Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 222-248. szám)

1930-10-10 / 230. szám

4 >íVíRVIDáK. 1930. október 10. — Október 6. a k :r. kath, gimnáziumban. A nyíregyházi Kir. kath. gimnázium tanulóifjúsága kegyelettel ünnepelte meg az ara­di tizenhárom emlékét. Az ünne­pély az elemi iskola dísztermében okt. 6. délelőtt io órakor kez­dődött. A Magyar Hiszekegy el­hangzása után Kováts Tivadar VIII. o. t, mint az önképzőkör el­nöke megnyitó beszédet mondott. Beszédében szépen fejtegette, hogy nem gyászolni ,de ünnepel­ni jöttünk. Amely nemzet pedig kegyelettel emlékezik meg hősei­ről, az a nemzet nem pusztulhat el soha. Kováts Tivadar nagy ha­tást keltő beszéde után Natkó Gyula VII. o,. tan mély 'érzés­sel szavalta ei Ábrányi Emil »Ok­tóber 6-án« cimü alkalmi versét. Majd Hahn Jenő VIII. o. tanuló a nap isfnertetéséről tartott felol­vasást. Megrázó erővel rajzolta a tizenhárom hős vértanú utolsó út­ját és halálát. Ezután Toma­sovszky János VIII. o. tan nagy felkészültséggel énekelte »Tria­nont ledöntjük« cimü hazafias dalt, amelyet Kőváry Ferenc VIII. o. tanuló kisért nagy tudás­sal. Utána Bogdány Ferenc tanár ünnepi beszédet mondott. Beszé­dében elmondotta, hogy az aradi nősök csak testileg haltak meg, lelkileg tovább élnek minden ma­gyar szivében. Különösen most eb­ben a szomorú időben kell meg­becsülni hős mártírjainkat. Majd Márkus Gábor nagy lelkesedés­sel szavalta el a »Magyar cimer« cimü hazafias költeményt. A jól sikerült ünnepély a Himnusz el­éneklésével ért véget. — A nyíregyházi Meteorológia* Állomás jelentése: október 8-án maximum 16.6 Celsius fok, mi­nimum -j~ 4-°°- Csapadék nem volt. — Október 19-én lesz a ta­nítóképző első kulturdélutánja. A nyíregyházi állami tanítóképző in­tézet az elmúlt tanévben nagy si­kert ért kulturdélutánjait az idén is megrendezi. Az intézetben máris folynak az előkészületek, hogy a kulturdélutánok műsorának nívó­ját, mely tavaly is olyan szép­számú közönséget vonzott ezekre a délutánokra — biztosítsák. A Nyirvidék már hírt adott az első kulturdélután terminusáról, amint azonban most értesülünk, a taní­tóképző intézetben az első kultur­délutánt közbejött akadályok mi­att nem október 12-én, hanem va­sárnap 19-én délután fél 4, órai kezdettel tartják meg. A kultur­délután részletes műsorát közölni fogja a Nyirvidék. — Munkaalkalmak. A m. kir, debreceni 6. vegyesdandár terü­letén elhelyezett katonai alakula­tok részére kőszén szállítására hir­dettek versenytárgyalást. A nyír­egyházi alakulatok részére 5800 mázsa kőszén fuvarozása szüksé­ges. A versenytárgyalás október 14-én lesz a nyíregyházi Hadik András 4. honvéd huszárezred lak­tanyájában. Versenytárgyalást hirdettek a debreceni rendőrkerü­letben szükségessé vált bekecsja­vitási munkálatokra, a mezőtúri kaszinó burkolására, katonai ru-' haszövet szállítására. A verseny­tárgyalásokra vonatkozó közelebbi tudnivalók szerkesztőségünkben is • megszerezhetők. — Magyarországon ma minden főre évente 76 P értékű külföldi áru esik. Ez 70.000 munkásnak­és 7000 tisztviselőnek biztosit ke­nyeret a külföldön ugyanakkor, amikor idehaza 55.000 munkanél­küli kenyér nélkül nyomorog. Er­ről világosit fel a »Magyar éHt«, mely október 18-tól 26-ig tart. NYÍREGYHÁZI ÚTMUTATÓ E rovat alatt — mely a „Nyirvidék" olcsó reklámakciója — csak 15 szavas hirdetéseket közlünk, naponta 1*50 pengéért Ne rendeljen idegen ügynököktől 3FÜ.2EÖI az sem jobb és olcsóbb, mint amit helyben kipróbál BLUMBERGNÉL. 6130-10 Szivó-nyomó szivattyúk kerti locsoló berendezések, ten­niszpálya hengerek, kerti padok legolcsóbb beszerzési forrása IRSAI ÉS TÁRSÁNÁL, Nyiregy­háza. 4955 Szükségleteit a „Takarékosság" kötelékébe tartozó 30 előkelő nyír­egyházi cégnél szerezze be. Fel­világosítást ad a Központi Iroda. Kossuth-tér 9. 6291-25 Fedéllemez kátránypapir, gipsz, stukator és alabástrom legolcsóbb árban IZSAY festéküzletében, Luther­utca 6. Telefon 2-45. 6495-2 Szőlőznzók és bor sajtók állandóan raktáron IRSAY ÉS TÁRSÁNÁL Nyíregyháza, Vasgyér-utca. 6483-2 Sírkövek sirszegélyek és sirfedlapok, már-( vány, gránit és terméskőből nagyi választékban raktáron KOVÁCSj LAJOS kőfaragó mesternél. Rá­kóczi-u. 23. 5838-9* A Eoropa nagytermében változatlan érdeklő­déssel látogatja a közönség a debreceni lemzetí Képszalon kiállítását Még sokan vannak, akik nem lát­ták a debreceni Nemzeti Képsza­lon kiállítását a Korona nagyter­mében, de akik látták, azok Szét­viszik a városban a hírét, hogy mi minden szép gyönyörködnivaló van ezen a nagyszerű panorámán. S valljuk meg az igazat, ez a leg­jobb reklám: a közönség osztat­lan elismerése. Mert jöhet valaki hangzatos jelszavakkal, síppal, dob­bal — ha nem váltotta be 100 szá­zalékig, amit ígért, akkor a közön­ség bizalmatlan lesz hozzzá. De ha valaki még többet is tud nyújta­ni, mint amennyit előre bemondott, akkor annak megnő a hitele a kö­zönség szemében. A debreceni Nemzeti Képszalon kiállításánál erről az utolsó esetről van szó. A kiállítás vezetősége so­kat ígért, de még többet adott. — S ezzel a cselekedetével véglegesen megnyerte a nyíregyházi közönség Szimpátiáját és bizalmát. A kiállí­tás egyébként vasárnap este zárul, belépődíj nincs, azt mindenki vétel­kényszer nélkül megtekintheti. A kiállított képek kedvező részletfize­tésre, előleg nélkül, olcsó áron megvásárolhatók. lironescn alakit kormányt Romániában Az eráélp képviselők nem nyugodnak bele laniu távozásába Bukarestből jelentik : A király ma délelőtt megbízta Mironescut az uj kormány megalakításával. Mironescu a megbízást elfogadta és az uj kabinet listáját holnap terjeszti a király elé. A király a kormány összeállítására vonat­kozóan semmiféle kikötést nem tett és az uj kormány ismét tel­jesen a nemzeti parasztpárt tag­jaiból fog megalakulni. A kormány tagjai között lesz: Morinescu miniszterelnök, Julián belügy­miniszter, Vajda külügyminiszter, Mihalache földmivelésügyi minisz­ter, Popcvics pénzügyminiszter, Pondescu hadügyminiszter — és Lugoseanu igazságügyminiszter. Bukarest, október 9. Az erdélyi képviselők nem akarnak belenyu godni Maniu távozásába és azt állítják, hogy Erdélyt ezzel arcul csapták és elégtételt követelnek. Bukarestből jelentik: Mirones­cu dezignált miniszterelnök kor­mányalakítási kísérlete eddig nem járt sikerrel. Junian igazságügy­miniszter nem hajlandő a belügyi tárcát vállalni, igy a miniszter­elnök most Michalache földmi­velésügyi minisztert akarja meg­nyerni a fontos tárca vezetésére. Maniu miniszterelnök a hét végéig vezeti az ügyeket, azután birtokára utazik pihenni. — Fieuron állatregényei újból kaphatók az Uj ságboltban. — Jegyet válthat minden sze­gény lány október 18—19-én a Városi Színházba, mert a Misszió­társulat Leányklubja akkor fogja bemutatni óriási érdeklődés mel­lett a Szegény lányt nem lehet el­venni cimü vígjátékot. — Kálmán Éva tánctanárnő no­vember hó i-én őszi tánctanfolya­mot kezd gyermekek, diákok és felnőttek részére. Beiratkozások Bethlen-u. 16. szám alatt min­den délután 3 órától. 6496-5X — Dohánystatisztika. Most tet­ték közzé az 1929. évi dohány­termelés beváltásának statisztikai adatait. Ezek szerint az 1929. évi dohánytermelés az előző évieknél észrevehetően jobb volt, ami nem' csak a kedvező időjárásnak, ha­nem annak is tulajdonitható, hogy a dohánytermelő közönség a jó és biztos jövedelmet nyújtó dohány­termelésre fokozott gondot fordí­tott. Az 1929. évi 38.914 kat. hold ültetési területről összesen — 32.536.896 kg. dohánymennyisé­get váltottak be s ennek ára fejé­ben a termelőknek 24.889.498 P 44 fillért vagyis 100 kg.-ként át­hogy miért nem lehet szegény ki. — A gazdag lányokat is érdekli hogy miért nem lehet szegény leányt elvenni? E kérdésre féléié­it kapnak október 18—19-én a Városi Színházban. — Kí cserélte el a kalapját? A főispáni hivatalban járók közül va­laki elcserélte kalapját a hivatal­ban talált zöld selyem bélésű zöld kalappal. A hivatalban ha­gyott kalapban »Dr T. B.« beírás olvasható. Szíveskedjék a kalapot felcserélő az elvitt kalapot felkül­deni a főispáni hivatalba. — Hegedűk, alkatrészek,, hu­rok nagy választékban, feltűnő ol­csó áron szerezhetők be Dicker Gyula papiráruházában, Város­háza. 6471-iox — Szegény lányok, nézzétek meg október 18-án a Városi Szín­házban, hogy miért nem lehet ti­teket elvenni? Meghívó DIADAL 6450 Csütörtöktől—vasárnapig EMIL JANNINGS könnyekig megható hangos filmje AZ APÁK BŰNEI nem az idegen nyelvű beszéd, hanem a legcsodásabb kísérő zene hangos filmje ez. Magyar feliratokkal. a Villamossági és Ipari Részvény­társaság Nagykálióban 1930. évi október hó 18-án d. u. 3 órakor tartandó rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő­bizottság jelentése az 1929. üzletévről. 2. Mérlegmegállapitás. 3. Nyereség felosztás. 4. Felmentvény megadása az Igaz­gatóság és felügyelőbizottság részére. 5. A lejárt igazgatósági tagok helyébe uj igazgatóségi tagok válasz-, tása. 6. Felügyelőbizottság választása. 7. Esetleges indítványok. Az igazgatóság. Azon részvényesek, kik a köz­gyűlésen résztvenni és szavazati jogu­kat gyakorolni óhajtják, kötelesek részvényeiket a hozzátartozó, de még le nem járt szelvényeikkel és szelvény­utalványokkal együtt legkésőbb három nappal a közgyűlés megtartása előtt a társaság pénztáránál letétbe helyezni. 6510 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom