Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-07-08 / 151. szám

1931. julius /O. 4L/wéMu aMmaa jhnffinritsis. 3 A város csökkenteni iogja az eddig folyósitoit segélyeke) is A szakosztályok ülése A városi szakosztályok e héten hároimi nap délutánján tartanaki ülést, hogy a felmerülő ügyeket le-f tárgyalják". Hétfőn délután dr Benes Kálmán m. kir. kormány­főtanácsos polgármester elnökletéi ve. 26 ügyet tárgyaltak fe élénk érdeklődés melleit. i Három uj benzintöltő állo-! más épüi Nyíregyházán 1 Szentpétc ry Endre dr pénzügy* tanácsnok előterjesztette többek között a Marton és társa cégnek egy benzintöltő állomás felállitá­1 sára vonatkozó kérelmét, amelyben? p. cég a városra bízza az alkalmas hely kijelölését. A városi miémöki hivatal a Káilói-u'tca. és az Eötvös-utca be­szögelését jelölte meg a benzin-; töltő állomás helyének, azonban. Konthy Gyula dr annak az aggá­lyának adott kifejezést, hogy a Káliúi uton építendő vízvezetéki csatorna hálózata befe fog ütközni a benzinkút csövezetébe igy a városnak kéli majd fedezni az át­szerelési "költségeket. Benes Kálmán dr polgármester osztotta a felszólaló véleményét, amely mint mondotta, kikerülte a ügyeimét. A csatornázást r— úgy­mond — a Káliói-ut két oldalán fogjuk vezetni, hogy az ut uj bur­kolását ne kelljen felbontani s, igy helyes, ha ezeket szem előtt tartva ,a szakosztályok valame­lyik más utcát állapítanak meg a benzintöltő részére- ( Nagy Elek műszaki tanácsos ja­vaslatára a szakosztályok & Mar­ton cég benzintöltő állomásának helyét a Forgó és a Sas-utca sar^ kán állapította meg, mig a hasonló kérelmet beterjesztő Hazai Kő­olajipari Ut. a (Bethfen és Egyház< utca sarkára, a Scheü Kőolajipari; Rt. pedig a Hatzef-térre kapott benzintöltő állomás fe építésére en­gedélyt. A város nem szállítja le a boltbéreket A Kereskedők és Gazdák Köre; kérvényt nyújtott be a városhoz..' hogy a boltbéreket tekintettel af nehéz gazdasági viszonyokra, szál­lítsa le. A polgármester kérte^ hogy ezt 0 z ügyet egyelőre nq tárgyalják a szakosztályok, ha­nem majd csak az uj költségvetés tárgyalása Során. i A polgármester azonban mái most nyomatékkal hangsúlyozta! hogy a városi "épületekben a bolt­bérek nem olyan nagyok, hog)< azokból engedni lehetne és a városi pénzügyi helyzete sem 1 olyan ked­vező, hogy a boltbérek csökken­tését megengedhetné. > Polmszky Pái dr kulturtanács­jiok a Tisztviselő Dalkör segéíyké-; retmét ismertette, amelyet a szakosztályok a polgármester ja-, vaslatára, a fegnagyobb sajnálattal bár, de megtagadni voltak kény­telenek, a város nehéz anyagi helyzete miatt. Hasonló sors érte Gulyás színigazgató kérelnjét is, jaki a szubvenciónak 50 százalékkal való felemelését kérte. Sokba kerüf a városnak a mentők fen, tartása A Vármegyék és Városok Or­szágos Mentő^gyesülette kérte a várost, hogy az évi 1075 pengőben megállapított tagsági dijat az 1932. évre költségvetésben is biz­tosítsa. — Ezzel 'kapcsolatban: Konthy Gyula dr a takarékosságra való hivatkozással proponálta, hogy a város igyekezzék a mien­tőegyesületbő' minél előbb kilép­ni, mert annak fenntartása tete­mes összeget emészt fel". Volt a városnak —r úgymond >— egy olyan mentő szolgálata, amely a város kezében volt és teljesen in­gyen közmegelégedésre teljesí­tette hivatását. 1 A szakosztályok a polgármester ­javaslatát azzal fogadták cí, hogy a. költségvetés tárgyalása során a polgármester Konthy Gyula dr prepozícióját vegye figyelembe. Az állam vegye birtokába a Nőipari iskolát — mondotta a polgármester A Nőipar iskola községi segé­lyének felemelését kérte a város­tól. Költségvetésileg kimutatta, hogy csak a fegnagyobb nehézsé­gekkel tudja az iskolát fenntartani és ezért az £ ezer pengőn kívül még 6300 pengő segélyre szorul. A számvevőség megállapította, hogy ezt a kérelmet nem lehet teljesítem. A városnak nincs módjában a kért segélyt megadni, sőt az eddigi f, ezer pengőben meg állapított segéfv fenntartása is kétséges. ; Ezért a tanítóság minden Tehe­tőt kövessen ei az iskola átizerve­zésére — mondotta a polgármes­ter, hogy az állam vegye birtoká­ba, ami mindenkinek egyformát) érdeke. A jövő évben nemhogy emelésre van a 'költségvetésben ki­látásunk, hanem még a jelenlegi segélyek fenntartása is nagyon' kétséges. A szakosztályok hozzá­szólás nélkül fogadták ei a p 0l­t gármester javaslatát. , A város módosítsa a sza­bályrendeletet ha a Szé-v kely örökösökkel nem si­Kerül a megegyezés Tudvalevő, hogy a város és a Székely örökösök között a terület megváltásával kapcsolatban peres viszony állt fenn. A város a pert elvesztette s az O. F. B. mindkét fóruma 16 pengős vételárat állapí­tott meg négyszögölenként, a­melynek megfizetésére három évi határidőt adott. Ezzel 34 ezer, pengő teher hárulna a városra, ha igényt tartana a Székely örö­kösök színházutcaí területére. Hosszas alapos vita után a szakosztályok végül is utasították a polgármestert, hogy vegye fel a Székely Örökösökkei'a tárgyaláso­kat és területcserével* igyekezzék megoldani a kérdést. Egyben el­határozták, hogy a város szabályo­zási tervét módosítani fogják és amennyiben a megegyezés nem jönne létre nem reffektálnak a Szé­kely Örökösök területére, hanem átengedik a parcellázást. j á Nyíregyházi Polgári Lövészegyesölet júlins 12-én lövészversenyt rendez a Levente gyakorlótéren Nyíregyháza város Polgári Lö­vészegyesük'tének fejlődését és nagyrahávatottságát fogja méltó keretekben dokumentálná az a ha­talmas lövészverseny, amely a me­gye alispánjának, mint Ti vái'me­gyei Polgári Lövészegyesület elnö­kének rendeletére julius 12-ón lesz délután 3 órai kezdettel Nyíregy­házán a villanytelep mellett elte­terülő levente gyakorlóhelyen. A nagyszabásúnak ígérkező lö­vészverSenyen a Polgári Lövészegy­let tagjai vesznek részt. A prog­rammon a következő versenytár­gyak szerepelnek : Csapatverseny: 1 lövészcsoport­vezető és 12 lövész. Egyéni verseny: A csapatver­senyben résztvevők egyéni verse­nye és az egyénileg benevezettek. Versenyfeltétel: Csakis fégfegy­ver használható. — Távolság 50 m. Céltáb'a 50 m-es körös. — Test­helyzet fekve szabadkézzel. — Lö­vések száma (prób a) 5 értékelt. — (Eredmény: a körök összege. — Ne­vezés: A helyszínen. f-Oij azás : Csapatversenyben résztvevők ré­szére egy darab nagy ezüst örökös vándorserleg. Egyéni versenyben: érmek, tisztelet-tárgyak. A leg'több eredményt elért csa­pat és egyéni versenyzők benevez ­ítetnek az e hóban megtartandó vár­megyei P. L. E. versenyére és az ott legtöbb eredményt elértek az augusztus hó 20-án Budapesten tar­tandó Országos P. L. E.-ek verse­nyére. á mentők a kórházba szállítottak egy Fried­mann-telepi leányt, akit megbénított az áram Könnyen végzetessé válható ba l" eset játszódott íe városunkban, a Friedmann-telepen. Egy Margitai, Juliánná nevü fiatar leány felsúrol­ta a szobákat és magas növésű lévén, a vizes padlón állva, vizes ruhával "kezdte törölgetni vti­laimos lámpákat. Munkája közben hozzáért a körte íémes fejéhez é^ a 220 voltos áram 1 földzártatot 1 kapott és megbénította. Látva a közelben lévők á leány kínos vo­naglását, még egy veder vízzel is leöntötték ijedtükben, ami által még erősebb földzárlat keletkezett és a helyzet kritikussá vált. Ma VÁROSI MOZGÓ Kedden utoljára 5, 7 és 9 órakor 8IOOLO Németül beszélő és éneklő hangos filmoperett 12 felvonásban. Anita Dorrís, Igo Sym, Betty Astor. Szerdán, csütörtökön A KIGYÓSZEMŰ ASSZONY Strindberg „Mámor" című világhírű regénye filmen 8 felvonásban, és a kisérő vígjáték műsor. sem tudni, hogy ki volt az, aki végre ruhájánál fogva elrántotta a leányt a lámpától és ezzel meg'szün tette az áramnak a feány testén Margitai Juliannát a mentők be­Margítai uíiannát a mentők be­szállították a kórházba és remél­ni lehet, hogy maradandó nyoma nem marad az esetnek. Itt a nyii­városság előtt figyelmeztetjük azonban a nagyközönséget, hogy a lámpákat mindig székre állva tö­rölgessék, mely esetben az áram nem találhat utat a földbe. Ezuttaf ( is beigazolást nyert azonban az is,' hogy a villanyvilágítás nem lehet veszélyes, amikor 3—4 féle mű-, hiba esetén sok okozott szeren­csétlenséget. Hangoztatjuk azon­ban ázt is, hogy ha valakit még ( is megbénítana á villamos _ áram,' hozzátartozói nyúljanak a hóna alá, és anélkül húzzák el a vezeté-, kéktől, hogy testének bármelyik; fedetlen részét érintenék. ' Tanyai népművelés Jólsikerült műkedvelő előadás és népmulatság volt V'asmegyer-Kápol­na-tanyán a Lichtmann-féle gazda­ságban. Junius hó 28-án este a »Székelyek« cimü 2 felvonásos ir­redenta színdarabot adták elő a mezőkövesdi summások Hajdú Ist­ván summásgazda rendezésében. Az előadás igen szépszámú közönség előtt folyt le éjS a szereplők feltűnő nagy hatást értek el játékaikkal. A da rab szereplői kifogás nélkül re­mekeltek. Meglátszott játékaikon, hogy átérezték és igyekeztek élet­hűen visszaadni. Szép.játékukat az teszi még értékesebbé, hogy napi munkájuk után esténként tartot­ták a z olvasókörben próbájukat. A színdarabnál összegyűlt önkéntes adományokat a »Vasmegyer-Kápol­natanyai Földmiveskör« javára for diitották. A mezőkövesdiek igy se­gítenek a tanyai olvasókör érdekeit előmozdítani, melyért dicséret és hálás köszönet illeti őket. Ai színdarab előtt foothallmér­kőzés vólt a mezőkövesdi summás csapat és a nyirbogdányi ctapat között. Az eredmény 4:1 a mező­kövesdiek javára. Szinda rab után sikerült ingyenes táncmulatságot és a magtár falára vetiítve szabadtéri mozi előadást tar Kották a közönség nagy tetszésére* A színdarabot KrauSz Tibor IV. oszt. és Krausz Géza III. oszt^ helybeh állami isk. tanulók irre­denta szavalata és » mezőköves­diek nagy hatást keltő hazafias éneke előzte meg. Hogy hogyan, lehet a józan magyar földmunkás nép nemzeti érzését lés kedélyét, ápolni, annak igen szép és köve­tésre méltó példáját látjuk 1 minduntalan Vasmegyer-Kápolna­tanyán, hol Tornai IJenő és neje, állami tanítók ifj. Lichtmann Fe­renc földbirtokos mecenási támo­gatásával a legszebb eredményeit mutatják felj a boldogabb ma­gyar jövőt célzó tanyai népmü­velésnek. v i A virágkfidvelő nyíregyháziak ti­gyelmébe A Tiszántúli Mezőgazdasági Ka­mara karöltve a Debreceni és ^ Hajduvármegyei Kertészeti Egy-i lettel a Tiszántúl yirágkultuSzánakj fejlesztését ez évben i's tovább, ióiyiatván, felhívja a Kamara ke­rületében levő összes városok és községek 'virágkedvelő közönsé­gét, hogy lakásaik virágos ablakait és virágos kertjeiket a versenyre jeíentséK'be a Tiszántúli Mezőgaz­dasági Kamara Kertészeti Osztá­lyához, Debrecen, Hunyadi-utca

Next

/
Oldalképek
Tartalom