Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-10-22 / 239. szám

JNtVfKYIDÉK. Slatuska a kommün alatt politika! nyomozó volt, majd Csantavéren rablóbandát alakított és fosztogatott Volt bűntársa, aki szakértő tanácsokkal látta el — Matuskát helyszíni szemlére Biatorbágyra viszik — Budapestrőt jelentik : Szemben a bécsi lapok híresztelésével, a buda­pesti nyomozóhatóságok megálla­pították, hogy Matuska Szilveszter nem volt tagja semmiféle terror­különítménynek, el'enben a kom­mün alatt v6rös politikai nyomozó voít a Burovich-csoportban. Meg­állapították ró-'a, hogy 1919-ben Csantavéren rablóbandát alakított, az egész községet feldúlta s kifosz­totta. —. A kommün bukása után Veszprémben, mint katonatiszt je­lent meg, rendőrkapitánynak mond­ta magát és felvételét kérte az egyik karhatalmi osztaghoz, azzal a kikötéssel, "hogy ő akarja kihall­gatni a kihallgatott .kommunistákat. A veszprémi katonai hatóság in­formációt kért Matuskárói. Ezt megtudva Matuska, gyorsan elme­nekült Veszprémből. A budapesti nyomozóhatóságoka tegnapi helyszíni szemlén kétség­telenül megállapították, hogy a­mennyiben Matuska egyedül maga követte el a merényletet, nagy szaktudással kellett rendelkeznie. — Ipartestületi közlemény. Mi­után a folyó hó 15-érehirdetett rendkivüí közgyűlés megtartható nem vott, mert kellő számú iparos nem jeiejit meg, igy a jrendkjvüh közgyűlést folyó hó 22-én délután 6 órakor tartjuk meg, amikor is a megjelentek számára való tekin­tet nélkül a közgyűlés határozatké-i pes lesz. A rendkívüli közgyűlés egyedüli tárgya a székházi köl­csönügy rendezése les z. Tekintve, hogy igén fontos ügyről lesz SZQ minél nagyobb számú megjelenést kérünk. Ifj. Tóth Pál, elnök. > — Versenytárgyalás hus és évelmiszerszállitásra. A m kir. »Gábor Áron« h. honvéd tüzérosz­tály közétkezési bizottsága az 1932. évre szükséges hus és „élel­micikkek szállítására versenytár­gyalást hirdet. Az ajánlatok folyó évi november hó 23-án 9 óráig nyújtandó be. Bővebb felvilágosí­tást a közétkezési bizottság iroda­helyiségében (Honvéd-utcai tüzér laktanya, VI. szá'mu épület) nyer­hető. Magának a helynek kiválasztása is már nagy vasúti szaktudást igényel. A jüterbogi • és bjiatorbágyi hely kiválasztásának ténye a legnagyobb szakértelemre vall, mert ezeken a helyeken állott fenn a legnagyobb mértékű robbanás lehetősége. — Mindezt leszögezve a nyomozóható­ságnak az a véleménye, hogy kel­lett valakinek lenni, aki Matuskát ennek a szaktudásnak a birtokába juttatta. Matuska ügyében az a terv, hogyha Ausztriában rövidesen nem történik döntés, ugy Matuskát meg­felelő fedezet meüett Budapestre hozzák, hogy a biatorbágyi viaduk­ton helyszíni szemlét tartsanak ve­le, mert ettől a szemlétől a nyomo­zás szempontjából igen fontos ered­ményeket várnak. A szemle utá,, Matuskát visszaszállítják Ausztriá­ba. A budapesti rendőrség válto­zatlan eréllyei folytatja a nyomo­zást és most ujabb adatok birto­kába jutott. A politikai osztály egyik főtisztviselője ezért Bécsibe utazik. — Rendőr, felügyelet atá kerüf­tek az, árverés* hiénák. Az árve­rési hiénákat, akik Pesten karte­lekbe tömörültek és potom áron vásárolták meg az árverés aláke­rülő holmikat, rendőri megfigyelés alá helyezték s a főkapitányság ugy intézkedett, hogy mindenár­verésen de tekt ivekbe fenjen e k meg, akik megakadályozzák a hiénák garázdálkodásait. — Hatálra torrázta magát egy. beszterec" gyermek. Halálos sze­rencsétlenség áldozata tett Besz­terec községijén e hó 16-án egy gyermek. Czirják Istvánné a kony­hában burgonyát főzött ,mig 1 hónapos Piroska nevű gyermeke mellette játszadozott. Egy óvat-, lan pillanatban a gyermek belei­esett a forróvizes tálba és súlyos, égési "sérüléseket szenvedett. A szüiqjí nem hívtak orvost a kín­lódó gyermekhez, aki két napi szenvedés után meghalt. A kir. ügyészség elrendelte a nyomozást a felelőség" kérdésének tisztázása végett. i 1931. október 21. végre az egész világ által megcso­dált magyar háborús hősiesség itt­hon. i s előnyt jelentsen a fronthar­cosok életében. NAPI HIREK KISNAPTAR Október 22. Csütörtök. Róm. kath. Kordula. Gör. kath. Abera. Prot. Előd. Izr. Markesv. 11. Egész héten át a Gergelyffy és Fejér gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. .Rádió-müsor. Budapest. Csütörtök 9.15: Hangverseny. Közben 9.30: Hirek. 11.10: Vízállásjelentés. 12.00: Déli harangszó az Egye­temi templomból. Időjárásje­lentés. 12.05: Gramofonhangverseny. Közben 12.25: Hirek. 1.00: Pontos időjelzés, időjárás­<és vízállásjelentés. 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 4.00: Mese. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás­és vízállásjelentés, hirek. 5.00: A m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium rádióelőadássöro­zata. 5.30: Radics Jóska és ciganyze­nekarának hangversenye. 6.30: Angol nyelvoktatás. 7.00: Hamvas József előadása. 7.25: A m. kir. Operaház előadá sának ismertetése és az előadás szinlapj ának felolvasása. 7.30: A ni. kir. Operaház előadá­sának közvetítése. Az első'felvonás után : Lóverseny eredmények, hirek. A második felvonás után : Pon­tos időjelzés, hirek. Az előadás után : Időjárás jelen­tés. Majd: A m. kir. 1. honvéd gya­logezred zenekarának hangverse­nye. — Helyreigazítás. A KIOSz mü­1 soros előadásáról irt tudósításunk­ba tévedés csúszott be. A nagy­sikerű énekszámokat Hajdú Ica és nem Hajdú Anna adta elő. Harmincezer cserkész sza­márét készül'a jamboree tábor. A jamboree összefogó vezetőtisztje,' vitéz Farkas Ferenc nagy körülte­kintéssel és alapossággal szervezi az előkészítő munkát. Több szemle jés a területek felmérése után meg­állapítást nyert, hogy a jambo­ree számára kijelölt terület mint­egy 30.000 cserkész befogadására 1 lesz alkalmas. Ezen a területen már folynak a munkálatok. A sík' 1 területet egyengetik, lucernával ve­tik be s á vizvezetéket tápláló ku­1 rtak'fúrását is megkezdik az ősszel.' — Oitár £lő» szökött meg a menyasszony. Belgrádból jelentik: Kratovo délszerbiai városban va­sárrjap esküvőt tartottak a temp-' lomban. Almikor a pap megkérdez­te a menyasszonytól, hogy hozzá akar-e menni 'a vőlegényéhez, a fiatai leány hirtelen azt kiáltotta: Nem! A következő pillanatban ki­rohant a templomból. A násznép a! vőlegénnyel az élén, rémülten ro­hant utána. Meg is fogták a siep-* jét, mire letépte magáról 'a ruhát és meztelenül szaladt tovább. Vé­gűi is egy barátnője lakására me­nekült és nem volt hajlandó kijön­ni addig, mig a vőlegénye le. nem mond róla. ; — A Szociális Missziótársulat » Mikulás vásárt az .idén js megtart­ja: December 5. és 6-án. Kér£ tagjait, hogy minden csütörtö-j, kön délután 4—6-ig a római kath®, ükus elenn iskolában az előkészitőj munkálatokban résztvenm szives-i fedjenek. j ( — Megmérgezték egy uradalom tenyészállatait. Pápáról je'entik: A' veszprémmegyei Szi asbalháson, a Droppa Kálmán-féle uradalomban eddig ismeretien tettes a Tilantm nevű csáváző szert, mely arzén- és higany tartalmú halálos méreg, be­lekeverte az áltatok takarmányába: minek következtében több mint 50 állat elpusztult, köztük negy­venhét kiváló tejelőképességü te­hén. Fekete András szűcsmester Nyír­egyháza, Rákóczi-ut 52. s z. — Az Evatjgel :kus Nőegylet, csütörtöki bib'iiaóráját Pelák Sán­dor tokaji lelkész tartja. Vala­mennyien ott legyünk! Az Elnök­ség. 5' mmmmmmmmmmmmmmm.^ — Ha fáj a feje és szédül, teltséget, bélizgalmat, gyomor­égést. mellszorulást vagy szívdo­bogást érez. igyék minél előbb va­lódi »Ferenc Jőzsef« keserüvizet. Gyomor- és bélszakorvosok bizo­nyítják, hogy a Ferenc József viz remek természetalkotta hashajtó.­A Ferenc József keserűvíz gyógy­szertárakban. drogériákban és íü~ szerüzietekben kapható. 10440 — 1931. vsz. Arveréss hirdetmény kivonata. A nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk 18638 — 928. sz. alatt kelt kielé­gítési végrehajtást rendelő végzése folytán Kovács Bertalan javára 242 P tőke s jár. erejéig 1931. évi máreius hó 30. napján végrehajtás utján le­foglalt és 1250 P-re becsült ingóságok, u. m.: 4 drb. ló stb. a nyíregy­házi kir. járásbíróságnak Pk. 18638 — 1928. sz alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán, Bacskay utca 23. szám alatti háznál 1931. évi október hó 27. napján délelőtt 10 órakor nyilvános bkói árverésen eltognak adatni. Nyíregyháza, 1931. október 1. Dr. ZATHURECZKY ÁLMOS 2161 kir. jbirósági végrehajtó 1139 -1931. vght. sz. Árverési hirdetmény A nagykállói m. kir. járásbíróságnak 1930. Pk. 273/7. sz. végzése folytán közhírré teszem, miszerintözv. Hubaffy Mihályné végrehajtató javára 493 P 30 f. tőke és a még felmerülendő költségek erejéig 1930. évi január hó 10. napján bíróilag lefoglalt és 1380 P-re becsült házibutorok, lovak, tehenek stb.-bői álló ingóságok 1931. évi november hó 9. napján d. e. i/iíQ órakor kezdetét veendő és Nagykállóban az adós lakásán, megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek, azon­nali készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Nagykálló, 1931. október 10. LÉVY ELEMÉR 6868 bir. végrehajtó. Vh. 1156—1931. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy Dr. Dankó Gyula nyíregyházi ügyvéd által képviselt végre­hajtató kérelmére és javára nyír­egyházi lakos végrehajtást szenve­dett ellen 173 P 60 f. tőke és jár. erejéig a nyíregyházi kir. járás­bíróságnak 9218 — 931. sz. végzése alapján 1931. évi julius hó 15. napján foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt és 4540 P-re becstilt bútorok, harisnyakötő gépek, női selyem harisnyák, üzleti beren­dezés és egyéb ingóságok 1931. évi október hő 28. napjának d. u. Va3 őrakor Nyíregyházán, Bethlen utca 8. sz. alatt végrehaj­tást szenvedó üzletében bírói árve­résen a legtöbbet ígérőnek el­adom. Ezen árverést a T. e. 70. §. alapján dr. Dankó Gyula ügyv. ált. képv. dr. Dankó Gyula javára 524 P 40 f. és jár. erejéig mint le- és felflífoglaltatók javára el­rendelem. Nyíregyháza, 1931. október 8. Berky István 2160 kir. bir. ve^rehajtd. Elsőrendű akác tűzifa aprított állapotban, házhoz szállítva métermázsánként 3.50 P árban, kedvező fizetési feltételek mellett kapható Báró Molnár uradalom. Rendeléseket felvesz: Szabolcsi Bank és VáltóQzlet, Zrínyi Hona-11. 4. Telefon 2-35., Schlosser Lajos, Vay Ádám u. 43., Kovács János, Szarvas-utca 29. sz. 6870-10 g

Next

/
Oldalképek
Tartalom