Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-01-25 / 20. szám

4 jfiÍMldéK. 1931. január 25. jának már jóval előbb ott kellett ' volna megnyilvánulnia, amikor 1921-ben a francia parlamentben' nyilt szinen számos szenátor és Briand bizonyító szabival minden kétségen felül megállapítást nyert» hogy nem a magyarok csinálták a háborút és csak azért ratifi­kálták mégis a trianoni szerző­dést, mert mint Briand kijelen­tette, már három nagyhatalom ratifikálta. Egészen más fordulatot vehe­tett volna a lenyűgöző trianoni irányzat, ha a magyar jogtudósok, a francia szenátus menlevele alap­ján tudomásukra hozzák ama há­rom nagyhatalom jogásztársadal­mának a magyar nemzet rehabilitá lását és ennek alapján kérik, hassa­nak oda, hogy törvényhozásuk a trianoni szerződést, mint jogalap­nélküli, tévedéseken és félreérté­sekén alapuló injuriát töröljék tör­vénykönyvükből; egyben hivatkoz­va Amerikára, amely azt, mint er­kölcstelen förmedvényt nem is ra­tifikálta. Ugyancsak a francia parlament említett megállapítása alapúi szol­gálhatott volna ahhoz, hogy min denféle fizetési kötelességek alól a magyar nemzet felmentést nyer­jen. Mert ezeket a fizetési köte­lezettségeket a szerződés azzal in­dokolta, hogy: mivei a magyarok csinálták a háborút, ők fizessék meg az okozott károkat­De ezt a hamis jogalapot a francia szenátus megdöntötte, kö­vetkezéskép nem kötelezhető tehát a magyar nemzet semmiféle kár­térítésre. És mégis fizetünk. De, ha a magyar jogászvilág ezen konkrétumok alapján a jogi érvek pergőtüzével árasztotta volna et ezt a területet, visszavonulásra kény­szentette volna a követelőzők sise­trahadát s a magyar nemzet köny­nyebb helyzetbe került volna. Mert legyünk azzal tisztában' hogy Benes és társai azért szá­guldoznak oly vakmerően a zöld­asztalok körül, mert — tapasztalat­ból — srapneknentesnek érzik a területet; de ha szellemi kartácsok tüzébe kerülnek, épp ugy felemelt karokkal futnak el onnan, mint ahogy a harctéren tették. Azért ne meditáljunk tovább a meddő múltról, hanem készüljünk a következendőkre. Ehhez az első lépés a jogásztársadalom részérői imár megtörtént. Hála érte. Bizal­munkhoz ez uj, reményteljes pers­pektívát nyújt. Mert hisszük, hogy az első lépést követni fogja a többi, ami abban fog kifejezést nyerni, hogy megszervezik a nem­zeti igazság jogvédelmi hivatalát' amely permanens jellegű lesz. És bizonyosan innen fog kiindulni a magyar nemzet igazát bizonyító számtalan konkrétum alapján, a magyar nemzet perújítását követe­lő memorandum a Népszövetség­hez. Ezt várja türelmetlenül a nem­zet. És hisszük, hogy e várakozásáé­ban nem 1 is fog csalódni. Ezen kivül még sok és nagyon fontos feladat vár még ezen jog védő irodára. Hiszen nap-nap mellett ujabb és ujabb sérelmek érik a kisantant részéről a ma­gyar nemzetet s elszakított test­véreinket. íme, itt van legjobban a kisántánt államokban végrehaj­tott népszámlálás sokoldalú sérel­me, amellyel szemben egyesek még afelett elmélkednek, hogy vájjon nem lesz-e más állam ügye­ibe való beavatkozás, ha e sérel­meket szóváteszik ? Ezt a gordiusi csomót is a jog­tudósok oldhatják meg azzal, ha felvilágosítják a világ jogtudósait, hogy a magyar nemzet nem mint állam keres orvoslást a népszámlá­lás hamisságai ellen, hanem mint szerződő fél követel igazságot, a másik szerződő féltől. És mint ilyennek nemcsak joga, de köte­lessége is ezt megtenni : s ezzel ellenőrizni, hogy a kisántánt álla­mai a kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseket a szerződésnek megfelelőleg betartsák, mert vagy van szerződés, vagy nincs. Ha van akkor annak minden pontját köte­les betartani mindenik szerződő fél; ha pedig nincs, akkor elveszett imin den jog s igy elveszett a birtoklás joga is. Nincs tovább mandátum a megszállott területek bitorlásá­hoz ; tehát kiürítendő : Tertium non datur ! Erdőhegyi Lajos dr. főispán megtekintette a sóstói közmunkát Megírta a Nyirvidék, hogy a Sóstón megindult a közmunka, a­mely lényegesen enyhítette váro­sunkban a munkanélküliséget. A sóstói strand medrének kibővíté­sét végző földmunkásokat megláto­gatta dr Erdőhegyi Lajos főispán' aki Bencs Kálmán dr kir. kormány főtanácsos polgármester és Kovács Tibor városi mérnök kíséretében jelent meg a Sóstón. A munkálatok előrehaladott stádiumban vannak. Nemcsak kimondottan földmunká­sok dolgoznak a meder mélyítésén és szélesítésén, hanem vannak kö­zöttük iparossegédek is, akik munka hiányában igy keresik meg a kenyérre valót. Egy munkás na­ponta összesen 2.80—3 pengőt ke­res és most összesen 230-an dol­goznak. A jelek szerint még két és fél hónapig tart a munka. Az ed­digi kiutalt 15.000 pengő fogytává' dr Erdőhegyi Lajos főispán és dr Bencs Kálmán polgármester a további munkálatok érdekében ujabb előleg kiutalása érdekében tettek lépéseket az illetékes mi­nisztériumban. űímühES. BEKEDTSfr. mm ELLEN <^t&S&tiCCei) r_ ím ojt {JköflÖgéb KAPHATÓ CvÓOYStEBTÁnAKBAN FS DROGÉRIÁKBAN A nyíregyházi kir. törvényszék február 18-án vonja kérdőre Stark Andor bestiális gyilkosát Nyíregyháza város lakossága fo­kozott érdeklődéssef várja Stark .Andor bestiális gyilkosának, Klein Sándor könyvelő izgalmakban bő­velkedő bünperének tárgyalását. A véres és borzalmas dráma sötét­leikii hőse már hosszú hónapok óta a nyíregyházi kir. ügyészség fogházában várja méltó büntetését. Fogságának első két hónapjában értesülésünk szerint lázas szorga­lommal dolgozott memoárján, a melyben véres tettének bonyolult részleteit vetette papírra, annak igazolására, hogy nem tervszerűen, előre megfontoltan követte ei ször­nyű tettét, hanem 1 az állító­lagos verekedés hevében, hir­telen felindulásból. Az, hogy teljesen elkészült-e a borzalmas dráma yéres részleteivei | nqm szivárgott ki, de a hirek sze­rint nagy optimizmussal ítéli meg heiyzecét és a böntönélet egyhan­gú, sivár unalma ellenére is visz­szanyerte életkedvét és önbizalmát. Klein Sándor vizsgálati fogsága idején ügyvédjén és szülein kivül nem látogatta meg senki. Még azok sem 1 keresték fel egyetlen egyszer sem, akik pedig a gyilkos­ság előtt szoros lelki kapcsolatot tartottak fenn vele. A társadalomból és felekezeté­ből kiközösített gyilkos azon­ban nem veszi tragikusan ke­serű sorsát és igen gyorsan asszimilálódott a börtönlakók különös szokásaihoz. Sokan megfigyelték a tárgyaló­teremi ablakából, hogy'Klein Sán­dor amikor a többi foglyokkai a fogház udvarában monoton körsé­VÁROSI MOZGÓ Szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor HNNY ONDRA világsikert aratott nagy beszéldfilm attrakciója EGY JOBB CSALÁD Eredeti németül beszélő vig operett 10 felvonásban Kitűnő muzsika, a legszebb énekszámok, káprázatos táncmutatványok CINCI — Burleszk. táját járta, valalmi perfid szemte­lenséggel vigyorgott a szabad vilá­got elzáró ablakok felé, ahol isme­rős arcokat vélt felfedezni. Paksy István dr. kir. ügyész a Klein-ügy közvádlója természete­sen egészen máskép ítélte meg az eseményeket és hosszú vizsgálata során a valószínű feltevéseken ki­vüi igyekezett tárgyi bizonyitéko­| kat is szerezni arra nézve, hogy j Klem Sándor vallomása nem min­! denben fedi a valóságot és szerencsétlen áldozatát bes­tiális kegyetlenséggel, terv­szerűen, mindent alaposan elő­készítve tette ei láb alól. ( A kiszivárgott hirek szerint ál­i litólag több olyan adat merült föl a vizsgálat folyamán, amelyek két­ségessé 'teszik a gyilkosnak azt az állítását, hogy az irodában ölte meg Stark Andort. Az iroda pad­lózatának azt a részét, amelyre ax áldozat vére folyt, a kir. ügyész­ség vegyvizsgálat végett Budapest­re küldötte, de hogy a vizsgálat milyen eredménnyel zárult, arra vonatkozó'ag megtagadnak minden felvilágosítást. Az a hir, amely néhány pesti lap ban látott napvilágot, hogy Klein Sándor a fogházban megőrült, teljesen alapta'an s egy téma­szegény riporter agyának fan­tazmagóriája csupán. A hírnek mindössze annyi alap­ja van, hogy Klein egy időben, mint legtöbb gyilkos, őrültséget szimulált, de miután látta, hogy naiv próbálkozásával senkit séma téveszt meg, megunta a játékot és abbahagyta a szimulálást. Paksy dr. kir. ügyész miután a vizsgálat befejeződött, elkészítet­te a vádiratot, amely szerint Klein Sándort előre megfon­tolt szándékbői elkövetett eml­beröiés bűntettével ;s egy­rendbeh sikkasztással vádolja. A kir. törvényszék az ügy fő­tárgyalását február i8-ára tűzte kt. Értesülésünk szerint a mintegy há­rom napig tartó tárgyalást, maga Illés Andor dr., a nyíregyházi kir. törvényszék elnöke fogja vezetni. Utazás — Turisztika Turisták és ródlizók figyel­mébe! A Magyar Turista Egyesület nyirségi osztálya február i—2-én kirándulást rendez Sátoraljaújhely ródli és ski terepéhez. E kiránduláson vendégeket is szí­vesen látuink, de a kisvasút hét­végi menettérti jegykedvezményé­ben csak a tagsági igazolvánnyal ellátott tagok részesülnek. Kívánatos a kirándulásra a je­lentkezéseket 1931. január 29-ig leadni, hogy éjszakai szállásról idejekorán gondoskodhassunk. — Részletes programmot az indulási időre vonatkozólag jövő héten köz­lünk. A kirándulás vezetője Maurer Károly, (Luther-utca 5.) a Nyír­egyházi Gazdasági Hitelszövetkezet ügyvezetője. Jelentkezések ott ad­hatók le. A M. T. E. nyirségi osztálya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom