Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-07-19 / 161. szám

Ma: Gazdamelléklet JLx»a 16 filléi-. Nyíregyháza, 1931. jutius 19. * Vasárnap JLaU évfolyam, 161. sz. POLITIKAI NAPILAP mmsmmmwEamam&mm J*eté»! Arak hftiyben ét vidéken : •4í> 2 P 50 5. - Negyedévre 7 P 50 {. rvisciókr? * és tanítóknak 20°/* engedmény .-i; <e» izém ára; hítk^anap 10 f-, vasárnap (. \iapilotta : JÓBA ELEK F*lel«» .*erke«*<ő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal címe | Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22. j A kiadóhivatal telefonja: ! 39. i'ostacfcequr *xat I Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz. Bethlen-u. 2. Béke vagf bábom!? Irta: Kaiydy Lajos. Hoovernek, az Aimerikai Egyesült ÁUamok elnökének Európát megmenteni törekvő tervévei kapcsolatban, Mussolini Befiitónak, Olaszország miniszterelnökének egy cikkét olvastam a Pesti Hírlap julius 12-1 számában. Katonás felieméhez méltóan vallja be a Nagy Duce, hogyha ez a segítség nem jön, Európa rövidesen összeroppan. Minden kertelgetés nélkül, a legőszintébben festi "le cikkében a csőd szélén álló óviiág kétségbeejtő helyzetét s cikkében azt (mondja, hogy a terv keresztül vittele után legalább 10 évre biztosítani keli a világ békéjét, különben átcsap a Visztulán a kommunizmus, amely mindent elsöpör. 1932. évet a sötét végzet vagy haladás esztendejének mondja... Aki ezt a ckket elolvasta, azt hiszem, annak nem fesz feltűnő, hogy ezt a különös címet adtam cikkemnek: Béke vagy háború. —• Igaz, hogy a mai s »jótevőink« által békésnek hangoztatott viszonyok között talán merészség ilyen hangot meg is pendítem, "de ha a forrongó Európa életébe csak • egy pillantást is vetünk, látni fogjuk, hogy nem annyira rózsás a csecseméje — A »Nyirvidék« eredeti tárcája —Irta: Vándor Endre. A »Borostyán« Asztaltársaság tagjai imár majdnem mind együtt voitafc a kis teremben. A fehér asztalt állandóan szaporodó karcsú borosfiaskók, zömök szódásüvegek aranysárga és világoskék szinei tarkították. A dohányfüst kék felhő1 fátyla uszályszerüen hullámzott a villany sárga fényáradatában s a társaság feje fölött a becsapódó aj^ tó léghuzatától fantasztikus vonalakat rajzolt. A társalgás kakofoniája elnyelte a sürün összekoccanó poharak finom

1 csengését s e megzavart méhkas zümmögéséhez hasonló zsivajban szinte üditőleg hatott az alelnök bő, kálvinista torkából kitörő harsány dionysosi kacaj. A vendéglős, erősen kopaszodó, molett, fanyar mosolyú férfiú, gyakorlott eiegánciávai hajlongott az újonnan érkezők felé. Markáns, római orrát két gömbölyű pára közé szorította az arccsontjaira rakódott hájréteg. De arcát különösen orrcimpáitói szájaszéléig húzódó mély, sötét ránc tette érdekessé, mintha örökösen valami maró folyadékot, — mondjuk szalmiákszeszt szippan tott volna. A társaság lelke, a kis, agilis titkár viaszksárga arca szémai helyzet a békét illetően, mint azt nagyon sokan hiszik. Csak figyeljük meg külön-külön minden egyes ország vezető diplomatáit. Ma itt, holnap ott ütik fei fejüket, (mindent elkövetnek az ellentétel^ elsimítására, s szívélyessé akarják tenni a nemzetek barátságát. Ma Genfben, holnap Londonban, aztán Párisban ülnek össze s tárgyalnák az örökbéke megteremtésének a lehetőségéről, "anélkül, hogy valami pozitívumot produkáinánan:, — s akarva nem veszik észre, hogy nem az igazi orvossággal akarnak gyógyítani, hanem csak kábító szereket adnak be egymásnak, ami még jobban kiélezi a helyzetet 4 S mégis valahányszor egy konferencia véget ér, mindig a már megszokott s :>nagyjelentőségünek« becézett nyilatkozatot teszik a világtekintéiyek: »egy iépéssei közelébb jutottunk a világbékéhez.« S a másik órában már kábeleken küldik az üzenetet, fegyverkezni, mert semmit sem intéztünk. Merem állítani, hogy ma mar több a fegyver Európában, mint amennyi ember él. Egyik torpedó, hadi repülő, ágyú stb. a másik után készül, milliárdokat költenek fegyverkezésre, a heiyett, hogy a bizonytalanság igazi okára mutatnának rá. Alig egy évtized választ el bennünket a nagy világégéstői s ma nagyobb világégésnek nézünk elé, (mint a háború előtt. Akkor csak nemzetek között indult meg a harc — ma puskaporos a hangulat egész Európában s csak egy kis olaj kell imég a tűzre s lángbaborul az egész világ. S ma még mindig akadnak olyanok, akik 'játszani mernek ezzel a tűzzel, ahelyett, hogy leülnének a zöld asztal mellé s megkérdeznék azt az orvost is, akinek még nem volt módjában ezideig a maga receptjét benyújtani. Pedig a gazdasági válsággal küzködő, az ellenségeskedéstől fütöttt Európának még mindig van egy olyan orvossága, amely talán nemcsak egy évtizedre, hanem századokra is képes voma a békét biztosittani. Ok maguk is jói tudják ezt, de sértené hatalmi önérzetüket revíziós kérdéssel előjönni, annak pedig, aki szót merne emelni e kérdés mehett, torkára fojtják a szót. Igenis, az igazságos revízió volna az, amely fokozatosan megszüntetné a gazdasági válságot, amely elsimítaná a politikai ellentéteket, amely megállítaná a fegyverkezés' szédületes tempójátt, amely feleslegessé tenné a nap-nap utáni konferenciát, a Hoover-féle akciókat s amely talán lehetővé tenne egy Európai Egyesült ÁUamok kiala- | kulását is. A revízió volna az, amely a bizonytalanságot megszüntetve, meg állítaná a tőkék állandó kivándorlását s amely békés viszonyokat teremtve, megindítaná a normális vérkeringést a beteg Európa testében. Addig, amig ez be nem következik, békéről, sőt a béke megteremtésének a lehetőségéről sem lehet beszélni. Addig, amíg két nemzet barátsága csak a két állam diplomatájának egy-egy udvarias gesztusában, vagy szívélyes eszmecseréjében merül ki, nemzetek barátságáról s békés együttműködésük lehetőségéről beszélni, —csak üres frázis marad. Addig, amig az elszakított testvér a testvérjével, anya a gyermekével össze nem ölelkezhet, nem beszélhetnek békés állapotokról. Nem épen a magyar kérdésről beszélek itt, nemcsak: Imi, legyőzöttek vesztettünk, általánosságban kell itt értelmeznünk. Hiszen a háborúban győztes hatalmak épugy vesztettek, mint) mi. A lehetetlen gazdasági helyzetet teremtő békeszerződések ép ugy sújtják, amelyeknek a kovácsai pedig ők voltak, — a győzőket, mint a legyőzötteket. ' j S ott van a másik, a leggyorsabban megoldásra váró kérdés. A vörös veszedeletmneK az elhárítása, I

' les, önelégült mosolyra húzódott, valahányszor egy-egy uj tag érkezett. A hosszú asztal végén, mintha Budha szobra elevenedett volna meg, ült vaskos kezeit tekintélyes hasán pihentetve a \ ilágot járt pékmester. Széles, egyenesvágásu szájából, mint teknőbői kifolyó kovász, nyúlós szavak áradata ömlött szerencsétlen hallgatójára, k( külföldi tapasztalatairól merészelt érdeklődni. Ott volt a helyi lap szerkesztője is, az elhájasodott Schubert. Pápaszemén keresztül vizenyős, kék tekintete a (mennyezet kopott bronzcirádáin merengett, arcán az örök titokzatosság mosolyával. Ritkán beszélt, hallgatagon, titokzatosan mosolygott mindig, amivei a szemlélőt zavarba hozta. Ez a mosoly ugyanis a böicsék sajátságos mosolya volt. A pénzgyűjtő persellyel, melyben a j'ótékonyság obufusaít gyűjtő gették, egy oldalszakállas, borotvált arcú, köpcös férfiú járt körűi. A zerge mozdulatait megszégyenítő kecsességgel ugrált, mint egy kitűnő tánc- és illemtanár. Á méhkas zümmögésébe néha csipogó, eunuch hang imagas szopránja csendült. Sovány, keszegváiJu, miadárfejü ember torkából siklott ki ez a hang, mint a meghúzott vészfék éles sípja, a tompán dübörgő vonaton. Ez a csodálatos verébember udvariasan billegett két könyökét számyszerüen tárva szét, mintha minden pillanatban hussf elakarna repülni. Legszívesebben a nők körül begyeskedett. Félrebillent fejjel csipogó bókokat sugdosott fülükbe, mint veréb a párjának tavaszidőben. , Jobbról Guszti Gusztáv szabómester gesztikulált, hogy hadaró, gyors beszédét valahogyan érthetővé tegye. A fiatalok között méltóságteljes pózban, ímakrapipájábói füstkarikákat pöfékelve ült a társaság pacsirtája. Hatalmas ádámcsutkája, imiint automata zongora zengő pedálja ugrott ki a sovány nyakát átfogó magas szimplagallér nyílása mögül. Az ideje még nem érkezett el.De tudta, hogy szükség lesz fontos személyére, ha a szónoklatok vihara elvonul' és a hangulat derűje a pacsirta szárnyaló trillájára vágyik. Ezeket a derék embereket a jótékonyság felemelő érzése és Bachus szőlőfürtjeinek "kicsurgott nedve hatotta át. A gyűlés az elmúlt hónap eseményeit volt hivatva letárgyalni és a vezetőség a jövő hónap programmját állította öszsze. A tagok türelmetlen kíváncsisággal figyelték az asztal "közepén elhelyezkedett vezetőség tagjait, akik fontoskodva hajoltak öszsze. Az elnök kisportolt izmu magas, negyven év körüli férfi, végre felállt. A termet elégedett mormogás, éljenzés remegtette meg. Tömör, kerek mondatokban vázolta I az összejövetel célját. Példák és hasonlatok tarkították szines változatossággal gondolatait, amikor a szegénység nyomorát aposztrofálta: — Ennek enyhítésén fáradozunk mi — mondotta kissé fátyolos, rekedt hangján — mint annyi soki hasonló egyesület és társaság az országban. E gondolat jegyében nyitja |mieg a gyűlést és kén a titkár urat, tegye meg jelentését. A frappáns beszédet nagy tapssal és éljenzéssel fogadták, általános érdeklődéssel várva a titkár jelentését. A hangulat kitűnő volt és mit sem változtatott azon, hogy egy szkeptikus fiatalember elégedetlenül mormogott valamit fogai közt a tengerről, amit nem leheti kis evőkanállal kimerni, meg a Szaharáról, amit öntözőkannával nem tehet megáztatni. A kis titkár felemelkedését öröm: rivalgás fogadta. O a rutinirozott szónokok ravaszságával' várta, Imig a zaj elül. A jótékonyság magasztos céljárói, a társadalom nyomorultjairól beszélt. Azokról a gyenge emberpalántákról, akik közül nem egy e szegény nemzet értékes polgára lehetne, ha jótékony kezek idejében felkarolnák őket, ha kiemelnék a nyomortanyák bűzhödt fertőjéből. Beszédét lassan, minden szavát kihangsúlyozva kezdte, hogy azután szava/'mint viharmadarak a háborgó tengeren szárnyalva csapkodják az emberi érzé-