Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-30 / 295. szám

1930. december 20. JKÍYÍRYIDÉK. 30 mm illetékesekhez, hogy .értsék meg el­viselhetetlen helyzetét, hallgassák meg kérő szavát, a törvénynek és törvényes rendeleteknek szerezze­nek érvényt, elégítsék ki azokat a szerény kívánságokat, hogy a múltra nézve kártalanításban, a jelenre és a jövőre vonatkoztatva pedig az adott helyzetnek megfelelő elbá­násban részesüljesnek. A magyar tanítóság nem kíván helyzetének és hivatása fontossá­gának megfelelő különleges elbá­nást. mijit ahogy kielégítést ínyer­tek és ma is kívánságokkal állanak' elő egyes kategóriák; nem kér tör­vényben biztosított javadalmán fe­lül prémiumot, jutalmat, de ugy gondolkozik, hogy joga van az élet­hez, s az életlehetőségeket mini­málisan biztositott ahhoz a javada­lomhoz. mely törvényes uton álla­píttatott meg s mely törvényes ja­vadalmat minden tisztviselői osztály érintetlenül megkap. Tanit a magyar tanitó, neveli a jobb jövő reménységeit. Tanít a tudományokra, nevei 'Isten- haza­és emberszeretetre, a jó rendre, a törvény tiszteletére. Annak a tör­vénynek a tiszteletére ineveli a jobb jövő magyarjait, amely törvény erejében és érvényében való hite már-már ingadozik, de amely tör­vényben való hitet meg lehet benne erősíteni, ha annak rendelkezéseit vele szemben is alkatmazzák akkor, amikor az ránézve a kétségbeesés­ből való szabadulást jelenti. Bízik a magyar tanítóság a ma­gyar királyi Kormány bölcsességé­ben, bízik a törvényhozás két Há­zának tiszteletet parancsoló erejé­ben, s bízik a magyar Társadalom megértő jóságában. E bizodalmában reménykedve vária a karácsonyt, amely az utób­bi fekete karácsonyok után egy kis derűt, eleven életet, mosolyt visz a tanítói családok már-már megfa­gyott, dermedt arcára. A Magyarországi Tanítóegyesü­letek Országos Szövetsége nevében Budapesten, 1.930 dec. havában hazafias tisztelettel: Simon Lajos sk. Rákos István sk. főtitkár. kir. tap., elnök Joffre marsall állapota válságos Párisból je'entik: Joffre marsallt még december 19-én megoperál­ták, a műtétet azonban titkolták s csak most, hogy állapotában sú­lyosabb fordu'at következett be, hozták nyilvánosságra a betegség lefolyását. A marsait a vasárnapra virradó éjszakát a tegnap reggel kiadott jelentés szerint elég jól töltötte s némi javulás állott be, mindazon­által ereje annyira megfogyott, hogy az orvosok jelentése szerint tartani keli a katasztrófa bekövet­kezésétől. A lapok általában azt írják, "hogy a felgyógyulásra nincs remény. A halát bekövetkezése csak orák kérdése. Titokzatos öngyilkosság háttere után kutat a rendőrség Budapestről je'entik: Tegnap a fehérmegyei Szár község közelében a robogó vonatból kiugrott egy ismeretlen fiatalember s összetört tagokkal terült el a töltésen. — Kórházba szállították, ahol kihall­gatták. Azt a vallomást tette> hogy Kanadából jött haza. Mi­előtt kivándorolt volna, az egyik tolnamegyei községben meggyilkol­ta az édesatyját. Fivérével össze­veszett, aki azzal fenyegette meg, hogy felje'enti a csendőrségen. — Hogy a letartóztatást elkerülje, öngyilkosságot kísérelt meg. Nevét nem akarta elárulni, sem azt, hogy a gyilkosság hol és mikor történt. A nyomozás megindult a titokzatos hátterű eset kideríté­sére. 1 Megalakult a fiatal nemzedék harcos szervezetének a Magyar Nemzetpolitikai Társaságnak nyíregyházi csoportja A háborús generáció, a har­mincévesek minden poklok tüzében megedződött csapata, uj, elszánt rohamra indult. Vértezetük fegy­verük á magyar nép ősi erejébe, élniakarásába vetett rendithetet­len hitük; ellenségük pedig a. kapzsiság, vaskalapos maradiság és a nemzet igondolat jelentőségét ta­; gadó internacionalizmus. Rohamot indítanak ezek a fiata­lok Jelkük kristályos tisztaságával, gondolataik uj erejével, hitük röp­penő lendületével a milliók létét veszélyeztető tőke tu'növései ellem hogy a boldogabb jövő lelkileg és testileg erősebb magyarjaival szálljanak síkra a trianoni kinai falak ledöntésére. Hitük tiszta s az elsikkadt ma­gyar morál megújhodását jelzi. Fegyverük nem.es, mert a tradíciók tüzében kovácsolták. Célúk igaz és megváltó, mert a magyar föld robotosaknak öntudatlan vágya iz­mosodott gondolattá benne. Magyar Nemzetpolitikai Társa­ság név alatt tömörültek ezek az években fiatal, de az emberiség történelmének minden fázisát ke­resztül szenvedő magyar intellek" tuelek, akik nem foglalkoz­nak napipolitikával, de a holnap eredményeket produkáló politiká­ját készítik elő. < | Vasárnap délelőtt a városháza dísztermében egy alakuló gyűlés keretében bontottak zászlót Nyír­egyházán, hogy ezzel a lépéssel meginditsák az országos Szervez­kedést. A gyűlést általános érdek­lődés kisérte s a város társadalmi és szellemi reprezentánsai zsúfolá­sig megtöltötték a termet. A harmincévesek nemzedéke uj medret ás az egészséges erőknek A gyűlést Mikecz Ödön dr., a Nemzetpolitikai Társaság elnöke a Hiszekegy imával nyitotta meg Üdvözölte dr. Bencs Kálmán m kir. kormányfőtanácsos polgármes­test és a megjelenteket, majd rö­viden vázolta a Társaság célkitű­zését. A magyar Nemzetpolitikai Társaságot — úgymond — a szük­séglet hozta létre, hogy a har­mincévesek nemzedéke az egészsé­ges erőknek uj medret ásson. Már 1918 decemberében megin­dult ez a pártpolitikai törekvések­A magyar nemzet csak akkor élhet, ha öntudata és átfogó célkitűzése van tői mentes, a fiatalságot összefogó mozgalom, hogy egyrészt a terü­leti integritás gondolatának meg­valósítása, másrészt az atomjaira széthulló magyar faj megmentése érdekében dolgozzon. Ennek a mozgalomnak pozitív és tisztult eredménye a Nemzetpolitikai Tár­saság, amely nem a közhatalom megszerzésére törekszik, hanem csak a nemzet létérdekét jelentő nagy kérdéseknek a (napirendre tű­zése és keresztülvitele a célja. A nagy éljenzéssei és élénk ér­deklődéssel fogadott elnöki meg­nyitó után Dr. Aszalós Miklós, a Társaság alelnöke emelkedett szó­lásra. A hisztórikus élesen lát<S szemüvegén keresztül ismertette a magyar nemzet történetét, azokra a célkitűzésekre, eszmei áramlatok­ra mutatott, amelyek a nemzeí egyetemét egységes küzdelemre ser­kentették. Nekünk is — úgymond — az el­rejtett márványtömbből ki kell fa­ragnunk a jövendő szobrát. Mert.a nemzet csak akkor él, ha öntudata és közös célkitűzése van. Az an­golt a világpolgár gőgös tudata hatja át, a francia a büszke gloi­re nemzete a német is kitermelte a kulturális egység ideáját, amely 100 milliós tömbbé varázsolta a né­metséget, az olasz az egykori Ró­mát álmodja vissza, a lengyel egyedül akar »nyugati« lenni a szlávság között, a finn öntudatosan játsza az északi görög szerepét. Csak a magyar nemzetnek nincs átfogó, uj utakra lendítő, a javát biztosító célkitűzése. Mohácsnál Jézus nevével vesztet­te el célkitűzését, amikor védőbás­tyája volt Európának. Majd a dua­lizmus idején a közjogi kérdés he­vítette faji öntudatát, de 1918­ban ettől a 400 éves közjogi men­talitástól elesett és céltalanná vált!. Ma ismét van a magyar nemzetne!? célkitűzése. A területi integritás gondolata s az, hogy olyan szerepkört töltsön be a Dunamedencében, hogy ugy gazdasági, mint kul­turális fölényét biztosítsa. — A Nemzetpolitikai Társaság eb­ben az irányban működik és min­den egyes ember egyéni munkájá­nak erdményét akarja a nemzet szolgálatába állítani. VÁROSI MOZGÓ Hétfőn és kedden 5, 7 és 9 órakor, Bgy szerdán. Szilveszterkor 4, 6,8 és 10 ó akor HAROLD LLOYD első beszélő vígjátéka HAROLD BAJBAN Beszélő, zenélő, csevegő, fecsegő, remegő, érdeket feszejtő burleszk attrakció 12 felvonásban. Kitűnő hangos kisérő műsor. Prohászka szivárvány hidját hirdetjük... Az illusztris előadó mélységekre világító előadását a hallgatóság lelkes tapssal honorálta, majd Oláh György a »Magyarság« munkatárs? tartott szuggesztív beszédet a fa­natizmus izzó hevületével. A Tár­saság megalakulásának történetéi ismertette. A fiatalságnak öt évvel ezelőtt meginduló forrongását. A fiatal nemzedék szeizmográf érzé­kénységü lelke már 5 évvel ezelőtt megérezte, hogy az ellenforradalmi szellem zsákutcába jutott és ócska, elkopott szellemek, kopasz kisérte­tek jönnek fel ismét odvas odúik­ból. Ebben a nagy bizonytalanság­ban a fiatalság körében felbomlott a logika, az orientálódási képes­ség. Voltak, akik a pogány időkéi kívánták vissza és fehér lovat akar­taik áldozni a Hadúrnak, voltak, akik a bolsevizmus vakult hirdetői lettek. Ők azonban látták a nyíl­egyenes utat, amelynek tisztult lég­körében szervezkedtek, hogy meg­mentsék az ifjúság khaotikus lelké' és visszatereljék a nemzeti gondo­lathoz. Oláh György azután a Társaság valóban reális, a bajokat radikáli­san megszüntetni kivánó programig ját ismertette, amelynek lényege a keresztény radikalizmus. — Prohászka szivárvány hidjáí hirdetjük — fejezte be beszédét a felekezeti villongásokra célozva Oláh György — amely összeköti Debrecent Pannonhalmával. Nem tudunk lemondani békebeli igényeinkről A tomboló éljenzéssei fogadott lendületes beszéd után Gesztei Nagy László egyetemi magántanár f a magyar föld hatalmas jelentősé­gére mutatott. Ebbe a földbe akar ;. gyökeret ereszteni a Társaság, — j mondotta, — hogy a boldog hol­i nap hatalmas tölgyévé lombosod­I jék. , , Hangoztatta, hogy uj radikális agrár-programmra van szükség, mert a gazda és a mezőgazda­sági munkás nem halad abban, az irányban, amelybő\ uj erü születne. A mezőgazdasági munkás hely­zetének javítását a hitelkérdést és még számos problémát kell sürgő: sen előkészíteni, ha nem akarunk lekésni a haladás robogó vonatáról. Kimutatta, hogy a mai gazdasági helyzet is nagyrészben a magunk hibája. Egész nemzeti jövedelmünk külföldre vándorol, mert nem tu­dunk lemondani békebeli igé­nyeinkről. A külkereskedelmi kap­csolataink megteremtése a legsür­gősebb probléma. Azután a termelésnek a mai vi­szonyokhoz megfelelő racionalizá­lását hangoztatta. Ném borra, ha­nem szőlőre kell Szabolcsban a termelést átformálni, mert az kell a külföldnek. De szeretni, gondozni kell a gyümölcsfát is és a baromfi tenyésztést is intenzivebbé kell ten­ni, ha a többi agrárállamokkal szemben versenyképesek akarunk lenni. Vannak nagy lehetőségek, de a panaszkodás helyett produk­tív munkára keh fordítani az energiákat. Hatalmas erőfeszítéseket tesznek a jugoszlávok, a bolgárok ezen a

Next

/
Oldalképek
Tartalom