Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-08-30 / 195. szám

1931. augusztus 30. jtáfftVlttÉK. A harminckettes ház REGÉNY. Irta: Tartallyné Stima Ilona. 32 — Pedig olyan szép volt az életem, mint egy imádság. ,Szép csönd. A gyermek. S ő nagyon szeret... az uram. — És maga őt?- í — Nem tudom, Semmit sem tudok-. — mondta tompán az asszony és felállott. — Holnap várom. — Holnap! S a férfi kezet csókolt. Az asszony el­ment. , Hosszan utána nézett. Nézte a zárt ajtót, melyet az előbb az asszony keze erintett. — Elment... — gondolta. Nem érzett semmi Ielkiismeretfurdalást. Elvették tőle s ö most visszaveszi. A férfi-lélek élt benne- A férfi-lélek ha­talmas ereje, mely nem törődik mással, meiy előtt nincs akadály, hogy akaratát megtörj e. Nincs törvény, nincs szánalom, nincs igaz­ság, csak a saját törvénye és igazsága­Az ő törvénye és igazsága ez volt­Nem gondolt arra, hogy évek milyen elszakíthatatlan szálakat szőnek, két ember lelkét összekötik s a szálakat sohasem lehet leoldani, csak elszakítani­És minden szál szakadása fáj. Külön-külön felsíró fájdalom, melynek nyomában gyógyíthatatlan sebek vérzenek. Erőtlenség hajlik a lélekre s mindég ér­zi, hogy ahhoz tartozik, kivel egyszer össze­kötötte az élet. Ha nem is szereti. Ha gyűlöli, akkor is! Boriska tudta ezt! Most már bizonyosan érezte. Minden lé­pés, mely közelebb vitte otthonához, uj vi­lágossággal világította meg a helyzetét. Nagyon fáradtan ért haza­A kis Mária aludt Ö semmit sem tud! Az ablakhoz ült, mint máskor és elővet­te a kis hímzését. Igyekezett visszanyerni nyugalmát. Öltögetett, de gondolatai egyre visszatér­tek a nap nagy eseményéhez Lászlóval találkozott! László visszatért! Szereti őt! Hivja! i ! Hivjaü! Az öltések gyorsan szaporodtak. Szeme alatt mély árnyék támadt A gyermek még most is aludt. Lőrincz jött. Rámosolygott, mint máskor Az odajött és megcsókolta őt Megborzongott. A hallgatás hazugsága ránehezedett. Szeretett volna rákiáltani az •ártatlan emberre: — Ne csókolj! Nem érdemlem én! En­gem hív egv másik férfi s én majdnem el­megyek már! Megyek! Nem érzed? Itt va­gyok, de a lelkem már nála jár! Már régen nála jár, csallak, rossz vagyok, gyilkosa va­gyok szép életünknek!... A főnök kérdezett, drágám. Mondtam, hogy visszajöttél a Balatonról, s hogy jobban érzed magad, ha mellettem vagy. — Akkor jó házasság, mondta a főnök, mert tu­dod kicsikém, szegény már két feleségétől vált el. Elvált? mondta az asszony s a hangja szinte sikoLtott- - László — gondolta — László azt akarja, hogy én is... nem, nem tudnám neki megmondani! Szegény Elek! Most nem! Ha egyszer megbántana! Miért is olyan jó? Ha bántana... ha megütne... őrültség! Igen Szegény nagyon szerencsétlen. Nem tudta meglátni, megválasztani a pár­ját, mint én... — Nem tudta....? —"dadogta az asszony a szavakat s riadian kutatott egy szó után, mely elvágja e rettenetes beszédet. — Mondtam neki, hogy m'i nagyon bol­dogok vagyunk... Az asszony érezte, hogy elhagyja ereje. Tekintete valami iszonyú sötétségbe réved­Karjai elzsibbadnak s jóleső meleg tudatta­lanság borul rá. Elájult. A szomszédból hivtak egy orvost. Talán valami váratlan esemény — mondta az orvos Lőrincznek, aki kétségbe­esve állt mellette. Nem kérem, nem történt semmi. Egy­szerűen beszélgettünk! - Gyönge idegzet, kérem. Gyönge ideg­zet... Eg-enlőre egy kis bromnátrium... Sem­mi komoly baj, kérem Ne tessék megijedni. Boriska hamar magához tért. Mosolygott és megfogta az ura felé nyúj­tott kezét." Ha baj'ér, te akkor is mellettem vagy mondta csöndesen- Az ura nem értette meg. Azaz érzékenységét érezte belőle. Hi­szen olyan természetes, hogy mellette van Nem is lehet máskép. Talán valami gyön­géd hála, ilyesmi, amit az asszony érzékeny lelke érez. 21. Vidovich végigment a kis görbe tabáni utcán. Megmosolyogta az apró házakat, a le­hetetlenül összetákolt kerítéseket és a kiálló köveket. Milyen furcsa, szinte mesébe illő... alig pár lépésnyire a gyönyörű királyi palo­tától. A ház, melyet keresett, a kis utca leg­utolsó háza volt. Benyitott. Az ajtó rossz kilincse na­gyot zörrent. Egy kis mocskos konyhába lépett, a mo­satlan edény még ott volt az asztalon. Senki sem volt benn. Várt. De aztán be­nyitott a szobába. Először semmit sem látott. Az elfüggönyö­zött ablakok, melvek amúgy is nagyon ap­rók voltak, alig engedtek egy kis világossá­got. Végre meglátta, hogy az asztalnál ül va­laki. Ül mozdulatlanul, két karja mellén ösz­szefonva s néz. Nem ő rá, hanem az üres térbe. Kérem — szólalt meg jó napot! Az alak nem mozdult. Közelebb lépett. Egy szobor? Vagy mú­mia? Vagy mi lehet? Az asztalon két könyv, azon egy pohár viz, a vizén egy kis doboz, a dobozon kes­kenyre nyirt papirszeletkék­A figura nem mozdult. Szeme is mozdu­latlan maradt, talán a pohár vizén át nézett a láthatatlan távolba­Vidovich újra lépett egyet. A falon egy kalitkában szomorú kanári gubbasztott- Á napfényt vágyta. Kis szemeivel álmosan hu­nyorgatott- Égy búbos kemence is voít a szobában, a padkáján egy macska feküdt. Az is elnyúlva, mintha hulla volna­Elátkoztak? — szólt Vidovich félhan­gosan s érdekelte, de bosszantotta is a furcsa helyzet. j ] Most már odament egészen a mozdulat­lan figurához. Megfogta a karját­Eleven, meleg kar volt- Szép élü férfi­arc s a szemek érdekesek, nagy pupillájual^ melyek világító fénnyel meredtek az isme­retlenségbe­Valami titkos méreg élvezője, vagy fakir, vagy az okkult tudományok mivelője... Eszébe jutott egy ilyen könyv első mon­data : »Feküdjünk le sötét szobában, maradjunk mozdulatlanul hosszú ideig s gondoljunk erő­sen arra, amit elakarunk enni... stb.« — Ön tehát az okkult tudományok hive... — mondta most már hangosan s kezét g mozdulatlan figura vállára tette­Az úgy sem mozdult. — Kérem, hagyja abba egy kicsit! Azf a hölgyet keresem, aki olyan bizonyosan megtudja mondani a múltat és a jövőt­Nagyon bosszús lett. Az alak még így sem mozdult Merész gondolata támadt. 11 A különös kis építményhez nyúlt­Levette a kis dobozt a vizről! Az alak felugrott. Szemeiből vad villá­mok cikkáztak Vidovich felé s megragadta a két csuklóját. Mintha vaskapcsok szorítot­ták volna­— Mit csinál ön? Mindent elrontott! Egy félóra kellett volna még s leegőbe emelkedik a papirszelet. Egy eredményes materializá­ciós kísérletet rontott el. Már láttam, hogy a papir gyöngén megmozdult, mintha egy lehelet érte volna. Bocsáson meg kérem, nem tudtam. Ha valaki ilyen komoly dologgal foglalko­zik, csukja magára az ajtót. Ebben igaza van — és elengedte a Vidovich kezét — tessék helyet foglalni. A nővérem azonnal jön­- Nővére? — Igen, ő az- Nagyon okos nő. Csodá­latos megérző képessége van és nagy szug­gesztív ereje. A szemekből, az arc vonalai­ból, az ütőér működéséből érzi meg a mul­tat, melyből a jövőt következteti, ami rend­szerint beteljesedik. — Elárulja kérem a nővére titkát? — Nem titok. Látam, hogy ön nem »azért« jött. Ön orvos és egy páciense iráni érdeklődik. Honnan tudja? — Ezt kitalálni kevesebb érzék is elég, mint amennyi nekem van- A szag, az arc­kifejezés, a kéz még azt is mutatja, hogy sokszor van »bemosakodva«, ilyen egy kéz, amely »steril« szokott lenni­őszintén bámulom a képességeit. — S körülnézett a szobában. — Nem használ­hatná értékesebb munkára? A fiatalember nevetett. — Munka!? A lélek »kidolgozása« meg­érdemel egy fél életet. Krisztus elmúlt har­minc éves, mikor »kilépett«, pedig ő Isten volt. S ez a miliő? Talán ez lepi meg önt. 3 Parancsoljon! 8 S ki.árja előtte a szekrény ajtaját, melyei? t át egy kis szobába lehetett belépni­Nagy, zöldernyős lámpa égett ott. Ablaknak nyoma sem volti- A.tetőn egy szellőző készülék látszott, melynek ventillá­tora most is működött­Elegáns kis szalon, apró selyem székek­kel, nippekkel, párnákkal ékesen­Ez kérem a nővérem fogadószobája. Neki itt keli lakni- Sokkal misztikusabb, mintha a belvárosban laknék. Ami pedig képességeket illeti... Gúnyosan felnevetett. A világban a stréberek érvényesülnek, a szamarak meg húzzák az igát. A minden­nap terhét. — Igazam van? Különben is a modern élet megterem­tette a technika csodáit, miért ne küzdenénk az elvont dolgokért, miért ne hivnánk életre lényünk misztikumának csodáit?... — Látom, hogy ön nem nevet ki engem. Túlzónak tart, fanatikusnak, de nem tagad­hatja, hogy mindég a túlzók és fanatikusak tesznek előre egy lépést. Csalódások ér­hetik az embert, nem ér el annyit, amennyit gondol, de a fanatikus kitartás mégis vala­mely eredményhez vezet­Ugv van- Nagyon jól mondja. Az öt érzékünkön kivüleső, magasabbrendü ér­zékünk kifejlődésben van. Magam is foglal­kozom szugg esztióval. —- Eredményesen? , Orvosi szempontból. Nagyon érde­kel... Ezt a kis hajlékot a nővére valamely Jókai regényből mintázta? Nem egészen, örököltük ezt a furcsa kis hajlékot egv rokonunktól, aki könyörado­mányokból szerezte. A nővéremnek egy gon do^atavolt; kiütni a szekrény hátát s a be járat elé tenni- A Jókai regények titkos ajtói sokkal komplikáltabbak voltak. Megszólalt egy kis csöngettyü­— A nővérem. — Hátha látogató? (Folyt- köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom