Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 1-25. szám)
1932-01-17 / 13. szám
4 JSftfRVIDEK. 1932. január 17. TUNGSRAM AS 495] ÁRNY. RÁCSU NAGYFREKVENCIA AR495] DETEKTOR ÍS ELLENÁLLÁSOS ERÖSITÖ Kts> FREKVENCIA ERÓSITO KETTŐS VEZÉRLÉSŰ SOKSZORC VÉGEI UJ VÁLTÓÁRAMÚ HÁLÓZATI ERŐCSÖVEK RÉGI KÉSZÜLÉKÉNEK UJ ERŐT ADNAK sági életünk uj erőre kapjon eS a termelő munka megindulhasson. A kormánynak eminens érdeke fűződik ahhoz, hogy ez minél előbb bekövetkezzék, Imiért különben a bevételek előirányzata teljesen csődöt fog rrtondani. Kezdje meg a kormány a közterhek, kincstári haszorészesedés és más bevételeit olyan mértékben leszállítani, mint ahogy azt a fizetések terén tette, hogy módjában legyen a fogyasztó közönségnek legalább az ezelőtti és imár ijgyis alaposan lefokozott életstandardját megtartani Ezek az intézkedések fogják a pengő belső ártókének emelkedését előmozdítani, amely a termelés ofcsóbbodá" sához fog vezetni. Velence művészetének legszebb alkotásai szines vetítésben tárainak elénk a tanítóképző holnapi knltúrdélntánján Holnap délután 4 órakor kezdődik a tanítóképző velencei előadásának. má sodik és befejező része az intézet disztetímében. Ebben a részben Lukács , Béla igazgató Velence művészetének ragyogó kincseit szines vetitésben tárja a nézők elé "a jrnult vasárnap olyan rokonszenvvel' fogadott bevezető előadása után. A velencei "iskolák kimagasló müveit kiséri megvilágító széljegyzetekkel "az érdekesnek Ígérkező (előad£s, aimiely a műkincsek bemutatása tután felöleli a palazzo-stiiu s remekeit, majd Velence festői .szépségű tájait is. Ezt a második, részt azok 13 élvezettel hallhatják, akik ,a mtu't vasárnap nem lehettek Jelen, mert ez a második előadás is kerek egész lesz. A mult alkalommal bemutatott Santa Lucia, ajnelynek' hangulatos előadását pveg kellett újrázni, általános kívánatra most is fet fog hangzani a kitűnő három szólista es a színesén komponált kar előadásában. Uj zeneszám is lesz, Menaelssohn Sajka-dala, amelyet Berg Imre V. é., a zongora mesteri 'kezelője fog eljátszani. — A imiai gondokkal beárnyékolt életbe napsütést és élet vidámságot varázsol a velencei délután, ameleyt bizonyára nagy közönség kereS fel ezalkaiommai ia. • Kik szerepelnek az Országos Korcsolyázó Szövetség versenyzői közfii a bolnapi nyíregyházi jégfinnepélyen ? HMOO—« Holnap délután fél 3 órakor kei-' dődik a Nykise jégpályáján az a jégünnepély, amely vármegy eszere nagy érdeklődést keltett a jégsport hívei körében. Erre a jégünnepségre, amelyhez hasonló még nem volt Nyíregyházán és amelynek megrendezése a Nykise korcsolyázó szakosztályának agilitását dicsén, az ország legjobb corcsolyázói jönnek városunkba. A Nytve 17-íla jégünnepélyére a Magy. Orsz. Korcsolyázó Szövetség a következő versenyzőket küldi le: Nemes István jnagy. tudományegyetemi tanácsos, a Szövetség és* a Nemzetközi műbíráló bizottság tagja, a Testnevelési Főiskola előadója, a Főiskolai sportegyesületek tanácstagja és jégszakosztáiyi elnöke, a jégszaklapok, és könyvek írója stb. Egyike a magyar jégsportok legrégibb és legszakértőbb íiríberevnek. Több hazai "és küi* földi páros verseny győztese. JJemes Istvánná több hazai és külföldi páros verseny győztese. Levtcz'ky Piroska .(budapesti áiiamrendőrségt tanácsós leánya) Ma r nország többszörös hőlgybajno6a nsasretközi Bemorversenyző> SzoUás Lipót a legkitűnőbb amatőr tréner és versenybíró. Kertész Sárika és Ferenc a BSZKRT. igazgatójának gyermekei, kik közül Terenc harmadszor második helyezettje a magyar bajnokságnak, 17 éves, tavaly három nemzetközi versenyt nyert (Gráz - -Troppau—ötátrafüred.) BrjHiáns fütó, akt a legnehezebb ugrásokat és forgásokat játszva végzi. Kertész Sárika 18 éves, hazai versenyeinken Szép eredményekkel szerepel, az idei bajnokság ötödik helyzettje. Nagyon szép piruettjei vaiujak, nőiesen plasztikusan fut. Pataky Dénes (min. tanácsos fia) 16 éves, a legnagyobb fiatat hitagyar tehetség, aki másodízben Kertész mögött harmadik lett :a magyar bajnokságban. Több nemzetközi versenyen az elsők között végzett s többször meghívták külföldre bemutatókra, mert abszolút bizto s futásu versenyző, nagyszerűen ugrik, s aját találmányú piruettjei vannak, amiket tetszés szerint gyorsít és lassít. —« Ezen mutatványát a világbajnok Schaffer is megcsodálta. yowwwwwvwv) | neu KRÓNIKA. | VWVWWWWVWWWW«WMMMU Omkének a nagygyűlése, Három pesti szónok..., Először a kereskedők Bánatáról szólok. ;Sok a bajuk, a panaszuk, Sok az igazságuk, — Másoknak is rosszul megy már, Nemcsak nekünk Szomorúan látjuk ! Nektk is fáj, ami' nekünk, Megértük hát végre, Fáj nekik a tisztviselők Nyugdíj csökkentése. Hogy a gázsink egyre nyírják, Csaknem felóránkint, — c Mint mikor a macska farkát, Hogy ne fájjon, Vágják le apránkint 1 ' ; Tisztviselők nehéz sorát Nagyon érzik már is, Mint amikor Pétert ütik És bőg vele Pál is. Síkra szállnak mindösszesen A tisztviselőkért, — Fogjuk meg a nyújtott jobbot S küzdjünk együtt A közös jövőnkért ! 1 I; ' ' ! 'i ( < . Társadalombiztosító, Erről is beszéltek, Amint mondták, már csak hálni Jár belé a lélek. j Nagyon-nagyon beteg lehet, Ha a hír nem tódit, — í í Jó, jó, de azt mégsem értem, Hogyha beteg, Másokat hogy gyógyít?! »István«-kotró elkotródott Messze Dunántúlra, . A kavicsot, a homokot Most már ottan túrja. 1 Tiszaparti füzesekben • Egy vadmacskát lőttek, — Missjelöltek választási Esélyei Napról-napra nőttek 1 Velencéről magyarázott Lukács cicerone, Ma délután folytatja á Tanítóképzőbe'. Lóhúst egyjtok, mondja Kondrács, A íó nemes állat, — Olyan jó a csikópörkölt, Hogy megnyalod Utána a szádat I r Sorsjegyedet természetes Megint nem húzták ki, Ezzel is hogy bosszantsanak, Azért találták ki I . j ( A szerencsét pengő zabba* Bárhogy abrakoltad, — Nem mosofyog rád belőle Sem egy egész, Sem negyed,, sem nyofoad 1 1 Elégett az autója Szép Laci öcsémnek, Látod testvér ilyen bajok Engemet nem érnek. Ne fizessünk jóvátételt, írja Pisszer János, — Az már igaz, fizetségben A sietség l Sohsem volt tanácsos l I t A repülést beszüntetik Nálunk hamarjába, Debrecen most jó nagyokat Nevet a maikába. Befejezem egyelőre 1 Befogom a számat, — j ; Az iparos ifjak mai Estélyén majd 1 Folytatom a Heti krónikámat 1 BONTA. t \ t! — Efpfiyzfes* értesítéseket szép modem l$*üvei készít a Jóbanyomda Nyíregyházán, Széchenyiut 9, Telefon: 1391 Gazdaságos fűtés hazai szenekkel Irta: Ambrózy Géza leánvgimn. tanár. VI. . 1 Közgazdasági helyzetünk javí'á^a (érdekében ezeket a tényezőket raín denkinek meg kell szívlelnie, mert eredményeket csak ugy mutathatunk fel, ha közös akarattal mindannyian az ügy szolgálatába állunk. Végül ne feledkezzünk meg a saájt hasznunkról sem. A szénfajtáknál ugyanis nem egészen érvényeaz. a szabály, "hogy a drágább anyag egyúttal megtakarítást is jeleni, mert j obb minőségű. Ennek az bfca többek között abban keresendő, hogy a vasúti szállítás a külföldi áruknál lényegesen magyobbj vagyis általa a szénárak tetemesen emelkednek. A szén gazdaságos fűtését ugy lehet megállapítani, hogy figyelembe véve melegtartalmát, kiszámítjuk, hogy mennyibe kerül pld egy szoba fűtése egy télen át. A nyíregyházi szénárakat figyelembe vfeVe a következő érdekes képet kapjuk : . ; , Ha egy szoba kifütése a legsilányabb szénnel, a sajószantpőeri szénnel 100 P-be kerül, akkor tatai szenekkel átlag 116 pengőbe, királdi szénnel 123 pengőbe, salgótarjániakkal 127 pengőbe, poross szénnel 138 pengőbe, elsőrendű száraz apritott fával 146 pengőbe, é« koksszal 150 pengőbe kerül. Látnivaló, hogy — ha a magyar szeneket tökéletesen sikerül elégetnünk, jóval olcsóbb tüzelőanyagot kapunk, mint akár a fa, a poroszszén, akár a koksz. Az előbb vázolt tüzelési módszer pedig nyilvánvalóan gazdaságos és takarékos eltüzelést biztosit. A mérések ugyanis azt mutatták, hogy ír-rendszerfi kályhákban, ha felülről '•efelé éjg a szénoszlop, a megtakarítás legalább 25 százalék. További 15— 20 százalékot lehet " megtakarítani azzal, hogy a kályha mögé egy u. n. pótfütőtestet kapcsolunk. A kétaknás kályha hatásfoka végiil közel 82 százalék, ami a cserépkályha 50 százalékos hatásfokát jóvai* felülmúlja. A magyar szenekről adott kép nem volna teljes, ha nem említeném fel igazi árnyoldalait. Ezek a porlékonyság és a nagy hamutartalom. Az elsőt brikettezéssel és töltőkályhákban való elégitéssel lehet egyensúlyozni. A hamu aránytalan metnynyisége abból a szempontból kellemetlen, hogy több szenet kell a lakásba hordatni, és gyakrabjjao kell a hamut kiszedni. Ez munkatöbblet ugyan, azonban azt hiszem, hogy az anyagi haszon is az írkályhákban a kényelmes kezelés ezért bőven kárpótol bennünket. Ea különben is csak az emeleti lakásokban okoz nagyobb nehézségeket. Ha szembe állatjuk az érveket a magyar szén mellett és ezzel szemben, ha a hússá és vérré vált előítéleteinktől igyekszünk megszabadulni és a logikus fűtési módszerrel teszünk próbát, akkor azt kell látnunk, hogy a saját érdekünk, hazánk és társadalmunk követelményei találkoznak egymással. Magúink ellen vétenénk, ha mindezekkel nem törődve a régi hibás utakon járnánk. A magam részérői már csak anínak a szerény kérésemnek szeretnék kifejezést adni, hogy mélyen tisztelt olvasóim próbálják ki azt, amit szakemberek hosszadalmas kutatásának eredményeként ajáztfotItam, s akkor biztosan remélem, Jhogy a magyar szén a nagyközönség szeretetét és méltó megbecsülését fogja a maga számára k»\4\«iíi , . ; . > (Vége-) . , . ! ;