Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-03-01 / 49. szám

J/VÍRYIDÉK. Lázongó cigányok a nyíregyházi törvényszéken Éktelen lármába törtek ki, fenyegetőztek, mert a biróság 12 évi fegyházra ítélte Makuia Józsefet az orosi-nti rablás tetteséi Tavaly május io-én este 9 óra tájban három bekormozott arcú, karókkal felfegyverkezett bandita tört be Nyíregyháza egyik legelhagyatoftabb helyén, az Orosiuton a homokgödröknél Szilágyi Miklós kertész lakásába. A banditák rárohantak a meglepett kertészre és feleségére, a földre teperték őket (

i és halállal fenyegetőztek, ha nem adják át önkén* megtakarított pénzüket. A megrémült házaspárnak nem volt más választása, összekuporgatott kis vagyonkájukat, 1355 P-t átadták a banditáknak, akik azután elmenekültek. A nyíregyházi rendőrségnek hosszas kutatás után sikerült megállapítani, hogy a vakmerő rablást Makuia József, Makuia János és Petkó János cigánylegények követték el < A banda fejét, Makuia Jóizsefet a csendőrök elfogták, s bár konokul tagadta bűnösségét, az ellene szóló súlyos bizonyítékok alapján a kir. ügyészségre kisérték, ahol letartóztatták. Makuia Józsefet csütörtök délelőtt vonta felelősségre a nyíregyházi kir. törvényszék Kosinszky tanácsa. Ezen a napon szokatlan látványban volt részük azoknak, akik a törvényszéken tartózkodtak. A rideg folyosókat ellepték a cigányok, Makuia József karavánjának lompos, vadkülsejü tagjai. Lehettek vagv nyolcvanan, asszonyok, férfiak és félmeztelen purdék vegyesen. Szorongó kíváncsisággal várták az ítéletet. Elfoglalták a padokat, hosszú sorban a földre telepedtek és kitartóan lesték a tárgyalás fejleményeit. Amikor két szuronyos őr között megjelent a raboskodó vajda, egyszerre megélénkült a cigánysereg, körülfogták a foglyot, az asszonyok cirógatták, a férfiak kérdésekkel ostromolták, ugy hogy az őrök csak á puskatussal tudtak maguknak utat törni. Makuia József sötéttekintetü, dushaju, magas, erős férfi. Igazi haramavezér. Kétszer volt büntetve iopásér

L és verekedésért. Csökönyösen tagadta bűnösségét, nem ismerte be, hogy ő ott lett volna a rablásnál, de a terhelő adatok ellene szóltak. A bíróság megállapította, hogy Makuia volt a rablás tervezője éí ő volt az, akt halállal fenyegette meg a házaspárt. A cigányok a tárgyalás alatt feszült figyelemmel, csendben ültek helyükön. Csak amikor a tanács ítélethozatalra vonult vissza, tört ki belőlük az elfojtott izgalom!. Mindegyik a mogorva vádlottal akart beszélni s az őrök csak nehezen tudták visszatartani az izgatott cömeget. A biróság rövid tanácskozás után elfoglalta helyét. A teremben halálos csönd. lett. Kosinszky elnök kihirdette az Ítéletet: A ki", törvényszék b.ünösnek taJálta a vádlottat és 12 évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre itéltef Az ítélet alig hangzott el, a cigányok kétségbeesett sikoltásba törtek ki. A férfiak fenyegetően rázva öklüket ordítottak, az asszonyok jajveszékelve átkokat hadartak a birói emelvény felé. Egy asszony epileptikus görcsökben fetrengett a földön, egy másik őrjöngött és csomókban tépte ki a haját. A helyzet már szinte veszedelmessé vált. A nagy zajra a folyosókról is a terembe özönlöttek a cigányok és a férfiak fenyegető tömegben indultak a bírót pódium felé. Végre is a rendőrségtől kértek segítséget, ahonnan négy rendőr rohant a törvényszékre. Közben a fogházőrök is erősítést kaptak s igy sikerült csak kizavarni a tömeget a törvényszék épületéből. A rendőrök Vernes István kir. ügyész utasítására néhányat azok közül, aKik káromló hangon szidták a bíróságot, bekísérték a 1931. március 1. rendőrségre, ahol eljárás indui meg ellenük. VED gr*"^ JEGY szárazelemek ás telepek zseblámpa és anódtelepek számára. 5714-30 Teljesítményük felülmúlhatatlan ! Minden szaküzletben kaDhatók. Sflz epésx, éleiben hű brrrn/ SINGÉI? VARRÓGÉP. /V2jbIÁSU,fieiláteLeJc. yUxxxixoruj faauut. r&subetmJu. SINQER VARRÓGÉP PÉSZV TAftS Nyíregyháza, Vay Ádám u 2. A harminckettes ház REGÉNY. 1 Irta: Tartallyné Stima Ilona I. A ház régi volt, kopott és elhanyagolt, de erős falai úgy állottak, mintha örök időkig meg akarnák őrizni a stilustalanság és tucafizlés emlékét Ablakain a festék kopott, villanynak sehol nyoma sincs; a főváros szivéhez közel, alig pár lépésre a körúttól, kis petróleum lámpák pislognak estenként A szomszédos szatócsüzlet ennek a háznak tartotta a petróleumot, amit ujjatlan kesztyűben, utálkozva mért a boltosné. — Az ördög vigye az olyan háziúrat... — Hiszen magának csak haszon, Klein néni — mondta neki a fiatal leány, aki papírba göngyölte az üveget. — Ugyan, kisasszony, nem örülök én az ilyen haszonnak! Igaz, kevés bért fizetnek a lakók a háziúrnak, de azért annyit áldozhatna a házra. Még a kapu alatt is petróleumlámpa ég. A fiatal leány méltányolta a boltosné felháborodását, azután köszönt és sietve ment át az úton, a régi ház felé- Könnyed volt a leány, finom, karcsú kezekkel és lábakkal. Sovány arcában két óriási szem fénylett sötét sugárzással. Az arca halvány volt és igen érdekes szinü. A rózsaszín és barna keveréke, mely olyannak látszott, mintha finom pihés por fehérsége vonná be. Az arc, a száj és a szem, mind mesterkéltség nélküli tisztaságban tündöklött. Egyszerű ruha volt rajta, de finom cipő és harisnya. Vállán egy viseltes selyem kendő, amilyet ma már szívesen használnak asztalterítőnek, vagy zongoratakarónak. A leány haja vöröses-barna, természetes hullámokban simult fejéhez, egészen egyszerűen hátra fésülve és kis kontyba rögzítve a nyak fölöttA zöldségesné ott állt a pincéje ajtajában: — Nincs szüksége valamire tőlem, Boriska kisasszony? — Köszönöm, Rumpák néni, semmi sem kell most. S már sietett fel a lépcsőn, a második emeletre. Ahová belépett, fehér csipkefüggöny takarta a konyha üveg ajtajának ablakát s e konyhából nyílt az egyetlen szoba. — Míg odajártál kis lányom, a levélhordó volt itt. Levelet hozott. László írt. Itt van. A leány elvette a levelet s szótlanul, nagy szemekkel nézett anyjára, majd átölelte, össze-vissza csókolta, hogy két karjának ifjú ereje megtántoritotta az öregasszonyt. — Anyuskam, szivem, úgy örülök ennek a levélnek. Kellett, hogy jöjjön, nagyon bántott, hogy kiadtuk az egyetlen szobánkat. Talán László megvigasztal ezért is. Hanem... te anyus... ez a mamlasz talán meg sem látta, hogy itt nincs villany. Ha észreveszi, lehet, hogy holnap összeszedi magát és odébb áll. — Nem hinném, kis leányom. Szegény kopott ember ez, aki nem tud többet fizetni s nálunk épen a villany hiánya miatt (kapta meg oly olcsón a szobát. Az egyetlen szobát... — tette hozzá sóhajtva. — De,-' ha egyszer Walter László hazajön... — rta vissza jönne...? Anyám... te hiszed, hogy vissza jön? Néha én is úgy érzem, de sokszor arra gondolok... jól megy dolga és... elfelejt minket. Ha pedig roszszul... akkor szégyelne hazajönni — Ne légy bizalmatlan, kislányom, hiszen semmi okod arra .. — Bizalom...? — nevetett a fiatal leány. — Nem tudod anyám, hogy ma az »én« kultusza minden? Ez a mai élet! Mindennapi langyos fürdő, jó ételek, autó... ezért mindent és mindenkit megtagad a mai ember. Csak én nem — mondta csendesen, szomorúan — én nem- Én veled és mindenben csak veled vagyok. Ne félj anyuskám, egy maradok veled elvekben és szegénységben. Milyen l'íszta, nyugalmas szegénység ez a mienk! S ha jól beletanulok a gyors és gépírásba, valami állást vállalok és nem kell kiadnunk a szobát, nem kucorgunk ketten egy ágyon a konyhában, mint most. — Nagyon rossz ez neked? — Nem. Cseppet sem. Inkább az fáj, hogy ilyen sovány vagy kicsike öregem és hogy ilyen érdes a kezed. — Öreg kéz. Ne bándd. — Dolgos kéz —- s megcsókolta a leány az anyja kezét. — Szegény kis anyám, kicsi muttikám! Rossz ember volt a te urad! — Szűzanyám! Hallgass te leány! Jó volt, nagyon jó volt, bár élne még... — Tudom. Hiszen csak azért volt rossz, mert itt hagyott. Erre nevettek mind a ketten. Az öregasszony szomorkásán, a leány vidáman, csengettyüsen. Most árnyék nyúlt át a kis konyhán, az üvegajtón átsötétlett a szobaúr nyúrga alakja. Belépett, komoran köszönt s egy pillantást sem vetve a két nőre, a szobájába ment. Az ajtóra már reggel kiszögezte a névjegyét s most, ahogy ott álltak mind a ketten, gyámoltalanúl és kissé megszeppenve a különös idegen zordságától, a leány elolvasta vagy tizszer: Vidovich Félix szigorlóorvos Mintha a férfi sötétséget és sóhajtást hagyott volna maga után. Nyugtalanul egymásra nézett a két nő. — Azt hiszem, valami furcsa orvosság szaga... — jelentette ki a leány megkönnyebbülten. Tudod, anyám, ellenállhatatlan hatást váltanak ki belőlem az illatok. Mindennek szaga van: a könyvnek, a ruhának, a szobáknak, s az emberek is... olyan különbözőek... A rossz ember közelsége elfárasztja a jó ember, mert valami különös illat marja föl tőle idegeit. S ez az orvosság... jaj,, de rettenetesen rossz szagú... Dehát ez a fiatalember orvosnak készül s mindenhez hozzá van szokva. (Folyt, köv.) >