Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-06-28 / 144. szám

12 JSFVÍRYIDBK. 1931. junius 28. ms á Gazdamelléklet Ismeretlen kártevő pusztítja Felsőszabolcsban a búzát Egy fényeslitkei bártokostól kaptuk az alábbi tartalmú levelet, amelyet azzal közlünk, hogy ha a szakkörök a felvetett kérdésre vá­laszt tudnának adni, kérjük soraik­nak lapunkhoz vafó küldését, hogy • a közérdekre való tekintettet nyu­vánosságra hozhassuk. A levél a következőkép szól : »Midőn rozsvetéseink kikalászol­tak, azt tapasztaltuk, hogy <?rpzs legfelső bütykétől a kalász felé való része elfehéredik. Jobban megvizs-> gálva kisült, hogy az egész szár egészséges, de a legfelső rész, ha meghúzzuk, könnyen kiszakad he­lyéből és a kiszakadt fehér szár legalsó része 4—5 mm. hosszan meg van rágva. Ilyen fehér, azaz el­száradt kalász és szár van, a rozsban 25—30 százalékig is. Sokan már a búzában is leltek ilyet. Nekünk az őszi vetésünkben óriási kárunk van. A hesszeni, helyesebben hasz­sziai légy egész másforma 'kárt tesz, a csikós lábu légy szintén, igy nem tudjuk mi okozza. Kisvárdán na­gyon sok a kár. És akár korai a vetés, akár késői, akár buja, akár gyönge, mind szenved«. Eddig szól a levél. Mint emii­tettük is, arra kérjük a gazda szak­köröket, szíveskedjenek a kérdés­sel lapunk hasábjain foglalkozni s, hozzászólásukkal, esetleg tanácsuk­kal a felsőszabolcsi gazdáknak se­gítségül jönni. — Kereskedelmi levélborítékofe nagy választékban 1000 darabon­kint 8 pengőtől a Jóba-nyomdá­ban. MEGHÍVÁS. A „Hangya" Termelő-Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szövet­kezeti Központja kötelékébe tar­tozó nyíregyházai „Hangya" fo­gyasztási és értékesilő szövetkezet 5 1931. évi julius hó 5-én, d. u. i 3 órakor, a Move helyiségében, I Gróf Károlyi-tér 20. ÉVi RENDES KÖZGYŰLÉST ! tart. melyre a tagok az alapsza- j bályok 24. §-a értelmében meg- : hivatnak. Ha a közgyűlés a meg- f jelenő tagok csekély száma miatt j határozatképtelen lenne, ugy a : közgyűlés 1931. évi julius hó 12-én fog megtartatni, mely — ; tekintet nélkül a tagok számára — \ határozatképes lesz. Napirend: 1. Mult évi üzleteredményről , szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgá- í lása és felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 5. Az igazgatóság kiegészítése. 6. Felügyelőbizottság választása. 7. Netaláni indítványok. 8. Határozathozatal a szövet­kezet sorsa felett. 1930. évi december 31-én a tagok száma 1857, üzletrészeik­nek száma pedig 9805 volt; az év folyamán belépett 2 tag 38 üzletrésszel. A felügyelőbizottság által meg­vizsgált évi mérleg a bolthelyiség­ben kifüggesztetett és mindenki által megtekinthető. Kelt Nyiregyháza, 1931. junius 22-én. Az Igazgatóság. MEGHÍVÁS. A „Hangya" Termelő-Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szövet­kezeti Központja kötelékébe tar- | tozó Nyíregyházai „Gazdák" Áru- 5 beszerző fogyasztási és termény­értékesítő szövetkezete 1931. évi julius hó 5-én, d. e. 10 órakora Gazdaszövetség kistermében 1930, évi rendes közgyűlési tart, melyre a tagok az alapsza­bályok 24. § a értelmében meg­hívatnak. Ha a közgyűlés a meg­jelenő tagok csekély száma miatt határozatképtelen lenne, ugy a közgyűlés 1931. évi julius hó 12-én fog megtartatni, mely — tekintet nélkül a tagok számára — határozatképes lesz. Napirend: 1. Mult évi üzleteredméhyről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgá­lása és felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 5. Az igazgatóság kiegészítése. 6. Felügyelőbizottság választása. 7. Netaláni indítványok. 8. Határozathozatal a szövet­kezet sorsa felett. 1930. évi december 31-én a tagok száma 427, üzletrészeiknek száma pedig 1454 volt; az év folyamán belépett 2 tag 3 üzlet­résszel. A felügyelőbizottság által meg­vizsgált évi mérleg a bolthelyi­ségben kifüggesztetett és min­denki által megtekinthető. Kelt Nyiregyháza, 1931. évi junius hó 22-én. Az Igazgatóság. Hali 100 pengőt tási cikkek eladásával. Díjmentes is­mertető Steiner, Budapest, Szövetség­utca 26 3919-10 Haszonbérbe adó okt. 1 tői Debrecentől 40 km fekvő Kövesut mentén 1770 magyarhold<« szeszgyári bo­mokfcirtok. Értekezni gazda­ság megbízottjánál D bre cen, Koasuth-u. 19. Lőcsei gazdatisztnél. 4222 1 Tisztelettel értesítem a nagy­érdemű hölgyközönséget, hogy egy legújabb tipusu, tartós ondoláíógépet szereztem be és ez az egyetlen gép, amely­Iyel 6 perces fűtéssel, a leg­csodásabb tartós lapos ondo­lálást készítek. EISNER HELÉN hölgyfodrász, Kossuth tér 5. 3921-4 ELADÓ Nyíregyházától a kisvasút mentén, járási székhelyen, Gáván a község közepén, vasati megállónál, piachoz közel, egy öt szobás és konyha, pince lakóház, mellék épületekkel. — Érdeklődök forduljanak Sikorszky Ferenchez, Gávára junius 21 tol. 424.'! — Megvédi befőttjét a romlás­tól az Ujságboltban kapható Pe­nészmentes Pergament Papír. A harminckettes ház REGÉNY. Irta: Tartallyné Stima Ilona. 21 S Már itt is vagyunk — mondta Lőrincz. — Lám, milyen hamar, — felelt a fele­sége- í ! Lőrincz csöngetett. ( A házmesterné jött- Rácsodálkozott a fia­tal párra, de semmit sem szólt- Érezte, hogy ezek a harminckettes ház »különélői«- Nem mert bizalmas kérdést intézni hozzájuk, alá­zatosan kérdezni pedig nem akart, mert aki a harminckettes házhoz tartozik valamiképen, »itt« nem lehet előkelő- Semmiféle nagy bor­ravalóért nem mondta volna, hogy: »kezit csókolom •« A lépcsőház most is sötét volt. A pet­róleum lámpa feketén világított. Apró. sárga fénye széthullott az éjszaka feketeségében­Boriska megállott az anyja ajtaja előtt. A szíve erősen dobogott s először nem is mert kopogtatni- Mégis rászánta magát si egészen halkan verte ujjai hegyével az üve­get­— Anyuskám! Mi vagyunk, Elek meg én! — Boriska? — hangzott belülről s már villant a gyufa lángja, belevilágított a re­dős homlokba s a kuszált ősz szálakba ott a homlok fölött- Boriska látta egy kis nyílá­son, a függönyön át és megtelt a szíve me­leggel, boldog örömmel s szemeire könnyek futottak. A könnyeken át hosszú kristály­szemekké tört a lámpa fénye s s játékosan kis szilánkok s karikák borzolódtak belőle a Iáoipa köré- l 1 b azután semmit sem látott, mert be­hunjt&a szemét s a pillák fölitták könnyeit, .uyk Söltezor megcsókolták egymást­^ -52$tán hozzákezdtek elmondani min­deníT~A' vége az lett, hogy egyik sem mon­^ot^jemmit, mert akármibe kezdtek, közben mindég más jutott az eszükbe. — Vidovich? — kérdezte egyszerre Bo­riska. — Németországban van- Hiszen mondta, hogy menni fog- Nem emlékszel? — S te anyuskám mégis itt alszol ebberl a meleg konyhában? — Gondoltam, hogy hazajöttök- Az ágya­kat meg is vetettem, hogy Iefekhessetek. Boriska kitárta az ajtót­A két á^gy ott duzzadt fehér párnákkal és a niros kasmír paplanokkal. —Anyuskám! Hát ezt éreztem én! Hogy mindenáron haza kellett jönnöm! És elbeszélték furcsa hazajövetelük tör­ténetét. I Azután elhatározták, hogy csakugyan itt maradnak reggelig. Boriska kinyitotta az ablakot és lenézett az utcára. A sarki villany éles fényt árasztott. A csatornából egy patkánv kecmergett elő- • " r. Mászott a járda oldalánál, azután óva­1 tosan megfordult, megállott. Egy másik patkány is kijött a nyíláson át- Fürgén a párja után szaladt. Szorosan egymás mellett folytatták utjokat. Megál­lottak- Találtak valamit. Osztoztak rgjta. Nem marakodtak. 1 Boriska kicsit megborzadt- De nem irtó­zattal. Mosolygott. Mintha Vidovich állana mellette­Lám, a patkányok... — Megfázik, kedves — mondta az ura. S egy perc múlva már a takaró alá bujt. 12. Furcsa is az, mikor nem történik semmi, hosszú hónapok telnek el s érezzük minden­napunknak egyforma rendszerét s egyszerre, mintha egy nagy-nagy ujj rámutatna az el­múlt napokra: —• Üresek!... Ez a szó aztán százszor megkondul:. furcsán, gúnyosan, vagy félénken, vagy tá­lán nyugodtan, mert hiszen úgy van rendjén: Ha nem történik semmi... Az a jó: a boldog élet, a gondtalanság... S mégis: ennek a nem történésnek kez­detéről valaki más integet magunkban a je­1 lenbe, mint valamely mezőkön hagyott ide­gen a vonat ablaka felé, mely robog, zúg' él pillanatokra s aztán eltűnik szem elől Az a valaki olyan egészen más! Mintha karcsúbb volna s a testére simuló ruhát len­geti a szél. S az arca fehér, csak fehér? vonalak nélkül, mint egy márvány-hold'. Szenvedély és gondolat nélkül: mint egy bábu arc- De a hajszálai a homlok fölött csillogók, kunkorodó-lobogó hajszálak — erre egészen tisztán emlékezünk. Vidovich és Lőrinczné ülnek egymással szemben és az asszony meséli ezt ilyenfor­mán a hallgató embernek, aki új elegánriá­jávai egészen máskép hat- Arcában a régi súlyosan markáns vonalak egy kicsit meg­tompultak s a figyelő szeme tele van új átélésekkel és türelemig fokozott önfegye­lemmel. Milyen széles szavakat rázott volna ki magából »akkor«, de most inkább az asszony új szépségén ámul. Valami meghúzódik a szemgödörben, ai kék árnyéku félkör szögletében, ami mégi9 csak arról beszél, hogy történt valami! — Nincs titok előttem! Nagy örömet vár- Ez van az arcában. Tehát: mégis csak történt valami! Az asszony elpirult- Fgy pillantást ve­tett az ablakra, mintha onnan várna segítsé­get- Mit feleljen? Nem tagadhatja el. — Persze, a maga szeme orvos-szem» röntgen-szem-.. — Nem az orvosé- A férfié. — Ne mondja ezt! (Folyt- köv.) Nyomatott Jóba Elek iapculajdono» könyvnyomdájában Nyíregyházán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom