Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-01-01 / 1. szám

1931. január /. (Regény.) 57 Irta Péchy-Ho'rváth Rezső. \ Lesietett a fogadó éttermébe. Mialatt az egyik szemével az étlapot futotta keresztül, a másik szemével maga előtt látta az egész gazság fontosabb jeleneteit, amelyeket ugyanígy elevenít meg majd a cikkben, amit róla írni akart. A szemei még a különböző ételek irott világában csatangoltak, de már szórakozottan és szokatlanul halkan szólt a pincérnek, hozzon papírost, tollat és tintát. Régen teljesítették már a rendelkezését és még mindig az étlapot bámulta.^. Hol járhattak a gondolatai ?. -. Az intelligens pincér, talán türelmetlenségből is, hogy ez a magányos vendég menynyi ideig föltartja, udvariasan megszólítja : — Bocsánat... mit hozzak ? Qyőrffy Zsolt csodálkozva pillantott rá. Nyílván elfelejtette, hol van, mit akar. Letette az étlapot és megragadta a tollat. Megfürösztötte a tintában és csak úgy futólag, még mindig nem gondolva a rendelésre, szólt a várakozó pincérhez : — Hozzon... — és már fürgén leírta a címet, fölébe szúrva a lap számát. A toll zizegve, percegve súrolta a papír sima felületét. — Hozzon... amit akar... Most már nem törődött semmivel. Evéssel, prózai, állatias testi szükséglettel törődjék, amikor a lelke sajogva fájt és vérezve vonaglott, most mindent újra maga elé képzelt ? ! Amikor tisztán látta a fekete betűsorokat a fehér papíroson, készen megszületve a világ legszenzációsabb cikkét, megszáradva, aláírva — és mégis ostoba evéssel törődjék ? Komikus rágcsálással, nyeléssel, buta fogmunkával ?... Forró láz fürösztötte a testet, mint kósza hullám langyos vize, amely elcsatangolva a partra fut ki, a homokbasülyedt kődarabot. Láz hömpölygött a testén, áthullámzott rajta, mint mindig, ha nem sablon-témát fogott földolgozás és boncolás alá; minden gondolatát és összes figyelmét hipnózissze.rüen csak arra az egyetlen eszmére irányítva, amiről írni akart. A pincér visszajött, húslevest hozott sok metélttel. Győrffy valamit hörpentett belőle, mire gyámolítója pirosrasült borjúszelettel tért vissza. Most már semmire sem figyelt, lázasan futtatta végig tollát a papíros egyik szélétől a másikig és közben evett is, hol a húsr ból, hol a kenyérből csípve egy-egy falatot. Sápadt arca most áttüzesedett, halvány rózsaszínű árnyék színesedett rajta és az ajkai nyitva voltak, mintha mindazt, ami a lelkéből kipattant és megszületett, gépies öntudatlansággal sorra elismételte volna, mialatt a papírra tette. Az étterem néhány vendége elcsodálkozva nézegette a különös módon étkezőt és fejet csóváltak az »érthetetlen« viselkedésen. Pedig ha csak egyetlen pillantást engednek nekik a sebesen leírt sorokba, milyen rettenet csapta volna őket mellen, és milyen különös változáson mentek volna keresztül mindannyian ! Hogy gyulladtak volna ki haragos-bíborosra azok a csendes arcok, amelyeken oly végtelen nyugalom ömlött el az emésztésnek ebben az óráiban! És hogy szorongatták volna az újságíró fáradt kezeit amelyek írásközben is meg-megvonaglottak néha, mert szerette volna azokat ökölbe szorítani !... Egyszer csak elkészült a hosszú cikkel, amelynek minden sora közül perzselő lángok csaptak ki. Csodálkozott, hogy az emberek ezt nem veszik észre, nyugodtan eszJSfVÍRYIDÍIC nek és elégedetten emésztenek... A pincér, miközben kezébe adta a kalapját, észrevette, hogy a pohár bort, amelye^ a maga jószántából hozott, a szórakozott,, különös vendég érintetlenül hagyta. — És a bor ? — kérdezte tiszteletteljesen. Győrffy elröstelíe figyelmetlenségét, amely — úgy gondolta — átcsapott a normális határokon is és gépies reflexmozdulattal nyúlt a pohár után. Egyetlen hajtással kiitta a bort, úgy hogy a szesz ereje hirtelen könnyeket facsart a szemeibe. Rohanva igyekezett most keresztüljutni az utca zajló forgatagán. < , A tekintélyes radikális laphoz tartotty amelynek svájci tudósítója volt» Kitárt karokra, harcos barátokra számított, akik a fölháborodását a magukévá teszik, fölgyulladnak a gyönge, magányos lángon és segítik neki félreverni a harangokat. Kifordult a körútra. Rengeteg népáradaf hömpölygése kápráztatta el a szemeit egy pillanatra. Vegyes társaság volt az, mindenféle körökből összeverődött ezernyi-ezer férfi és asszony. Elöntötték az egész úttestet, amelyen végesvégig árván és elhagyatottan állottak az elegáns sárga villamosok, mint, sebesen törtető árvíz közepén az elöntött, gazdátlan házak. A szemek lázasán csillogtak, a homlokokon fénylő izzadtsággyöngyök ültek, a kezek a levegőben kalandoztak és némelyek a kalapjukkal köröket, groteszk lendületeket rajzoltak a Jevegőbe, miközben a kuszált hajuk izzadtságtól volt csapzott., Rekedten vagy ordítva énekeltek, mindenki túlkiabálta a másikat és sietve a szöveg befejezésével. A nóta ugyanaz volt — noha magyar — mint Feldkirchben, Innsbruckban,' vagy Wienben : bőszen fennhéjázó, együgyüen lelkesítő és viharosan fenyegető. A tömegmámor átcsapott a széles menet fölött, mint valami piszkos, fojtó, forró gőz, és meggyült, sűrűen kavargott az utca fölött mint mélyen beázott folyómeder két partszegélye között az imbolygó hajnali tejköd. A megittasultan, szinte magából kikelt hévvel rikogató tömegben sűrű egymásutánban hatalmas fehér táblákat cipeltek, ezzel a fölírással : Éljen a háború!. „. És Győrffy Zsolt megfigyelte, hogy ezek a táblahordozók voltak a leghősiesebbek, mintha valami elzsákmányolt győzedelmi jelvényt lobogtattak volna... A szerkesztőségben a legelső szolgát fülöncsipte. Átadta a névjegyét a felelős szerkesztő számára. Egy félig nyitva hagyott ajtó hasadékján önkéntelenül is bepislantott. Valamiféle katona ült ott az egyik asztal tetején, a lábait lelógatta és előre-hátra lóbálta, »kutyákra harangozott«. A munkatársak körülsereglették, halványkék szivarfüst bői fújtak maguk köré illatos gomolyagokat, a katona pedig komolyan és fölényesen magyarázott nekik az asztal tetején elfoglalt különös álláspontjáról. Valami öles térkép papij rosa zizegett a két kezében. Lehetőleg ügyelt arra, hogy újdonatúj kardja minél többször és minél lármásabban megcsörrenjen, mert harcias témájához nagyon hatásos kíséretnek gondolta a fenyegető kardcsörtetést. — A csapatok szelleme... — mondotta és Győrffy csak töredezetten hallotta szavait, a félignyilt ajtó hasadékán át — a fölvonulási irány... egy-két nap alatt bekerítjük őket és elfogjuk az egész bandát.-]. Csupa szórakozás, nevetséges kirándulás lesz az egész... . / Ekkor visszajött a szolga és Győrffy nem hallgathatta tovább a fölényeskedő katona hetyke szóáradatát. Besietett a szerkesztő ajtaján. A következő percben megrázták egymás kezét. És Győrffy Zsolt, akinek a szervezetében ekkorra már eloszlott a hirtelen felhajtott pohár bor, egyszerre csodálatos szóbőség birtokosának érezte magát. A cseppnyi alkohol lüktetve kezdte meg működését és egyszerre gazdaggá tette agyát, bőbeszédűvé, patetikusabb előadásuvá formálta át úgyszólván minden átmenet nélkül. Beszélt, bizonyított, érvelt, lelkesített, vádolt és sújtott egyszerre. Elővette a szenzációs cikket, elmondta a tartalmát külön is, más szavakkal is és a beszédje nemein csengett, mint az olvasztott fém hangja és kongott és mennydörgött, mint az ítélet harangja. i Hűvös szél süvített ki a beszédjéből, amelyet, hia valamilyen, talán kissé mámoros tömeg előtt mond el, talán gyújtott, perzselt, robbantott volna vele és fergeteg nyargalt volna a nyomában ... Megmutogatta a szorgalmasan vezetett naplójegyzeteket az Enyingi-Thiébaud-Furmston-Harzdorf-tárgyalásokról, a nagy tömeg fényképet a titokzatos sétákról, a barátságos fraternizálásokról, a zürichi gyűlésről és az arosai tanácskozásokról. És mindezeket a beszerzett összes adatokkal, bizonyítékokkal és élő tanukkal együtt hajlandó volt bárhol, bármikor és bármilyen bíróság, hatóság, bizottság vagy vizsgálat színe elé terjeszteni... Idáig jutott el. Ekkor a szerkesztő, aki eddig megdöbbenve, arcán a fájdalmas megdöbbenés és a végtelen undor küzdelmes játékával, csendesen hallgatta a felindult ember előadását, hirtelen felkelt. Fájdalom rezgett a hangjában, amikor mondta : — Ez a legnagyobb aljasság, kolléga, amit valaha hallottam... Aztán az íróasztalához lépett, a sok papíros fölül felvett egy vékony füzetet és átnyújtotta Győrffynek : — Egy kicsit azonban elkésett, kolléga... — mondta. — Nem sokat, öt napot késett.., Nézze ! Győrffy megnézte. A füzet címlapján ez a felírás állt: »Rendelet és utasítás a hadviselés érdekei szempontjából életbeléptetett hírlapi cenzúra végrehajtásáról.« Az újságíró bénító hidegség simítását érezte hirtelen a forró hátgerincén. A tenyere önkéntelenül is ököllé kapcsolódott. Erős, dacos, könyörtelen, acélos ököllé. Eleven, sújtani kész kalapáccsá... De aztán erőtlenül hullott le. Megverten, legyőzötten, haszontalanul. Kifosztottan és végleg lefőzötten... A szemei az utcára tévedtek. Idős, kaj. labajuszu népfelkelő haladt ott tempósan, nyugalmasan a rengeteg emberáradat áramlásában. Hátán vadonatúj hadifelszerelés. — Előtte és mögötte kéLkét gyerek. Bámészszemű, csodálkozó, szigorúan kimosdatott parasztgyerekek. Egy kicsike totyogós szoknyában és mezítláb, az apja melllett botorkált, a katona mutatóujját markolászta, hogy el ne veszítsék egymást és alig bírt vele lépést tartani. A hátuk mögött ballagott az asszony, a kendős, sovány, sápadt parasztasszony. Egyik kezében az ura puskáját cipelte, a másik kezében a jól megtömött barna kenyérzsákot. A szemei görcsösen meredtek folyton ugyanegy irányba, mintha valahol valamit látnának, ami borzalommal tölti el. Folyton ömlő könnyeit csak nagy körülményességgel tudta olykor-olykor megtörülni, inkább hát felszívta a nedvességet az orrába. (Vége.) Tűzifa és szén szükségletét Nagy Kálmántól, Árpád-U. 4. (Telefon iO. szerezze be, aki a telefonálás diját visszatéríti, — a tüzelő anyagot házhoz szállítja. 7052-6