Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-08-15 / 184. szám
10 Jtf1fíKrii}£& 1931. augusztus 15. Érdeklődnek már a földek után Emelkedik a föld ériéke Szinte hihetetlenül hangzik az a tudósítás, melyet egyik fővárosi közgazdasági szaklap, a Pestn Tőzsde legutóbbi számában olvasunk, hogy (minden gazdasági krízis ellenére a földárak emelkedőben vannak. Azonban, ha figyelmesen elolvassuk a tudósítást, látszólag el, ientmondó sora iközt felfedezhető ennek a jelenségnek érthető miagyarázata, meiy oda tendár, hogy minden a mai válságot előidéző, ok dacára is agrárállamban úgyszólván leghasznosabb befektetésnek a jövőt illetőleg csupán a föld ingatlan látszik. ( Áz agrártársadalofai ha valahogyan a földteherrendező országos bizottság segítségévei ki tudja heverni a mai válságot, ha ennek a bizottságnak a működéséhez fűzött remények csak felerészében is ugy válnak valóra, mintahogy a választások előtt beharangozva lettek, iminden okunk meg lehet arra, hogy hitelt adjunk a szaklap értesülésének, tudva azt, hogy a spekuláció szokta leghamarabb megérezni a közeljövőben megérkező gazdasági hullámverést. íme a cikk: A buza árának hatalmas esése ellenére az ingatlanpiacon igen érdekes jelenség tapasztalható. A mezőgazdaság minden válsága ellenére egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a föld iránt. Azok a bankok, amelyek parcellázással, foglalkoznak, azt tapasztalják, — hogy az utóbbi időben ez az tizföllendült. Szinte naponként jelentkeznek vevők az egyes parcellákra. .holott normális időben a földmüvestársadaiom csak az őszi hónapokban szokott földvásárlás kérdésével foglalkozni. Az érdeklődésnek nyilvánvalóan az az oka, hogy a rendkívüli alacsony búzaárak következtében a föld értéke is annyira lecsökkent, hogy különösen a kjsgazdatársadaiqm már rentabilisnek tartja jövő szempontjából a földvásárlást. Ez az érdeklődés már befolyást gyakorol a. földárakra is. Egy hónap óta már körülbelül tíz—tizenöt százalékkai drágult a mezőgazdasági müvelésre alkalmas föld ára, ugyanezen idő alatt a gabona harminc—negyven százalékka/oícsóbb lett. 227,300 mázsával kevesebb feDgeritermés várható, mint a mult évi A buza, rozs, árpa és zabtermés is gyengébb a tavalyinál igényeit minden időben a fegteljei sebb mértékben ki tudják elégite-i ni, nemcsak hogy a legjobb hir-' névre fognak szert tenni, hanem' egyszersmind olyan jövedelemre is,' mint a hasonló telepek Németh országban, Franciaországban, to-t vábbá különösen Északamerikában,) ahoi az ilyen telepek számít m(a» már sok ezerre tehető. Fontos tanácskozás a gazdahitel kérdésekről Fontos tanácskozás volt Debre-, cenben augusztus n-én az aktuális, gazdahitel problémákról a Tiszántúli Mezőgazdasági 'Kamarában, a-, ihoi a Kamara és a TÉBE tiszántúli körzete által defegált tagokból alakított közös bizottság tartotta első értekezletét. Az értekezletet báró Vay László kamarai elnök hívta össze és azon ugy a mezőgazdasági, érdekképviseleti bizottsági tagok, mint a tiszántúli, takarékpénztárak és bankok érdekeltsége által delegált bizottsági, tagok Versényi Tibor m- kir. kincstári főtanácsos, Tébe körzeti elnökkel az élükön csaknem teljes számmai vettek részt. báró Vay László elnöki megnyitójában vázolta a gazdasági helyzetet és rám-utatott arra, hogy milyen kivételesen súlyos körülmények között vannak írnia a gazdaadósok, akiknek kimlélete egyaránt gazda és bankérdek, sőt ezen tultaenőleg országos gazdasági és nemzeti érdek is. A takarékpénztárak, bankok és fővárosi intézetek vidéki fiókintézeteinek képviselői teljes mértékben arra az álláspontra helyezkedtek és egyöntetűen megállapították, hogy a vidéki hitelszervek és a gazdatársadalomi érdekei legnagyobb részben közpsek és ezen érdékek érvényesüléséért a gazdaérdekképviselettel harmóniában munkálkodni készek. A maguk részéről hozzájárultak a gazdaérdekeltség oldaláról elő-, tárt azon javaslatokhoz, melyek egyrészt a kamatmargenak és az, ebből folyó magas kamatoknak v mérséklésére irányultak, másrészt, pedig azt célozták, hogy mód. találtassék arra is, hogy a gazdák^ ne kényszerüljenek arra, hogy bank lejárataik rendezésére a jelenlegi nyomott és katasztrofálisan, alacsony árakon kelljen eladni ter-, ményeiket, elsősorban buzájukat, hanem a termények megelőlegezésévei juttassák a pénzintézetek oly helyzetbe a gazdákat, hogy eladásaikkai a kétségtelenül várható ter. ményárjavulást kivárhassák. A TÉBE körzet képviselői egyöntetűen hangoztatták, hogy a gazdaközönség nehéz hefyetét tellyes mértékben átérzik és a "vidéki pénzintézetek a míaguk részérői is hajlandók áldozatokat hozni, e»ek az áldozatok azonban csak akkor lesznek teljes mértékben realizálhatók és éreztethetik majd kedve. ZQ hatásukat, ha A fővárosi nagy bankok, amelyeknek kamatpolitikája még ma is felettébb súlyos helyzet elé áTitja a vidéki hiteléletet, olyan értelemben veszik revízió alá visszlesziáirátolási kamatpolitikájukat, amely a vidéki pénzintézetek fenti célkitűzésével harmonizál. Sírhőiret a 1 go'csólbsn besíerezhat és takaiékBETÉTKÖNYVVEL fizethet a 4992-? RÓNA SÁNDOR SIRKÖGYÁRÁBAN Nyireg. hái», R'.kíc?i u'5. Telefem219 A legutóbbi hivatalos vetésjelentés óta eltelt 2 hét időjárását túlnyomóan az időszaknak megfelelő magas hőmérséklet és esőhiány jel-, lejmlzu ' A buza aratását befejezték, hordása, cséplése vége felé közeledik-i A cséplés sok helyen csalódást oko zott, mert sok a szorult szem, a szaíjmla is "kevés. A mult évi eredménnyel szemben ezídén kb. • 5.398 ezer mázsavai kevesebb termis ígérkezik, A Debreceni és Hajduvármegyei Kertészeti Egylet e hónap 2-án tartotta meg a hivatásos kertészek rendes havi szakosztályi gyűlését, ahoi csaknem kivétel nérküi minden debreceni kertész megjelent. Megbeszélésre került egy kertészkolónia termesztő telep létesítése, mely intézménynek lényegét és létesítésének lehetőségét Czapáry Bertalan, az egylet ügyvezető igazgatója világította meg. Ugyancsak előterjesztette a polgári iskoláknál felállítandó kertg^zdaságf ter-. imékek létesítésére vonatkozó javaslatát, amelyet nagy lelkesedéssel "tett magáévá a szakosztály és elhatározta, hogy ilietgkes fórumoknál a javaslat megvalósítása iránt haladéktalanul előterjesztést fog tenni. , Ezek után Pohl Ferenc mi- kir.. gazdasági tanácsos, kertészeti felügyelő mutatta be a Debrecen vámlnt a mult évben. A zabot hordják és cséplik. A termés ugy mennyiség, mint minőség tekintetében általában igen (gyenge s cca f 1.106.400 mázsával gyengébb < a műit évűiéi. { A tengeri a homokos és szikesl talajokon kezd kisülni. A cső és szemképződés hiányos, sok a meddő szár. ' ros kertészetében általa tenyésztett és előál itott fegujabb Canna fajtákat, gyönyörű virágzó ágakkal s ugyancsak bemutatta az általa tenyésztett jácint és tulipán hagy-l mákat, amefyek minőségre messze tui szárnyalnak minden külföldi, haj soníó virághagyimákat. A bemutatott Canna újdonságok: Dejmecsi Elemér emléke, Paílag, Horthy Miklósné, Virágos Magyarország, Mayer miniszter, Debrecen, Déry Frigyes emfféke, Charles H. Khne, Dr Magoss György. Ezután politológiai bemutatásra került több jeles fajta körte. Debreceni zsidó uricsalád középiskolás fiuknak teljiS e'látást ad jutányos áron. Schön, Debrecen, Arany János utca 25. 5(105-2 pár fillérért kapja Ön az AKCIÓ 2 + 1 csöves váltóáramú hálózati hangszóróval egybeépített készüléket. Kapható minden rádiókereskedésben. Gyártja : Telefongyár R. T. Budapest . 5017-8 Telefongyári készülék kapható Horvátfanál Bethlen-utca 4. szám. Telefon 5-62. Villamos szerelések, rádió és villamos anyagragktár. A bortermelők nem árusíthatják saját termésű boraikát? i AT , J f . , -ias8> A kereskedelmi és iparkamara közli: A borkereskedők és itafenié-" rők 'szóvátették, hogy a kamarai, kerület egyes helyein borefadás céljából illet éktelen egyének jelennek* meg, akik azt meg nem engedeti Mennyiségben és meg nem enge-f dett helyen hozzák forgalofaiba, mely kifogásolható ténykedésük sK megtelepült borkereskedők és italniérők érdekeit mélyen sértik, azok egisztenciáját veszélyeztetik. A jelzett Sérelem megakadályozása céljából a 16.152—1928. P. M. sz. rendeiet intézkedik. E rendelkezések érteimében a bortermelők is csak saját termésű boraikat hozhatják forgalomba. Huszezrenél több lakost számláló községben a forgalombahozatai akkor is meg van engedve, ha azt közszükségleti szempontok nem indokolják. A 20 ezernél kevesebb fakost számlálóiközségben (városokban) a bortermelők — ehelyütt is — csak saját termésű "boraikat, csak abban az esetben hozhatják forgalomba, ha azt közszükségleti szempontok indokolják és megkívánják. Ily engedéseket kérő borterrme'ők. tői is meg kell követelni azonban azt, hogy a kimérés (eíárusitás) helyéül meghatározott " helyiséget; jelöljenek meg.. A hivatkozott rendelet értelmében a bortermelők saját termésű boraikat nagyban "(25 liter, vagy ezt meghaladó mennyiségben) külön engedély nélküí nemcsak a termelés helyén, hanem bárhol forgalomba hozhatják. A rozs csépJését befejezték, az eredmény, mely cca 1.800.000 mázsával kevesebb a ' irtult évinél, csalódást okozott, mert a vártnál ís, több az aszott, vékony, szorult szem. t Az árpa hordása és cséplése folyik. Az eredmény gyenge, sok az apadt szem. Az eredmény 1.731.000 mázsával gyengébb. A várható termés cca 227.300 mázsávai kevesebb, mint a mult évi végleges eredmény. ( Á burgonya korai fajtáit gyenge; eredménnyel szedik. A késői fajták, gumóképződése igen gyenge, szára fonnyadt, az eső a legtöbb helyen elkésve érkezett, az eredmény a mult évi gyenge termésnél cca 4.329 ezer másáival kevesebbnek ígérkezik. á Kertészeti Egylet gyűlése