Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)
1930-12-19 / 288. szám
2 .XVfKYIBÉK. 1930. december 19. l^ítZZV^Í uv\d\9a\ üt,\e\é\)exv Egyszerű és gyors igazságszolgáltatás A törvénykezés egyszerűsítéséről szóló uj törvény megalkotásánál két szenjpont vezette a törvényhozókat: a praktikum: és a méltányosság. Céljuk az volt, tehenmentesits'ék a bíróságokat, különösen a felsőbíróságokat, feegyszefüsitsék 'és meggyorsítsák a birói éljárást ás hogy ugyanakkor a peres feíek érdekeit fokozottabb ^édelemben részesítsék. A törvényt életbeléptető uj rendelet tehát lényeges változást hoz, ugy a polgári peres, mint a perenkivüll eljárás egész területén. A járásbíróság ezután csupán azokban a vagyonjogi perekben fog. ítélkezni, amelyek tárgyának értéke a háromezer pengőt meg nem haladja. Természetesen azáltal, | hogy az eddigi kétezer pengős értékhatár háromezer pengőre emellíedctt, a járásbíróságon lefolyta-* tott vagyonjogi perek száma erősen meg fog csappanni. A feiIebbvitei 'körében pedig kimondja a törvény, hogy a kir. törvényszék, mint fellebbezési bíróság ítélete ellen nincs helye felülvizsgálati Kérelemnek, ha a per tárgyának értéke a kétezer pengőt nem haladja meg, a királyi Ítélőtábla, mint fellebbezési biróság ítélete ellen pedig nincs helye a királyi kúriához további felülvizsgálati kérelemnek, ha a per^árgyának értéke ötezer pengőn alui marad. Ezenkívül á Kúria, mint harmadfokú, felülvizsgálati biróság, csak az ötezer pengőt meghaladó értékű perekben fog eljárni. Mindezek a rendelkezések lényegesen tehermentesítik a fellebbviteli perekkel tulhalmozott Kúriát. De az uj törvény az adminisztrációs érdekeken felül, 4 közönség a peres felek érdekeit is szem előtti tartja. Igy a gazdák 'érdekében azt a nagyjelentőségű újítást tartalmazza, hogyha végrehajtás esetén olyan terményt foglalnak le, amelynek piaci, vagy tőzsdei ára. van, ugy a végrehajtást szenvedőnek jogában ált azt készpénzért a bírósági végrehajtó, rendőrhatóság vagy elöljáróság közbejöttével szabadkézből eladni de ebben ai esetben az eladási ár, a piaci, vagy tőzsdei ár kilenctized részénéi kevesebb nem lehet. Ugyancsak a végrehajtást szenvedők érdekeit szolgaija az a rendelkezés, hogy iz árverés határnapját megelőző harmincadik napon a végrehajtást szenvedő, valamint azok a hitelezők ís kérhetik az ingatlannak birtokrászletéhkénti elárverezését, a kiknek kérelme nélkül bocsátották ki az árverési hirdetményt. Érdekes, hogy a most életbeléptetett uj törvény a csődök és a kényszeregyezségek terén bizonyos ügyekben visszaállítja a törvényszéki" társasbiráskodás intézményét. A kir. törvényszéknek ugyanis a csőtömeggondnok, a csődtömeggondnok-helyettes, vagy a vagyonfelügyelő kinevezéséről és elmozdításáról ezentúl tanácsban keli határoznia. A törvénynek mindezek a rendelkezései kétségtelenül kö érdeket szolgálnak. — Leegyszerűsítik meggyorsítják a törvénykezést a nélkül, hogy annak alaposságát veszélyeztetnék. Természetesen a fellebbviteli perek csökkentése teternes költsegredukciót is jelent. Az a rendelkezés pedig, hogy a lefoglalt terményeket a végrehajtott | szabadkézből is efa'dhatja, és hogy az elárverezendő birtokot a végrehajtást szenvedő részletenként is árverésre bocsáthatja, olyan méltányos és humánus intézkedések, amelyek á bajbajutott adósok hely-» zetén lényegesen könnyitenek. Emberies és bölcs rendelkezések, amelyek ugy a bíróságok, mint a tóagy-J közönség körében bizonyára helyesléssel fognak találkozni. A Deák Ferenc-ntcától építsék ki a hajdndorogl ntat, hogy a déli tatárban lakó gazdák is rendes áton közelíthessék meg a várost Ujabban a vármegyei útépítési tervezettel kapcsolatban sok szó esett arról, hogy a hajdudorogi utat a Friedmann telepen keresz tüi kellene vezetni, hogy ez a kiépített ut a telepen torkolódjék be a büdszentmihályi útba. Bár kétségtelen, hogy a Friedjmann telepen lakó néhány család közlekedési viszonya kriminális és helyzetükön segítene, ha ez az útszakasz kiépülne, ezt a gondolatot még sem tartjuk helyesnek. Éspedig azért nem, mert a büdszentmihályi *ut már most is annyira zsúfolt, hogy ott egy-egy hetipiacos napon a torlódás szinte meg. gátolja a közlekedést. Hat-nyolo száz szekér fordul meg ott szerdán és szombaton. Már most, ha erre az útra, amely már most sem képes a forgalmat, lebonyolítani, tereljük az emiütett útszakasz kiépítésével a sim&i ut, a nánási üt és a Friedmann-telep forgalmát is, akkor a közlekedést egyenesen lehetetlenné tesszük 9 az a gazda, aki szekerén hajnalban indul el, Nyíregyházára legjobb esetben csak a délutáni órákban érkezhetik mteg. Az eredeti tervet keli tehát megvalósítani. A Deák Ferenc-utcátói ke'i a simái, illetőleg ^ hajdudorogi ut kiépítését megkezdeni mert azok a gazdák, akik a határ déli részén laknak, a másik terv szerint kiépülő utat nem' tudnák igénybe venni "s igy a felajánlott hozzájárulásnak semmi hasznát nem látnák. A város déli részén lakó gazdák érdekeit keli az útépítésnél elsősorban szem előtt tartani, mert nyáron feneketlen homokon, télen pedig sártengeren keresztül tudják csak a várost megközelíteni. Ha azonban ezt az alig 8oo méterrel hosszabb útszakaszt építenék meg, azzal egyrészt a büdszentmihályi ut 'forgalmát csökkentenék, másrészt a déli határban lakó 4gazdák közlekedési viszonyát is meg-t oldanák végre. Akinek nincs ebédrevalója forduljon a városhoz, ahol kilencven napra egész családja részére ingyen ebédet kap SeDkisem részesülhet kétféle segélyben. — Aki komolyan ínséges, elfogadja a város ingyenes ebédjegyeit Nyíregyházán december 21-ón vasárnap megkezdődik az inségakció gyakorlati megvalósítása. Ezen a vasárnapon ugyanis megkezdődik a Missziótársulat ingyen ebédkonyháján a város áltat adott ingyen ebédek kiosztása. Az ebédet nem kell ott .elfogyasztani. Aki december 20-ig bejelenti a városháza hetes számú szobájájában, hogy részt óhajt venni az ingyen ebédeken, megkapja az utalványt. Annyi ebédadagot kap, ahány családtagja van. A város tehát lehetővé teszi, hogy azok a családok, almielyekben a téli időben ínség van, ne éhezzenek, hanem kilencven napon át részesüljenek a város áltai megindított és nagy körültekintéssel Iebonyo'itásta kerülő mgyenebédben. Az inségügy központi bizottsága megakarja előzni azt, hogy egy család kétféle segélyben is részesülhessen. Ezért azok, akik megkapják kilencven napon át a családjukat ellátó ebédet, nem részesülnek a kiosztás alkalmával a szegények részére juttatott élelmiszersegélyben, csupán tüzelőanyagot kapnak. A városi inségakció körében oszt ják ki az iskolák tanulói i'által Nyíregyháza szegényei részére felajánlott karácsonyi szeretetadományokat is. Liszt és cukor van azokban a csomagokban, amelyeket kiosztanak a szegények között. December 22-én délután 3 órakor lesz a kiosztás a városháza előtti téren, ahol felállítják 'a Mindenki Karácsonyfáját is. Az egyáPOLLO MOZGÓ Csütörtökön és pénteken 5, 7 és 9 órakor DITA PARLO első hsngos filmje ZOLA EMIL regénye HÖLGYEK ÖRÖME és a nagy Ufs kisérő műsor. Szombattól—keddig Harry Liedtke és Verebes Ernő első hangos tilmoperettje DELIKATES. Rendezte: Bolváry Qéza a „Zwei heiz*n" rendezője házak leíkészeinek imája után a cserkészek osztják ki a szeretetcsomagokat. Az ünnepi keretek között lebonyoitott adományozásnál megjelennek az iskolák ifjúságának küldöttei is. Igy a karácsonyi adományozás nevelőhat,ásu aktussá lesz. Az inségügyet intéző bizottság elismeréssel állapítja meg, hogy Nyíregyháza iskoláinak tanári és tanítói 'kara bensőséges szociális érzéssel áthatottan karolta fel ezt az akciót és lelkes segítségük lehetővé tette a karácsonyi 'szeretetünnepség sikerét. Tiltakozás a postadrágitás ellen. A postatarifa és telefonbeszélgetés árának indokolatlan felemelése miatt demonstratív naggyü'ést tartottak a szegedi kereskedők és tiltakoztak az uj tarifa ellen, mely valóságos merénylet az ország gazdasági életévei szemben. Követelik a rági postatarifa visszaállítását. A szegedi kereskedők szövetségének ezt az akcióját támogatják az ipartestületek, valamint az orvosi és ügyvédi kamara is és a közös érdek miatt ugy határoztak, hogy együttes memorandumban fordulnak a miniszterhez jogos sérelmeik sürgős orvoslására. Megszüntetik a városok pótadókivetési jogát. A pénzügyminisztériumban most egy olyan javaslaton dolgoznak, mely szerint a városok pótadókivetési joga megszűnik. Ennek elíeifcben a benyújtandó törvényjavaslat szerint általános 37 százalékos pótadó lesz kiróva. Ugyancsak e tervezet foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy a köztisztviselők javadalmát általánossá és egyformává tegye. Nem lehet a városi, vagy községi tisztviselő, illetve alkalmazott jövedelme több, vagy kevesebb, mint a vele egyenrangú állami alkalmazotté. Japánban is nagy a munkanélküliség. A japán minisztertanács most tárgyalta le a munkanélküliség meggátlására szóló tervezetet, nu>< nek folyamányaképen elhatározták, hogy azonnal megindítják a közmunkákat, elsősorban a városi és hatósági építkezéseket, valamint a közutak kiépítését és a vasutak terjesztését. — Átmenetileg 34 millió jent fordítanak a munkanélküliek segélyezésére. Hivatalos megállapítás szerint Japánban ezidő szerint 500.000 munkanélkülit tartanak nyilván, de a munkanélküliek száma ennél "sokkal nagyobb. Üzemstatisztikai központ Keszthelyen. Külföldi imintára adatgyűjtés szempontjából, Keszthelyen üzemstatisztikai központot állítanak fel. Ezt az úttörő munkát az Alsódu_ nántuli Mezőgazdasági Kapiara létesiti abból a célból, hogy a kisgazdaságok fontos termelési adatait megtudja, valamint tiszta képet alkothasson a gazdasági üzemekre vonatkozó statisztikáról. Ez az üzem a keszthelyi gazdasági akadémiával működik együtt, mely nek vezetője Juhos Lajos keszthelyi gazdasági a"kadémiai 'tanár lesz.