Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)
1930-12-06 / 278. szám
JSrtrfKVIDéK. 1930. december 6. asasaaa Jnnuár 31-e az utolsó határidő a vetómagkölcsön befizetésére Az elmúlt télen a fagykár által sújtott tiz holdon aluli kisgazdák vetőmagvakat kaptak a földművelésügyi 'kormánytól, hogy kenyérmagszükségletük az ínséges esztendőben is biztosítva legyen. A vetőmagkölcsönt eredetileg 1930. október 31-ig tartoztak volna befizetni a gazdák. Ezt a határidőt azután, amint a Nyirvidék meg is irta, kitolta a földmüvelésügyi miniszter, miután az érdekelt vármegyékből azt az információt kapta, hogy a gazdák helyzete változatlanul súlyos. Szabolcsvármegye gaz daközönségének érdekében hathatósan interveniált ebben a kérdésben dr. Erdőhegyi Lajos főispán és a földművelésügyi miniszter akként rendelkezett, hogy a fizetések határidejét 1931 január 31-ig tolta ki. egyszersmind pedig leszállította a vetőmagvak árát és a búzaárát 12, a rozsét pedig hat pengőben állapította meg a visszafizetésnél. A kitolt határidőnek azonban most már eleget kell tenni, mert nagyon szigorúan járnak ei azok ellen, akik most sem fizetnek. Akik a vetőmagkölcsönt a kijelölt határideig sem fizetik m£g, azokat a jövőben hasonló irányú akcióból kirekesztik. * Tenyészállattulajdonosok figyelmébe. A Tiszántu 1! Mezőgazdasági Kamara felhívja az eladó tenyészállattal rendelkező gazdák figyelmét arra. hogy a tavaszi tenyészállat vásárlások elősegítése céljából 1931. évi január hó 15-én tájékoztató füzetet fog kiadni, amelyben feltünteti az eladó tenyészállatokkal rendelkező gazdák, uradalmak és az e'adó tenyészállatok nemét, korát stb. Az ily módon előállított füzetet díjtalanul fogja megküldeni a m. kir. gazdasági felügye'őségek, közbirtokosságok, legeltető társulatok, elől járóságok és mindazon cimekre, amelyek tenyészállat beszerzés szempontjából figye'embe jöhetnek. Azon tenyésztők, akik az emiitett tájékoztatóba eladandó tenyészállataikat feltüntetni kívánják, forduljanak bővebb felvilágosítás céljából a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara hivatalához, Debrecen, Hunyadi-u. 5. December 15 ig minden telefonelőlizetónek rendezve van az előfizetési alapdija A telefon uj díjszabása érteimében egy hóra 6 pengő az alapdíj. azonfelül minden beszélgetés 12 fillér. Az uj tarifa november i6-tól kezdve lépett életbe, az első hónap tehát december 15-én telik le. A pósta december 16-án kézbesíti erről a számlákat. Ezentúl minden hónapban a hó közepén lesz a díjbeszedés. Jelenleg az a helyzet, hogy december 15-ig minden előfizető alapdija rendezve van, mert november i-én 12 pengőt fizették be. Ebből a fél hónap ra 6 pengő esett, a fennmaradó "6 pengő pedig egy hónapi alapdijat fedez. December közepén tehát a posta csak 'a 20 kötelező és ezen felüli beszélgetéseket számlázza. A Mikulás jön angyalaival, törpéivel és enkorcsomagökkai a nyíregyUázi gyermekeknek szombat délntán a Korona nagytermében A nyíregyházi gyermekek nagy örömére az idén is megrendezi a Missziótársulat a Miku'ás-délutánt. Maga a csodatevő Mikulás jelenik meg az idén is a Misszió karácsonyi vásárával kapcsolatban a Korona nagytermében szombaton délután négy órakor. A Mikulást ezen az utján elkísérik aranyos szárnyú angyalai, mosolygó törpéi, szóvai egész tündéri fényű udvara. A Korona nagytermében mindössze tíz fillért kell fizetni annak, aki látni akarja a csodás felvonulást és részese akar lenni annak a nagy örömnek, hogy a Mikulás tulajdon keze áltat osztogatott cukorkából is kap. Azok a gyermekek akik a tiz fillért befizetve, eljönnek a Mikulás ünnepre, a szegény éhező kis társaikat, a Misszió Napközi Otthonában étkező gyermekeket segítik. Gyönyörködtök is, jót is tesztek^ gyermekek, ha eljöttök szombat délután a Korona nagytermébe a Mikulás felvonulásra. Tizenhat évi hadifogság ntán tért haza Egerből jelentik: Hevesvezekény községbe 16 évi hadifogság után hazaérkezett Töröky Gábor földmives, aki megrázó részleteket beszélt el a mai orosz állapotokról és a hadifoglyok helyzetéről. Rendezzünk, vagy ne rendezzünk ez idén táncmnlatságot ? Sűrűn felmerül a kérdés illetékesek és érdekeltek előtt egyaránt, vájjon rendezzünk-e a tél folyamán mulatságokat, bálokat vagy nem? Természetesen mindenki a nehéz gazdasági viszonyokra hivatkozik, amelyek szinte parancsolólag írják elő mindenki részére a takarékosságot. Kétségtelen, hogy a kérdés valósággal társadalmi problémává lett, amely meglehetős széles köröket érdekel. 1 A tél folyamán a bálok és táncmulatságok a társadalomnak jelentős, széles rétegét hozzák mozgásba, mert hiszen közismert, hogy a leányokat a táncmulatságok utján szokták a társaságba bevezetni. A táncmulatságok az utóbbi évek folyamán bizonyos átváltozáson mentek keresztül, mert indinkább előtérbe tóiul az úgynevezett teaestélyek tartása, ahol a megjelent vendégek teázhatnak is, társaloghatnak is és az ifjúság táncra is perdül. De ezektői eltekintve, — • évenkint a téli szezonban vannak nagyobb bálok is, amelyek néha va. lóságos társadalmi eseményt szoktak jelenteni. A bálák ellenzői felhozzák érvül, hogy erkölcsi szempontból kell a kérdést megbírálni. mert hogyan lehet táncolni, vigadni akkor, amikor ezreknek nincsen betevő falatjuk az évek óta tartó munkanélküliség miatt. Hivalkodás ez a jóléttel "és valóságos kihívása a nincstelenek ellenséges érzületének. Kétségtelenül igazuk van azoknak is, a'kik ugy gondolkoznak, hogy ha táncmulatságba nem mennek a társadalom érdekelt körei, akkor az erre előirányzott összeget a család megtakarítja és igy a vagyonosodás útját egyeni; s i|gy a takarékossági elvnek propagálása céljából is szükségét látják annak, hogy a téli táncmulatságok elmaradjanak. Az éremnek a másik íoldalát, az ifjúság magatartását is figyelemmel kell kisérni, mert nem lehet tagadni, 'hogy az é!etne K egy bizonyos szakában többé-kevésbbé mindenki szeret és akar táncolni. A téli mulatságok ellenzői az ifjúság táncszükséglete kielégítését óhajtják meggátolni. — Felvetjük azonban a kérdést, vájjon, ha nem rendeznek táncmulatságokat akkor az ifjuságnem fog-e táncolni? Az ifjúság mindenesetre meg lógja találni az utat és módot arra. hogy ha nem nyilvános táncmulatságokon, akkor házi összejövetelek alkalmával fog hódolm annak a szükségletnek,: amely a táncban nyer kielégülést. Vizsgáljuk most a gazdasági oldalát a kérdésnek. Egy család rendesen három taggal vesz részt a táncmulatságon, ahol lerójják mondjuk a 3 pengős belépti jegy árát. Elkölt a család még az est folyamán mondjuk 8 pengőt, tehát maga az estély 17 pengőbe kerül. Ha most a házi mulatságok mérlegét vizsgáljuk. megállapítható, hogy ebből az összegbői nem lehet tartani házi összejövetelt^ mert az sokkal többe kerül és így a takarékosság elve veszedelmesen csődöt mondott, mert hisz ruha, cipő éppúgy kell a házi mulatságok alkalmával is % mint a nyilvános mulatságokra. A nyilvános táncmulatságok túlnyomó része bizonyos karitatív cél szolgálatában szokott állani és igy közvetve részesülnek a táncmulatságok bevételeiből, akik a téli istápolásra valóban rászorultak. Más oldalról pedig a közönség maga is, ha adakozik is ezekre a kétségtelenül nemes emberbaráti célokra, bizonyos ellenszolgáltatást kiván, amelyet a táncmulatságokban vél feltalálni. Azt is mondják, hogy a mulatságok tartása az eladósodás útját nyitja meg a családok számára. Vájjon melyik vezet ehhez inkább, a nyilvános táncmulatságokon való megjelenés-e, vagy a házi mulatságok tartása? — Tehát két szempont áll egymással szembe, egyik etika, amely önmegtartóztartást parancsol, akkor amidőn embertársaink egy része nyomorog, a másik a karitatív szociális érzék, amely a »do ut des« elve alapján áll és így kiván jótékonykodni. Mindenesetre az a cél, hogy minél több jusson a munkanélküliek részére és az, aki el tud menni egy táncmu'atságra. szívesen fizet valamivel többet is a jelzett célra. hogy családja számára a szórakozásnak ezt a kedves módját tudja nyújtani. < I • *• " wiiM.m n a... •«. Poia Negri „Fedorá" jának sikere a Diadalban Viktor Sardou mélyhatásu drámájának, a »Fedorá«-nak filmváltozatát mutatta be tegnap a Diadal Mozgó. Régen nem láttunk orosztárgyu darabot s igy annál újszerűbben hatott Pola Negrinek remekbe szabott, kivételes sikerű filmje. A dráma meséjét ismerjük már a színpadról és ha összevetjük a színdarabot a filmváltozatral, feltétlenül az utóbbit kell a sikerü'tebbnek tartanunk. A filmrendezőnek a cselekmények felsorakoztatására és a drámai fordulatok kiszinezésére sokkal több eszköz áll rendelkezésélje s :Ludyig Berger, a világhírű rendező kí is aknázza a filmtechnikának minden lehetőségét. Lukács Pál és Normann Kerry a férfi főszerepekben méltó partnerei "Pola Negrinek. A Diadal tegnapi premierjéről, amelyen a Fedorá-n kivüt még két pompás burleszk és a Magyar Hiradó legfrissebb képei szerepeltek, a legnagyobb elisme- | réssel nyiltkozott a nagy számban megjelent közönség. A Fedora vasárnapig bezárólag marad műsoron. A Diadal legközelebbi szenzációja a beszélő »Submarine« és a szezon legcsodásabb hangos lát. ványossága, »A' jazzkirály«. Mind a kettő zónahelyárakkal. Román diákok garázdálkodása » vonaton Bukarestből jelentik: A galatzi diákkongresszusról hazatérő diákok az állomásokon incidenst provokáltak. A vonatok mintegy másfél órás késéssel érkeztek végállomásaikra, mert az utasok minduntalan meghúzták a vészféket. Magyarország 10 leggazdagabb embere Magyarország 10 leggazdagabb embere sorrendben a következőEsterházy Pál herceg. Frigyes királyi herceg, Festetich Tasziló herceg. Károlyi László gróf, Pallavicini Alfonz őrgróf, Eszterházy Tamás herceg, Klein Gyu'a, Schiffer Miksa, Weisz Jenő báró, Széchenyi László gróf. Katasztrofális robbanás történt Brooklynban Az Egyesült Államokban levő Brooklynban tegnap katasztrofális robbanás történt. Eddig ismeretlen ok miatt felrobbant egy 10.000 tonnás olajtank. A robbanás következtében tűz keletkezett s még két olajtank és 8 nagy benzintartály fogott tüzet és robbant fel. A tűzze! szemben a nagyszerűen szervezett tűzoltóság is tehetetlenül áll s attól /éhet tartani hogy elén a tüz a brooklyni gázgyárat is, ami pedig az egész városrész pusztulását vonná magaután. A környék házait kiürítették. »l»«»»» n mm mi t j. Félárú ntazás Budapestre A Baromfitenyésztők Országos Egyesülete által rendezendő baromfikiállitás alkalmából, december hó 2-től 8-ig Budapestre és 4-tői 10-ig a visszautazásra a m. Kir. Államvasutak féláru utazást engedélyezett. A féláru jegy váltására jogosító igazolvány, vai'amint különböző szállodai és éttermi kedvezmények igénybevételére jogosító füzet a Menetjegyirodában kapható. A csehek fegyverkezése Prágából jelentik: A képviselőház véderőbízottságíának íejgnapi ülésén a hadügyminiszter bejelentette, hogy légi haderejét támadásra rendezi be. Csecsemővédő intézet a hősök emlékére A baranyamegyei Szászvár község lakossága elhatározta, hogy a^ hősi halottak emlékére 6000 P költséggel emlékmüvet állit. Az alispán javaslatára a község elhatározta, hogy szobormű helyett anyaés csecsemővédő intézetet létesít s az épület falába helyezett márvány táblán örökíti meg a hősök emlékét. A tengerbe zuhant egy repülőgép Rómából jelentik: Tegnap Rómában repülőgépével felszállott a híres angol pilótanő, Spooner kisasszony, hogy Catania felé repüljön. A gép nem érte el célját, mert a tengerbe zuhant. A pilótanő 2 órai úszással partot ért, ahonnan bárkát küldtek a géppel lezuhant 2 pilótáért is, akiket sikerült megmenteni.