Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-10-09 / 228. szám
1931. október 9. JrtÍRYIDÍK. imm A szezon kimagaslóbb újdonsága az Apolloban Győtrdmek és hinok háza (Emberek a ketrecben) Pénteken, szombaton, vasárnap Szeptemberben alig teljesíthetett dologi kiadásokat a vármegye Szabolcsvármegye közigazgatási, bizottsága ma délelőtt tartotta rem des havi ülését^ amelyen Virányi. Sándor alispánhelyettes a követkcj 7.6 jelentésben számolt be a vármegye közigazgatásának mult havi állapotáról: Eimult havi jelentésemben beszámoltatni arról, hogy a közszolgáltatások teljesítése terén az őszv hónapokban már előreláthatólag kedvezőbb eredmények várhatók, amibői kifolyólag az anyagi igazgatás szempontjából'a vármegyére is kedvezőbb időszak következik. Sajnos, várakozásomtmai szemben lényeges javulás eddig még nem mutatkozik. Ennek kihatásaképpen szeptember hó folyamán dologi kiadásokat alig teljesíthettem, mivei az időközi bevételeket a községi alkalmazottak és a nvugH díjasok október havi iletményeire kellett tartalékolnom. ' , Dacára ennek, az előbb említett' igényjogosultak október havi illet-, ményeikhez . elkésetten és csak a folyó hét folyamán jutottak hozzá< ae már a törvényhatósági "utkaparők illetményeit, — mivel az útalapra elegendő pénzkészlet mai napig be nem gyüít, — ez ideig meg nem folyósíthattam. Azt is jelentettem a mult alkalommal, "hogy törvényhatóságunk területén a vető- és kenyérmagvakban mutatkozó szükséglet pótlása érdekében áz előkészitő intézkedések folyamatba tétettek. A föidrnivelésügyi miniszter ur az augusztus hóban folyósított 24000 pengőn felül szeptemberben még! 32000 pengőt utalt ki a törpe-, gazdaságok vetőmaggal ellátására, \ vetőmaggal segélyezés és i\ kenyérmagvakban mutatkozó ínség, megszüntetésére irányuló akció, megszervezése 'képezte az eíimult hó folyamán a közigazgatási hatóságok ténykedésének a íegjelentő-, sebb részét. " I Szeptember hó 22-én Nyíregyháza megyei város polgármesterének és a járási "főszolgabíróknak, valamint a törvényhatóság terüle-, tén lévó'ármentesitő társulatoknak és a kir. gazdasági felügyelőség!1 nek részvételével az aíispáni hivatalban főispán ur őméltóságának elnöklete alatt megtartott értekezlet foglalkozott előzetesen a kormány részérői megindított inségakció módozataival* és irányelveivel. 1 Az értekezleten előkészített adatok birtokában főispán ur őméltóságávai együtt szeptember hó 28. napján rész'tvettem a be ugyttniniszteriumban megtartott országos ér-í tekez leten. Ezen előbb a belügyminiszter ur, majd a föídmivelésiigyi miniszter ur elnöklete alatt' lefolyt s a kereskedelemügyi minisztérium képviselőinek, valamint az összes főispánok és alispánok bevonásával megtartott értekezleten megállapítást nyertek azok az irányelvek, amaíyek szerint az országos inségakció le fog bonyolittatni. • 5 A fö'dmivelásügyi miniszter ur által ismertetett s az értekezleten általában irányadóul megjelölt: alapelvek szerint az inségakció le-, fjonyo'itására a törvényhatóságok lesznek hivatva annak szem előtt tartásával, hogy ingyen segélyben kizárólag csak a teljesen munkaképtelen egyének részesülhetnek. A kereset képes egyénék készpénzért, vagy egy éves hitelre fognak terményhez hozzájuthatni, vagy a lé-f tesitendő közmunkáknál munkájuk f'Jenszoieáltatásakéopen annak .értékében a népjóléti és munkaügyi miniszter ur részérői olcsó árort rendelkezésre bocsátandó termény, liszt és egyéb szükséglettcikkekbői fognak- elláttatni. Magának az akciónak kereteiről a rendelkezésre szolgáló termény-! mennyiség, valamint a meginditam dó közmunkák tekintetében ima még számadatokkai nem szoígálha-i tok, jelentem azonban, hogy maga a kereskedelemügyi minisztérium több oiyan útszakasz földmunkával cikeSzitésének terhét fogja elváilafnf, amely útszakaszoknál "szárni-* tani "lehet arra, hogy azoknak kőpáiyávaí elkészítésére is sor kerül-, (het a közelebbi jövőben. 1 á városi közgyűlés határozata felkéri Nyíregyháza közönségét, hogy ebben az esztendőben ne rendezzen senki táncmulatságot, bankettet, fényes összejövetelt Megírta a Nyirvidék, hogy a város képviselőtestülete elfogadta a polgármesternek a jótékonyságiak cióra vonatkozó javaslatait. Azóta meg is indult a szegénykonyhák működését előkészítő imoinka, és néhány nap múlva kezdetét veheti az ingyen ebédek szétosztásja az újonnan felvett szegény családok között is. / Van a képviselőtestület határoi zata között egy figyelemre méltó rész, amelyről a nagyközönség ed-> dig nem nyert pontos prtesülést. A képviselőtestület ebben felkéri Nyíregyháza lakosságát, hogy íbi 6en az ínséges évben tartózkodjék mindennemű költséges mulatság,, összejövetel fényes bankett, táncmulatság mükedvelőelőadás rendezésétől. Minden fillérnek a jóté-, konyságot kelf szolgálnia ezekben a napokban, ezért helyénvaló, hogy a közönség mulatozás helyett jmegn vásárolja a város áftai kiadandó* Jótékonysági Jegyet, amellyel hoz-, zájárui a nyomor enyhítéséhez. Vasárnap lesz a Nyíregyházi Iparosifjnság Önképző Egyletének szüreti mulatsága A régi vidám szüreti mulatságok hagyományát Nyíregyházán az Iparos Ifjúság Önképző Egyesülete őrizte meg a legtisztábban. Évrőlévre megrendezi ^ a 4-Mületíel és magyar nemzeti célkitűzéssel tey-cjkenyfcedő egyesület nagy szüreti mulatságát, amelynek gondtalan estjére egész iparosifjuságunk készülődik. Színes tabló bontakozik ki ilyenkor a táncteremben. Zöld füzérekrőr mosolyog az édes sző'.őigerezd, a piros alma, a mézes süte*mény, az óriási kifli és a füzéren áthullámzik a csőszök szemét kerülni szerető csinytevők elszánt mozdulata, amikor a szőlőért nyúlnak. Sasszemü csőszök foglya lesz a pákosztos fiatalember, de boldogan adja meg magát sorsának, mert hiszen kedvelt leányismerőscinek rabságáig jut. A magyar népszínművek romantikája színesedik az ipartestületi székház nagytermében vasárnap, október 11-én, az iparosifjuság szüreti mulatságán. A kép, amely a magyar ifjúság üde szépségét sugározza, megfrissiti az »öregek« kedvét is. A szüreti mulatságra felvonulnak ők is. Az Önképző Egyesület kulturális célra, siaját Í >énztára javára rendezi szüreti muatságát, amelyre 2 pengő a személyjegy, 8 pengő a 4 személyes jés 12 pengő a 6 személyes páholyjegy. Családjegy 3 személyre 5 pengő. MIKOR A KOCSISRÖL KlDEH RÜL, HOGY LEÁNY • ( A megszökött menyasszony kiilch nös históriája Egy megszökött menyasszony, különös kalandjáról beszélnek most sokat Győr városában. Még a mult év karácsony táján eltűnt Marosfyí Bogdán, győri gazdálkodónak 19 éves Irén nevű leánya, közvetlen^ az esküvő előtt. Szüleinek azt irta, hogy mást szeret és nem 1 akar vőlegényéhez hozzámenni. Eltünésq után nemsokára levelet irt szülef-f nek, amelyben tudatja, hogy állásban van. Három hónappal ezelőtt a véletlen leleplezte az eltűnt menyasszonyt ,aki eltűnésekor férfiruhába öltözött és titkos udvarlójának irataival beszegődött kocsisnak. —Gazdája lovait, az istállót rendben Itartotta és a »tejfefes szájú kocsist mindenki szerette«. Egy délután, a kocsis a széna te* tejérői az országútra esett, ahof aléltan terült el. A segítségére siető emberek bevitt'ék a győri kórházba ,ahoi a férfi osztályon helyezték el. A vizsgálatot teljesítő orvosok megállapították, hogy a szerencsétlenül járt kocsis nem férfi, hanem erős csontozatu nő.; Szolgálati helyére, mint nő víszsza nem mehetett, egyébként szü-i lei sem engedték volna most már ei. Igy került vissza a szülői ház-j ba, ahonnan tegnap férjhez ment} Horváth Lajos gazdálkodóhoz, ki A nek igazolványával, mint kocsis szolgált. ' 1 A ktsvárdai vonat elütött egy szekeres gazdát Budai "Károly ujhutai gazda Fényes étkéről ment szekéren Kisvár-. a a felé. Útközben egy átjárónál, ahol nincs sorompó, nem vette ész; a robogó vonatot, amely elütötte. Budai életveszélyes sérüléssé^ került a kisvárdai kórházba. Kihallgatásakor azt vallotta, hogy a vonatot nem vehette észre* m' er,: előtte ment egy másik szekéren, sógora, Zeba József, aki minden baj nélkül áthajtott a sinen. Az ő nyomán bátran hajtott ő is fei a sínre, de akkor már rajtavesztett.' A nyomozás megindult. ; KEDDEN DÉLUTÁNONKÉNT JÓTÉKONYSÁGI ÓRÁK LESZr NEK A VÁROSHÁZÁN Kedden délutánonként négy és hat órák között jótékonysági öszszejövetelek lesznek a városházán a szociálpolitikai ügyosztály "hivatali helyiségében. Ezeken az összejöveteléken megjelennek a jótékony egyesületek tagjai és az egyöntetű karitatív eljárás módozatairól" tanácskoznak. Minden jótékony egyesületi tag kap két-három szegényt, akit állandóan figyelni, látogatni fog. Ha a városi szegénykonyhán étkezők közül valaki munkát kap, keresethez jut, annak az ebédsegéíyét felfüggeszti arra az időre, hogy az ebédben esetleg más. teljesen munkaképtelen szegényt részesíthessenek. Ha a megfigyelő pzt Játja, hogy az ő szegényei ismét ínség eiőtt állanak, mert a családfenntartó újra nem jár munkába,, akkor ismét felveszik az ingyen ebédben részesülők kataszterébe. GEDULY HENRIK PÜSPÖK 1 AVATJA FELAKISVARDAIAK UJ TEMPLOMÁT A kisvárciai ág. h. ev. egyházi község újonnan épült templomnál' október iS-án avatja fei Geduly Henrik dr ág. h. ev. püspök. Az ünnepség délelőtt fél 11 órakor; kezdődik a templom ajtajának megnyitásával. Az ünnepség végez-i tévéi Geduly Henrik püspök küH döttségeket fogad a Kaszinó nagy termében, délután 2 órakor közebéd lesz, 5 órakor pedig vallásos ünnepséget rendeznek az uj templomban. 1 A kisvárdai ág. h. ev. lelkészi hivatal arra kén az ünnepségen megjelenő vidéki vendégeket, hogy érkezésüket és elszállásolási igényit ket közölni szíveskedjenek a lelkészi hivatallal. j Hajdú, Szabolcs, Bihar nagy szaporulata javítja meg «az országos, népszaporodás gyöngülő átlagát Debrecenbői jelentik: Debrecen-, ben tegnap értekezletet tartottak a z uj szülészeti 1-endtartás beveze-» tésének ügyében Hajdú-, Bihar- és. Szabolcsvármegyék járási vezetői é$ tiszti orvosai/Tauffer Vilmos egye-j temi professzor, szülészeti kormánybiztos vezette az értekezletet s feltárta hallgatósága előtt, hogy, miért van szükség az uj szülész«t» rendtartásra. ( A szülészetben uj rendtartás be-? vezetését az a csökkenő tendencia tette szükségessé, amely a népszaporulat tekintetében az egész* országban mutatkozik. Az országost átlag a születésekben 23 és fé* ezrelék, már pedig a tapasztalat, azt mutatja, hogy az a nép, a-j mélynél a születések évi arányi száma 19 ezreléknél kisebb, ki-r pusztulóban van. Ha ezt a hái rom vármegyét kivesszük az országból, akkor Magyarországon mindenütt kisebb a születési arány szám 19 ezreléknél, csak ennek a három megyének nagy, 43 ezreié-; kes népszaporulata javítja meg az, országos átlagot 23 és fél ezre-j lékre. Ezt az állapotot tehát egész nemzet érdekében fenn kell tartani, amire elsőrendű eszköz a* uj szülészeti rendtartás a magzati elhajtás fokozott üldözésével. ( Az értekezlet elhatározta, hogy az uj szülészeti' rendtartást bevei zeti. t i J