Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-18 / 287. szám

1930. december 20. .az iskolával az összhangza. tos együttműködést. Bizalommal fordulhatnak 'az iskolához esetle­ges panaszaikkal. Az iskola job­ban brik'azokban a komoly szál­lásadókban, akik törődnek a nö­vendékekkel, mint azokban, akik takargatják tanulóik hibáit, mert .attól tartanak, hogy ezek kü'önben más helyre költöznek. Tanulóink a megbízható rendes ko~zthelyeket az iskola engedélye nélkül e'l nem hagyhatják. Ha a szülő vagy szál­lásadó a testi, erkölcsi és ertelmi nevelésben támogatja a z isko'át, -a gazdaságos tanulás eredménye csakhamar mutatkozik. Olyan ta­nulmányt eredményt érünk el, a. mellyei mege'égszik az iskola, a szülő és szállásadó s amely bol­doí^gá teszi a tanulót, S végül kér­jük a szülőket és szállásadókat, hogy vegyenek részt évről-évre mindig többen a szülői értekez-. leteken. A tanulók boldogítása a cél. Ezt az isko'a, szülők és szál­lásadók csak harmonikus együtt­neve'éssei valósithatják meg. (Vége.) "" Adóügyi irodát szervezett az Országos Kézműves Testület A súlyos adóterhek aránytalanul meghaladják a munkaalkalmak ál­landó apadása következtében le­csökkent jövedelmű iparosok te­herbiróképességét. Az iparosok nagy része járatlan bonyolult adó. rendszerünkben és ezért a,z ipa­rosokra törvényes alapon kivethe­tő adónál jóval nagyobb kirovások vannak napirenden, aminek ok3 igen gyakran az adózó felek helyte­len bevallásaiban és a fe'ebbe/é&ek szakszerűtlenségében ke: esendő. — Az Országos Kézműves Testület ezért a gróf Hadik János vezeté­sével 'tartott legutóbbi választmá. nyi ülésének határozata a'apjánaz iparosság részére központi adóügyi irodát létesített, mely a vidéki ipar testületekkei és ezeken keresztül az ország iparosságával szerves kapcsolatban, díjmentes tájékozta­tó és tanácsadó szolgálatot telje­sít az iparosok konkrét adóügyei­ben. Az iroda főleg a vidéki iparos­ság költségeinek csökkentése ér­dekében segítségére van az iparo. soknak a fővárosi hatóságokhoz került ügyeiben is. Az OKT adó­ügyi irodája vidéki kirendeltsége­ket szervezett, egyelőre a debre­ceni, miskolci, nyíregyházi, pécsi és szombathelyi ipartestületek ke­retében. A »NyUKOSZ« tárgy sorsjátékának húzása & »Nyukosz« tárgysorsjárékának tegnapi húzásán a következő szá­mok nyertek: 600 pengőt nyert: 12445 325 pengőt nyert 4897 300 pengőt nyert 9315, 22130 295 pengőt nyert 22529, 23795 260 pengőt nyert 24307 200 pengőt nyert 6939, 7825 180 pengőt nyert 24715 160 pengőt nyert 29075 150 pengőt nyert 1238, 3675 110 pengőt nyert 7952 100 pengőt nyert 11384, 19722, 24654, 29032, 50 pengőt nyert .6282, 6827, — 12976, 15028, 15604, 18577. 2I666 22015, 23S72, 26804. Kispest polgármestert választott Budapestről jelentik: Kispest megyei város tegnap 25 szótöbb­séggel Molnár József dr-t válasz­totta polgármesterévé. JKÍYÍ RYIDÉK. 3 Az olas?, német, osztrák és svájci gépipar versenye a magyar piacéri Prágából jelentik: Hivatalos kö­rök annak a véleményüknek ad­nak kifejezést, hogy a szerződés­nélküli állapot nem fog túlságo­san sokáig tartani, mert újév u:án a belpolitikai helyzet tisz'ázása után uj kísérletet tesznek a szerződés megkötésére. Ez esetben a cseh delegátusok mennek Budapestre. Budapestről jelentik: A kormány tagjai tegnap délután rendkívüli minisztertanácsot tartottak' s a Csehországgal folytatott sikertelen tárgya'ás utan beállott uj helyze­tet beszélték meg. Budapestről jelentik: A szerző­dés nélküli állapot bekövetkezése abban érezteti hatását, hogy sok' svájci, német, osztrák és olasz gyáripar, amely eddig kísérletet sem tett arra. hogy a cseheklqel szemben Magyarországon árut he­lyezzen el, gyártmányainak elhielye­tzése s a magyar közönséggel való megkedveltetése érdekében dum­ping árakon tett ajánlatot. Magyar nagykereskedői körökben nagy eredményeket várnak e versenytől s a csehek részéről máris nagy idegesség tapasztalható s aggoda­lommal nézik a magyar piacnak a cseh gyáripar termékei alól való kicsúszását. öngyilkos lett egy beteg a bel­klinikán Budapestről jelentik: A II. szá­mú beik ínikán tegnap délután az egyik fürdőszobában Villax Dezső, aki gyógyíthatatlan betegnek hit­te magár, egy konyhakéssel mell­beszurta magát- Azonnal meg akar ták operálni, azonban a műtőasz­talon meghalt. Megindult a vizs­gálat annak megáilapi ására, hogy terhel-fe va'akit felelősség. Ölesebb a Is lettek u Tün­d^rvésár k^raosoo^i nyal bsjl UjságbolibiE A legnépszerűbb magyar gyermekujságnak körülbelül 30 féle karácsonyi kiadványa van, amelyek az ifjúság leg­kedveltebb ajándékai közé tartoznak! Az UJSÁGBOLT most, hogy mindenki megismerje és hozzájuthasson ezekhez az egyébként is olcsó kiadványokhoz, lényegesen leszállította a Tündérvásár képeskönyveinek, társasjátékainak, varró- és festőiskoláinak stb. árát, ugy, hogy csekély pénzért min­denki a iegkedvesebb, legszebb és legolcsóbb ajándékkal lepheti meg gyermekeit. Régi ár Új ár A Tündérvásár Állatkertje - 50 - 30 A Tündérvásár Körhintája —"50 —-30 A Tündérvásár Cirkusza —'50 —"30 A Tündérvásár Célbadobójátéka —-50-'30 A Tündérvásár Iskolája —-50 —"30 A Tündérvásár Panorámája # —-50 —'30 A Tündérvásár Bábszínháza * — 50 —-30 A Tündérvásár Játékosboltja —-50 -'30 A Tündérvásár Nagy játékkönyve I. 1-50 120 A Tündérvásár Kis Játékkönyve 1 r "70 A Tündérvásár Vidám könyve 1 2— 1-40 A Tündérvásár Festőiskolája I. (Szines krétákkal) 1-50 1*20 A Tündérvásár Varróiskolája 1 50 120 A Tündérvásár Kis játékkönyve II 1- -70 A Tündérvásár Nagy játékkönyve II. 150 120 A Tündérvásár Vidám könyve 2 - 140 A Tündérvásár Kifestő könyve 2 — 140 A Tündérvásár varázskönyve (Szines krétákkal) ... T50 120 A Tündérvásár Rejtett képei '(Fekete rajzceruzáva!) 1'50 1'20 A Tündérvásár Festőiskolája (Szines krétákkal) ... 150 i'20 A Tündérvásár Eleven képeskönyve 1 150 120 A Tündérvásár Eleven képeskönyve II 150 120 A Tündérvásár Rajziskolája I. füzet : A ház körül. 2-— 140 A Tündérvásár Rajziskolája II füzet : A község ... 2 — 1*40 A Tündérvásár Rajziskolája III. füzet: A nagyváros 2 — 140 A Tündérvásár Rajziskolája IV füzet; Régen és most 2 1— 1'40 A Tündérvásár Társas játékai 1 1*50 1;20 A Tündérvásár Tréfás meséi a kicsinyeknek 2'— 1'40 A Tündérvásár Nagy játékkönyve III 1-50 120 A Tündérvásár Társas játékai II 150 1*20 Ezek az olcsó árak csupán december 13-tól december 21-ig vannak érvényben, azután ismét a régi, drágább árak lépnek életbe. A Tündérvásár összes kiadványai kaphatók az UJSÁGBOLTBAN Favágás kőzbea halálra sújtotta a lesuhaoó fa Borzalmas szerencsétlenség tör­tént a Nyirábrány községhez tar­tozó Magyaros nevü erdőben teg­nap délután. Nyolc favágó élükön Török Gábor ás Faragó Sándor­ral felvállalták Leskovics József­től, hogy fát vágnak felesben. Török hat társával az erdő egy másik területén kezdte ímeg a vá­gást, mig Faragó attól a helytől nem messzire két favágóval fogott hozzá munkájához. Törökék egy hatalmas tölgyet döntöttek ki és elfelejtették figyelmeztetni a má­sik csoportot. A tölgy recsegve dőlt el ás a szerencsétlen Faragó­ra zuhant, aki véres, összezúzott fejjel, holtan terült el. A vizsgálóbíró ma délután száll a helyszínre, hogy megállapítsa, kit terhei a fe'elősség a szerencsét­lenségért. 400 éves a sárospataki kollégium Nagy ünnepségre készül a sáros­pataki ősi kollégium. A jövő 1931 évben éri el alapításának 400-ik évfordulóját. A magyar, reformá­tus szellemű nemzeti kulturának legrégibjb fészke e főiskola. Az ősi Perényiek vetették meg fundamen­tumát s 400 éven keresztül épült, fejlődött nagyszerű ősök, Rákó­cziak, Dohok, Lórántffy Zsuzsán­nák, Pá'jóczi Horváth Klárák s az egész magyarság anyagi és erköl­csi támogatásával; küzdött, har­colt vészben, viharban; türt, szen­vedett, olykor otthonából menekül­ni kényszierült. de megmaradt min­denkor magyarnak. A sárospataki református főis­kola ez ünnepe nem felekezeti ün­nepség lesz. Ezzel az ősi kultúr­intézménnyel most szigorúan nem­zeti, még pedig magyar nemzeti alapon keli foglalkoznunk. El kell némulni a felekezeti torzsalkodás­nak, le kell dőlni a felekezeti vá­laszfalaknak egy ily ősi alma máter ünneplésén s minden szivhen ama nagy nemzeti érzésnek, ama izzó honszeretetnek kell fennen dobog­| nia, amit a sárospataki főiskola 400 éven át hirdetett s hirdet ma is. A 300-ik évfordulón prot. ve­zető férfiak mellett kath. püspö­kök ünnepelték a szabadságnak, a honszeretetnek ez ősi templomát, hisszük, a 400-ik évfordulón is ott fog ünnepelni a nemzet minden igaz magyar fia felekezeti különb­ség nélkül s leteszi a hála, az elis­merés diszes koszorúját a tudo­mány, a szabadság, a hazaszere­tet eme 400 éves ősi oltárára. Ennek a készülő nagy ünnep­ségnek megbeszélésére ült össze dr Erdőhegyi Lajos főispán elnök­lete alatt f. hó 15-én a pataki di­ákok orsz. szövetsége nyíregyházi fókjának vá'asztmánya. Barth Ernő titkár előterjesztését, mit odaadó készültséggel, benső — igazi pa­taki diák lelkesedéssel készí­tett, — a választmány tudomá­sul vette; az orsz. központi intéz­kedéseket magáévá tette a választ­mány, azokhoz módositó és uj ja­vaslatokat csatolt. Segélyt szava­zott meg a választmány több érde­mes szegény pataki diáknak. Nagy és nemes ügyet szolgált e pár órán a különben népes választmá­nyi ülés. Az ősi vármegyeház egyik kisebb termében fellángolt pár pillanatra a sárospataki diákok ma­gyar kálvinista szelleme; meg­villant e lángok fénycsóváján a mult küzdelme és nagysága, hit­|tük e fényben a sivár jelent, de a bizalomteljes jövőt is. Tybi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom