Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-07-26 / 167. szám

Ma: Gazdamelléklet és féláru moziszelvény JLx»« 16 fílIAi*, Nyíregyháza, 1931. julius 26. Vasárnap JLiXI évfolyam, 167. sz POLITIKAI NAPILAP 0«h*elé»l irek helyben ét vidéken : kára 3 P 50 f. - Negyedévre 7 P 50 I. K<H^&shriael0kn*k 4s tanítóknak 20°/« angedmény ZjTta* aaáns <lr«: hétköznap 10 f., vasárnap 14 i. Aiapitotta: JÓBA ELEK Fsialfi* «erkeut6: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal címe : Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1 39. Postacheque Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz, Bethlen-u. 2. Viselje mindenki egyformán a kereszt súlyát... Az egész magyar élet örvénylik a gazdasági vihar csapkodó hullámaiban. Összeszorított ajakkai, erq feszitésre készen ált a gáton, a magyar polgár. A gáton, amelyre verejtékezve hordja a földet, a szaka* dás ellen védő rőzsét. A gáton;, amelynek ingó, tépődő résein bebe özönük a víz és házakat, hajlékokat, életeket ment alá a borzalmas hullám. Meg kell állapítanunk^ hogy ezekben a jövőt nem is sejtető, ezekben a bizonytalan napokban a közönség igenis nyugodtan viselkedik. A bankok előtt nincs a kétségbeesettek csoportulása, nem látunk jajveszékelő elesette-: ket. Zordonan, aggodalommal beárnyékolt tekintettel vár a magyar polgár. Helyes, ha a kicsinyhitüséget, a szószátyárkodást keményen büntetik, mint amiként könyörtelenül 'eltávolítják azt, aki a tűzve-: szedelemnéi pánikot verően roppan össze. A gátra nem valók a szájhősök, a siránkozók, ide ke* mény férfiak kellenek. De ha elítéljük, ha kivetjük azokat, akik kávéházi-konrádj'ai ennek a küzdelmes jelennek, ennek a gazdasági világháborúnak, ennek az otthonokba nyomuló frontnak, ép-, pen ugy veszedelmesnek tartjuk a könnyelmű optimizmust, a bajt palástoló kenetességet. A magyar tráber akkor talál önmagára igazán^ ha szemébe nézhet a veszélynek} ha látja az ellenséget. Tudni akar-) juk, mi a baj, mondják meg vílá* gosan^és becsületes nyíltsággal, mire legyünk elkészülve. Mire valót a vészhír terjesztése és mire való a baj' eipaiástolása. Az óvó intézkedések meghosszab bitását nyugaíommaf fogadta a köizönség, mert bizik a vezetőségben, Bízik abban, hogy ott, ahová ugy nézett, mint a várostromot szenvedő a sziklaszilárd bástyára, ott helyén van mindenkinek a szive. Nyugaiomma

1 fogadtuk ezeket a pereventiv intézkedéseket, de jól látjuk a mindennapi élet verejtékes harcaiban, hogy mi van a nyugodt felszín alatt. Erős hittel hisszük,

1 hogy jobbrafordul a helyzet, dQ nem hunyhatunk szemet az élet kemény ökölcsapásai alatt. Látjuk a kereskedőt, aki a válság előtt is válságban volt. A kereskedőt/ aki nem tudta már megfizetni adóját, mert nem volt forgalma. Aki nem tudta megfizetni boltbérét, akinek sorait a kényszeregyezség, a csőd ritkította. És most azt látjuk, hogy ez a kereskedő, aki legalább a hitelezett árukból ugy, ahogyan élt, most hitelmegvonások következtében maga is felmondja vásárlóinak a hitelét és csak a készpénzzel fizetők kis táborára van utalva. Látjuk az iparost, akinek hanyatló rendje aléltan vonszolta az élet terhét s akinek a jövendőjét most teljesen bizonyta* janná teszi a tőke elvonása, az alkotás lehetőségének szertefoszlása. És látjuk az eladósodott kisfizeté-r sü tisztviselők óriási táborát, akik a 'békebeli járandóság negyven-ötven százalékával harcolták végig a gazdasági válság küzdelmeit eddig is és akik most egy fizetésrer üukció esetén a kereskedelem és az ipar ujabb kárára még lejjebbi, szállítják életnívójukat. Ebben az örvénylő, ebben a kavargó viharban, az élet elesettjeinek, sebesültjeinek láttára szeretnénk itt, a gáton belekiáltani & kavargásba. Szeretnénk az utolsó órákban a reményi kedés utolsó napjaiban odakiáltana a szenvedő milliók nevében: vállaljuk továbbra is a keresztet, de azt; kérjük, azt követeljük, hogy ennek a keresztnek a súlyát viselje mindenki. Viselje mindenki egyformán. Ugyanavval az áldozattal, ugyanavval" a szenvedéssel. Az eddigj takarékossági kísérletek nem vezetnek sikerhez. A mai helyzet bizonyítja, hogy nem. Nem vezetnek sikerhez azért, mert a kisemberek életébe vágtak bele jobbadán és nem ragadták meg az alkalma r . arra, hogy erős intézkedéssel a ta- I karékosságot az egész vonalon keresztül vigyék. Ugy, mint Olaszországban. Mussolini erkölcsi erejével. Akkor egyetemes lesz a megújhodás bizalma. Akkor nem kell félni a rémhirterjesztőktői, ^ felforgatóktól, a holnaptól. Vegye fel mindenki az áldozat meghozatalában a lemondás darócruháját. Ha az a tisztviselő, akinek eleddig havi száznyolcvan pengő fizetése volt és most ebből esetleg tizennyolc pengőt ie kell hogy adjon az ország gazdasági egyensúlyának érdeké-: ben, akkor az a köz- vagy mai gánalkaimazott, akinek iooo pengő a havi fizetése, adjon le ebből négyszázat. Mert ez a tisztviselői a megmaradt hatszáz pengővel még mindig kevesebb baj árán éli át a válságot, mint az a tisztviselő, aki a "tizennyolc pengő elvesztésévei esetleg le kell, hogy mondjon olyan szükséges, olyan életbevágó-an fontos kiadásról, amely családjának életstandardját érinti. Nem; százalékos, hanem progresszív redukciót várunk. Progresszívet, hogy egyforma fájással vágjon at elevenbe mindenkinek a nagy áldozathozatal. Rettenetes volna, ha itt is az történne, mint a világháborúban, amikor a véres frontM harc mögött kényelmes, illatos, dus hajkodó másik élet után. Jöjjön a kereszt, viseljük ennek a hazának lángoló szeretetével. Viseljük a mártiromkodás mélységes átérzésével, a jövendőért, a holnapérti gyermekeink jobb és szebb életéért, a polgári életrendért és civilizációért, de ne halljuk, hogy a verejtékes magyar életuton megtéretlenül, könnyezés, áldozathozatai nélkül járjanak ugyanakkor. Jöjjön az operáció, ha ez megimientt a beteget, de fájjon belé minden része ennek a beteg országnak. Itt áHunk a fekete felhők alatt, Tinka kisasszony — A Nyirvidék eredeti tárcája — Irta: Manss Józset , t Nem tudoimi elfelejteni 'Tinka kisasszonyt. Piros haját, mint lángoló bibor bogját kócolta szét, sápadt arca márványában, mint vérző vonagló csík kacagott a száj. Karcsú, kecses, szökdécselő könynyed figuráját talán még a szellőcskék is feldönthették volna. Tinka kisasszony beteges rajongással imádta az alkonyatot. Mi* kor a nap meghatalmasodott, vérző fejét ráhajtotta a felhők párnájára, akkor ő a nagytárásu meszszeség szürke ezüs^e felé rohant. Azután lihegve, zihálva bukott be a dus fü szellőborzolta hullámai közé. Elsülyedt, elmerült. A nap szétnyilazott sugarai ráhullottak a mezőre, a felhők a fütenger felé úsztak fehér szemfedőnek és a tücskök gyászindulót csiripeltek a fütengerbe merült Tinka játékos halála felett. \ Mi megijedtünk. Hátha meghalt! Hátha sikolya, amellyel átnyestjd a mező csendjét utolsó, nagy búcsúzkodása volt. De nem. Tihka( felállott és életre kelt az övig érő fübői. J Bukfencezve örültünk a lánghajú Tinka nagyszerű feltámadásj-j nak. Gyermeki szent együgyűség günk kacagó grimasszá örömösöi-j dött. ...Ez volt Tinka alkonyati nagy játéka, szépséges halálba hullása^ költészete. Mikor az alkonyat ezüstje éjsza-} kává fáradt s a csillagokkal tele* szórt ég ránk dobta hűvös köpö-j nyegét, Tinka védefme alatt haza; indultunk. Ágyba rakott bennünket, esti imánk sürgős hálaszavait kiprésel-! te belőlünk, azután elrohant. | Hová?... Nem tudtuk! ' j Biztosan a felnőttek érett, fe-j kete rejtélyes, bűnös, szeretkezqj csodavárásába, ahol büntzengő csókok csattannak, ahol vörös hajá-( nak kígyói idegen férfi arcokbqi marják a vágy piros mérgét. | ...Felkeltünk s a reggef tisztasá-j ga lemosta Tinka arcáról az éjsza-) ka titok-festékét. Szemei alatt mái morgyürük kéklettek, arca sápad? volt, — nagyon sápadt. jDélután elindultunk megint a mezőre. A csőszház mellett egy; férfi állott. Mikor meglátott ben-! nünket, arca gyászos bánata bot-i doggá simult. Ahogy mieüé é^-l tünk, hozzánk csatlakozott és Tin* ka ézüstgyürüs, hosszuujju, kes,

J keny kezét a szájához emelte. | Előre küldtek bennünket és ők mögöttünk messze maradtak. Mi pépedig néha, jopva hátratekintve láttuk, hogy a férfi indulatosaríj magyaráz valamit és Tinka tagaH dólag rázza lángbogjás, sápadt fejét. A nap már alá bukott. Bíbora könnyei szétszivárogtak a felhője kön. A hullámzó fütenger előtt a férfi széttárta karjait, mintha a lelkébe akarta volna öleim az alkonyat ezerszépségü, drága pillanatait. Tinka sírt. Apró zsebken-l dőjévei szétmaszatolta arcán ® könnyeket, de nemsokára őrült) kacagás vihara seperte magával könnyeit. Hozzá kapott a férfi zse-f béhez, apró kis csillogó zsákmányt), tagadott magával s könnyedén sz£W ladt a nyugvó nap felé. Piros ha-; ját szétkócolta a rohanás, nyúlánk testének varázsos arányait körűt-* fogták a szellők és mint valami feíhabosodott csipketenger hullámi* verése, ugy táncolt rajta a ruha.; A férfi kétségbeesetten futott utána, de ő léggé finomodva suhant előre. Talán elérte a napot) is, olyan messze volt. ...Apró csattanást hallottunk, fáradtan érkezett hozzánk egy hal ki sikoly, Tinka elbukott, a magas' t szárú fü közé zuhant, elmerült^ elsülyedt. i Mi kacagva vártuk a feltárna)-) dást. De hiába. Tinka meg sem) moccant. Mozdulatlanul" feküdt á nagy ősi némaságban, tmellettq csillogó csövű revolver. Fehér ru-; hája a szivénél pirosabb, bibeff rabb volt, mint a napnyugta, mint az ő lángoló, rőt haja. • ...A nap szétnyilazott, sugaraj ráhullottak a mezőre s a felhők; a fütenger felé úsztak fehér szemfedőnek és a tücskök szomorti gyászindulót ciripeltek Tinka játékos halála felett.