Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-02 / 274. szám

1930. december 2. ••mammmammmmam M*Y IDJÜL rTi 7 Tűzifa és szén szükségletét Nagy Kálmántól, Árpád-u. 4. (Telefon 40 ) szerezze be, aki a telefonálás díját visszatéríti, — a tüzelőanyagot házhoz szállítja. 7656-20 Utazás — Turisztika Három nap a Dolomitokban Dr. Gaizterné Dr. Csegezy Noémi feljegyzése:. II. Alig 3 km.-el hagyjuk el Bolzanot s már az Ega völgyében já" runk a Dolomitok között. Szinte lehetetlen szavakkal kifejezni azt a hatást, amelyet az először szemlélőre gyakorol ez a hihetetlenül különös hegyvidék, mefyet évszázadok óta »az Alpok gyémánt koronájáénak neveznek. Utunkon a vad romantikus meg' lepetések tömkelege szinte megbűvöl. Hatalmas, meredek, csatr nem egyenesen magasba törő sziklafalak peremén járunk. Lélegzet visszafojtva nézünk fel a következő kanyarra (mert a csúcsot még nem láthatjuk) és le a mélységbe. a megtett útra. Milyen paránynak érezzük magunkat e színes sziklaóriások mellett! Szinte jól esik egy pillanattal később szemeinket a völgyben megpihentetni, a napfényben ragyogó alpesi rétek pici mosolygó virágain. Ezek biztatnak, hogy menjünk csak feljebb, hiszen ők, a teremtés apróságai is felmerészkedtek e gigantikus alakulatok közé. Menjünk hát feljebb, e fenséges helynek legszebb és legelevenebb részéhez, a mészkőzónához! Merész sziklautakon S és U alakú kanyarokat járunk be. Szédítő magasságban számtalan alagutat vízesést hagyunk el. Alattunk, zúgva, zakatolva rohan a Welsch". nofen patak sebes vize; óriási szikladarabokat,, kőtörmelékeket mosva és gördítve medrében. A látv nivalókkal izemben igényünk nőt" tön nő, mind rendkivülíbbet, fantasztikusabbat kívánunk! És vágyunk teljesül, mert a Strada delle Dolomiti variációja határtalan. Utunk hol tágas völgybe, hol szük hegyszorosba vezet. Szélesebb völgyek fantasztikus határhegyein pár száz métert emelkedünk. közbe sokszor az egész völgyet megkerüljük. Mielőtt a minden oldalról meglátott hegycsoportok panorámáját és a folytonos kanyart megunnók, utunk, mint egy élni vágyó ember, hí te'en más képet keres. Egyenes irányban valamelyik hegyszorosnak itart, de mindenütt a haragos hegyi patakocskát követi. Néhol ofy szük hegyszoroson haladtunk át, hogy az ut és a hegyi patakocska e roppant sziklafalak közé mintegy beékelődni látszott. S hogy ne érezzük börtönnek e sikátorszerű, napfényben Szegény helyel*-t szem közt velünk a másik völgy Ienyü' göző előhírnökeivel csalogat. Az egyik hegyszorosban előttünk a magas, szinte megközelithetetlennek látszó sziklafalra épült vár volt a vezetőnk. Ugy éreztük, mennünk kell hozzá közelebb és közelebb... Érdekes is egy ilyen vár. mely arra épült, hogy féléim'*' keltve^ távoltartsa az idegent a a völgykatlantól, melyet mintegy bezárni látszik, kiélte önmagát, nem félelmetes többé; hanem festői fekvésénél fogva romantikussál lett. melynek közelségéhez vágyódunk s tudni seretnők, mit takar,' I

mit véd, mi van mögötte? ...Ml van? — Egy másik emberlakta hely!... Ismét sok kanyaron emelkedünk alagúton tününk ei és előbukkanunk. Újra 4—500 méterrel feljebb csak fordított sorrendben, hiszen kerültünk. Rövid, egyetemes uton hegyszakadékokon keresztül másik falucskához érünk. Nova Levante 1178 m. magasban, erdőkkel körülvett, virágzó mezőkben bővelkedő síkságon épült. Egy ujabb hely. ahol az ember megvetette lábait! Háttérben fenyves erdők felett. keletre a híres Rózsakert, nyu gatra az Ortler csoport színei sziklái ragyognak a napfényben Az ut tovább emelkedik, a völgy még elég magasan erdős. Szinte Í

szabályszerű pontossággal 4—500 méteres távolságra várhatjuk atj ujabb platót. 1534 m. magasban a. Lago dl Carezza-hoz érünk. A fényes e< dőktői körülvett, sötétzöld csodás tengerszem nagy népvándorlástidéz elő. Egyik oldalán a Catinaccio (Rózsa-kert), másik oldalán a Latemár csoport fantasztikus alakú sziklái láthatók a fenyvesek felett. Lent a viz tükre még" egyszer visszaveri, feljebb a fenyvesek sötétzöldje mintegy kiemeli e sziklacsodák színpompáját. — Napközben túlnyomóan szürke színűek. itt-ott tompa lila, kék, halványsárga, piszkoszöld foltokkal. Napnyugta és napkeltekor megélénkülnek^ szinte élnek e kőóriá-. sok. Élénk vörös, narancssárga, erős lila es a kelet minden ragyO' gó szinében pompáznak, izzanak. Nem csodálkozunk, hogy egy lé* péssel odább, az 1607 m. magasan fekvő Hotel Carezza nagyon ele

1 gáns. de méregdrága szobái min* dég tele vannak. Van aki itt egy egész nyár minden reggelét e sziklák fényhatásának szenteli. Egy pár órát pihentünk mi itt.' Közben megismerkedtünk egy francia háraspárral, akik ugyan" azt az utat teszik meg, mint mi, csak fordított sorrendben^ hiszen Párisból indultak. Kölcsönösen el-, láttuk egymást jó tanácsokkal és indultunk tovább... . Előbb az 1753 m. magasan fek vő Valica di Costalungahoz emelkedünk. Innen a Fassa-völgyét,

1 a Marmolada és Pala csoportokai: megcsodálva, örömmel látjuk, hogy, utunk a Fassa-völgyén át vezet. De jó kedvünk alább hagy, amikor' lefelé kezdünk menni. Szomorú" ságunk nőttön nő, amint egyre jobban távolodunk a 2000 méteren' felüli csúcsoktól. Hiába kacérkodik! velünk az egy-egy pillanatra felbukkanó Rózsakert csábszikláivai, mi nem vidulunk fel, míg el nem hagyjuk az 1300 méteren fekvőPerrát. Miért visz le az utunk, mikor mi felfelé szeretnénk menni? Hála Istennek Perrátói újra emeK kedni kezdünk. Most már meg sem állunk mig a 2242 m. magas Passo di Tordoi-t el nem érjük. MINDEN NŐ gyönyörű lehei, ha divatos bársony és filckalapot vásárol, jutányos áron kizárólag Walterné kalapszalonjában, Lutherutca 20. Lovas Kovács-ház. Bársonyalakltás, filc tisztítás, festés és formálás I «8 * (Regény.) 4

0 Irta Péchy-Ho>rváth Rezső. Elébefutottam és a legédesebb mosolyomat elővéve, kérdeztem az ilyenkor szokásos kérdést: van-e levelünk? Volt és udvariasan átadta. És ekkor elővettem a tervemet. Van-e levele Pelletier kisasszonynak? »Á, már ismeri ?« kérdezte a postás. És már át is adott egy tucatnyi levelet. »A barátnőm fürdik«, hazudtam nek;»azért kértem el az ő levelét«. Ő, nem tesz semmit, még én tartozom köszönettel... stbstb. és esetlenül elsietett a szerelmes postás és vagy háromszor visszanézett. Természetesen hűségesen megvártam, amíg csak el nem tünt és élveztem a zavarodottságát. — Már az igaz, hogy nagy kópé vagy! — nevetett Győrffy. Csak úgy fűlt az izgatottságtól. —- ÉS? I • : — És aztán — folytatta Marili — megvártam Pelletier kisasszonyt, amikor kisétált és egyszerűen odaadtam neki a leveleket. Bocsánatot kértem, hogy beleártottam magamat az ügybe, de a postahivatalban ismerőseim vannak és azok meglátogatásakor pillantottam meg a leveleket. Elhoztam, mert csak később, alighanem holnap kézbesítették volna ki neki... Amint látod, ennek is elég folyékonyan tudtam füllenteni... Szegény jó soeur Mathilde, a rolle-i apácáknál, ha ezt hallotta volna!... Hanem hogy milyen kedves lett egyszerre ez a szép leány, azt te nem is tudod elképzelni. Persze volt annyi eszem, hogy a levelei címzését és a föladók neveit áttanulmányozzam és így rájöttem, hogy mindegyik levele férfitől jött, mindegyik más férfitől... ő azonnal észrevette vagy megérezte (mi nők ilyenekben rendkívül finom ösztönökkel vagyunk felfegyverkezve), hogy én mindezt észrevettem, mert a haja tövéig elpirult... Kezet nyújtott és ötször is megköszönte a figyelmességemet... — Ez volt minden? — kérdezte Győrffy és úgy érezte, hogy nagyon is korai volt, hogy a lelkesedésével túlfüttette magát. . — Ne ijedj meg, nemi — kiáltott az ölbeli leány és pajkoskodva rázta meg rövidj fürtös fejét. — A tervem igaz értelme csak most következett. Az audencia végetért és , Pelletier kisasszony távozni akart. Ekkor ra- j jongva kiáltottam egyet és lelkesedve kaptam a csipkegallérjához, amely a kikerekített bársonyblúzán fehérlett. Összevissza dicsértem, hogy milyen szép, milyen ízléses, milyen artisztikus és milyen nemes motívumok sokasága alkotja. Ez persze zöld rajongás volt, mert olyan csipkegallérom, ha ugyan nem százszorta különb, nekem is van, de ez volt a csapda és a nyulacska szépen, bután és engedelmesen megfogatta vele magát! Mert amikor még azt is tudtára adtam, szinte extázisban, hogy mennyire boldog volnék, ha lemintázhatnám, barátságosan igérte meg, hogy örömmel a rendelkezésemre bocsátja a mintát. És megint menni akart. De ekkor őneki jutott az eszébe valami, megállt és igy szólt: »Ha önnek nincs ellene kifogása, kisétálunk majd valamerre és ott végezheti a munkáját az én társaságomban. Sokat hagynak magamra és nincs senkim, akivel üres óráimban szóxakozhatnám...« Gondolhatod, mennyire nem volt ez ellen kifogásom! Most én voltam az, aki hálásan szorongattam a kisasszony kezét. Már holnap délelőtt együtt sétálunk ki valahová... Elgondolkozott egy pillanatig, mialatt a szemeit összevonva, kutatva nézett a meszszeségbe, mintha tengernyi vágy, ígéret és epekedés vibrálna a bársonyos bőre alatt — És most te miattad — folytatta, durcosra csücsörítve a piros ajkai ívét — dolgozhatok ilyen butaságon... Pedig az intézetben is a kézimunkát utáltam a legjobban! Látod, mennyire szeretlek!... Megölelte, megcsókolta Qyőrffyt és rég nem érzett lángolások gyúltak ki az érzékiesen izzó, szorosan kulcsolódó ölelésre mindkettőjük vérében. Aztán legott más jutott az eszébe (hiába, »Szélvész kisasszony« volt ő mégis!): ^ __ — Tudod-e, mivel nyertem meg leginkább Alison rokonszenvét és bizalmát? —* Nos? — Hát a savoyai dialektusommal és azzal (hiába, füllentéssel megy legtöbbre az ember fia!), hogy lyoni leánynak mondtam magamat. . | | — És aztán?! — Mert ő is lyoni. { f — De hát ez nem igaz. < — Az nem baj. Fő, hogy elhitte. — De nem jöttél zavarba? — Mivel? ! — A város miatt. Uccák, terek, középületek, parkok, szokások, viselet stb. — Ó, jártam én már Lyonban, nem is egyszer, de sokszor! — kiáltott Marili és hírtelen parázs jókedv lobogott fel benne. Boldog volt, büszke és elégedett, hogy sikerrel járt, sikert hozott az ötlete. Pedig még hátra volt a súlyosabbik rész!... Nem könnyű a sátán arcába nézni!... Hosszú idő óta ez volt az első éjszakájuk, amelyen újra a régi lángok sugározták be szerelmük díszes oltárját... Fullasztó, vad éjszaka következett..'. (Folyt köv.). J - j