Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-12-02 / 273. szám

1931. decemöer 2. JÚÍmiDÚUL 3 Mezőgazdasági- és ipari boletta Irta: PtssWr János. Szeretjk az emberek kifogásolni | ga a kenyér es a péksütemény? a »bo!ettát», mint amely megdrágítja az államigazgatási kiadásokat, kivételes elbánásban részesiti a mezőgazdaságot és teheráthárítás az adózókra. E kifogásolások metiett' azonban megfeledkeznek arról, hogy mily aránytalanságok vannak 'egyéb tekintetekben. Valóban ugy van, hogy a boletta prémium a mezőgazdáknak, amellyel a buza és a rozs világpiaci áráii felüli többletet érnek el. Ez azonban átvitt értelemben arra való, hogy a két szemes termék lényegében »dumping« áron juthasson a világpiacra. A valóság' ugyanis az, hogy a magyal mezőgazdaság nem tud azokon az árakon termelni, amelyeken most a világpiaci" árak mozognak. — A termelési költség nagyobb, mint az export-ár. Ebből az következnék, hogy exportra termelni nem észszerű, mert veszteséggel "járna. Exportálnunk azonban szükséges, hogy ezuton az ipari import szükséglet számára devizákat szerezhessünk. Ily export nem csupán a mezőgazdasági, hanemi az ipari termékeknél is fontos, mert' amint látjuk, exportunk még mindig kisebb értékű, mint az import, amelyet nem nélkülözhetünk, vagy a>mit a külfc'd tőlünk meegkövetel. Bálaként vizsgáljuk i

s a dolgot és bármennyire is tiltja a j.békeszerződés^ mégis csak »dumping« az, ha ml világpiaci áron 'exportálunk, éppen azért, miért önköltségi áron árusítunk, ami pedig nem

1 más mint; »dumping«. Ez pedig elkerülhetetlen a számunkra, hogy devizánk, külföldi valutánk legyen. Ha a mezőgazdasági üzemek éppen ugy, mint az ipariak is, kartellekben tömörültek volna és ha ez egyáltalában lehetséges lenne, akkor a bolettára szükség alig ha lenne, mert akkor a mezőgazdasági karteü olyan árakat állapi-, tana meg, amelyekben a boletta már benne van, ugy, mint a.kartelláit ipari árukban. Az iparcikkek árában ugyanis az »ipari-boíetta« ára bennfogialtatik. Iparunk szintén dumpingáron exportál, legalább i

s több cikknél. Ha pl. a portíandceiment árát tekintjük, az itthon sokkai "magasabb „mint a külföldön. A magyar portlandcementet olcsóbban vásárolhatjuk csonka határainkon tuj, snint idebenn. Más ipari árunál is hasonló az eset. Világos, hogy mennyire szükséges és megokolt a buza és rozsnál a »dumping«, úgyannyira megokolt ez az iparcikkeknél is. Atrnág azonban az ipari cikkekné

1 a belső- és a küiső ár .közötti differenaaainem! nyer kifejezést állami támogatásban, (most »boiettában»), mert az ipari termelés szervezve és kartellbe tömörítve van, amelynek keretében az ármegállapi'á' kirívóan nem mutatja a beltogyasztás külön támogatását, addig ez feltűnik a buza < és ror.snái nrert ezt a boletta megléte és közismert volta bizonyítja* A »dumpingár-differencia«, tehát a »boietta«, kin a mezőgazdaságnál, de észrevehetetlen az ipar terén, holott pedig éppen ygy meg fvan itt is. Megvan, de be|ékalkuláitan a belső árba, nepa »külön« és az állama által megtérítetten. Ez azonban neari azt igazolja, hogy ipari bojttá nemi lenne. Ha ezek után arra gondolunk, hogy az emberek kifogásokat emelnek, azt kell találnunk, hogy éz a kifogás nem jogosult. Nem pedig azért, mert senki magyarázatát aeurt 'tudja adni annak, hogy olcsó buza és rozs mellett miért dráMiért drága a liszt? Miért oly Imagas a cukor ára? És igy < tovább, azoknak az áruknak a belföldi ára, amelyek már ipari megdolgozás eredményei. Azért, mert a »boletta« benne van a magas hszt, kenyér, cukor, stb. árban éppen (ugy, mint az egyéb ipari termékekben^ ámenekből exportunk is van. A mai viszonyok között exportra másként, mint »dumping« árakon, ne.m gondolhatunk. Ez pedig »boletta« nélkül, akár nyilt^ akár burkolt js ez és az itthoni árakba bekalkulált, nqm érhető el. Exportálnunk azonban szükséges, hogy ugy mezőgazdasági, mint jpan üzemeink is, a lehető fegnagyobb >;kapacitássál«, tehát »racionáfsan» termelhessenek, mun lcásokat foglalkoztathassanak az üzemekbe fektetett tőkék kamatait meghozzák a lehetőségig. Tehát keh a teljes üzenni termelés még »dumping« és »boletta« árán is, hogy legalább annyi munka legyen, mint amennyi ilyen erőltetett termelés fenntartásával nyújtható. Más kérdés azután az, hogy a mezőgazdasági »bo!etta« és az ipari "karte (tárakba impregnált »boiettaérték« arányosak-e, nem-e, nagyobb az egyik, mmt a másik ? Nem mulja-e felül egyik a másikat ugy, hogy az "lerontsa ezt, vagy fordítva? Ha tehát a szervezetlen mezőgazdaságnak államszervezettel adatott meg az ,ami a kartellekbe is tömörült ipán ""üzemeknél a szervezettségbői folyólag automatikusan és észrevétlen keletkezett, ez hem azt bizonyítja, hogy a mezőgazdaság az ország lakosságának kárára kivételes előnyt nyert és a kormány itt hibát követett ei a mósfoglafkozásuak kárára, hanem azt, hogy álfamrbeavátkozássai pótolta azt, ami a mezőgazdaságnál hiányzott, deaa iparnál megvolt. Igy fest a sokat kifogásolt »boIetta>;. A helybeli ügyvédek alig, a vidékiek egyáltalán nem kérik az árverések megtartását Az adósvédelmi törvény következményei — Áz adótartozásokra is ki kell terjeszteni a törvényt tását, mert egyáltalán nem remélhetik ,hogy az árveréseken eredményt tehet eférni. Sok beszédre ad alkalmat, hogy az adósvédeími törvény csak a magántartozásokra vonatkozik és Ismeretes olvasóink előtt az u. n. adósvédelmi törvény, amelynek legfontosabb pontja az, hogy az árverés alá kerülő ingókat és ingatlanokat a becsérték kétharmadán alól nem szabad eladni! Ezen rendelet érteimében, amint előrelátható is volt, erősen iraegcsökkent az árverések száma, de sikerült mégakadályozni a rendelet efőtt gyakran felburjánzott azon visszaéléseket, amelyek lehetővé tették az árverés alá kerülő dolgok elkótyavetyélését. A rendelet következménye az árverések imegritkulása. A helybeli ügyvédek csak nagyon ritkán kérik az árverések megtartását, mert a rendelet megjelenése óta szerzett rövid tapasztalat azt mutatja, hogy a mostani árverések nem járnak eredménnyel és a közönség' az általános pénzhiány miatt nem tudja az árverés alá kerülő tárgyakat az ár kétharmadáért megvásárolni. A vidéki ügyvédek pedig egyáltalán nemi kérik az árverések megtartását. Azt írják a végrehajtónak, hogy egy tétj

€s esztenedig Szünetelni hagyják a követelések behajlegtávo'iabbrói sem érinti az adótartozásokat, melyek biztosítására eszközölt árverési becsléseknek nincs szigorúan "körülhatárolt formája. Az adótartozásoknál az ingatlanokra vonatkozólag a becslés körül van valami előírás, ara> a kataszteri jövedelemhez igazodik, az ingóknál azonban a törvény csak azt írja elő,^jogy az jngók felbecsülése »reiidszerínt becsüs által "történik«. Eltekintve attól, hogy a legnagyobb körültekintéssé! is lehet hibát elkövetni és megtörténhetik, amint már meg is történt, hogy túlságosan alacsonyra becsülik a lefoglalt tárgyakat és ezért az elkótyavetyélésnek lehetőségei hatványozottan fennforognak, mindenképpen jogosnak látszik a közönség azon kívánsága, hogy az adósvédelmi törvényt az adótartozásokra is terjesszék ki. A textil Lengő, sőt fellengő ruhadarab. Pardon, ruhaanyag. Tulajdonképen egy gyűjtőfogalom- Azonban ha textilről "hallunk, rendesen női ruha ju't eszünkbe. És mert igy a divat királynői szükségletét képezi, azért nevezhető fellengő ruhadarabnak. Már tudniillik árban fellengő- Magasba lengő. Majdnem a fellegekbe lengő- A valutával hullámzik.' Hol' le, "hol' fel. De inkább fel. Szine, minősége változatos. No meg az ára is. Rendkívül fontos közgazdasági tényező lett. Különösen az utóbbi hónapokban. Éppen csak hogy a tőzsdén nem jegyzik. Méterszámra. Kötésszámra. Bár nemi jegyzik a tőzsdén, natúrban, mégis felülmut "minden papirt. Igaz, hogy ő nem' papír, tehát megengedheti magának ezt a íu^ust. Talán jobb is volna, ha csak a? tőzsdén jegyeznék és néni a hölgyek jegyeznék minden ujabb változatát. Mint tőzsdei cikk, ki Volna téve néhanapján egy kis zuhanásnak is." De igy?! Nem bolond zuhanni, mikor oly előkelő helyet foglal ei, hogy a hölgyek kedvencévé lett. Hóditóvá lesz segédletével a szjnpad csillaga, a filmsztár, ésatöbbi ésatöbbi. Kirárynői alakokhoz simul lágyan, észbontóan. Budoirok titkait bízzák rá. És a kis édes kacéron leng, hamiskásan játszik a szellővel. Majd fázósan lapu' viselőjének rózsás, illatos testéhez. Sok-sok titkot lát és rejteget, hát hogyne volna elbizakodott. — Hogyne menne gőgösen-biztos léptekkei fei ,fel" a magasba. (Az ára, kéremszépen. Az ára. A textilnek.) Pedig valamikor hírét sem hallottuk. És a hölgyek akkor is öltöztek. Talán még jobban, mint ma- Ugy értem, hogy nem voltak olyan spórolósak. Nem hordtak másfél arasznyi szoknyácskát. Bokáig érőt. Meg sarkig érőt hordtak. Igaz, hogy az már régen volt. Akkor még karton volt a texti'i. Esetleg szatin. Jaj, talán nem jói mondtam. De olyan régen volt, hogy inár nem is tudom, hogy hivták. Tafán delin. Igen. És szövet alj. Most meg napsugárból szövik. "Hát akkor nem is csoda, hogy oíyan nagyra van magával. Nejm a napsugár, A textil. No igen, most már értem. A napsugár ismindig oda kacsin^ ahova a férfiak is szeretnének". És a textil fokona a napsugárnak. A napsugár is magasan jár. Igy hát a textil is. Végré kiokoskodtam'. Most már tudom miért oíyan féllengős a textil. De csak az ára könyörgöm. Az ára. Mégis csak jó a napsugárral rokonságban lenni'. Indiszkréciót követhét ei az ember anélkül, hogy indiszkré

1 lenne. És magas az ázsiója, anélkül, hogy árdrágító lenne. Példa rá a napsugár. £s a textil. VA drága kicsi' textil. Bán. Homér Rossz: A helyzetről Egyit 'barátom megkérdezett, hogy mi a véleményem a mai kétségbeejtő helyzetről. A következő históriával válaszoltam : Kolozsvárott élt az öreg Mósa Domokos, alcit én ma is a világ legelső filozófusai közé sorozok, pedig nem volt az akadémiának még csak levelező tagja sem. Az egyetemi ifjúság garderobját szállitgatta megóvás végett az illetékes helyre, vagy azokat az ezüstórákat, amelyeknek tulajdonosai továbbmenő szempontból nem voltak kíváncsiak az idő folyására. Vagyis Domokos bácsi a hordár cégnek volt érd$mfes tagja. Egyik elhunyt kolozsvári notabihtás temetésén az öreg mellém somfordált s ravasz székely pillantást vetve, megszólított. Tudja doktor ur, 'hogy meghalni még semmi — mondotta az öreg — de a temetés az már sirba viszi az embert 1 Igy látom én a mai helyzetet. Talán már meghaltunk, de még nem temettek el bennünket. Miért kell hát időnek előtte kétségbeesni ? Megszólít egy másik barátom. »Ez a ólai állapot eltépte az utolsó idegszálam. Nem fudok már gondolkozni sem«, mondotta komoran. A következő történettel vigasztaltam : Debfeceni jogász koromban fiumei olasz társaság rándult a Hortobágyra. A hortobágyi csárdában volt az uzsonna, ahonnan vagy száz lépésnyire kampós botjára támaszkodva egy öreg juhász bámult a puszta végtelenébe. Állott mozdulatlanul, mint egy bronzszobor. A vendégek egyike egy fiumei — magyarul is beszélő — kereskedelmi iskolai tanár állandóan az öreg juhászt figyelte s élénk olasz temperamentumát csodálkozásba ejtette a szoborszerű mozdulatlanság. »'Ez az ember valamin nagyon mélyen gondolkozik«, mondotta a professzor. — Valósággal csigázta a kíváncsiság s a másfél órás uzsonna után odasietett az öreghez), 8 vélyes érdeklődéssel kérdezte »ugye bácsi maga most valamin nagyon gondolkozik ?« Az öreg juhász ránézett, szint-? / -•mum 7618 váltóáramú feszültségre átállítható a 3-láffi pás 7033-as Orion hangszórós rádió; Gyártja Orion Izzólámpagyán