnehezítette. Az exportőrök időközönként annyian küldték egyes helyekre az árut, hogy azt a piac nem tudta elfogyasztani. "Most az exportőrök megállapodtak, hogy nem küldenek többé egyszerre egy helyrd ! annyi árut, hanem kooperációt létesítenek. Az idén már meg is van ennek az a apja. Egy szindikátus íog létesülni, amely a gyümölcspiac e iátására fog szorítkozni. E* a szindikátus az Exportintézettei karöltve fog dolgozni és az Export mtézet mondja meg, hogy hova mennyi árut lehet küldeni. A gyümö !csrovarok ejeni "védekező szerek most mintegy 40 százalékkal olcsóbbak lettek, mert si* került a védőszereket előállító gyárakat, a Krausz és Moskovits, Chinom és az I. G. Farbeníndustna képviseletét összehozni, akik most közösen dolgoznák. A Chinoin és a Krausz és Moskovits vegyészeti gyá'ak m£gáTapodást létesítettek az üetékesekkei 3 ennek alapján egyre több gyümö csgazdaságot fognak bérbevenni és azokat rendbehozni. ban és milyen munkateljesitménynyel dolgozott' Társaságunk megalakulása óta. c Mindenekelőtt őszinte örömmel állapítjuk meg, hogy Társaságunk működése uj életet uj tervszerűséget, uj célkitűzéseket visz be a szövetkezeti életbe. Hosszú éveken át heverő és közönyös, jóindulatu, de a viszonyok folytán tespedésre szorított energiák mozdultak meg az egész szövetkezeti fronton és ma elmondhatjuk, hogy az egész szövetkezeti élet legfontosabb programpontja az, amit mi választottunk célunk gyanánt: a mezőgazdaság átszervezése, szövetkezeti reformok utján. Jóleső örömmel és büszkeséggé-, konstatáljuk ezt és nem mulaszthatjuk el ebből az alkalomból sem, hogy a legmelegebb hálánkat ne to mácsoljuk ama tagtársainknak, akik a társada'om minden rétegéből a Legkisebbtől a legnagyobbig, egy közös gondolatban egyesülve a mi munkánkat lelkesedésükkel, presztízsükkel. közéleti multjukka* és egyéni értékükkel elősegítették. Fentiek után rátérünk az alábbá tájékoztatásra. l 'Megalakulásunk óta számos elnöki-tanács ülést, szak- és vitaülést tartottunk, ame yek mind a termelési szövetkezés gondolatát szolgálták. Foglalkozunk ugyan az általános mezőgazdasági problémákkal is, mert hiszen ezektől a mezőgazdaság sorsa el nem választható^ de főcéjkitüzésünk annak az eszmének a megvalósítása, hogy az ország gaz dasági regenerálását, társadalmi békéjét és kulturális haladását egy erőtényezővé fejlesztett falusi terme" és utján valósítsuk meg. A mi rólunk tehát elsősorban a'kis termelési ágak fejlesztése. Ennél a pontnál azonban -hangsúlyozzuk, hogy a kistermelési ágakat nem csupán azok kizárólagos érdekének tartjuk, akik azza eddig is foglalkoztak, hanem azon munkaerőfeleslegek érdekének is, kik Társaságunk intelligens részét képezik és akik a család, az ál am és a Haza javára csakis a kistermelési üzemekben való s zöv-etkezési elhelyezéssel találhatják meg jövőjüket. Örömmel álapitjuk meg, hogy a miniszterelnök a belügy- és földmivelésügyi miniszter urak megértésével találkoztunk akkor, amikor alapszabályaink minden további nélkül jóváhagyattak és ennek a'apján működésűnket törvényes keretek között folytathatjuk. Az országos he'yesléstől és lelkesedéstő- támogatva, amely számos ezer tagsági jelentkezésben talált kifejezést, Társaságunk elhatározta, hogy a célkitűzések gyakorlati előkészítésére tér át. Ebből a célból egyik legfőbb programpontunknak tekintjük a b-Üstások és az elhelyezkedni nem tudó ifjúság bekapcsolását egy-egy országos szövetkezeti akcióba. Kenyeret és megélhetést akarunk biztosítani azoknak, akik ma a reménytelenség szélén állanak, de természo tes, hogy nem mehetünk messzebb), mint amennyire eszközeink benniinkett képessé tesznek. A mi célunk enmek folytán elsősorban az, hogy eszméket és irányításokat adjunk, sürgessük azokat a. köröket amelyeknek a gyakorlati kivitel a hatáskörébe kell, hogy essék, részint azért, mert a kellő eszközökkel, részint azért, mert a kellő megszervez'ettséggel már birnak. Ezen a ponton sajnálatunkra némi meg nem értéssel, néhol ellenállással találkoztunk, de ez anmá 1 kevésbé hangol le bennünket, mert azt látjuk, hogy azok a körök, amelyek a leginkább ellenállnak célkitűzéseinknek, magát a célkitűzéseinket magukévá teszik, tehát azt ugy számolhatjuk el, mint eddigi működésűnk legnagyobb sikerét. Hazafias üdvözlettel: Magyar Mezőgazdasági Társaság Sternád István ügyvezető elnök dr. Nagy Ferenc ny. miniszter, elnök, dr. Erdélyi Aladár, orsz. gyüi.képv. ér. Lányi Márton orsz. gyűl. képv. Serényi Gusztáv alelnök.