Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-12-17 / 285. szám
<m J&ÍKiWÜL 1931 oecenioor 17. ftt évi fegyházbüntetést fcajfak a florzó-bankház fegyveres támadói Budapestről jelentik : A törvényszék ma hirdetet ítéletet Tamás István és Schiffer Mihály, a Petőfi Sándor-utcai revolveres banditák ügyében, akik a Gorzó bankházból 2 ezer pengőt raboltak. A bíróság a perbeszédek elhangzása után bűnösnek mondotta ki a vádlottakat rablás bűntettében és ezért mindkettőjüket öt-öt évi fegyházra Ítélte. Megjelent & uj benzinrerrdeüt Y A kormáíiy a benzinhez beverméö szesz árának megállapítására ma rendeletet adott ki. Ennek értelmében a szesztermelés fenntartár tfáiiak biztosítása és ezzel a gazdasági élet rendjének megóvása végett a pénzügyminiszter felhatalmazást kapott, hogy a fóldmivelésíjgyi és a kereskedelmi miniszterre^ í^yetértőleg az ásványolaj termék(saeszhez) keverendő legalább 99.5 százalék alkoholtartalmú szesz árát az 1927. évi 23. t.-c. 1. szakaszának E. pontjában foglalt korlátozások figyelmen kivül hagyásává* állapithatja meg. Az emiittett szesz árát a rendelet szerint mindenkor csak olyan összegben lehet megállapítani, amely a pénzügyminiszternek *. földmiváLés ügyi és kereskedelmi miniszterrel egyetértő megállapítás szerint feltétlenül szükséges ahhoz, hogy" a szesztermelés még fenntartható legyen. Megölte a feleségét és megszökött egy nagyszombati vendéglős Nagyszombatról je'entik:: Rózsa Jenő vendéglős megfojtotta feleségét, majd a holttestet egy körtefára akasztotta. Tettére régen készülhetett, mert előzőleg mmden vagyonát pénzzé tette. Valószínűnek tartják, hogy Magyarországra szökött . ' — Biztosíték', okirat— az 1931. évi 5100. M. E. számú rendeletnek megfelelően — kapható a Jóbaayomdában Nyíregyházán. — Az Ex feleség, Urs ula parrott regénye ismét kapható az Ujságboltban. — Az érelmeszesedés gyógyulása. Bucsányí Gyula főorvos könyve. Ara 1 P 50 fillér, kapható az Ujságboltban. Akarja* hogy tyúkjai sokat tojjanak ? Bármilyen parlagi is a tyúkállománya, semes, nagy toj6képességű elődöktől származó kakas alkalmazásával, magasra emelheti állománya tojóképességét. Idei kelésű jércéi mellé rásároljon Tankréd vérből származó, elit kakasokat a Sóstói-út 35; szám alatti 1 e gh o r n-t enyészetbe n r ahol olcsón vehet megfelelő fajtiszta állatot. ELEGÁNS LEVÉLPAPÍR AZ ü JSA88QLTBAK Hűl vasaroijunK laracsonyra Mfflden mulandó! Arany, szist örök! Karácsonyra 7788-1 7 órát, ékszert vegyen VRABECZ ANDOR órás és ékszerésznél Nyíregyháza, Luther-utca 8. XXV-ik karácsonyi vásár 1 Elismert szolid árakí Vasárnap 2 óráig nyitva tart Schwartz bácsi játék boltja T. tisztviselői kar árkedvezményben részesül. Kárpátaljai, szép, frissvágásu karácsonyfát GOTTESMANN FATELEPEN (Dohánybeváltóval szemben) vásárolhat. Nagybani rendelések telepemen és Széchenyiút 32. alatti lakásomon eszközölhetők. Telefon: 179. 7736-10 Kellemes ünnepe csak akkor lesz, ha megkóstolja Csengery Kálmánné kitűnő és olcsó hegyaljai borait 1 liter aszú P ?50 1 , édes szamorodni. . , 159 I . 3 érts óbor .... — 80 Selyem-utca 11. TO74«t Rádiók, csillárok, villanyégők és villamossági cikkek legolcsóbban Rádió-kerékpár Keresk. Vállalatnál Nagy László Nyíregyháza, Jókai-otea 4. 775617 Bessínyel-tér sárik. Ne mulassza el nyomtatvány rendelése előtt árajánlatot kérni a Jóba -nyomdától Nyiregyhaza, Széchenyiút 9. szám. Telefon 139. Nfireoházi útmutató Mindenféle könyv Levélpapír Irómappa Dísztárgy Különféle albumok Karácsonyra: FABÍAN Könyvire-, reskedSsSÍMfl. 7937-8' L«gs®ebb ajándék tárgyak L»gsiebb iáték áruk Karácsonyfa diszek FÁBIÁN kikiyvftereskedaséöen. 7938-8 Verzek nagyobb tételben ipari Wohlimun burgonyát, ngy amint termett, yálogatatlannl. Ajánlatokat kér Mandel András, Nyírbátor, Kos&ath utca 12. Telefon: 30 és 95. 7907-3 Egyszerű, dolgos szobaleányt keresek. — Cim a kiadóban. 1004-2 Jfcl főző szakácsnőt és perfekt szobaleányt keresek jsu. 1, vagy 15-re hosszú nízonyitványokkal vidékre. Cim a kiadóban. 8005-2 On a legszebb kézimunkát, hímzést, monogrammozást, ajouroz&st rendkívüli jutányos áron kéiíitetheti Nyíregyházán Árpád u'ca 18 alatt, Meghívásra házhoz is késiséggal megyek. 8008—1 Ispán kir estetik asooDali belépésre, nőp, kiícsaládu, szerényigenyü. Cim az Ujságboltban. 2490-1 Haszonbérbe adó 250 m. hold mindenre alkalmas, •agy káposzta, répa termő föld tanyával, berendezéssel és jószigállománnyal, mti lakással azonnal átvehető. Csak megbízható egyének jelentkezzenek. Cím a kiadóba*. 8033-2 Tisztességes mindenes leány vagy asszony udvarló nélkül azonnal felvétetik. Siabolcs-u. 16. 7676 Központban különbejárat* bútorozott szoba, cgyanott egy üres szoba azonnal kiadó Er u. 25. Perfekt szobaleány és szakácsnő vidéki földbirtokoshoz azonnalra kerestetik. Értekezni Aipád-ntca 15. 8032 Egy jí karban levő kútszivatyu eladó. Sip-n. 24. 8626 Szabolcs-Dtca 4. száma 4 szobás lakás febr. l-re kit dó vagy eladó. Értekezni Sóstói út 27. 8030 önálló mindenes főzőnőt, föltétlen tisztességeset azonnalra keresek. — Gertner Lajosné, Hnszárlaktanya. 803! Tisztességes, főzéshez éétő mindenest keresek jan. l-re. Sikorszkyné, Károlyi tér 6. 8024 Elsőrendű 1 éves isiraertés eladó. Keskeny-kőz 3. 2492-2 Ügyes mindenest keresek azonnali belépésre, lehet bejáró is. Cim az Újság boltban. 2491-2 Egy szerényígínyü fiatal ft«zerkereskedő segéd alon nalra is álláat keres. Cin Tíz-otea 3. 2028 MESÉSKÖNYVEK fillértói kaphatók a* UJSÁGBOLTBAN Eladó kocsibunda, utazó koffer, k s asztal, virágállvány. Dessewffy.tér 9. 8027 Negyven kilogram alma kilogrammonként 30 fillérért eladó. Arany János-n. 35. 8021 Legszebb karácsonyi ajándék Bécsi horgolt modell ruhák igen ölesén. Kath. palota. KalapQzlet. 8020. Tisztességes mindenes leány azonnal felvétetik. — Kiss Ernő u. 33. 8035 Hirdetési ügybeni felvilágosítás a Nyíividék kiadóhivatalának 139-ee «zámu telefonján kérendő. k legszebb monogram: Zombor itea 10 sz. alatt készül TŐZSDE ^ (A Nemzeti Bank hivatalos 'árfolyama) A peogő Zürichben 90 02 és fél. Valuták : Angol f. 1950-19-90 | Leu 3-46-359 . Csehkor.16-92—17-02 I Líra 2fr00-29'30 RLlíí 'Í'ÍT Márka 13545-136-25 Dollár 570-50-573 50 , O. achllL— •_ Frank 22-3&-2Z.55 | Svájci fr.110 70-1114(8 Terménypiac Buza77 kg. 12.30-12Í5 , S6r4rpa 1. 21DO-24-ÜO Buza79 kg. 12 80-1275 Buza 80 kg. 12 70.12 95 Rozs 1435—14-55 Tak, árpa 1.18-00—1850 . a 17-75-18 00 11. :000—21-ülí Zab L 23-25- 23 75 - IL 22-25-22-50 Tengeri 14 40-14-60 Korpa 12-75—1300 Határidősök : Buza dec. —• | Rozs márc. 15-60-1561 Buza márc. 13 50-13-52 Rozs mái.—• Buza máj. 14 40-14"42 Teng. máj. 15-46-15-4S Rozs dec. —• •_ í M Karácsonyfadíszek csillagok nagyon olcsón leszállított áron kaphatók az Ujságboltban Márkás hálózati RÁDIÓ készülék 7 PENGŐS havi reszletre. Villanyszerelés és javítás legolcsóbban HORVÁTHNÁL Bethlen-utca 4. szám. Telefonszám: 5-62. Vk. 1223—1931. sz. Pk. 31 — 1931. ss. Árverési hirdetmény. Dr. Beczkói Biró László ügyvéd; által képviselt Kühae Mezőgazdasági Gépgyár r. t. végrehajtató javára közbenjárással végrehajtást szenvedő ellen 707 P 80 f. tőkekövetelés és jár. erejéig a tiszalöki kir, járásbíróság 2227—930. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán le- és. felülfoglalt és 3840 P-re becsült ingóságokat, közöttük Kaiser női varrógép, stb. a fenti Pk. sz. végzés és a Vht. 102. §-a alapján, Tiszalök községben végrehajtást szenvedőnél 1931. évi december hó 28. napjára d. u. 5 órára most kitűzött birói árverésen a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenébea, esetleg a kikiáltási áron alul is elfogom adni, kivéve a Te. 74. §-ában részletezeti esetekben. Ezt az árverést a Vhn. 20. §-a értelmében azoknak a végrehsjtatóknak (csatlakozóknak) javára is kitűzöm, akik a hirdetmény kibocsátása napjáig a fenti ingókra kielégítési jogot szereetek és ellenük halasztó; hatályú igéaykeresct nincs. Tiszalök, 1931. november 17. SZCCSY BÉLA 8023 kir. bir. végrehajtó. ál . t . '••l»*v A* l ,m