Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 249-273. szám)
1930-11-16 / 261. szám
1930. november 16. ÍJrtfRYIDáK. 9 Szabolcsban a kifagyott szőlők helyére mindenütt gyümölcsfát ültetnek Az utóbbi években óriási csapások érték a magyar szőlőgazdaságot. Egymást követőleg több éven át súlyos fagykárok tizedelték imleg a szőlőtőkék rendjét s ma már olyan szőlő is akad, amelyik 95 százalékban kipusztult. Ehez járul továbbá a bor értékesítésének kilátástalan volta v amelyet az utódállamok és egyéb külföldi államoknak a behozatal elől való teljes elzárkózása és a magas vá. unok okoztak . Ez a súlyos gazdasági válság arra kényszeritette a gazdákat, hogy áttérjenek részben a csemegeszőlő termesztésre, legfőképp pedig gyümölcsösök létesítésére. — Ez természetesen nem megy olyan könnyen, hiszen a gyümölcskerté' szethez megfelelő szakértelem szükséges, éppen ezért a földmr velésügyi minisztérium is akciót indított, hogy vidéken oktató tanfu lyamokat tartsanak a gyümölcsfatelepitő gazdák részére. Miután a gyümölcsfákat télen-nyáron egyformán gondosan kell kezelni, ha a termőképességét konzerválni akarjuk, néhány tanácsot adunk, piát keli tennie a jó gazdának: 1. A teljes lombhullás előtt a fákat megritkítjuk, az elszáradt és beteg ágakat levágjuk és a sebhelyeket Pomrin nai bekenjük. 2. A hernyók ellen védekezésül Sotor hernyóenyvet és a hozzá szükséges papirost használjuk. 3. Ezek után jön a gyümölcs karbolineummat való védekezés. — Ehez Dendrin-t használunk, amely szer az apró paízstetvek, a vértetü, nemkülönben a zuzmók . és mohok ellen alkalmas. 4. Végül jön a kénezés, melyhez Amonil t használunk, mely rozsdabetegségek és penész elle* használható teljes sikerrel. Gyümölcsvédő szerek SOTOR hernyóenyv és papiros DENDRIN őszi és tavaszi permetezéshez. AMONIL gomba betegségek ellen. Állandó raktár, előnyös fizetési feltételek. Dijmentes szaktanácsadó. MARTON és TÁRSA Nyíregyháza, Zrinyi 1/ona-ntca 8 sz. Telefon : 7U% 2557 - 1930 vght. sz .Árverési hirdetmény kivonata. A nyíregyházi kir. járásbíróságnak '9948/2 — 1930. sz. alatt kelt kielé gitési végrehajtást rendelő végzése folytán Schell Kőolaj Rt. javára 415 P 82 f. tőke b jár. erejéig 1930. évi szeptember 17. napjan végrehajtás utján lefoglalt, 2220 P-re becsült ingóságok u. m.: Fordsohn traktor, juhok, ló, sertések stb. a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 38786-1930. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyháza határában, adós Felsősima 14. sz. alatti tanyás lakásán 1930. november 17. napján d. e- IIV2 órakor nyilvános bírói árverésen elfognak adatni. Nyíregyháza, 1930. október 20. Dr. Zathureczky Álmos 3032 kir. bír. végrehajtó. A nagykállói kir. járásbíróság, )• mint telekkönyvi hatóság. ! 6901—1930. tk. sz. Árverési pőthirdetmény. A telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Schenker és Társat Nemzetközi • Szállítmányozó R -T. végrehaj tatónak vitéz Papp Ferenc és neje Katona Mária végrehajtást szenvedő ellen 1400 P tőke s járuléka erejéig indított végrehajtási ügyében az 1930, évi október hó 10. napján az 5757—1930. tk. szám alatt kibocsátott árverési hirdetménnyel 1. a nagykállói 417. sz. tkvi betétben A+l. sorsz. 8 332. hrsz. alatt foglalt a Beltelekben fekvő 81 Q-öles szántóra 100 P kikiáltási árban. 2. A nagykállói 540. számú tkvi betétben A. I. I—3. sorszám s 2480/1., 2480/2., 2480/3. hrsz. alatt foglalt Ladány-dűlőben fekvő 784 r]-öles szántó és rétnek végrehajtást szenvedő nevén álló 1/4 részére 100 P kikiáltás árban azzal a feltétellel, hogy amennyiben a C 3. sorsz. alatt a 406—1928. sz. végzéssel özv. Papp Jánosné sz. Orosz Ilona javára bekebelezett özvegyi jogot megelőző jelzálogos követelések teljes kiegyenlítésére szükséges és ezúttal 3600 P-ben megállapított összegért az ingatl- nt eladnák, az emiitett özvegyi jog épségben marad, ellenkező esetben az árverés hatálytalanná válik és a kitűzött határnapon az ingatlant az özvegyi jog fenntartása nélkül újból elárverezik. 3. A nagykállói 2160. sz. tkvi betétben A-j-1. sor-, 5031. hrsz. alatt foglalt a Fehérszék-dülőben fekvő 2. kh. 513 •-öles szántónak végrehajtást szenvedő nevén álló 1/4 részére 400 P kikiáltási árban, az előző pontban körülirt feltétellel. 4. A nagykállói 2118. sz. tkvi betétben A. I. 1—4. soraz. s 3860., 3861., 3862., 3863. hrszám alatt foglalt a Nagyhoszonszék dűlőben fekvő 1 kh. 260 D-öl szántóra 600 P kikiáltási árban. 5. A nagykállói 2174. sz. tkvi betétben A. I. 1—2. sor, 1034, 1035. hrsz. alatt foglalt Beltelekben fekvő 274 Q-öles házas belséség és kertre 2000 P kikiáltási árban. 6. A nagykállói 1280. sz. tkvi betétben A.-fl. sor, 978. hrsz. alatt foglalt, a Beltelekben fekvő 84 ••öles házasbelsőségnek végrehajtást szen vedő nevén álló 1/t részére a 2. pontban megállapított feltétellel 300 P kikiáltási árban. 7. A nagykállói 840. sz. tkvi betétben A. I. 1 — 2. sorszám s 2486/1., 2486/2. hrsz. alatt foglalt, a Ladánydülőben fekvő 487 •-öles szántónak végrehajtást szenvedő nevén álló V* részére 60 P kikiáltási árban, a 2. pontban törülirt feltétellel. 8. A nagykállói 2068. sz. tkvi betétben A. 1. 1—2. sorszám s 3072/7., 3073/6. hrsz. alatt foglalt a Telek- és Kisgát dűlőben fekvő 1 kh. 800 •-öles szántó és rétnek végrehajtást szenvedő nevén álló V* részére 880 P kikiáltási árban, a 2. pontban körülirt feltétellel. 9. A nagykállói J1813. sz. tkvi betétben A. I. 1—3. sorsz., 2511., 2512., 2513. hrsz. alatt foglalt, a Ladány-dülőben fekvő 724 Q-öles szántónak végrehajtást szenvedő nevén álló V* részére 100 P kikiáltási árban, a 2. pontban körülirt feltétellel. 10. A kiskállói 278. számú tkvi betétben A. -(-1. sorszám s 1000. hrsz. alatt foglalt s Kristófkertben fekvő 583 • öles szőlőnek végrehajtást szenvedő nevén álló V* részére 75 P kikiáltás! árban, a 2. pontban körülirt feltétellel. 11. A kiskállói 605. számú tkvi betétben A. -f 1. sor-, 294. hrsz. alatt foglalt, a Lászlókertben fekvő 706 • öles szőllőnek végrehajtást szenvedő nevén álló V4 részére 75 P kikiáltási árban, a 2. pontban körül irt feltétellel. A telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében, Nagy ucca 1. sz. 10. ajtó, 1931. évi január hó 23 napjának délelőtt 10 órájára kitűzött árverést az 1881. LX. t.-c. 167. § a értelmében a Szabolcsmegyei Takarékpénztár végrehajtató 1700 P tőke 8 járulékaiból álló követelésinek behajtása érdekében is meg fogják tartani. Nagykálló, 1930. október 10. Dr. Sághy sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Gabossy iroda s.-tiszt. 7443 Burnonvét készpénzfizetés mellett bármily mennyiségben átveszek. Ajánlatokat: Burgonyaértékesitő Budapest, VI., Gömb-o. 28. alá kélünk. 7327—6 SPORT A Diadal jövő heti nagy műsora Hétfőtől szerdáig bezárólag zóna-' ngpot tart a Diadal. Bemutatásra keírül John Mark Saudersnek szenzációs világslágere, az »éjféli frigy« 8 felvonásos nagy filmt£j donság J ban George Bancroft, Olga Baklanova és Bétty Compson játszszák a főszerepeket. A kisérőfilm cime: Pánik Arizonában. Lilian Harvei az Apollóban Hétfő és keddre sikerült az Apolló igazgatóságának megszerezni Kilián Harvey a »Szerelmi keringő« "bájos főszereplőjének idei legújabb filmjét, az »Isten veled édes...« c. bűbájos vig életképét. Ezt aa Ufa filmet egy érdekes Ufa hiradó és egy nagyszerű Ufa burleszk egészíti ki, ami ioo százalékos sikert fog hozni az Apolló pénztárának is. Szerdán, csütörtökön Zola Emil hires regénye, a »Hölgyek öröme« kerül bemutatóra Dita Parlo-vai a ""Főszeredben. #v tádió! Philips, Standard. Orion stb. készülékek díjtalan bemutatása Kényelmes részlet! Villamos szerelések Horváthná! Bethlen u. 4. Telefon 5 62. Izgalmas mérkőzésen találkozik holnap a NjJpütk és a Nyötse. Nyötse—Nymtk délután 2 óra. Bujtosi pálya. • Előtte fél 1 órakor Nykise—Nyive ifjúsági mérkőzés A két régi rivális az Össziparosok és Munkások labdarugó csapatának bajnoki találkozása zajlik le holnap, vasárnap délután 2 órai kezdettel a Bujtosi sporttelepen. Mióta az elsőosztályban játszanak most kerül össze a két csapat^ ez is fokozza az ér deklődést a mecs iránt. A Nymtk a mult héten a Nytve-vel szemben mutatott játékával beigazolta, hogy a legjobbaknak is veszélyes ellenfele és a szezon végére erősen feljavult. A Nyötse csak félsikerrel operált legutóbbi mérkőzésén. Ez a két körülmény teszi nyílttá a mérkőzést. A mérkőzés előtt a Nykise— Nytve ifj. csapatai találkoznak. Szövetségi serlegmérkőzes a Bethlen-uti pályán. A Nyvsc csapata a Nykise pályán az első, izben Nyíregyházán szereplő Debreceni Gazdasági Akadémia Sport Egyletévei játszik II. oszt. bajnoki mérkőzést. A Nykise Kisvárdán, a Nytve Mátészalkán , Nehéz feladat hárul vasárnap a Nykisere és Nytve-re. Mindkét csapat idegenben játszik, oly együttesek ellen, melyek otthonukban még nem szenvedtek vereséget. A 1 Nykise-nek jut az erősebb ellenfél a Kse személyében, de a Nytve-nek sem lesz könnyebb dolga, mert három tartalékkal kénytelen a mérkőzést végigküzdeni. KERÉKPÁR A Ny KI SE kerékpáros szakosztálya ma, f. hó 15-én este £ óraikor tartja évadzáró klubvacsoráját, melyre a tagok teljes számban való megjelenését kéri az elnökség, tekintettel arra, hogy a dijak is e vacsorán lesznek kiosztva. Sípos Gyula, a Nytve válogatott játékosa vasárnap tartja esküvőjét. Kedves »sportesemjényről« számolhatunk be ma ebben a rovatban. — Sipos Gyula, a • NyTVE közszeretetben álló, kiváló játékosa vasárnap déli fél egy órakor tartja esküvőjét GerdaAranka urleinnyai az ág. h. evi templomban. — A nyíregyházi sport társadalom üdvözletét és jókívánságait tolmácsoljuk az ifjvf, párnak. LEGÚJABB DIVATLAPOK AZ UJSÁGBOLTB&N SELVATOR FORRÁS a vese, hólyag, reuma gyógyvize a húgysavas csapadékot feloldja és ilyenek képződését megakadályozza. A reumás Üzletrezetőség: Budapest, Erzsébet-tőr t. fájdalmakat megszünteti. Vese és hólyaghomokot eltávolít. Cukorbetegek gyógyitala. 5867-40 Lerakat: Altér Bernát Nyíregyháza