Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-01-31 / 25. szám
1931. január 3B. j^ímriDáiL vt&am sm Tanítók közgyűlése A középszabolcsi ref. egyházmegyei Tanítóegyesület január 27-én Nyíregyházán, a ref. elemi népiskola dísztermében tartotta közgyűlését Szabó Pál elnöklése mellett- Elnök a tanítói lelkeket közeiről érintő pedagógiai eseményekről emlékezve, rámutatott az oktatói kar hazafias munkájára, a kántor és terményjárandóságos tanítók súlyos helyzetére. Majd szívélyes szavakban üdvözli a vendégeket és egybegyűlt tagtársakat s a tartalmas lefolyású közgyűlést (megnyitotta. Porzsolt István esperes, elnök üdvözlő szavait megköszönve, a tanítóság hazafias működésére Isten áldását kérte. Benkb András vezető kir. tanfelügyelő, az iskolai munka kiépítésére vonatkozó, modern pedagógiai elgondolások felkarolására buzdító beszédben kéri a tanítóságot a magyar jövőért való együttes összefogásra. Bökényi Dániel megköszönte Szabolcsvármegye tanítóságának azt a szívélyes jóságát, hogy neki itteni működése ideje alatt a köznevelés szolgálatára kedves tnunkatért nyitott. Amidőn megválik a vármegye tanítóságától, a kellemes emlékekkei távozik, mindig hálásan fog visszaemlékezni a »Szabolcsi Tanitó« szerkesztésében és írásában megsegítésére volt mun katársakra. Eme udvariassági felszólalások után László Zoltán olvasta fel az elnöki jelentést, iiwely pontokba fog lalt emlékirata egy esztendő megörökítésre váró eseményeinek. A gondos jelentés egyes pontozatai fölött magas nivóju eszmecsere indult meg. Mikecz István alispán gondnoki székbe iktatására vonat t kozó bejelentés lelkes éljenzést váltott ki. Varga Sándor ujfehértói tanító elhunyta fölött a közgyűlés mély részvétének adott kifejezést. A tanítói jóléti intézményekre vonatkozó elnöki pontozatoknál fölszólalt Ormós Lajos, az ORTE ügy vezető elnöke. Kétezerötszáz tanító egyetemes érdekeiért tisztázta a fogalmakat. Rámutatott arra, hogy a tagsági dijak befizetése nélkül i az elnökség és szerkesztőség miire s«m mehet. Pedig az elnökség résen áll és a tanítóság anyagi és erkölcsi javainak jobbra növeléséért küzd. A felvilágosító szavakat a közgyűlés tetszéssel fogadta. Lada János vasmegyéri tagtárs, Porzsolt István esperes, Ben kő András vezető kir. tanfelügyelő, László Zoitán, Szabó Antal szólaltak fel és a sérelmek orvoslására tettek javaslatot, vagy felvilágosító nyilatkozatot. Ormos Lajos végül a tagdíjra vonatkozólag ezt a kijelentést tette: ' Bízza meg a közgyűlés az elnöksé- ' ,get azzal, hogy mutassa ki 1930. ! december3 31-ig a hátralékban le" j vő tagok névjegyzékét az évenkénti ' tagdíjakkal és terjessze be az elnökséghez. Az elnökség várni fog a befizetésre, hogy ki-ki akkor fizesse be, amikor anyagi helyzete megengedi. Ez indítványt maga i Lada János is elfogadta. Nagy Vilmos képzőintézeti tanár tagtárs, a hallgatóságot lebilincselő előadásban szólott a német forradalmi pedagógusokról. Ellen Key pedagógiai botlásaival bővebben foglalkozott- A szláv Rousseau: grTolsztojjal zárta szemléjét. Közben —• az idő előrehaladottságára való hivatkozással — meg is kurtította a forradalmi elméletekről tartandó mondám valóit. A hallgatóság hálás tapsokkal honorálta előadót — itt-ott humorral vegyített — nagyon értékes előadásáért. Ujj Jenő, nyíregyházi tanító pedagógiai értekezésben szólott a nevelés módszerének mai kezeléséhez. Bírálati észrevételéhez ellenbirálattai szólhatnánk, mert alapot rakott a felszólalás alá. Azonban nem tesszük, mert a tanítói nevelő munka akkor ér sokat, ha egymás megértésével" közeledünk feléje. Ujj Jenő értekezésének cime különben ez volt: »Van-e szükség felekezeti tantervre?« És éppen errői nem fejtette ki az igazságot. Mert az állami tanterv átvétele ynég nem bizonyító levele annak, hogy ez most már felekezeti tanterv. A tanító, oktató, nevelő egyénisége adja meg a tantervnek vallásos nemzeti fajsúlyt- Ezért összefogni! kedves kötelessége a tanítóságnak bármelyik felekezeti iskola tanítójának is vallja magát. A közgyűlés hátralévő tárgyai gyors ütemben morzsolódtak le. A pénztár állapotáról "szóló pénztárnoki jelentést tudomásul vették. A tisztikar maradt a régi. — A gyűlés után közebéd volt a Korona helyiségében. Itt folytatását vette a jó ebédnél a foglalkozásbeh témák fölött való dikciózás. A dikdók leszűrt igazságaként abban történt megállapodás, hogy hazánknak mai helyzetében egyedül ómagyar tamtókra« van szüksége, akik a vallás tanítását a nemzeti neveléssel forrasszák egységbe, — hogy jobb jövőnek egyengethessék az útját. legjelesebb műkedvelők szerepelnek a Leáüfklnb előadásán A Szociáhs Misszió Leányklubja lázasan készülődik a február 1. és 2-án tartandó műkedvelő előadásra, amely a róm. kath. el, iskola dísztermében mind a két napon délután 5 órakor kezdődik. Az érdekes műsor biztos ígérete a teljés és maradandó sikernek, mert a legjelesebb műkedvelők szerepelnek a Leányklub kulturdélutánján. Walter Ede költeményeiből szavai Miiotay Mária, aki a város egyik legtehetségesebb előadója. — Egyfelvonásos vígjátékok tarkítják a műsort, amelyben Raksányi Sándor, Zachár László, Bejczi József j fognak előreláthatólag sikert arat- | ni, — a kitűnő leányszereplőkkei együtt. Természetes a Leányklub kulturdélutánjának bevétele ismét karitatív célt szoígál, ugyanis a karácsonyi gyermeköltöztetésből adóssága maradt a Klubnak s azt szeretné a befolyó jövedelemből kifizetni. Azonkívül egy »szék-aiapot« szándékszik létesíteni a róm. kath. iskola dísztermének felszerelésére. Aki megnézi a Leányklub előadását, az egy élvezetes és szép délutánt fog eltölteni. Belépő-dij nincs. Az 50 filléres műsor megváltása kötelező. Égő szalmával játszott és összeégette bölcsében fekvő kisöccsét egy székelyi kisfiú Borzalmas szerencsétlenség történt e hó 23-án a délelőtti órákban a Székely községhez tartozó Burger tanyán. Miskolczi János kocsis 15 hónapos kis fia ugy öszszeegett, hogy felgyógyulásához ke vés a remény. Miskolczi Jánosné a bölcsőt, a fnelyben a kis gyermek feküdt, a kályha ajtajától mintegy fél méternyire helyezte el. A másik kis fiát, a 4 esztendős Istvánt a bölcső mellé 'állította azzal, hogy játszón a gyermekkel, amig ő kimegy az udvarra egy kupa vizért. Az idősebbík fiu játék közben az apró gyermek alól kihúzott egy maroknyi szalmát és a kályhánál meggyújtotta. Az égő szalmától néhány pillanat múlva lángra lobbant a bölcsőben fekvő gyermek ruhája és takarója, s mire a nagy jajveszékelésre az anya a szobába rohant, a szerencsétlen gyermek anynyira összeégett, hogy az orvosok életbenmaradásához nem sok reményt fűznek. A kir. ügyészség elrendelte a vizsgálatot, hogy Miskolczi Jánosnét a szerencsétlenségért terheIi-e felelősség. Olcsó lombmáit jeggyel fogjál biztosítani a sóstói strandfürdő látogatottságát Fürdőfejlesztés tervekről írnak olvasóink A sóstói strand medre naprólnapra mélyül. A sóstól közmunka költségein készül az uj fürdő és imár épülésében áldást jelent: kenyeret ad a szűkölködőknek, a munka nélkül nyomorgóknak. A strand megépítése előtt már most tanácskoznak illetékes helyen arról, hogy miként biztosítsák az uj strand állandó és intenzív forgalmát. A medermunkálatokra felajánlott állami pénzen kívül a városnak is áldozatokat kell hozni a Sóstó forgalmát jelentékenyen fokozó strandfürdő érdekében. Ezt az áldozatot a város meg is hozza, váaosi MOZGÓ Pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor PETROVICH SZVETISZUW és HUSZÁR PUPi világhírű magyar filmsztárok első beszélőfilmje PARIS KIRÁLYA Izgalmasan érdekes beszélő, éneklő és muzsikáló filmoperett 10 felv. Kisérőkép: CINCI MINT FALUROSSZA. Magyar szöveg! Csak 16 éven felülieknek? mert a fürdő megnyitása jövedelemtöbbletet biztosit és rentábilis befektetés lesz. A strand látogatottságának első feltétéle az olcsóság. A Sóstó megközelítését kell olyan olcsóvá tenni, hogy a strand látogatásának ne legyen akadálya a távolság. Már most tanácskoznak arról, hogy mi legyen az ára a villamos és a fürdő jegynek együttesen. Olcsó kombinált jegyet terveznek, hogy lehetővé tegyék a strand állandó látogatottságát. A Kisvasutak vezetősége hajlandó is olcsóbb kombinált jegyek kiadására, mert a vasúti forgalom fokozódása is ezzel az eszközzel biztosítható. Érdekesek azok a levelek, amelyeket olvasóink juttatnak hozzánk a Sóstó fejlesztése tárgyában. — Egyik olvasónk ma arról ir, hogv a Sóstón nem elég a szórakozást nyújtó strand, hanem 1 szükséges kü lön zárt napfürdő építése olyan betegeknek, akiknek teljesen napfürdőre van szüksége. Külön fürdő i?nne a férfiak és a nők számára. Részletei tervet ajánl*olvasónkarra vonatkozólag is, hogy miféle uj orvosi intézményekre volna a Sóstón szükség. Mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy állandó fürdőorvosok és fürdősök alkalmazását várja a közönség. Olcsón be lehetne rendezni és országos hírűvé lehetne fejleszteni a Sóstón egy ideggyógyfürdőt is, amilyen Triánon előtt Feketehegyen \olt. Az ídeggyógyfürdő lényeges része az említett homoknapfürdő volna, amelyet a mostam szigeten "lehetne berendezni. Vizgyógyintézetre is sürgősen szükség van a Sóstón. Lehetne sziksós iszapolásokat is adni, ületve sziksós iszapfürdőt berendezni. Meghatározott összegért a kádakba is lehetne sziksót adagolni orvosi rendeletre. A Sóstó szívbetegeknek, idegbetegeknek, reumatikus bánta!,makban szenvedőknek tenne jót, ha megfelelően berendeznék szénsavas fenyves fürdőkre és iszapolásra. Ezek a gyógyfürdők kisebb beruházással létesíthetők volnának és nagy mértékben emelnék a fürdő látogatottságát. CSERKÉSZ INDULÓ. Büszke fiuk, »Baross« cserkészek Serlegavató ünnepén, Tüzesen, hevvel száll az égnek Egy irredenta költemény. S a műsor után táncra perdül Mind a legény és mind 'a. lány, Ami alatt Csépány veszettül És elszántan fotografál. A kútba esett és szörnyethalt egy tiszaeszlári öregember. » A Tiszaeszlár községhez tartozó Szurkos tanyán e hó 28-án reggel Horváth András 67 éves napszámos fejjei az itató kútba esett és mire észrevették, már halott volt. Eddig még nem sikerült megállapítani, hogy öngyilkosság történt-e, vagy pedig Horváth szerencsétlenség áldozata. A kut kávája mindössze 50 cm magas s igy megtörténhetett az is, hogy az öreg ember megszédült és a kutbü zuhant. A nyíregyházi kir. ügyészség elrendelte ebben az ügyben a vizsgálatot. MINDEN NO wammmmmamK gyönyörű lehet, ha divatos bársony éí filckalapot vásárol, jutányos áron kizárólag walterné kalapszalonjában, Lutherutca 20. Lovas Kovács-ház Bársonyalakltás, filc tisztítás, festés és formálás I