Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-03-29 / 72. szám

Ara 16 fillér. Nyíregyháza 1931. március 29. * Vasárnap Hall évfolyam, sz. 72. 1TIDEK. POLITIKAI NAPILAP &«H»eté* 1 érák n«-y ben éa vidéken : Ura 2 P 50 f. - Nwsdévre 7 P 50 l £o*tyfoe!6*3isk ía tanítóknak 20°/* engedmény Mám ára: knikösnap 10 (., vasárnap 36 f. A iapitotta : JOBA ELEK f«l«íös ecerkecstő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal címe Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1 39. Pottacfaeque 28691 Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz. Bethlen-u. 2. Ma: Gazdamelléklet és félárú moziszelvény A trianoni ultimátum Irta: Pillér lózsef A trianoni irat ugy szerepei a világ előtt, mint a magyarokkai kötött békeszerződés, de már maga az a mód, ahogyan az létrejött, megdöntötte a szerződés jelentőségét, mert nélkülözött minden közjogi alapot, éppen ezért a kényszer által kizsarolt magyar aláírás sem tehette azt szerződés jellegűvé. Ezt és ennyit már 1920-ban az aláirás és ratifikálás előtt 1.,/írett volna megállapítani és határozóit formában kijelenteni, hogy a trianoni szerződésnek nevezett irat nem szerződés, de egyoldalú ultimátum. Az ultimátumot pedig a provokált fél nem szokta sem aláírni, sem ratifikálni. Ez a megállapítás szolgálhatott volna indokul az aláirás megtagadáséra — anélkül, 'hogy az ellenség fegyveres beavatkozását provokálta volna a magyar nemzet, mert ugyanakkor készségét nyilváníthatta volna arra, hogy egy, jogalapon és szabályszerűen létre hozandó békeszerződést hajlandó elfogadni. Hogy a trianoni irat mennyire nem szerződés, hanem határozottan ultimátum, bizonyítja annak kihatása is, mert nyomon követte a gazdasági "háború, amely nemcsak izoláltan a magyarokat provokálja, hanem egyaránt sújtja Európa minden nemzetét, az állU tóiagos győzők és az állitólaos legyőzötteket egyaránt. Ebből' következik, hogy a védekezés harcát közösen keli megvívni a magyaroknak a többi nemzetekkei együtt. Itt nem lehet különbséget tenni, hogy a nagyantánt, vagy a középeurójpai népek állanak egymással szemben, mert a gazdasági. Iermolottságban mindenütt ugyanazon érdekek dominálnak, ugyanazon é'etérdekek követelik, hogy az újonnan kreált utódállamokat, mint ütköző pontokat, mint az európai nemzetek testén gyuiadásokat okozó fekélyeket kell kimetszeni a kisantant államainak eredeti területére való visszacsatolása áltai, 'hogy igy az ősi és természetes gazdasági kapcsolatok láncolata helyre álljon. Ez pedig nem fegyveres erőszakot, hanem az ultimátum visszavonását követeli. Mindez világosan mutatja, hogy a trianoni Irat ugy alkotójára, mint eredetére és kihatására nézve ultimátum jellegű és karakterű, amelyet semmiféle hamis okoskodásokkai alátámasztani nem lehet azzai a tendenciával, hogy az szerződés jelleget nyerjen. Tévesen kezelte tehát a magyar nemzet eddig a trianoni iratot, mint szerződést s hibásan respektálta annak rendelkezéseit, mert az nem szerződés, hanem ultimátum, ami egészen más eljárást von maga után, mint a jog alapján, kölcsönös megegyezéssel létrejött szerződés. Talán ennek a félreismerésnek ^ következménye az, hogy a magyarnemzet megtorpanva, tájékozatlanul áll a trianoni írattál szemben. Nem tudja, mihez kezdjen. Mikor 1914-ben megfújták a harcias indulót, nem azt mondta a magyar társadalom, hogy menjenek csak a vezérek a harctérre, hanem minden harcraképes hazafi sietett a maga részét kitenni a honvédelemből. Meg is felelt feliadatának emberül. dicsőséggel, mig csak a belső árulás ki nem ütötte kezéből a fegyvert. Éppen ezért csodálatos, hogy a trianoni ultimátummai szemben teljesen passzivitás álláspontjára helyezkedett a magyar társadalom. A nemzet zöme visszavonult s magára hagyta a vezérkart. Tudását, szellemiener giáját, kulturáltságának fölényben nyilvánuló erejét megvonta a vezérek támogatásától, azzal vigasztalva önmagát, hogy velük van az idő, amely javunkra dolgozik. Hát az idő — igaz — hogy előre halad, eseményeket visz és hoz, de ezen eseményeket emberek csinálják, embereknek kell tehát kontracselekményekkel ellensúlyozni minden olyan tényt, ami káros hatást gyakorolhat a nemzet életére, mert különben a veszélyek ei nem háríthatók. Ezt az igazságot tiz év óta halljuk, tapasztaljuk, hatását évről-évre mindinkább fokozottabb mértékben súlyosan érezzük. De mindez talán nem igy következett volna be, ha a magyar társadalom a trianoni ultimátummal szemben, mint erkölcsi erő, mozgósítja önmagát. Kiáll a fórumra és a rendelkezésére álló erkölcsi fegyverek igénybevételével felveszi a harcot az ellenséggel, amely ^ljesen megfosztotta önmagát a hasonló fegyverektői éppen a tnánom "irat által. Azt mondják és a jelek is igazolják, hogy a mai helyzet megváltoztatását a franciák nem engedik. De, miért tehetik ezt éppen a franciák, mikor a trianoni irattal szemben éppen ők voltak az elsők, akik önmagukat erkölcsileg lefegyverezték? Hiszen parlament-, jiik állapította meg elsőnek, hogy a magyarok nem bűnösök a háború felidézésében már pedig a trianoni irat éppen ezen, a háború bűnösségén épült fel. Hogy mégis ellleniink vannak, ennek oka abban rejlik, hogy a magyar nemzet mai napig figyelmen kivül hagyta a franciáknak ezen nagy horderejű megállapítását, amely a legerősebb erkölcsi 'fegyvert szolgáltatta a magyar nemzet kezébe. Ha ezt ei nem rejti a magyar társadalom, hanem mint megmásíthatlan tény'11 yei 'küldőtrségsí_jn eneszt a francia parlamenthez és azt mondja: íme, itt ezen a helyen, e parlaiment plénumáhan, a ratifikálás tár gyalásának folyamán, szenátorok mondták azt, hogy: »A magyar nemzettel nemcsak igazságtalanságok, de embertelenségek, sőt istentelenségek tör téntek.« » í < < Ezekre mondotta Briand: »Igaz, amit az előttem szóló mondott, mert bergazolást nyert, hogy nem a magyarok csinálták a háborut.« Ezen hivatalos megállapítások minden kétségen felüi igazolták a magyar nemzet nembünösségét, amibőt természetszerűen következik a magyar nemzet felmentése, mert megszűnt a tévesen megállapított ok, meg kell tehát szűnni az okozatnak is. Itt, ezekkei a hivatalos megállapításokkal szerelték le erkölcsileg önmagukat a franciák a trianoni irattai szemben. És itt, ezekben rejlik a magyar nemzet legyőzhetetlen erkölcsi erejének legszilárdabb bázisa. Több, nagyobb, erősebb az, mint magán jóbarátainknak minden hírlapi propagandája, érvelése, mellyei helyettünk Triánon ellen küzdenek. Nagy kár, hogy a franciák ezen megállapításait nem tárta feí a nemzet a világ előtt. Sok minden másképp következett volna be, ha ezt annak idején megteszi. Ez a helyzet feljogosította a nemzetet arra is, hogy. attól a perctől kezdve, amikor a nemzet nembünössége a legilletékesebb és Iehhatalmasabb fórum által, a francia szenátus testülete áltai hivatalosan megállapítást nyert, önmagát rehabilitáltnak tekintse s nem volt tovább oka, hogy mint háborút okozó bűnös szerepeljen továbbá nemzetek szövetsége előtt és nem volt oka, hogy bármiféle jóvátételi fizetési kötelezettséget elvállaljon, indokolva tiltakozását a francia szenátus eseményeivel. Hogy aztán a túloldali fizikai erő, mégis a statusquo fenntartására kényszeritette volna a nemzetet, ez már csak másodsorban jött volna elbírálás alá, mint ujabb jogtalan cselekmény. De történt még a franciák részéről egyéb is, ami újabb erkölcsi fegyvert adott a magyar nemzet kezébe. Ugyanis Briand mondotta azt is, ugyancsak a parlamentben junius hó 7-én, hogy: »A magyar határ bizonyos fokig önkényesen vaii megvonva. Elég. ha egy térképet .„egnézünk s azon követjük a"" határ vonalát amely egyébként nem teltétlenül végleges s amely tudjuk meg mindjárt —nem feltétlenül szentesíti az igazságot. A határ bizonyos érdekeket ezért b&einy&fh ígaátísokra lesz szükség.« Ez is pusztába hangzó szó volt. Erre sem figyelt fel a magyarnemzet. Nem indította cselekvésre; nem követelte a mondottak végrehajtását. De tovább menve, nem kellett volna-e a magyar nemzetnek ugyanolyan önrenelkezési jog alapján, melynél fogva a nemzetiségeket lekapcsolták, a tömegesen magyarok által lakott területeket visszakövetelni? E kérdés felvetése, napirenden való tartása rnégcsak felkeltette volna a világ közfigyelmét a méltányfás felismerésére. Ezért ultimátuma az 'gazság erkölcsi alapján ultimátummai kellett volna felelni. Ehhez megvolt s megvan a nemzet joga, erkölcsi ereje, <5e egyben ez kötelessége is. De — sajnos — az előbbiekkel nem' élt, az utóbbit nem teljesítette. Ha még tovább rajzoljuk az utóbbi tiz év eseményeit, még sok olyan jelenség tárul elénk, amelynek mindegyike a trianoni irat ultimátum jellegét domborítja ki. Ilyen p. o. az, hogy a kisántánt az iratban foglalt kötelezettségek közül egyet sem teljesít. Ha az irat szerződés volna, már ebből az egy okbói is elvesztette volna érvényét, mert a dolog természetében rejlik, hogy egy szerződés sem állhat fent, ha annak rendelkezéseit, egyik vagy másik fél önmagára nézve kötelezőnek nem ismeri ei. Olyan szerződés nincs, hogy az abban foglaltakat csak a

z egyik fél köteles respektálni, a másik pedig negligálhatja. Már pedig a kisántánt államai 'ilyen magatartást tanúsítanak a trianoni irattat szemben, tehát mint szerződés — me nem áUhat. Ebből pedig az állapitható meg, hogy a — mint természetes következmény — a magyar nemzet a kisantanttái 'szem-