Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-07 / 279. szám

t930. december 7. JNfVíRYIDÉK. 13 Homokszemek Van egy rendelet — mondják az öregek —, illetve . egy szabályrendelet, a piaci rend­tartásról. Benne foglaltatik állító­lag. hogy viszontelárusitónak csak 9 óra után — t. i. reggeli 9 óra után — szabad vásárolni. Valami­kor sok panaszra adott okot e ren­delet kijátszása. Hogy hogyan le­het "ezt kijátszani? Ugyan kérem, semmi sem könnyebb. Az a vi­szontelárusitó mindennap a piacon van. Ismert mindenki. Netmcsak a vevők. Véletlenül az eladók is is­merik. Már aki gyakrabban jár a piacra árusítana. Az, aki őstermelő is, meg ősárusitó is. Őstehetségük van az emberismeretre is. Megis­merik valahogy a menésérői az*, . aki minden árut megnéz 9 óra előtt — de a világért sem vesz^ illetve fizet 9 óra előtt. Na ugy-e kérem, semmit semi csinál az ember, csak néz. nézeget, és végül mégis ki­játsza a paragrafust. Hát nem frá­nya egy alkotás az a paragrafus? 1 Csak ugy nézéssel is ki lehet ját­szani. Már olyanformán ,könyör­göm. hogy amolyan kackiás me­nyecske módjára néz rá — magya­rul kacsintásnak nevezik — az áru­ra. Tessék csak megpróbálni ilyen helyen valamit megvenni. Olyan szabott árat tetszik találni mint a pinty. Na hát igazán nem lehet kí­vánni senkitől, hogy ráfizessen a portékájára. Hát nem igaz? Ha az ember naponta a piacon jár, hát lassanként akaratlanul is meglát olyanokat, ami... hogy is mond­jam csak., no... igen, igen, javítja a valutánlát,, meg javítja az im­port-export mérlegünket. Például" igy karácsony táján a baromfi kivitel. Szó ? ami szó, hi­szen nem irigységből mondom. —• mert tudom nagyon jól, hogy gazd* uramék portáján is elkéi ilyenkor télvíz idején az apró pénz, de hát , már az ember megszokta. hogy ön- | •ző legyen. És igy tolakodik aztán jj a kérdés, hogy hát miért kell ne­kem, nekünk itt mindannyiunk­nak drágán vásárolni a karácsonyi pulykát? Csak azért, mert az an­golok is szeretik a jó pulyka mel­let, meg a combot? Hát ők fizes­sek is meg, ők a győzők, s nekik jobban telik. De bocsánat, elka­landoztam a mondanivalómmal. Már t. i. abban a tekintetben, hogy csak ugy futólag akartam .megom­liteni, hogy milyen leleményesek ezek a viszontelárusitók. Azok, — akiknek csak 9 óra után szabad vásárolni. Hát nem is vásárolnak ők g előtt mégcsak a piacnak felé sem néznek, hanem korán reggel, amint pitymallani kezd, egyszerűen kirakják a tyukketreceket a piacra. No. tetszenek most mán látni, ugy-e. hogy mi a nóta vége. Ezek i a ketrecek biztos jelei annak, — hogy lesz ma itten baromfi vásár. Ergo: tartott az ár. És még csak nem is kell nézni, és még csak nem is kell a szabály­rendeletet kijátszani. De hát ami­kor olyan fontos a kivite'i mérleg javítása, akkor igazán csekélység az. hogy mi Itthon milyen áron esszük majd karácsonykor a poulárdot. Hát nem igaz?'!! Myl humoros verse / nyomán, melyben téimávai segí­tett Bontán. 'megeredt a borgazdák keservének viharos fokozása Bon­ta tollán. Értem és méltányloim a ! bontai-keserveket. És hogy meny­nyire* fájlalom a szőlősgazdák fáj­dalmát. bizonyság reá e pár sor írás. Bár a borhoz méltóbb a köl­tőt fellángolás, én kénytelen va­gyok megelégedni prózával s a versben beszélők vitájába honfi bortól busán dobom bele azon sze­rénytelen indítványomat, hogy: Ha már olyan rossz üzlet a borterme­les. ha már tönkre akar menni minden szőlősgazda. forduljanak mindannyian egy szentakarással és a kék keresztesek bevonásival a pénzügyminisztériumhoz deputáció­val. s minekutánna vannak, kik óhajtják a borivás eltiltását és a kocsmáknak becsukását^ kérje ez a deputáció az absztinensek eme kí­vánságának mielőbbi törvénybeik­taiását. A ti'a'om megszegői bün­tettessenek súlyos börtönnel ke­rékbetöréssel, avagy csúfos kipel­lengéreztetésse', tettenérés esetén. Sem borital, sem semminemű sze­szesital nem adható ki v csak orvosi rendeletre. Ha ezt a törvényt az absztinensek keresztül viszik, a bor termelőkkel egyetemben, háromi le­gyet ütnek egy csapásra: először megvalósul az absztinensek egy ré­gi Vágya, a szesztilalom; másod­szor, mivel törvényben tiltatikel és ahogy én saját envéremet is­merem. csakazértis bort inna miajd minden magyar minden áron és ez­által fellendül a bortermelés és harmadszor, mivei csak orvosi ren­deletre szabad legális uton bort inni. az orvosi rendelők is na­gyobb látogatottságnak fognak ör­vendeni, mert bármilyen intakt le­gyen is az orvosi jpálya, az elől az igazság elől meg sem zárkózhat­nak el e tudomány művelőig hogy: borban az igazság. S mivel az igaz­ság megölői nem akarnak lenni, — méltánylást érdemlő kivéte'os ese­tekben kell hogy a recepicén néha a sok keserű pirulák helyett egy kis kedélyre hangolót is rendelje­nek. , A mielőbbi siker reményében ürítem poharamat Myí és Bonta egészségére, mint akiknek a hazai bortermelés felvirágoztatása terén elévülhetetlen érdemeik majdan aranykönyvbe kerülnek. I Megkezdik az uj Duna-hidak építését. A kereskedelmi miniszter leira­tot intézett Budapest Székesfőváros polgármesteréhez és közölte, hogy december 12-én és 16-án a keres kedelemügyi minisTtériumban ujabb ankétot tart, ámenen a Boráros téri hid építkezésének részleteit, az előkészületeket és a munka meg kezdésének dolgát fogják tárgyalni. Felkérte ennélfogva a polgármes­tert, hogy az ankétra a főváros megbízottait küldje ki. Karácsonyra valódi ezüst 12 sze­mélyes evőkeszle­tek, dísztárgyak, cigarettatárcák, briniáns ékszerek, zseb- és karórák óriási választékban, mélyen leszállított áron : Sándor Rezső órás és ékszerésznél, Nyíregy­háza, Zrínyi Ilona u. 3. szám. 7731—10 Telefon 229. Választékot vidékre portómentesen küldök. (Regény.) 43 Irta Péchy-Hcfrváth Rezső. És ezzel az egyetemleges tudással föl­fegyverkezve, sohasem mulasztotta el, hogy pontosan és lelkiismeretesen föl ne jegyez­ze, valahányszor találkozni látta a jeles tár­saságot- Idő, hely, személyek és egyéb ha­tározott ismertető, különböztető meghatáro­zások kerültek egymásmellé jegyzőkönyvé­ben, ahol már aggasztó módon kezdtek so­kasodni ezek a vádoló följegyzések. Naponta többször is jegyeznie kellett a kis jegyző­könyvbe, mert hol itt, hol ott jötték össze a »vadak« és hol az egyik lakásán, hol a má­sik szállójában gyülekeztek össze. Néha vala J mennyien, némelykor azonban alig egyné­hányan, ketten-hárman-négyen, mint amikor valami fontos kérdést a parlament bizott­ságok tárgyalásai elé bocsájt, az általános nagy tárgyalást megelőzően. Az újságíró jegyzőkönyvébe azonban nemcsak azok kerültek bele, akik résztvettek ezeken az összejöveteleken, hanem az is, mi­lyen hangulat, milyen lelkitusa, milyen arc­kifejezés látszott az onnan eltávozó férfiak arcán. Figyelmesen megnézett minden egyes arcot és gondosan, becsületesen és lelkiisme­retesen íródott a kis könyvbe a jeles férfiak minden vonása, amely az arcukon beszédesen színesedett. Följegyezte, kinek volt vidám, mosolygó, elégedett az arca, kié volt kárör­vendő, kaján, cinikus és gúnyolódó, kinek volt tétovázó, aggodalmas, vagy gondolko­dó, kinek volt fájdalmas, komor, rémült és védekező, szemeikben csillogással, a menekü­lésében megszorított szelidlényü állat szemei­nek nedves, könyörgő, ijedt csillogásával És fölhördülve kellett látnia, hogy az ilyen arckifejezések fogyóban vannak, hogy ezek napról-napra kevesbednek, eltünedeznek. — Győzött és terebélyesedett az aljas gondolat, a rémületes terv, a pokoli eszme! Lassan,* de halálos biztonsággal fúrta, ette bele ma­gát az a riadtan védekező, könyörögve, ije­dezve idegenkedő elmékbe, mint a percegve dolgozó szú a duzzadozón egészséges, ke­mény fába... És a fájdalmas tekintetek las­san, a kapacitálás mértékéhez híven, közö­nyös színekkel takarták le a vonagló, vértől csepegő emberi szivüket és kába megadás­sal, mint a megbénúlt elméjű beteg, súlyos apátia terhe alatt lógatták a fejüket és hagy­ták rohanni lefelé a hegyi pályán a dinamit­tal megrakott vonatot, amelynek gonosz ke­zek kicsavarták a fékeit... És belekerült a Győrffy Zsolt jegyző-* könyvébe az a felfedezés is, amelyet ezzel a gyáván meghunyászkodó változással kapcso­latosan olvasott le egyéb arcokról. A napnál világosabban látszott, hogy a kezdettől fogva kaján, kárörvendő, gúnyos és vidám arcok abban a mértékben lettek — ha lehetséges — még kajánabbak, még kárörvendőbbek, még gúnyosabbak és még vidámabbak, ahogy ezek a tétovázók kezdték megadni magukat. Ezeknek az embereknek az arcában már oly sötéten ült ki minden gonoszság, oly féke­vesztetten tombolt valami vértől kéjelgő vad­állat tébolyodott kifejezése, hogy Győrffy Zsolt néha komoly tépelődésekkel hadakozott "magában, mert kezdte kétségbevonni, hogy emberek—e azok? ... I A Káin megbélyegzettsége virított le ró­luk láthatatlan jelek alakjában és Győrffy néha azt vélte látni, hogy az eredendő bűnök nagy összessége valami különös módon le­olvasható az arcukról, mint valami titkos el­járással láthatatlanná tett listáról, amelyet újra olvashatóvá váltottak vissza. Mindazonáltal szorgalmasan folytatta munkáját és — noha sejtelme sem volt ar­ról, hogyan és hol használja föl adatait és bizonyítékait, amelyek talán már meg sem tudnák akadályozni a készülő borzalmakat — és mindenre kiterjedő figyelemmel gyűj­tögetett mindent, amire szüksége lehetett. Mint a veréb, amely figyelmesen szedegeti össze a morzsákat és a legcsipetnyibbet sem hagyja veszendőbe menni. ' Szünet nélkül résen volt. Távolról szem­mel tartotta a mezőn, a fasorban, a folyór partján konferenciázó jeleseket és nem egy­szer ilyenkor abba a csalódásba hajszolta bele magát, hogy a közöttük levő nagy tá­volság dacára is mindent hall, mindent meg­ért, mindent megtud. Az élénk gesztusok mögött szinte a valóságig megérezte az egyes szavakat, mondatokat és kifejezéseket és ba­bonás hittel hitte, hogy megérti azt a bizo­; nyára igen fontos kijelentést, amelynek meg­hallgatására a sétálóknak hirtelen meg kel­lett állniok... De aztán, hogy ilyen közel jutott el kép­zeletében a való igazsághoz, csak pillanatnyi örömöket tudott érezni. A lelke szikrázó tűz­rózsákat hullajtó aranynapja elé komor fel­hők gyülekeztek legott, fekete borulás takar­ta el szemei elől a napot és hűvös szél ziz­zent át a lelke madárdaltól zengő virágos ligetén... És valami láthatatlan hegyóriás hosszú árnyéka hidegen, megborzongatóan tapogatta végig hűvös árnyéktestével... : !• , ! -i i i 15. fejezet. Fölgyúl az elme világossága, ahogy a nap is fölserken. Az Eden halljában, öles külországi hirla­pok zizegő függönye mögött, csöndesen dü­höngött Győrffy Zsolt. Megint valami erő­szakolt, mondvacsinált botrány zúgta tele a világot, mint zengő villámharsogás az erdő­rengeteg mélyét és egy francia közlöny most már nyíltan üvöltözött puska, tőr, ágyú és véreső után. (Folyt. kftv.J

Next

/
Oldalképek
Tartalom