Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-08-19 / 186. szám
4 JNTVíryidék. 1931. augusztus 19. Fővárosi művészek nagysikerű bemutatkozása a Városi Színházban kivesztettem a babámat« c. kis filmoperett bemutatója volt tegnap este a Városi Színház Mozgóban. Nem. ez tette nevezetes szin J házi eseménnyé ezt a nagysikerű, kedves előadást, hanem az, hogy 1 két estére lerándultak hozzánk a főváros ismert és népszerű kedvencei, a nagyszerű Szikfay Jóska, Kun Magda a Városi Színház bájos táncos szubrettje, a közkedvelt kupiéénekes Radó Sándor, a rádió és gramofon népszerű énekesnője: Verbőczy Ha. Szánthó Armand és Széczán Mihály kis filmoperettjét játszották annyi kedvességgel, tánccal és humorral, hogy két órán át ki nem fogyott a publikum a kacagásból. Ugy a filmrészek, mint a színpadi részek nagyon jók. — A Sziklay Jóska—Kun Magda >;Miki Manó« táncparódiája pedig olyan brilliáns attrakciója az előadásnak, hogy az maga külön belépődijat érdemelne. Külön "ki ke.'i emelnünk Radó Sándor—Szíklaynak a modern sláger dalokra énekelt paródiáját is, amelynek frenetikus sikere volt. Verbőczy Ila tangója szintén nagyon szép. Az egész előadás ragyogó volt s orkánszerii kacagás kísérte Szíklaynak—Radónak a mókáit egész este. Ma este 7 és 9 órakor még megismétlik az előaedásukat: s ha kellemes és mulatságos estét akar a nyíregyházi közönség éltöíteni, ugy nagyon ajánljuk a Városi Mozgó ma esti előadásait. A kis operett igen kedves fülbemászó zenéjét Radó József ismert zeneszerző állította össze. A sikeres turné eredménye pedig a nagyszerűen szervező Pajort dicséri. (f. p.) 1 A nyíregyházi rendőrkapitányság jelentése julius hónapról A m. kir. államrendőrség nyíregyházi kapitánysága jelentette a közigazgatási bizottságnak, hogy az elmúlt hónapban Nyíregyházán az állami és társadalmi rend, valamint az emberi élet ellen bűncselekmény nem történt. A vagyon elleni bűncselekmények száma csökkent, mig az intellektuális bűnök száma emelkedett. Politikai tekintetben az elmúlt hónapban teljes nyugalom uralkodott, munkásmozgalom, sztrájk nem fordult elő'. A kivételes pénzügyi rendelkezések nagyobb nyugtalanságot nem idéztek elő s a közrendre kihatással nem voltak. A munkanélküliek száma csekély mértékben csökkent. 1160—1931, vsz. Árverést hirdetmény kivonata. A nyíregyházi kir. járásbíróságnak 19300—930/2. sz. alatt kelt kielégi tési végrehajtást rendelő végzése folytán Apagyi Hitelszövetkezet r. t. javára 35 P tőke s jár. erejéig végrehajtás utján felülfoglalt és 1700 P-re becsült ingóságok, a nyírbátori kir. járásbíróságnak Pk. fenti sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Levelek községben 1931. évi augusztus hó 29. napján d. e. Víl2 órakor nyilvános birói árverésen eltognak adatni. Nyirbátor, 1931, julius 31. VASS BÉLA 6250 kir. jbirósági végrehajtó ^UHHIHHlIlUHinillllUHIllttlIIIIHIilttUHIlUHIIP 1 1" Társadalmi problémák Mi legyen a gyerekbői? 11. Ezekben a remények és kétségek közötti vergődéssel mu'ó Szün idei hónapokban nem gondolhatunk mélységes fájda'om nélkül azokra a letűnt, biztonságosabb időkre, amelyek bájos poézise a gondtalan ifjúság minden rétegének juttatott bő marékkal kincseiből. A boldog Nagymagyarország legszélsőbb zugaiban is biztos önelégültséggel vitte fiát az állami gimnáziumba a darócos o ráh paraszt, mert tudta, hogy évek multán uri sarzsibain, ha akarta, éppenséggel gazdag szászvárosi, vagy l'Ugosi ügyvédi gyanánt látja viszont. Az utszéH vadalmafa alatt dalolva, vándorló iparoslegény üldögélt. Volt rá ideje, mert tudta, hogy pkár falu, akár város, aminek a tornyát aznap megpillantja, mind szívesen ad neki szállást, munkát és harapnivalót. A korzón a lányos mamák biz. tató pillantásokat vetettek a fess extrába öltözött önkéntes urakra. Hogyisne, hiszen egy pár év alatt ezekből mindem lehetett: mérnök, orvos, tanár. £s ugyan mi kockázatot jelentett a békeidőbein egy pár évi várakozás ? Fájda'mas nekünk etrői az eLesztett világról ábrándozfnunk, akár a tyúkok udvarába rekesztett rab gólyának a büszke piramisok feletti keringésről. De vájjon megadja-e magát sorsának a rab madár ? Elfetejtheti-e, hogy nem az odavetett hulladékokon va'ó kaparászásra, hanem 3 szabad fenséges magasságok számára teremtődött ? Vagy falán az ember alsóbbrendű volna fi felfelé emelkedés, a szabadságra yaló törés tekitv.e.ében, mint a madár ? Berlinben most amerikai tengefészkadettek járnak tanulmányúton. A német közvélemény legnagyobb nyilvánossága tolmácsa, a » Berliner Tageblatt« beteges melankóliával igy ir róluk: »Milyen boldogok lehetnek ezek az ifjak szép egyenruhájukban! Bo'dogok először, mert fiatalok, másodszor, mert hatalmas, gazdag állam fiai, harmadszor, mert csillogó, romantikus pálya áll előttük, negyedszer mert lelkük friss, töretlen és az egész világra tekint. Sokan közüfök hajók parancsnokai 'lesznek és mindnyájuk bájos amerikai lányt vesz feleségül. Ha pedig már mind öreg admirálisok lesznek s kabátjuk tele lesz kitüntetéssel, már csak mint felderengő emlékről beszélnek unokáiknak erről a berlini látogatásról, mig ismét uj csapata tűnik fel Berlin utcáin az ifjú és boldog amerikaiaknak. Minket pe_ dig, ha igy haladunk, addigra elnyel az alvilág...« Milyen tragikusan hat ez a szinte tehetetlenül irigykedő, pesszimista hang azokról az ajkakról, amelyek csak tizenöt-husz {esztendővel ezélőtt még nem minden jogcim nélkül harsogták világgá, hogy: »Deutsch'and über AHes!« ' Bár 0. jelen kilátástalannak tetsző nyomora kisért, végzetes bűn volna a magyar közvélemény hangszerelését js a német péida szerint alakítani. Senki ge fe'ejtse el, hogy a fájó magyar jelen minden napjána!% minden percének egyik fele, amire kimondom, már mult, amíg ki nem mondom, még jövő! Minden tünő pillanattal a múltból lépünk 0, rjövőbe. A jövőt tehát ne várjgi senki, mert mindig folyik a hátunk mögé, mint a bürü a tett a patak. Magukat rövidítik meg tehát, akik tét.enül állnak és várakoznak. A jobb jövőt nem várni, hanem megteremteni keli.' Az uj nemzedékeknek nem szabad Rzt hininiök, hogy a meglévő nemzeti társadalom jó öreg kolostor, amelynek boltíves, csengettyű." kapualjából, kis tolóablakon keresztül adogatják ki irgal mas kezek a sorban odajáró koldusok számára a kenyeret és a meleg levest. A nemzeti társadalom belőlük is áll és meg kell érteniök, hogy elsősorban és legtöbbnyire nem a nemzet adhat boldogulást, súlyt, te kintélyt fiainak, hanem a jeles fiak a nemzetnek. Legyen tehát minden magyar gyerekből rugalmas lelkű, edzett, I izmu, előretörő ifjú, aki mentes 1 minden előítélet:ől, nem vár gyámkodásra, hanem felkészülten száll szembe minden akadállyal. Ne érezze magát egy szakmához, egy társadalmi osztályhoz vagy esetleg § egy földdarabhoz kötöttnek, hanem BÉCSI ¥ÁSÁR 1931. szeptember 6-tól 12 lg (Rotundeban szept. 13 ig.) Külön kiállítások: Bútorvásár (Reklámkiállítás) „A fénykép a reklámban" A legújabb gázberendezések kiállítása. „A villamosság a háztartásban" Szörmedivatszalon Bécsi kötöttárudivat kiállitás. Rádió- és gyengeáramú cikkek kiállítása. Irodaberendezések kiállítása. Vas és patentbuíorvásár. Építészeti és útépítési kiállitás. Technikai újdonságok és találmányok. Élelmiszerek és élvezeti cikkek kiállítása. Ausztriai téli-sport kiállitás. Mezőgazdasági és erdészeti minta kiállitás. Vizűm nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt. Cseh átutazóvízum nem szükséges. Jelentős menetdíjkedvezmények a magyar, a cseh és osztrák vasutakon, a dunán, valamint a légiforgaloinban. Vásárigazolyányt (á P 5) és mindennemű felvilágosítást készségesen ad a Wiener Messe A. G. Wien, VII., valamint a leipzigi őszi vásár tartama alatt a Wiener Messe tudakozó irodája (Auskunftsstelle, Österr. Messliaus, Leipzig) továbbá az alanti tiszteletbeli megbízott: Máv. Hiv. Menetjegyiroda fiókja, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona.u. 7 ha ezeket elzárva látja maga előtt, ne essen nehezére idegen miliőkbe való beilleszkedés. Ugy fegyverkezzék fel ma minden magyar ifjú gyakorlati ismeretekkel, testi és lelki képességekkel, hogy bárhova lép, uj honfoglalónak kell lennie. Aki erőt érez magában, ne a száriiyuksziegleilft ^nuinjkanélkülíak csüggeteg csapatába igyekezzék elmerülni ömmegadássai, hanem vegye iránypontnak azokat az elszánt magyar hősöket, akiket a nagyvilág idegenségének nép tengereibői. hoi innen, hol onnan hallatnak maguk ról valami szép, közhasznú, talán rendkívüli teljesítményük révén. Lehet, hogy sokan csalódtak e sorok plvasásakor, akjjk pályaválasztási utmutatást vártak, vagy tüstént felhasználható receptjét a mai elhelyezkedési nehézségek eloszlatásának. Mentségül szolgáljon, hogy a közelmúlt világpolitikájának bűneiből eredő és ma égetően érezhető szociális bajok teljes meggyógyítása épen ugy függ rajtunk kívül álló s az egész világ életére kiható fényezőktől, mint mondjuk az ország közgazdaságának hiteíszükségieetérői való gondoskodás. M. Gyermekeket ér legkönynyebben baleset Az eldobott narancshéjtól a tűzzel való játékig ezer dologban les az emberre a haíái A Magyar Statisztikai Szemle érdekes összeállítást közöl az 1930. évi halálos balesetekről. A statisztikai összeállítás szerint ebben az évben összesen 1828 halálos baleset történt Magyarországon. Legtöbb halálos baleset tanulót, gyermeket és csecsemőt ért. Számuk 554 Sorrendben utánuk az ősterme'ésben foglalkoztatottak halálstatisztikája következik. Ebben a foglalkozási ágban 550-en szenvedtek halálos balesetet. Az ipar és a forgalom körében 424 a halálos balesetek száma. Ezeket a balesetek száma tekintetében közvetlenül a háztartásbeliek köve'.ik, aklik ebben a szomorú Statisztikában 148 esettel szerepelnek. A békésnek és veszélytelennek tudott családi otthon körén belül "majdnem annyi a halálos balesetek száma, mint a veszélyesnek ismert üzemekben és több, (mint a forgalmi halálos balesetek száma. A halálos kimenetelű gyermekbalesetek okai "között ijesztően! nagy számmal szerepei a feforrázás és a lugmérgezés. Ez a kettő az otthoni halálos "balesetek '28.7 százalékát teszi. A gyufával, tüzzei való játék, a kipattanó szikra és a kiesett parázs is számottevő gyermekáldozatot követel. Vizes gödörbe való esés fofytán 14 gyermek, a légcsőbe, torokba került idegen' tárgy folytán 23 gyermek lelte halálát. Szerepei a halálos kímlenetelü balesetek "valószínű okai "között a fegyverek szabálytalan kezelése, a veszéfyes munkánál előirt óvatosság be nem tartása, álla-^ tok 'megvadulása, a síkos gyalogjáró ,vagy az uttestén eldobott gyümölcshéj, pajkosság, játék, seb rossz kezelése folytán vérmérgezés, szülők 'elfoglaltsága, a gyermekek magára hagyottsága, szülők gondatlansága ,mérges gomba, romlott étel, széngáz, ittasság, vigyázatlanság cs egyebek. — Lisztkereskedők részére íisztraktárkönyv kapható a Jóbanyomdában Nyíregyházán, Széchényi.nt 9 .és az Ujságboltban. — öszi divatlapok már nagy választékban kaphatók az Ujságboltban.