Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-07-16 / 158. szám
1931. juHus 13. JSrtrÍRYIDéK. Ez a virág Méltóságos Uram az a darab föld, ahol a magyar nemzeti géniusznak egy ezer éves történetét élő nemzedékek átérezték, amelyben egy patinás temp-r lom falairól visszazengő lelki szó megvigasztalja a csüggedő vándort, ahol a két fajta magyai sziv összedobban, a két dacos kéz egy Szent céi érdekében acélosan összefog. 1 Méltóságos Uram! Ezek azl elgondolások rajzottak fel sziveink-' ben s ezekkei "az érzésekkei nyújtom át e község polgárai lelki rózsáiból font virágkoszorut, Nyírbátor díszpolgári okieveiét. (Percekig tartó lelkes éljenzés.) i Kálnoky Bedő Sándor: A polgári gondolat áj világot alakit ki Miután Kálnoky Bedő Sándor országgyűlési képviselő a díszpolgári oklevelet átvette, megujuló erejű éljenzés közben emelkedett szólásra és ezeket mondotta: Tisztelt Barátaim! Hálásan köszönöm az ékesszavu főjegyző ur beszédét, amely ugy érzem, talán méltatlanul ért engem. Hálávai köszönöm azt a tisztességadást, amely itt engemet ért. Az eső tisztlességadás ezelőtt öt évvei ért, mikor mint a kerület országgyűlési képviselője nyertem meg ragaszkodásukat s mikor itt második szülőf öiBemre találtam. ( Ez az öt év összevéve a köte-\ lességteljesités és a hálaérzet öt esztendeje volt. Jól 'esik Iátnoímj bizalmuk megnyilatkozását, de ez; a tisztességadás másrészt gondolkodóba ejt. Mert ha egy díszpolgári oklevelet átveszek, teljes tudatában vagyok annak, hogy ez; mit jelent, teljes tudatában vagyok annak, mit tesz az: polgárnak lenni. , Ezután a mai állapotok tagláfására térve, a polgári gondolatot méltatta. Ma — úgymond — a polgári" gondolat egy egész uj vlTág kialakulásának a tényezője. . Ma már nincsenek történelmi osztályok, viszont a múltra kell építem a polgári gondolattal, mert a kinek nincs múltja, annak jövője sincs. A polgári gondolatban keU egyesülnünk, különben veszedelemben vagyunk. t Rámutatott arra, hogyan fest a materiális egyenlőség szociáldemokrata értelmezésben s ezzel" állította szembe a polgári gondolatot ugy is, mint szociálista gondolatot. A túloldalon — ügymond — elhallgatják, hogy éppen az egyenlőtlenség az, amiben a haladásnak minden titka rejlik azzal, hogy a különbségek kiegyenlítődni törekednek és e törekvés a kulturát s a Civilizációt hozza magával. Azaz egyenlőség, amit a szociáldemokraták hirdetnek, a halál egyenlősége. Akkor, ha meghalunk, igen: — egyenlők leszünk, de addig, amíg különbségek kiegyenlítődni 'töre. desse nekünk senki a materialista egyenlőséget. (Ugy van! Ugy van!) Mi igenis a boldogulás és az érvényesülés lehetőségében egyek vagyunk: ezt jelenti a mt egyenlőségünk, — a polgári gondolat, amely ebben az értelem-! ben szocialista. Néni díszpolgár, hanem—' polgár akarok ftmtf! i En, amikor a díszpolgári oklevelet átveszem, nem kívánok ennek a községnek díszpolgára lenni, hanem) polgára akarok lenni! (Lelkes éljenzés.) — mondotta ezután és kérte Nyírbátor közönségét, legyen segítőtársa a polgári gondolat fenntartásáért és érvényesüléséért vívandó harcában. Kérejn' < — úgymond — hogy a polgári frontért folytatott harcban légyenek mehettem, mert én önök mellett leszek! (Percekig tartó lelkes éljenzés.) r Ezután még zúgott az éljenzés^ amikor Ba.'oghy László főjegyzői Petry Pái államtitkárt üdvözölte; aki válaszában örömének adott kifejezést, hogy Nyírbátor község-; ben járt, amit — úgymond —; szeretne már városnak nevezni. Ml e község érdekében — miondottaj — nlég sokat akarunk tenni! (Éljenzés.) Végül a község polgárságát az együttérzésre és az együtt-' munkálkodásra hívta fel. A vendégek üdvözlése után ai Himnusszal ért véget a diszköz-j gyűlés. ; Nyirbátor község nagy ünnepét a Szunyogh-féle vasúti" vendéglői' ben 130 teritékes bankett rekesz-^ tette be, ahol a fegkedélyesebft hangulatban megint találkoztak aaj illusztris fővárosi vendégek és NyiiJ bátor nagyközség társadalmának reprezentánsai. Toasztot mondtak Dr. Szabő Károly tb. főszolgabíró a Kormányzóra, Vargha Károly; ref. lelkész Kálnoky Bedő Sándoí országgyűlési képviselőre, Hetser Miháty minorita-plébános Petry Pál állaimltitkárra, Baloghy László,. főjegyző a község vendégeire, Kámoky Bedő Sándor a nemteetj gondolatra, Petry Pál államtitkár; Nyirbátor község gazdasági és kuN turális felvirágzására és Kerté&á K- Róbert államtitkár Nyirbátoij közönségére. Az államtitkárok és a többi fővárosi vendégek a délutáni vonat-» tai utaztak vissza Budapestre. Kovács Zoltán* Értesítők szemléje 11. A Kir. kath. gimnázium Értesítője Az Értesítőt Néveri János dr igazgató állította össze. A 74 oldalas terjedelmes füzet minden szükséges dolgot felölel a legapróbb részletekig. Az elmúlt iskolai esztendőben érkezett el az is-< kola első jubileumához. Tiz esztendeje működik és diákjainak száma napról-napra növekszik, minc| nagyobb az elismerés a tantestület kitűnő munkássága iránt. Az igazgatói jelentés elsősorban zik. A VIII. osztályú tanulókéi1 az iskolaf év lefolyásával foglalko-' ső ízben tartottak május 9-én ünnepélyes ballagást. Megható ünnepséggel búcsúztak a diákok a szülők jefenfétében a tanári kartól és igen kedves ünnepséget rendeztek. Az Érettségi vizsgáratokon az elnöki tisztet Ady Lajos dr tankerületi főigazgató töltötte be. Az évzáró vizsgákon Énekes prelátus és Bányay Jenő nagypréposti is résztvettek. Az év folyalmán/ több tanári és szülői" értekezletet! tartottak. 1 Szentélyt változás is előfordult! a tanári karban, amennyiben vitézi dr Mészáros Edét Pécsre helyez-* ték át, helyét Szentmiklóssy Péter tanárral töltötték be. Magyar László tanár egy esztendős tanulmányi Szabadságát tölti'Olaszországban, helyettese Szarka Ern4, Mészáros Mihály a tihanyi biolo- / gíai intézetben három hetes tan-, folyamon vett részt, Kaszás József pedig továbbképző szünidei tanfolyamra nyert ösztöndijat. Pál Jenő dr orvost az intézeti orvosi M alária és sok más lázas betegség csak szúnyog út ján terjed. Évente emberek ezrei halunk igy meg. Öljük meg e gyilkosokat és védjük meg magunkat és gyermekeinket, — permetezzünk Fiit rovarirtót. Fiit hatására elpuszlul légy, szúnyog, bolha, moly, poloska, tetű, hangya, svábbogár és mindezek pelei, rlit-permet megöli a rovarokat, — de emberre ártalmatlan. Könnyen alkalmazható. Nem hagy foltot. Fiit nem tévesztendő össze más rovarirtókkal. Követeljük a Fiit katonával díszített sárga kannát a fekete sávval. Perm élezzünk rovarirtót Plombált Fiit^kanna kizárja az utánzatot. Panacea Gyógyszervegyészeti RT. Budapest, VI., Figyelő itcca Itt. 3rám. teendők ellátásával bízták meg. A vallási nevelésre az elmúlt esztendőben is fokozott gondot fordítottak, Az intézeti fegyeleni példás volt. A vasúton bqáró tanulók ebben az esztendőben fegyelmezetten viselkedtek. A tanulmányi állapot kielégítő. Az intézét a rendes iskolamunka keretében több oktató fiímelőadást rendezett. A látottakról' és tapasztaltakról dolgozatban számoltak be a diákok. Az egészségi állapot nem volt teljesen kifogástalan, de ez elsősorban az influenza járványnak tudható be. A gyermekek rend szeres orvosi elfenőrzés alatt áli(JtTák egész esztendőben. A testi neverésre is gondot fordítottak, de tornaterem hiányában a munka nemi volt kielégítő. A diák atléták a középiskolai verserjyeken nagyon szépen szerepeltek. Több tanulmányi kiránduláson vettekj részt a növendékek, iskolái ünnepélyüket, valamint Madarak és Fák napját tartottak. Igen érdekes és értékes yolt a földrajzi kiállítás is. ( A rendkívüli tárgyak tanítása során német és francia nyelvtanítással .gyorsírás ,rajz, festés, fizikai gyakorlatok, zene, vívás oktatásával is foglalkoztak. Szentmiklósi "Péter érdekes tanulmányt közöl »Német irodalmi olvasmányaink« címmel, melyben avatott tollai fejtegeti a német nyelv tanulásának szükséges és értékes voltát. i Szép cikkben számol be az Értesítő ezután az iskola múltjáról és bizakodó hittef indul 'a jövő elé. Az intézet hatóságait és ta-> nán "testületének működési körét sorolja fel "ezután az Értesítő. A tanári íestüfet tagjai közül igen sokan fejtettek ki irodalmi és társadalmi'tevékenységet és többen részesültek kitüntetésben. Igy dr. Névery János igazgató, Bogy dány Ferenc, Járossy Gyula, Ka-^ szás József, Korányi Aladár, Kováts József, Magyar László Petráskó László, Szarka Ernő, Szathmáry László, Szentmiklósi Péter, vitéz Zatskó Gyufa. 1 Foglalkozik a könyv a végzete tananyaggal, felsorolja a tankönyvek jegyzékét, a szertárak és különböző könyvtárak állapotát. —. Ezután hosszabb cikk számol* be az egyesületek működéséről. A Mária Kongregáció, a Vöröslmarty önképzőkör, a classica-philologiai Szakosztály, a matematikai éster-. imészettudományi szakosztály rendeztek sikerült és 'értékes előadá-i sokat. Kitűnően működött a sakkor is. \j Az intézet Szent László cserkészcsapata 2 rajból' és 6 őrsbőt áfx, a csapat tagjainak száma 65. Jói működött az énekkar, a zenekar és a sportkör is. Végül & tanulók jegyzékét és érdemsorozatát, az érettségi vizsgálatok rendjét, statisztikai adatokat, adományokat, segélyeket, jutalmakat stb. sorolja fel az "Értesítő .amely a jövő évi tájékoztatóval és köszönetnyilvánítással zárul.