Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-06 / 278. szám

1930. december 6. JNÍYÍRYIDEK. vezkedés megkezdésére Orosz Sán­dor jogszigorló urat küldötte le. Örömmel fogadta városunk protes­táns társadalma a Bethlen Gábor Szövetség célkitűzéseit többen "be­léptek már a Szövetség tagjainak sorába és kérték Orosz Sándor urat. hogy lépjen érintkezésbe a központ vezetőségével a nyíregy­házi fiók felállításának érdekében. 2 Az egyházak vezetősége is állást foglaltak a Szövetség mellett s igy minden reményünk meg van arra, hogy a nagy protestáns egyesü­let a Bethlen Gábor Szövetség fiókja rövidesen igen szép, virág­zó egyesülettel fogja városunkat megajándékozni. I :a a haj finoman illatozó, Hétfőig marad nyitva Molnár Bözsi és Szalay Pál képkiállitása Ötödik napja tart a Városháza nagytermében Molnár Rózsi és Szalay Pál tanárok képkiállitása s a közönség a délelőtti s külö­nösen a délutáni órákban állan­dó érdeklődéssel szemléli a kiál­lított képeket. A nagysikerű ki­állítás, ameiy a képek vásárlásá­ban is megnyilvánult, már csak három napig marad nyitva s de­cember 8-án bezárul. Aki képet akar venni karácsonyi ajándékul, az használja ki a hátralevő néhány nap által nyújtott alkalmat, te­kintse meg a kiállítást. A kiállí­tás megtekintése díjtalan. A Szegíű-Bogonfalvi ügy epilógusa a nyír­egyházi kir. törvényszék előtt Két nyíregyházi történelem ta- _ nár érdekes sajtóperét tárgyalta I csütörtökön délután a kir. törvény- ® szék Brenner-tanácsa nagy érdek­lődés mellett. A vád sajtó utján el­követett becsületsértés volt, ame­lyet Mérey Ferenc dr sérelmére Gacsályl Sándor dr a vele folyta­tott hírlapi polémia közben köve­tett volna el. I A két történelem tanár ugyanis a »Nyirvidék« hasábjain tudomá­nyos vitába bocsájtkozott. Két vi­lágnézet, két ellentétes tudomá­nyos felfogás ütközött össze, amely nek központjában Bethlen Gábor a nagy erdélyi fejedelem monumen­tális alakja állt. Mérey drSzekfü professzor álláspontját védelmezte a lelkes tanítvány fanatizmusával, mig Gacsályl dr v Rugonfalvy pro­fesszor felfogásának harcos és nem kevésbé meggyőzhetetlen hir­detője volt. Ez az érdekes szellemi torna kezdetben a tiszta tudomány vérte­zetét öltötte magára és a vitatko­zók személye diszkréten vonult a háttérbe, de később a komoly argumentumok helyett a csipkelő­dő. személyeskedés nyomult elő­térbe. Magyarországon nem csak a politikai ellentétek éleződnek ki, nemcsak á pártszenvedélyek acsar­kodnak egymásra fogcsikorgató dühvel, hanem a tudományos meg­győződés sem tür meg ellenvéle­ményt. Nálunk nem ismerik (iz ellentétes felfogást hirdető szemé­lyének kijáró regardot, a mások el­vi meggyőződésének kötelező tisz­teletét. mi elvek szerint Ítéljük meg az embert s csak azt érté­keljük, aki felfogásunkkal meg­egyező elvi álláspontot vall ma­gáénak. S itt azután mindegy, hogy tudományról, világnézetről. napipolitikáról, vagy a mezei pockok morfológiájáról van szó. — Ha nem vallod azt, amit én, gyű­löletes, korlátolt és immorális ember vagy. Párisban a Societes de Savants pazar termében e sorok irója hányszor csodálkozott azon, hogy nyilvános gyűlés keretében, hatal-/ rr.as tömeg előtt miképen tudja a misszionárius atyja a maga tiszta, krisztusi felfogásának súlyos ér­veit a szocialista vezér .sokszor véres valóságokra mutató marxista ideológiájával szemben döntően fel­sorakoztatni anélkül, hogy a nemes vitázók egymás személyét, a leghalványabban is érintenék. Nálunk ellenben a fegjobb bará­tokat, apát a gyermekétől vá­laszt örökre szét a felfogásbeli különbség A két tanár is haraggal fordult el egymástól s nem voltak hajlandó^ a kibékülésre. Mérey dr sértve érezte magát, Gacsályl dr nem kevésbé. A kir. törvényszék végre is az idő előhaladottságára való tekintettel a tárgyalást el­halasztotta, hogy ezzel is békés belátásra bírja az ellenfeleket. Napi hírek KISNAPTAR December 6. Szombrt. Rótn. kat. Miklós. — Gör. kath. Miklós. Prot. Miklós. — Izr. Kislev 16. ORSZÁGOS MÜVÉSZSZINHÁZ: Dybuk (1/4 9 órakor) APOI.LÖ MOZGO\£PSZINHAZ: Az én fiam (5, 7 és 9 órakor.) DIADAL MOZGÖKEPSZINHAZ: Fedora (5, 7 és 9 órakor.) VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Nincs előadás. A Szociális Missziótársulat kará­csonyi vásárjának megnyitása a Koronában (11 órakor) "Az ev. Egyháztanács ülése (5 ó.) A tüzérek Szent Borbála estélye ELIDA SHAMPOO az Ipartestület székházában (8 órakor) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Szabolcsvármegyei Jósa Muzeum Iskoláknak nyitva 9—13 óráig Egész héten át a dr Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tarta nak ügyeleti szolgálatot. Rádió műsor. Budapest. Szombat. 9.1 5: Az Országos Postászene­kar hangversenye. 9.30: Hírek. 9.45: A délelőtti hangverseny folytatása, 11.1 o: Nemzetközi vizjelző szol­gálat magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetem­templomból, idő járás jelentés és hirek. 12.05: A házikvartett hangv. Utána lúrek. 12.25: A hangv. folytatása. 1: Időjelzés, időjárás- és vÍ2 állásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek 4.45: Pontos időjelzés, időjárás­és vízállásjelentés, hirek. 5. o: A Szociális Missziótársulat előadása. 5.30: Magyar nóták. 6.10: Helyszíni közvetítés a Ma­gyar Általános Kőszénbánya Rt. tatai telepéről. • 7.25: A m. kir. Operaház elő­adásának ismertetése és az elő­adás szinlapjának felolvasása. 7.30: A m. kir. Opera előadása. Díszelőadás őfőméltósága vitéz nagybányai Horthy Miklós ur, Magyarország Kormányzója tisz­teletére. 1. Himnusz. 2. Üdvözlő beszéd. 3. »A pesti karnevál« (táncjáték Liszt Ferenc zenéjére) Utána: Poldini: A csavargó és királyleány. Utána: Pontos időjelzés, időjá­rásjelentés és hirek. Utána: Gramofonzene. á kormányzó nevenapja Ünnepre virradnak holnap a hűséges magyar szivek, ima kél szárnyra a magyar otthonokban a legelső magyar emberért* vitéz nagybányai Horthy Miklósért ál­dott nevének ünnepe, Miklós napja alkalmával. Ott áü maga­san a sötéten hullámzó politikai és társadalmi ellentétek fölött; mint az ezeréves magyar história mindenek felett álló géniuszának megtestesítője, mint vezérlő csil­lag a sokszor ködbevesző magyar égen. Idelenn, a mindennapiságban kicsinyes és önző tülekedés, anya­giasság. érdekek mozgatta csatá­zások a politika, a felekezetek mezején, odafönn az eszmék örök erejének szimbólumánál, az orszá­got kormányzó szellem magasságá­ban nincs politikai, felekezeti magyar, ott csak magyar nem­zet van. nincs rang és mód, születés és állás elkülönítette csoportok szempontja, csak egy szempont van, a magyar testvérek, magyar becsületesség által test­vérré avatódó, egyenlő rangú ma­gyarnak. mint a nemzetfogalom egyformán értékes tényezőjének anyagi és szellemi érdeke, gazda­sági .kulturális erősödése. Azok, akiknek lelkében tisztultan ég a történelmi hazafiság lángolása, akik ma a tettek hazafiságán szociális és kulturális programmot és ennek a programmnak haladék­talan végrehajtására irányuló ál­dozatos akaratot értenek, megnyug vással és uj erőre lendülő hittei tekintenek oda a Mátyás király palotájára, a budai várra, ahol a Vezér ennek a hazafiságnak esz­ményét testesiti meg. Az immár évtizedes kormányzó­ság sziklaszilárd biztositéka a rend nek. a békének, a haladásnak. — Olyan rendithetetlen ez a bizton­ság. hogy a lelkek ereje él töret­len még azokban a nagy próbate­vésekben is, mint a ránknehezedő gazdasági válság átmeneti vihara Ingyenes és vételkényszernélküli géphimző tanfolyam kezdődik a „CSEPEL" varrógépek fűlerakatában Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-u. 6. sz. Tisztelettel felkérjük az érdeklődő hölgy­közönséget a tanfolyamon való részvételre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom