Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-06-27 / 143. szám
9 JWryidék. 1931. jiwiius 27. 2 Kereskedők és iparosok a politikában Az ellenzéki pártpolitika esztendők óta a rra Használja ki a kereskedelem és az ipa r bajait, hogy ezekért a bajokért a kormányt állítsa oda bűnbakul, és hogy önmagát dicsérje és tolja fel a kereskedők és iparosok igaz barátjául és védnökéül. Ez az ellenzéki politikai tábor akár a polgári fronton áll, avagy a szociáldemokrata polgár ellenes frontján, egyaránt! ki akarja sajátítani a kereskedelem- és iparosmentés dicsőségét és pártpolitikai haszonélvezetét. A mostani választási harc nagy fordulatot hozott ebben. Az egységes párt a? : ellenzéki szólamokkal szemben 'felvilágosító és <Jktató munkával a tények és érvek felsorakoztatásával iparkodik a kereskedőket és iparosokat arról meggyőzni, hogy az egyetemes közgazdasági érdeket és ezen belül saját maguk jogos igényeit és boldogulását Bethlen István politikai táborában sokkal in kább szolgálhatják, mint a pártpolitikai ellenzék egymással marakodó frakcióinak a kebelében. A kereskedők és iparosok higgadt józanságukkal hamarosan megértették, hogy a cselekvő gyakorlati politika sokkal jobban megfelel a saját mesterségbeli érdekeiknek, mint a a folytonos gáncsoskodás, kritizálás és negáció, amiben az ellenzéki pártpolitika esztendők óta kimerül. Mit tehet a kormányzat gazdaságvilágkrizisben a kereskedőkért és iparosokért ? És ezzel szemben mit tett és mit tűzött ki programmul a jövőre nézve Bethlen István gazdaságpolitikája? Az ellenzék folyton kifogásolja, hogy a kormány a ga bonaértékesités nehéz problémájának megoldásával segíteni akar a mezőgazdaságon ,amint ők mondják. a városi lakosság, a 'fogyasztás, a kereskedelem és ipar rovására. De ma már nincs olyain józan kisiparos és kiskereskedő, aki ne tudná ,hogy a gazda boldogulása nélkü 1 ac ő sora sem javulhat meg. Egy agrárországban ,ahol a lakosság kétharmada mezőgazdaságból él. ennek a mezőgazdaságinak boldogulásán fordul meg valamennyi többi termelési és foglalkozási ágnak a jóléte. A kereskedőnek tömeges megrendelője a gazda és igy értelmezendő az a régi igazság, hogy ha a parasztnak nincs pénze, senkinek sincs pénze. A mezőgazdaság vásárlóerejének növelésére fordított áldozatok mindig megtérüljek a kereskedőnek és iparosnak az űzeti forgaom, a munka növekedésébgen, Hasztalanul próbálják tehát az ellenzéki pártpolitikusok a kereskedőt és iparost a koimány ellen hangolni azzal, hogy a mezőgazdaság krízisét enyhíteni akarja. Mert az iparos és kereskedő nap-nap utájn látja .hogy ezzel párhuzamosan a kormány milyen erőfeszítéseket tesz a kereskedelem és az ipar helyzetének javítására. A kisiparosok nem felejtik el, hogy a pénzügyminiszter a segéd nélkül dolgozó kézműveseknek elengtedte a forgalmiadót. Azt is megjegyezték, hogy a kormány jóvoltából olyan kisipari hitelt élveznek, amilyen eddig részükre el volt zárva. Látják, hogy a kis- és kézműipar érdekképviselete részire a kormány nagyszabású ipartestületi reformot alkotott, amely lehetővé teszi, hogy a kisipar érdekei egy hatósági jellegű központi szervezetben megfelelő sulyu képviseletre tegyenek szert. Az ipartestületi székházak régi adóságainak terhét is levette a kormány megfelelő hosszúlejáratú hitellel a kisiparosság válláról. Ezek mind pozitív tények, amelyeket elsikkasztani vagy elhomályosítani semmiféle pártpolitikai ellenzéki csűrés-csavarásnak nem sikerülhet. De a kereskedők is tapasztalhatták, hogy a kormány kereskedőellenes politikájáról hirdetett ellenzéki ráfogások egészen valótlanok és igazságtalanok. Hiszen a külkereskedelmi szervezetek létesítésé és eddigi nagysikerű működése egyenesen a kereskedelem exportjának előmozdítására szolgált. De a most megkötött, valamint a tárgyalás alatt lévő kereskedelmi szerződések is a kereskedők javára szolgálnak, amikor egyrészt az agrárcikkek exportjában szóhoz juttatják az egész kereskedelmet, másrészt pedig az iparcikkek importjának fokozásával az olcsó és jó áru beszerzését a kereskedőre nézve megkönnyítik. — Az elharapózott Ma mutatja be a Városi Mozgó az idei évad legjobb hangos filmjét, a százszázalékos németül beszélő filmet, »A császár szerelrné«-i. amelynek két főszerepét Liane Haid és Walter Jansen játsszák. A cselekmény II. József császár életének egy kedves epizódját dolgozza fel. A rendezés és valamennyi szereplő kitűnő. A kitűnő darab közüzemek ellen a kormány beje lentette a legerélyesebb harcot és egészen bizonyos, hogy a kereskedelemnek ezek a legveszedel mesebb versenytársai ugy számban, mint működési körükben már a legközelebb lényeges csökkenést fognak szenvedni. A kiskereskedők részére pedig a kormány hasonló hitelforrást nyitott, mint amilyen a kisiparnak áll rendelkezésére. A forgalmiadózásban a kormány teljesiti a fázisrendszer bevezetésére s általánosítására irányuló kereskedői kívánságokat. Mit nyújt ezzel szemben az ellenzék az iparosnak és kereskedőnek ? Üres frázisokat ,minden pozitív kormányzati lépés célzatos bírálatát és kortesszólamokat. A magyar kereskedő és iparos tud mérlegelni. És tudja, hogy melyik politikai táborban vaja a helye. zenéje Emil Berté, a közismert berlini komponista szerzeménye és egy csapással meghódítja a mozilátogat óközönséget. A műsor másik részét Susy Vernoninal a főszerepben egy kitűnő ka landorfilm tölti ki, címe: »A montmartrei pokol«. Az előadások hétköznapon 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. NYÍREGYHÁZI IZR. FIÚNEVELŐ INTÉZET. (Dr. Józsa Andras-utca 13. sz.) Javitó vizsgákra előkészít julius 2-től. Igazgató: Dr. Licfifmann Nándor. 4192.6 Macdonald Bertfnbe megy Londonból jelentik: Macdonald miniszterelnök és Henderson külügyminiszter julius 17-én Berlinbe utaznak 3. kancellár meghívására. , Két hét lnulva életbe lép a mamagyar—osztráK kereskedelmi szer zödés Bécsi jelentés szerint a magyarosztrák kereskedelmi szerződés tárgyalásai teljesen befejeződtek s a szerződés előreláthatóan julius 16-án lép életbe. A te tíljpar gyorsasági világrekordot állított fel » Londonból jelentik: Az angol textilipar u.j gyorsasági világrekordot állított fel. A juhok gyapjújának íenyirása után 30 óra elteltével ugyanabból a gyapjúból ruhát készítettek és J. H. Thomas gyarmatügyi miniszter már £e» is vette magára az uj ruhát. A szövetből 40 szabó 37 perc alatt varrta meg a ruhát. Az erdély; magyar párt támogatja a kormányt a gazdaság; talpraállítás munkájában Bukarestből jelentik: A képviselőház tegnapi felirati vitájában a magyar párt nevében Bethlen Pál gróf hosszabb beszédet mondott s kijelentette, hogy a magyar párt a legteljesebb mértékben támogatja a román kormányt abban a törekvésében, amellyer a rendkívül' suíyos helyzetben fevő mezőgazdaságot, ipart és kereskedelmet talpra akarja állítani. Öngyilkos lett egy nyírmadai fiatar kereskedő Goldstein Ernő 26 éves nyírmadai kereskedő e hó 23-án reggel fél 8 órakor lakásán frommerpisztollyal főbe lőtte magát és nyomban meghalt. Az életunt fiatal kereskedő végzetes tettének hírét mély megdöbbenéssel vette Nyíregyháza kereskedő társadalma. Goldstein öngyilkosságának oka ismeretlen. Két dán pilóta :s átrepülte az óceánt Al kreeTeldi repülőtéren tegnap kényszerleszállást végzett az a két dán pilóta, akik Newyorkból startoltak az óceán átrepülésére. A pilóták Kopenhágába akartak utazni, azonban irányt tévesztettek s igy kerültek Spanyolországon és Franciaországon át Kreefeldbe. Tegnap este tovább folytatták utjukat,azonban Brémánál ismét le kellett száUníok s valószínűleg csak ma reggel folytatják utjukat. A cseh kormány a gabonamonopőliutn tervének "elvetésével foglalkozik Prágából jelentik: A gabonabehozatai körül még mindig rendkívül 'bonyolult a helyzet. Azt hiszik, hogy a kormány egyelőre rendelet után kénytelen a jnegbldást megvalósítani. Koalíciós körökben végké ; etették a gabonamonopófium tervét. I A »Justice for Hungary« készen t A német miniszterek párisi látogaáli az Óceán átrepülésére tásának programmja Newyorkból jelentik: Magyar és Endresz pilóták az utolsó előkészületeket végzik óceánrepülő útjukra. Lochedd-Cirrius rendszerű gépük motorja 425 lóerős. 900 gallon üzemanyagot visznek magukkal. a gép maximális sebességteíjesítménye 180 mérföld óránkint. Párisból jelentik: A német miniszterek "párisi látogatása során Brüning kancellár Lavaf miniszterelnökkel, 'íüurtius külügyminiszter pedig Briand külügyminiszterrel fog tanácskozni, niajd a 'négy államférfiú együttes megbeszélései következnek. APQ1«SmQ MOZ&Ö Ma, péntektől, vasárnapig hétköznap 5, 7 és 9 i rakor Zoro BEulpul 10 felvonásos zenés mókái JSL kanibftlok ISÖJÖIt MADY CHRISTIANS, WILHELM DIETERLE énekes, zenés orosztárgyu filmje A földönfutóig Rendkívüli olcsó helyárak! mmmmnmmammMmasB^an "Tg*** Hétfőn, kedden a kalandorfilmek királya Hajsza a föld körül (A nöi párduc) * j áz egész világ feszült figyelemmel kiséri a párisi és washingtoni tárgyalásokat Londonból jelentik: Az angol sajtó feszült figyefemmel kiséri a párisi és washingtoni tárgyalásokat, amelyeknek célja, hogy Franciaországot rábírják a Hoover javastat elfogadására. A Daily Express hangsúlyozza, hogy Mellon Párisban kifejtette, hogy Anglia 11 millió fontos áldozatot hoz a siker érdekében. A kormánymoz közei álló Daily Herald rámutat arra, hogy amennyiben a franciák elfogadják a javasíatot ez számukra 5 és fél millió font hasznot jelentNémetország ugyanis Franciaországnak 16 jniriió font feltételhez nem kötött annuitást fizetne, ugyanekkor azonban Franciaország nak háború sadóssága törlesztése címén 21 és fél millió fontot kelfene az Egyesült Államoknak 'fizetnie. Irving Fischer az ismert amerikai közgazda kijelentette, hogy az összes álíamok adósságának eltörlése is kifizetődnék ugy az Egyesült Államokra ,mfnt a többi hitelező államokra nézve. A Times jelenti, hogy az angoi kormány miután elhatározta, hogy elfogadja Hoover efnök tervezetét, értesítette azokat a kormányokat* amelyek az adósságok évi' részletét most fizetnék ,hogy a fofyó évben nem kiván fizetést. Liane Haid és Walter Jansen legjobb beszélő filmje a Városi Mozgóban