Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-03-29 / 72. szám
1931. március 29. ^SHMHEHBm JSFTÍRYIDÉK. Belehalt sérüléseibe a vasúti merénylet áldozata Ceglédről jelentik: Steinherz Rudolf borkereskedő, a vasúti gyilkos merénylet áldozata, péntek este a kórházban sebeibe belehalt. A gyilkos merénylő kézrekeritésére széleskörű nzomozást folytat a rendőrség. Megállapítást nyert, hogy Steinherz Rudolf a budapesti Meran szállóba tegnap este egy állítólagos Kovács Ferenc nevü férfivel ment be és külön szobát bérelt számára. Hajnalban a vonatindulás előtt együtt mentek el. Budapestről jelentik: Kovács Ferenc ügynököt, akivel Steinherz Rudolf a rablótámadást megelőző éjszaka a szállóban találkozott, a rendőrség még nem tudta megtalálni. Azt hiszik, hogy Kovács Ferenc nem valódi neve az illetőnek. A nyomozás során felmerült az a gyanú is, hogy a merénylő a beteges hajlamú férfiak sorából való. Éppen ezért a főkapitányságon átvizsgálják a különféle nyilvántartásokat, amelyekben regisztrálva vannak ezek a beteges hajlamú férfiak. Steinherz meggyilkolásával egy a váci fegyházból egy hónappal ezelőtt kiszabadult fegyenc et gyanúsítanak. A fegyenc neve Balázs Orbán Sán dor, aki már elkövetett hasonló körülmények között gyil kosságot és a kiadott személyleírás is ráillik. A rendőrség most keresi az ismeretlen helyen tartózkodó volt fegyencet. Hozzánk is be akarják csempészni az orosz dnmping bnzát Sopronból jelentik; Az a pokoli terv, melyet a szovjet urai eszeltek ki a mai gazdasági rend aláaknázására, már eddig is súlyos károkat okozott a magyar mezőgazdaságnak az olesó dumping búzával, A szovjet az eddigi eredménnyel azonban nem elégszik meg, hanem dumping búzájával be akar törni hozzánk is, hogy még jobban lerontsa a a mai búzaárakat. Az ujabb szovjetveszély legközelebb a nyugati vármegyéket fenyegeti, mivel a szomszéd Burgerlar.dot szemelték ki az orosz búzának Magyarországra való csempészésének bázisául. A ve szedelmes terv a Vasmegyei Gazdasági Egyesületnek hétfői választmányi ülésén pattant ki. Az ülésen Huszár Mihály bejelentetts a választmánynak, hogy a szombathelyi gabonapiacon a közelmúltban az egyik gabonakereskedő szovjet buzamintát mu tátott neki, amely buza Orácban talált legújabban piacot és Burgenlandot akarják vele elárasztani. Felhivja a választmány fi gyeimét erre a jelenségre. Az ülés elhatározta, hogy ez ügyben felhivja a kormányzat figyelmét a szükséges intézkedések megtételére. Rövid hirek — Post Frances városban (Kanada) egy Usciski nevü kommunista szóváltásba keveredett sógor nőjével, majd dühöngent kezdett és az asszonyt három gyermekévei együtt megölte. Ezután megszökött, de sikerült rövidesen elfogni. — A kassai 'katonaszabaditó panama gyanusitottjainak száma 18. Martinék főtörzsorvos $ ezer cseh korona dij ellenében egészséges ifjakat katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánított. — Az indiai Cawnpusban történt zavargások halálos áldozatainak száma 124, míg a sebesülteké meghaladja az 500-at. A rend még nem állott helyre. — A pozsonyi várromot a hatóságok restaurálni akarják. Illetékes tényezők szabadtéri színházat akarnak létesíteni. Felmerült az a terv is, hogy itt helyezzék ei a felvidéki városok levéltárát. — Hajdúszoboszlón Krifka István 22 esztendős katona a városi csordakut kávájára felakasztotta magát. Mire rátaláltak, meghalt. — A kisantant kormányfők szokásos évi konferenciájukat már áprilisban megtartják. — Párisban a »Dreyfuss-ügy« cimü szindarab tegnapi előadásán ismét tüntetések voltak. Az előadást csak két órás késéssel lehetett megtkezdeni. W MI08WC»»H W« MH MI WW» «i WH»H *W á NyVSG. atlétái vasárnap Budapesten, az országos vasutas mezei futóbajnokságon indulnak A Máv. sport ligája vasárnap Budapesten tartja országos vasutas bajnoki mezei futóversenyét, amelyen az ország vasutas egyesületeinek csapatai fognak nagy küzdelmet vivni, az egyéni és csapatbajnokságért. A nevezések szerint a budapesti Törekvés, Testvériség, a dunakeszi, debreceni, miskolci, nyir egyházi, szolnoki, dorogi vasutas egyesületek, loo-on felüli futóval állnak starthoz. A senior táv 7 km., az ifjúsági 3.5 km. A senior versenyben az egyéni bajnokságért a budapesti Lakos a favorit, de nem lesz könnyű feladat a budapesti Hermannt, a nyiregyíházi Mónát, a debreceni Németet, a miskolci Fodort lerázni, mert nagy eséllyel pályáznak ők is> az első helyért. A verseny a Gyáliuti sporttelepen és környékén, délelőtt fél 11 órakor kezdődik. Musmtker minden ajjá lesz megint Használjon ön is Vimet a hu> véti nagytakarításhoz! Mindent gyorsan és alaposan tisztit. Vim a hadat, konyhát, tűzhelyet, egész házát tisztává és ragyogóvá teszi. mindent tisztit Sport Kettős bajnoki mérkőzés a Bethlen uti sporttelepen NSE—Nykise vasárnap délután fél 4 órakor Az NSE a tavaszi szezonban már kétszer szerepelt Nyíregyházán. A Nytve-vel döntetlenül ját. szőtt, a Nyötse-t pedig fölényesen győzte íe, de a kitűnő nagykállói együttes többi eredményei is arra mutatnak, hogy vasárnap ellenfelével, Nykise-vel szemben is megakarja ismételni bravúrját, pontot szerezni otthonában a nyíregyházi egyesülettől. Bár a papírforma igazolni látszik a nagykállói csapat törekvéseit, mert hiszen a Nykise a muft heti mérkőzés ta*-, paszta'atai szerint visszaeső formát mutat, mégis azt hisszük, hogy a honi pálya előnye az intaktabb, technikásabb Nykise-nek juttatja a győzelmi pálmát. — A Nykise bizonyára minden erejével küzdeni fog a győzelemért, mert esetleges pontvesztesége bajnoki reményeitől fosztaná meg, másrészről muft heti félsikerét egy értékes győzelemmel akarja korrigálni. A mérkőzést Bakó vezeti. DKASE—NyMTK délután 2 órakor A Bethlen uti pálya előmérkőzése a vezető bajnokjerölt, DKASE és javuló formát mutató NyMTK bajnoki 'találkozója lesz. A mérkőzést nagy érdeklődés előzi meg, mert a debreceni kereskedők csapatát már hosszú hónapok óta nem láttuk Nyíregyházán. A munkások csapata legutóbbi mérkőzésén jó formát mutatott és ha csatárai 'lövőkedvükben lesznek, igazolni "fogják azokat, akik ettől a mérkőzéstői meglepetést várnak. Mi nagy küzdelem után a Dkase győzelmét tippeljük. Bíró Rose, a fiatal birógárda tehetséges tagja lesz. DMTE—NyöTSE a Bujtosi pályán délelőtt fél 11 órakor A Nyötse a Bujtosi "Sporttelepen fogadja a debreceni munkások csapatát. Az erőviszonyokat tekintve, döntetlen eredmény látszik valószínűnek, a Nyötse köreiben remélik, hogy a tartalékok már jól fognak beilleszkedni az együttesbe és a mérkőzés szaporítani fogja pontjaik számát. Bíró: Sass (Debrecen). A bajnoki mérkőzés előtt a Nytve comb és Nyötse combinált csapatai játszanak tréning mérkőzést. A Nytve Kisvárdán A Nytve holnap Kisvárdára utazik, ahofa KSE-vel játssza le egyik legnehezebb bajnoki mérkőzését. A KSE még ta vass Zal' nem játszott bajnoki mérkőzést ugy, hogy teljesen bizonytalan, hogy milyen csapattal áll ki a Nytve ellen, ösmerve azonban a kisvárdai körülményeket, bármilyen legyen is a z összeállítás, a Nytvenek nagyon meg fog kellem'küzdeni a pontokért. A mérkőzés eíőtt a Nytve csapata és vezetősége ki fognak menni "a Kse néhai nagynevű elnökének dr György Sándornak sírjára és koszorút fogunk elhelyezni. — Wiíde Oszkár: Dorian Gray arcképe, két kötetben, finom papírra nyomva, leszállított ára 2 pengő 20 fillér. Kapható az Ujságboltban. f SflLVATOe FOHHÁS a vese, hólyag, reuma gyógyvize a húgysavas csapadékot feloldja és ilyenek képződését megakadályozza. A reumás fájdalmakat megszünteti. Vese és hólyaghomokot eltávolít. Cukorbetegek gyógyitala. 1296—? Üzletvezetőség: Budapest, Erzsébet-tér 1. Lerakat: Altér Bernát Nyíregyháza